Rádió

Rádió

Dorothee

Nyilvánosan bocsánatot kérni....de engem nem tisztelne ennyire, hogy meg is tegye az én kedvemért. Már csak az a kérdés, hogy honnan tudja, hogy hol dolgozok? Az oké, hogy Párizsig tudja az irányt, de honnan a fenéből tudja, hogy hol dolgozok? Talán Ida....nem ő sem tudja, hogy pontosan hol dolgozok, ezért ő rá se tudok gyanakodni. De akkor ki lehetett? Vajon ki derítette ki? Magánnyomozót biztos nem küldhetett rám...már csak az a kérdés, hogy akkor honnan szerezte meg a címet. Próbáltam közbe emészteni a kirúgást. Biztos, hogy a főnököm egy életre végzett velem. Ma tényleg nagyon haragtartós kedvébe volt, és biztos, hogy most a pokol legmélyebb bugyraiba is képes lenne engem kívánni. És ezt kinek köszönhetem? Hát egyrészről magamtól, hisz tudhattam volna, hogy nem szabad még elejteni egy tányért sem, amit oly nagy becsbe űz. Ami a pénzt illeti, fogalmam sincs  mi történt...de az biztos, hogy nem én loptam el. Csak rosszkor voltam rossz helyen. Jobban ez fogalmazható meg ebben. De, hogy Liam egyszeribe berobban, és elkezd veszekedni a főnökömmel ...mondjuk az nem rosszból csinálta, senki sem csinál rosszat azzal, ha kiáll egy emberért. De ennyire? Inkább fel nem bukkant volna, lerendeztem volna én egyedül, és még most is dolgozhatnék, de a főnök azt sem tűri el, ha a mi alkalmazottjainak olyan barátai vannak, akik hatással vannak a cukrászdára. Hát Liam kiharcolta, hogy kirúgjon.....és ezzel csak még jobban elszomorítom magam. Már a saját utcámba jártam. Fogalmam sincs mit mondok anyának? Mit fog szólni ehhez? Ki akartuk fizetni az adóságot....hogy aztán gyűjtsünk arra is pénzt, hogy valahol máshol új életet kezdjünk. De nem! Nem is tudom, hogy anyu mit fog szólni ehhez, ha megtudja...inkább visszakönyörgöm magam a cukrászdába. De végül is szembe kell nézni a félelmekkel, nem igaz? Nem csodálkoznék azon, ha anyu elküldene melegebb éghajlatra...lényegébe én okoztam neki csalódást. És magamnak köszönhetem, hogy olyan ügyetlen voltam akkor mikor Liam figyelt engem. Már az ajtónál álltam. Gondolkodtam...nem illendő dolog úgy bemennem, hogy nincs semmi jogom ebbe a lakásba élnem. Ezért, mint egy hétköznapi ember bekopogtam az ajtóban. Anyu kinyitotta az ajtót, aki meglepően nézett rám. Nem csak azért, mert kopogtam, hanem azért, mert nem szoktam ilyen korán jönni a munkahelyemről. Reggel 9-től este 6-ig igázom magam a cukrászdába, és most délután 3 óra van.
-Bejöhetek?- kérdeztem udvariasan anyutól.
-Kicsim miért viselkedsz úgy, mint egy vad idegen?- nyitotta ki jobban az ajtót, hogy beférjek rajta.
-Mert semmi jogom, hogy ebbe a házba úgy, mint egy elkényeztetett hercegnő- mondtam elhalkulóan, és az egyik székhez mentem az asztalnál. Megtámasztottam magam vele a kezén. Mély levegőt vettem. Nem bírtam anyu szemébe nézni.
-Kicsim mi a baj?- jött közelebb anyu.
-Kirúgtak, vagy is nem a főnök, hanem felmondtam, vagyis...valaki felmondatott engem -kerestem a megfelelő szavakat, amik e pillanatban elég nehezen mentek.
-Kicsim most magyarázd el érhetőben?- mondta a hátam mögött anyu. Anyu felé fordultam, és készen álltam a teljes igazságra.
-Liam kirúgatott- ekkor nem bírtam tovább, és a könnyeim kezdtek gördülni az arcomon. Már nem bírtam a bennem lévő feszültséget, és...eltört a mécses.
-Liam?- ráncolta össze homlokát anyu. Igen anyu nem tudja ki is az a Liam Payne...még így hangzás képen se, anyu biztos nem jártas a mai bandákról. És hát készen álltam a teljes igazgató elmondani.
-Ez egy hosszú történet....-húztam föl a fejem, meglehetősen elég nehezen.
-Mivel szabad az egész délutánod én ráérek-ült le a székre, és alaposan "kihegyezte" a fülét, mivel a füle mögé tette szőke tincseit anyu. Elég furcsa volt, mivel anyut sose láttam, hogy így hátra tette volna a füléhez a haját, ha kiengedve hordta, akkor mindig rejtegette a fülét, mondván túlságosan is eldeformálja az arcát. Pedig most, hogy nézzem, nem tűnik olyan borzalmasnak, mint, ahogy ő lefestetette. Na de itt az idő, hogy meséljek. Leültem és az elejétől a végig, minden apró részletett elmeséltem. És úgy meséltem el, hogy az akkori véleményeimet tartsam meg, és ne tegyek hozzá negatív vagy pozitív jelzőket. Tehát, mintha most élném át, úgy meséltem anyunak. Anyu pedig türelmesen végig hallgatta a törétnetet. Reméltem, hogy a megfelelő reakciót hozza elő, és egyetért azzal, hogy Liam egy szemét.
-Meg kéne bocsátanod neki- válaszolta karba tett kézzel, én meg azt hittem kis híján kiesek a székből.
-Liamnek?- álltam föl a helyemről. Egy kicsit felszaladt bennem a pumpa, hisz nem épp erre számítottam. Anyu pedig csak bólintott a kérdésemre.
-De mivel érdemelné ki?- kérdeztem most már idegesen.
-Mondjuk azzal, hogy próbálja helyre hozni a dolgokat-nézett rám merészen anyu. Tudtam, hogy a szülőn nem lehetett felül kerekedni, hisz mindig nekik van igazuk, de én is, mint lázadó tinédzser nem mindig hallgat anyukájára.
-Anyu én ezt nem hiszem el! Azok után, hogy ellopta a medálom, kirúgott a munkahelyemről megérdemelné a megbocsátást? -hangsúlyoztam ki a hibáit Liamnek, mivel hát végtére nem egy kis "bűntettről" van szó.
-A történet alapján szerintem meg kéne. Mindannyian követünk el hibát- ilyenkor nagyot nyelt, tudtam mire gondol- Igazából csak azt nem lehet megbocsátani, ha az illető folyamatosan hibába ütközik, és te mindig megbocsátasz neki-anyu már a könnyeivel küszködött, én pedig vártam míg befejezi, aztán pedig megvigasztalom- Igazából, ezek apró félrelépések, amit még helyre lehet hozni...de, amik folyamatosan húzódnak 10 évnél tovább is, ott már tényleg gond van.
Anyu végül sírásba tör ki. Megöleltem anyut. Lehet, hogy igaza van. Elvégre Liam közel sem összehasonlító apuhoz. Hisz anyu most apuról beszélt. Aki neki is szenvedést okozott. Anyunak közbe simogattam a hátát fel- le, hátha megtud nyugodni. De igazából, nem igazán jó, ha anyu visszaemlékszik. Sokszor a sírás határán áll ilyenkor. Igen apu sok szenvedést hozott az életünkbe, és ez össze sem hasonlítható Liam hibáival. Ám de még is nem tudtam megbocsátani. Ahhoz túlságosan is sokat csalódtam, hogy megbízzak az emberekbe. Hangulatváltás kell, de gyorsan. Gyorsan végig mértem a konyhát, hogy mivel lehetne elűzni ezt a sok negatív energiát. Majd megakadt a szemem a rádión. Hát persze! Ha egy kicsit hallgatjuk, akkor mindig jobb kedvre derülünk. Főleg, hogy teljesen eltérően képzeljük le, amit mondanak benne, ezért jót szoktunk anyuval nevetni.
-Bekapcsolom a rádiót- jelentettem ki határozottan, és oda siettem a fürdőszoba melletti polchoz, amin a rádió volt. Gyorsan megtekergettem a rádiót, ahol meg áll azt fogjuk hallgatni. Végül egy adót sikerült találnom. Leültem anyuval, és hallgatni kezdtük a rádiót. Ilyenkor délután zeneszámok emennek ugyan, akik küldik ismerőseiknek, családjuknak a számukat. Ám előfordult nem is egyszer, hogy maga az illető énekelte el a dalt, vagy a saját dalát. Szóval itt mindent lehet, ami a zenével kapcsolatos. Én oda rohantam a pulthoz, és öntöttem még magamnak egy narancslét.
-És most egy meglehetősen csetlő-botló nyelvű angol fiú szeretne elénekelni egy saját dalt -közölte a műsorvezető megjegyzem mókás hangja volt. Én visszasiettem a helyemre a narancslével.
-Ezt a számot annak a lánynak írtam, akitől csak egy bocsánatkérést várok el-ekkor a számba lévő narancs levet kiköptem a számból. Azt hiszem rosszul halottam... de ez Liam hangja volt. Bárhol felismerem a hangját. Bár a brit akcentusa véget elég nehéz volt megítélnem, de aztán rájöttem, hogy ez ő. Anyu a narancslé esőnek köszönhetően pár csepp hullott, ám láttam az arckifejezésén, hogy ő is tudja ki van most a rádióba. Liam belekezdett egy dalba. Azonban nem bírtam elviselni a 2. sorig a dalt, ezért gyorsan oda rohantam a rádióhoz és kikapcsoltam. Már a dal eleje vérengzett a megbocsátásról. Én viszont nem akarom beismerni, hogy meg kéne bocsátanom. Nem érdemli meg Liam.
-Nagyon nem tetszik, hogy ezzel a fiúval bánsz-csóválta karba font kézzel anyu a fejét. Rosszallóan nézett rám, de most nem igazán izgatott, hogy anyunak mi a véleménye erről. Hogy így bánok? És ő? Nem érdemli meg semmivel sem, hogy megbocsássak neki, de még is anyu is vele van.
-Miért fogod ennyire a pártját?- néztem anyura mérgesen.
-Itt járt ez a Liam- válaszolt anyu, mire szívritmusom kétszer jobban kezdett vágtatni, mint az első másodpercbe. Liam itt járt? De hogyan?