Álomnak bizonyult?

Most az egyszer tudom magamat kritizálni, mivel nagyon rövid lett ezért bocsánatot kérek, másodrészt nagyon hülyeséget írtam, amilyen formámban vagyok.

Álomnak bizonyult?

Dororthee

Még mindig mereven álltam. Meg se tudtam moccanni, csak álltam egy helybe. Nem tudom mennyi ideig, de végül felvillant, hogy a vonal túlsó oldalán még mindig tartják a telefont és szólítgatnak. Azonnal észhez tértem és nyomban a legfontosabb dolgot kérdeztem vissza, amit nem rég említett meg a férfi.

-Úgy érti visszamehetek?- kérdeztem sokkosan.

-Igen! Igyekezzen, mert szombatig be kell gyakorolnia a produkcióját!- ezzel a férfi lerakta a telefont én pedig eleresztettem a telefont, a zsinegnek köszönhetően nem zuhant a földre, hanem megakadt a levegőben. Még most is sokkos állapotban vagyok. Tenyeremet a hajamba mélyesztettem és levegőhöz kapkodtam. Olyan hihetetlenek tűnt számomra. A levegőt a számon át kapkodtam e pillanatban a levegő mennyisége túlságosan is kevés volt. Éreztem, hogy valaki a hátamat megfogja és elindít engem a székhez. A lábam beleremegett e kevés lépéstől is. A személy elültetett a székre én szememben pedig kezdett minden elhomályosulni.

Ida

Már 3 órája várok Louisra. Megegyeztünk, hogy együtt ebédelünk, de sehol, mint említettem 3 órája. Kezdem azt hinni, hogy elfelejtette, mivel eddig mindig minden ígéretét betartotta. Egy cukrászdába várakoztam, már a tökéletes helyet is megtaláltam, ahol nem zavar minket senki, de főképp nem veszi észre, hogy én vagyok Ida, aki szerepet az X-Factorban, Louis pedig nem a híres neves One Direction egyik tagja. Feladóan sóhajtottam és néztem föl a plafonra, amin csak a csillár virított, ami e pillanatban nem világított. Hamarosan egy telefon csöngésre lettem figyelmes. Az én telefonomra. Gyorsan elő kaptam, hátha az a személy, akit már annyira várok. Hát nagy k ő esett le a szívemről, hogy látom valóban ő úgy van, mivel Louis  számát írja ki, Igen nem írom ki, hogy ez Louis száma, mert ha véletlenül valaki elkobozná vagy elveszíteném és belelesnének akkor nem akarom, hogy Louis az akié ez a szám. Azonnal megnyomtam a felvétel gombot, és suttogva szidtam le Louist. Mégsem kiabálhatok egy olyan helyen a telefonba, ahol nem illendő.

-Louis hol vagy? Már 3 órája itt ücsörgök, 3 órája!

-Tudom! Tudom és ezer bocsánat, amiért nem szóltam előbb, de Adam fel nyalatta velünk a ház összes padlóját- mondta sajnálkozva Louis- Az a helyzet, hogy ezen a héten nem tudok veled találkozni, Adam 1 hét szobafogságra ítélt mivel ....hosszú történet.

-Ma át megyek, és végig hallgatom ezt a HOSSZÚ történet- ezzel kinyomtam a telefont és zsörtölődve dőltem a széknek, ami kipárnázva volt, karjaimat össze kulcsoltam.

Úgy gondoltam, ha már Louissal nem, de egyedül egy magam még ebédelhetek. Bár így nem olyan lesz, ahogy elterveztem. Tudjátok Louissal ebbe az 1 hétben nagyon sokszor elbohóckodtuk a reggelit, ebédet és a vacsorát. Evőversenyeztünk, vagy zsonglörködtünk a kajával. De most nyugiba töltöm el az ebédet. Bár számíthattam rá, hogy a fiúk megint rossz fát tesznek a tűzre, csak azt nem, hogy mi az élvezet, ha azután tudják, úgyis lebuknak, és csak szívnak. Mindenesetre annyi biztos, hogy ezen a héten senkivel se mozdulok ki a városba. Hiányzik Dororthee. Vele el tudtam menni bárhova ő neki, ha dolga is volt félretette, hogy velem legyen. Jó lenne ha újra itt lenne, de ez aligha lehetetlen! Ha Dororthee vissza is jönne az csak évekkel később történne meg. Igazából ő volt az egyetlen lány az életembe, aki megértett. Értette, hogy mi bajom van...mindig tudta. Elég volt rám néznie és tudta, hogy mi jár a fejembe. Hiányzik Dororthee!

Dororthee

Minden sötétségbe volt borulva. Kerestem a fényt. Egy röpke pillanatba meg találtam, majd újra elveszítettem. Újra megerőltettem a szemem és kezdett a sötétségből fény kialakulni. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy a szobában vagyok. Az ablakon keresztül erős napsugár fénye szűrődött be. A szokottnál jobban pislogtam, hogy fel világosodjak, hogy mi van. Lassan erőre kaptam kezeimet és felültem, majd körülnéztem a szobában. Minden hétköznapi állapotba tűnt. Álmodtam? Lehet, hogy lefeküdtem a bevásárlás után, mert a ruha rajtam volt. Úgy érzem, hogy ez az egész csak egy álom volt. Tudtam! Túl szép volt, hogy igaz legyen. Pedig nagyon örültem volna, ha ez nem álmomba történt volna meg. Még egy 

pillanatra el is hittem, hogy valóban van remény, hogy újra visszatérjek Londonba. De ez csak egy valóságszerű álomnak köszönhettem, hogy újra feléledjenek a remények.