Újratalálkozás
Dororthee
Liam elkísért a hotelig, mondván nem szeretne engem egyedül hagyni, mivel Londonba elég furcsa emberek vannak, akik könnyen szóba enyelednek egy ilyen ,,,kislánnyal", amilyen én vagyok. És sokszor lehetetlen őket lerázni. Ezt vagy csak azért mondta, hogy tényleg meg tudjon védeni engem, hogy van valaki a közelembe, vagy csak azért, hogy legyen oka, amiért velem tart a hotelbe. De felőlem ürügy nélkül is jöhet. Természetesen a kocsijával mentünk, aminek köszönhetően hamarabb oda értünk, mint, ahogy gondoltam. Bár már felkészültem lelkileg, mikor leszálltam a repülőről, hogy hosszú sétálás lesz ez, de még akkor nem tudtam, hogy Liammel összehozz a sors. Az út közben elmeséltem, hogy mi történt mióta elment Franciaországból. Aztán ő is lemondta mi történt itt Londonban. Meg kell mondanom, hogy egy sztár élete mindig is izgisebb volt, mint egy közönséges emberré. Ez a történetéből is látszik. De mint tudjuk a fiúk folyton valami csínyt elkövetnek, csak ,hogy jól szórakozzanak. De megkérdem...ez újdonság? Szerintem se. Hülyék, szeleburdik, de bírom őket. Főleg azért, mert a lelkük mélyén jó emberek és, mert naponta meg dolgoznak azért, hogy szeressék őket. Megérkeztünk a hotelhez. Liam egyből a csomagtartóhoz ment és kivette a csomagjaimat, nekem csak a kis táskát adta. Azt mondta nem akarja, hogy megterheljem magam. Mikor oda értünk az épületet ismerős hangok szűrődtek a hátam mögött. Mimi néni volt az, azonnal kiesett a táska a kezemből és rohantam Mimi nénihez megölelni.
-Úristen, Dorrothee! Hogy kerültél ide? -kérdezte meglepődötten Mimi mi közbe ölelegetük egymást.
-Majd mindent elmagyarázok, de most legyen annyi elég, hogy oda adnád a kulcsot.- ezzel kiszabadítottam magam az ölelésből. Mimi nem tétovázott, ment is a portára, mi Liammel beléptünk a régi ideiglenes otthonomba. Mimi oda adta a szoba kulcsát, és Liammel mentünk is volna, mikor Liamet megállította a vállán keresztül. Én megálltam tőlük néhány méterre távolabb. Láttam, hogy valamit súg Liam fülébe, de nem halottam mit. Érdeklődve figyeltem a beszélgetésüket. Liam reakciója egy mosolyt váltott ki.
-Megpróbálom-mondta hangosan Liam és ezzel el is engedte Mimi. Liam csatlakozott újra hozzám és elkezdtünk mászni a lépcsőkön.
-Mit mondott neked Mimi?- kérdeztem a mélyen elgondolkodó Liamtől. Liam viszont csak akkor tért észhez mikor megszólítottam újra.
Tessék? Mi van? -kérdezte szeppenten Liam. Ezen elkuncogtam magam, de ismét vissza mentem komolyba.
-Azt kérdeztem, hogy mit mondott neked Mimi-ismételtem meg újra a kérdésem.
-Ja, semmi különöset- mondta Liam közönyösen, de a szája sarkán látszott a mosoly. Mit mondott neki Mimi, hogy ilyen jó kedvébe van.
-Felőlem titkolózhatsz, majd elmondod, mikor kedved van hozzá- ezzel jeleztem Liamnek, hogy nem vagyok hülye. Azt gondolná, hogy simán beveszem ezt a maszlagot. Liam nem reagált erre, hanem megint csak elgondolkodva lépkedett a lépcsőn. Mikor megérkeztünk megálltam az ajtónál.
-Innentől azt hiszem egyedül is boldogulok- válaszoltam Liamre nézve- Nem szeretném, ha Adam újból mérges lenne rád!
-Ha úgy gondolod- vonta meg a vállát.
-Köszönöm, hogy segítettél felhozni a csomagokat-tettem fülem mögé azt az idegesítő tincset, mai mindig a szemembe lógott.
-Nincs mit-mosolyodott el Liam.
-Nos, szia!- ezzel felkaptam a csomagokat és beléptem a régi otthonomba, de még mielőtt becsuktam volna az ajtót Liam még utána kapott a csuklómnak.
-Figyelj! Szerinted lesz rá időd, hogy valamelyik napot, legalább 1 órát is, de együtt töltsük? -kérdezte Liam olyan lágyan, ahogy csak tudta. Ekkor Liamhez fordultam. Belenéztem barna szemeibe és láttam benne valamit. Magam sem tudtam mit, de ordított azért, hogy igent mondjak. Liam nagyon lágyan fogta a kezemet, mintha nem akarta, hogy még egy kis fájdalmam sem lenne. Én viszont úgy éreztem, hogy nehéz napok után nézek, ami két esélyesé teszi a magán életemet. Még is Liam pillantásának nem tudtam nemet mondani. Ha kimondom azt a szót, amivel megbántanám, akkor összetörne, mint egy porcelán. Ezt a szeméből tudom kivenni.
-Nem ígérhetek semmit Liam, de próbálok időt szorítani rá- válaszoltam végül. Megpróbálok minden tőlem telhetőt, de most első az X-Factor.
Liam ennek ellenére is a szája fölfele gördült. Úgy éreztem, hogy ennyi elég volt, hogy remény éltesse őt.
-Akkor hívj, ha van egy szabad órád és se perc alatt itt termek- válaszolt mosolyogva Liam. Ez engem arra kényszeritett, hogy én is elmosolyodjak.
-Oké-ezzel elengedte a csuklómat és hátrább lépett.
-Akkor, szia-ezzel fokozatosan távoldott el, de még mindig felém fordulva, észre se vette, hogy egy közeledő női lénybe ütközik és ezzel mind ketten a földre kerülnek. Én azonnal oda rohantam és rájöttem, hogy az idegen nő az én régen nem látott barátnőm Ida.
-Egy kicsit jobban is vigyázhatnál-mondta csukott szemmel Ida, ám de annál mérgesebben.
-Bocs Ida-állt föl Liam gyorsan és felsegítette Idát.
-Ida porolgatta magát és akkor mérgesen rá nézett Liamre.
-Még is mit képzelsz magadról? Majdnem agyon lapítottál, különben is, miért vagy...-de ekkor esett le Idának, hogy ott állok Liam mellett és ekkor tekintetét hol Liamre, hol rám szegezte. Mintha nem értene semmit. Mondjuk tényleg nem is értette.
-De Dorothee...de, hogy.. de hiszen- mutatott rám megrémülve Ida.
-Visszajöttem!- amint látod, és teljes életnagyságban én vagyok az- mondtam magabiztosan Ida felé. Aki még mindig vizsgált engem. Mintha valami hologram lennék, aki ide teleportálta magát, csak, hogy rá ijesszen Idára. Liam megvakarta a tarkóját, szerintem úgy érezte, ohgy már ő itt kiesett és most mi csajok fogunk egymással foglalkozni.
-Nos én mentem!- ezzel Liam a lépcső felé vette az irányt. Ida is felfigyelt Liamre. És akkor felém fordult. Mélyen bele nézett a szemembe. Én nagyot nyeltem. Mi üthetett vajon Idába? Sose szokott ilyen komoly tekintete lenni, de most nagyon is az volt. Mi történt, míg nem voltam itt?
Te jó ég! -kiáltott föl Ida és megölelt jó szorosan. Bár régebben ettől jó maga irtózott, most ő kezdeményezte. Mi történt, míg nem voltam itt? Ida szeretetteljes ölelése megmagyarázhatatlan volt számomra. Mióta lett Ida ennyire érzelmes, semmit nem értettem. Az, ha 2 hét annyira felbolygatott mindent, hogy alig ismerek az emberekre, akiket eddig is ismertem. Egy biztos. Mindenkinek meglepetés volt ez, hogy megjelentem.
