Emlékek

Emlékek

Dororthee

A londoni reptéren voltam. El sem hiszem, hogy újra itt járhatok. Annyira izgatott voltam. És még csak azt se tudtam, hogy hol kezdjem el. A Hotelba nem akarok menni, ahhoz most túlságosan is aktív vagyok, hogy egyszerűen leüljek és kipihenjem a fáradalmakat, főleg úgy, hogy maradt még elegendő energiám. És felakarom fedezni, hogy mi is történt Londonban míg távol voltam. Egyelőre meglepetést akarok...mindenki számára. Vajon melyik hely az ahol már jártam, de biztos, hogy nem járnának most arra fele....hát persze a régi park. Oda általában nem jár senki a fiúkon és Idán kívül... remélem, hogy most...hé, de hát biztos a fiúk büntibe vannak, amennyire ismerem őket, ezért most nem csavarognak ott. Mindenesetre megnézem, hogy mi történt ott míg nem jártam ott.

Liam

Adam már egy jó ideje kiment a szobámból és azt tanácsolta, hogy szelőztessem ki az agyam. Ami furcsa, mert ő általában ilyenkor bent szokott tartani minket....ennyire feltűnő lenne, hogy valami gondom lenne? Mindenestre megfogadom Adam tanácsát. Ekkor kinéztem az ablakomon, ami kétszer nagyobb volt nálam és megcsodáltam a várost. Mindenhol házakat, nagy épületeket és parkokat láttam. És mikor a horizontig néztem, akkor jöttem rá, hogyan ilyen nagy London és, hogy bárhova is megyek, felismernek....kivéve egy helyen, az az egy hely van amerre senkise jár. Az a park, ami annak idején csak még szorosabbá tette köztem és Dorothee közt a kapcsolatot. Talán az emlékek felvidítanának engem. Hirtelen valami megszólalt bennem, hogy igyekeznem kéne oda. Valami azt súgta, hogy minél előbb oda kell érnem. A park autóval 1 órára van innen, tehát akkor tényleg igyekeznem kell. Azonnal rohantam a fogashoz és felvettem az őszi kabátom, majd rohantam is ki a szobámból. Útközbe neki ütköztem Zaynek, akit udvariatlanul ott hagytam.

-Kösz a segítséget haver-szólt utánam durcásan.

-Bocs Zayn, fontos dolgom van, de nagyon-ezzel a nappaliba lévő polcról lekaptam a kulcsot és ki a bejárati ajtóhoz s örülten rohantam, majd a garázshoz. A garázsnak beírtam gyorsan a pink kódját, amivel fel tud nyílni és azonnal mentem is a kocsihoz és beszálltam. A kocsi kulcsot bedugtam a helyére és azonnal beindítottam. Azonnal a megnyílt a kerítés is automatikusan, ami azt jelentette, hogy indulhatok is. kitolattam a kocsival és mikor már az útra kigördültek a kocsi kerekei akkor teljes padlógázt nyomtam. Tudom ,hogy a rendőrök nem fogják szótlanul nézni amiért városba 80-al száguldok, de most tényleg sürgős az eset. Valami ott motoszkál a fejembe, hogy minél előbb ott kell lennem.

Dorothee

Megérkeztem a parkba. Szerencsére a repülőtértől nem messze van ezért hamar ide értem. Nem változott semmit, hisz az emberek nem járnak erre, ezért is jó hely. Nyugis és persze nagyon nagy területe van. Hirtelen megálltam a pataknál. Sok emléket fűzz magával. Jól emlékszem arra a napra mikor Ida bele esett a vízbe és Louis amilyen hős szerelmes volt utána ugrott, pedig Ida tudott úszni csak éppen bele akadt a hínárba.

-Ez mintha Ida kiáltása lett volna-fordultam a patak felé és szembesültem is vele, hogy Ida van a vízbe.

-Mi volt ez a kiáltás?- nézett ránk lihegve Zayn majd megpillantottuk, hogy Ida ficánkol a patakba.

-Jaj, ne! -ütött a fejéhez Harry-1 percre se hagyjuk magára és erre fel mit csinál? Hülyeséget!

és ekkor ugrott be a hős szerelmesünk a vízbe de előtte hősiesen felkiáltott.

-Ne aggódj Ida! Megmentelek! -szólalt meg hősiesen Louis felemelve mutató ujját egyből beugrott a vízbe.

És sikerült is kihúzni Idát, már persze ekkor kellet a ténnyel szembesülni.

-Köszönöm de tudok úszni-nézett rá meredten Ida majd velünk is ezt tette. Louisnak e közbe jobb szeme rángatózott.

-Hallottátok! Tud úszni-nézett felénk még mindig szem rángatásával.

Ezen még máig jókat nevettek. Igen Louis tesz arról mikor komoly dolog van akkor is megnevetesse az embert. Utána bezzeg Ida fel is ajánlotta a segítséget, mivel Louis eljátszotta, hogy megrándul a lába. Máig nem tudom, hogy sikerült -e összejönniük, mert Idával egyszer se tudtam beszélni, mindig ki volt nyomva a telefonja. Tovább járkáltam és megakadt szemem egy bokron. Oda sétáltam, de rá kellet jönnöm, hogy nem itt történt az esemény, hanem mögötte. Átrángtam magam a bokrokon és akkor tűnt fel, hogy én már jártam itt. A bokor is ismerős volt, nem szokványos. Majd valami feltűnt a fűbe. Egy dátum volt belevésve. 2011.augsztus.15. Mi volt akkor? Várjunk! Nem sokkal ezután voltunk itt először a fiúkkal, és még utána....hisz ez az a hely volt amit Liam választott ki a gitár leckékre. Visszaemlékeztem aznapra. Liam gitározni tanított. Könyörgött nekem, hogy énekeljek neki el egy dalt a gitár segítségével. Emlékszem, hogy ellenkeztem vele de aztán beadtam a derekamat. Majd utána jött elő az a bizonyos pillanat.... akkor történt meg, hogy amikor összeérkezett a tekintettünk Liammel, akkor valami más volt....különös érzések voltak úrrá rajtam. És most is a pillanattól vezényelve libabőrös lettem, ahogy erre gondoltam. Akkor éreztem először, hogy valakinek tényleg számítok. Liamnek a szeméből azt tudtam leolvasni, hogy számára fontos vagyok. És éreztette velem elég sokszor. A bevésett dátum a földbe volt és még jó megmaradt a helye. Megsimogattam a dátumot. Hiányoztak azok a pillanatok. Bárcsak át tudnám élni újra a pillanatokat, amiknél elfeledkeztem mindenről és csak is a barátokra összpontosítottam. Szeretném újra átélni ezt, hogy olyan dolgok vegyenek engem körül, amik boldoggá tesznek engem.

-Látom te se felejtetted el ezt a helyet-szólalt meg a hátam mögül valaki. Nagyon megijedtem mivel a hangja nagyon de nagyon ismerős volt. Kissé túlságosan is ismerős. És tudta is, hogy mire gondolok, hogy mi is lehet ez a dátum. Hátra fordultam és akkor láttam, hogy ő áll itt mellettem. Teljes életnagyságban. Köpni-nyelni nem tudtam. Liam szemtől-szembe itt állt.