Kirúgattál

Kirúgattál

Dorothee

Miután a főnököm lekevert egy nagy balhét, már is indulhatott a biznisz. Kezdjük azzal, hogy a nyitva/zárva táblát most „Nyitva”-ra forgatom. És most már csak várni kell a vendégeket. Mivel sokáig voltam távol ezért nem, hogy a pincérnő társam Vivien kapott 1 hónapi fizetet szabadságot, hanem a csaposuk is Guy. Szóval nem ált jól a szénám. Egyszerre kellett lennem a pénztáros és a pincérnő szerepébe. De ha ez kell, hogy egy kis pénzhez jussak....most jöttem rá, hogy hasztalan volt elmennem Londonba. Hisz mit értem el vele? Nem mentem dolgozni, és fizetést se kaptam, és így anyunak se tudtam segíteni. Bár ő továbbra is azt gondolja, hogy rám fért a kikapcsolódás, de én nem így érzem. Mármint örültem, hogy újra láthattam Idát, de a One Directiont.....nem azt mondom, hogy nem jó fejek, és ha Liam nem lenne bandatag, akkor vissza is látogatnék hozzájuk, de mivel Liam köztük van.....Nem hiszem el, hogy lehettem még mindig ilyen hülye. Borzalmas még bele gondolni is, hogy kezdtem beleszeretni egy ilyen alakba, mint ő.

Liam

Szerencsére elcsíptem egy taxit, és elvisz most engem Dorotheehoz. Egy kis időbe telt míg megbeszéltünk mindent, mert nem tudott angolul, ezért újra nekem kellet a franciát vágnom. Mondjuk ha így megy talán jobban belejövök a francia nyelv tanulásába, ha már elfelejtettem a utóbbi évek során. És most is láthatom, hogy suhanok el a francia üzletek, házak, panelek mellett. És sok híres helyszínt láttam a kocsikázás során. Nem is hittem, hogy Párizs ilyen szép tud lenni. Lehet, hogy gyakrabban kéne lejárnom ide. És nem csak Dorothee miatt. Hanem az egész város miatt. Ilyenkor azt kívánnám, bár lenne egy fényképező gépem. Miről beszélek, van....csak otthon. Igen legközelebb erre is érdemes lesz készülni. Észrevettem, hogy a kocsi kezd lassítani egy Sweet Dreams nevű cukrászdánál. Ezek szerint megérkeztünk!? Most kiugrott a szívem a helyéről. Itt van Dorothee! Gyorsan oda adtam a bora valót a sofőrnek, és már is szálltam ki a kocsiból. Azonnal oda rohantam a kirakathoz, ahol láthattam Őt. Végre! Újra láthattam! Tudom, hogy csak 2 napja nem láttam, de úgy hiányzott, hogy az kibírhatatlan volt! És most itt van! Beakartam volna menni, mikor egy érdekes jelenetre lettem figyelmes. Ráadásul jól lehetett hallani is, hogy mi zajlik bentről. Dorothee elejtett egy tányért, ami szilánkokra tört. És ezt jól lehetett hallani, ebből ítéltem meg, hogy nem hangszigetelt a cukrászda. Egy vendég volt csak benn. Láttam, hogy egy 30-as éveibe járó férfi oda megy Dorotheehoz, és osztani kezdte az észt.
-Mit csinálsz? A tányérok nem azért vannak, hogy eltörjed?- üvöltötte a férfi teljes erejéből Dorotheenak, aki szedegette föl a szilánkot. Most érdekes módon megértettem, amit mondott a férfi. Talán mert olyan hangsúlyozva mondta ki, hogy jó lehetet érteni. És ahogy hallottam a tányérokat emlegette, és nem arra való, hogy a padlón végezzék. Igen határozottan ezt mondta. Nyilván a főnöke ezek szerint. Továbbra is kiabált Dorotheera, de azokból nem sokat tudtam leszűrni. Max annyit, hogy  ki kéne rúgnia ezért, meg stb,stb. Valami ilyesmit, ha dobált. Egy kicsit idegesített, hogy így bánt vele. Egy alkalmazottat nem szabd ennyi mindenek elhordtam, csak azért, mert eltört egy tányért. A kaszához ment a férfi, és megint elkezdett kiabálni Dorotheeval!
-Ez mi? Ez mi?- kérdezte a férfi és a kaszába mutatott, Dorothee azonnal oda sietett a kasszához, és belenézett.
-Kevesebb van itt! Kevesebb, pedig a számlák is bizonyítják, hogy nem ennyi volt benne -üvöltötte a férfi. Letudtam szűrni, amit mondott. A nő, aki az egyetlen vendég volt, letette a pénzt, és ment is ki az ajtón. Viszont a férfi továbbra is vitatkozott Dorotheeval.
-Csak nem te voltál az?- kérdezte a férfi, aki már az idegeit tépte. Felment a pumpa bennem, még is földet eresztett itt a lábam. Valami azt súgta, hogy nem most kell beleavatkoznom!
-Nem! Nem loptam semmit! -mentegetőzött Dorothee. Legalább is gondoltam. Nem tudtam, hogy mit mondott de egyértelmű jeleket adott, hogy védelmezni akarta magát.
-Ne hazudj! A pénz nem repül ki magától! Valaki járt itt- gyanúsítgatta továbbra is Dorotheet -Milyen lány vagy te? Haszontalan vagy! Ha beszereztem volna egy nálad jobb pincérnőt, most nem itt tartanánk! Megismétlem haszontalan vagy itt végkép elszakadt a cérna. Azonnal berontottam az ajtón, és egyből kontrázni kezdtem a férfival.
-Ő a haszontalan? Mit képzel? Hogy mer ilyet mondani egy alkalmazottra- tört ki belőlem a dühroham. Bár most jut eszembe, hogy angolul mondtam, ezért nem tudom, hogy értette, amit mondok. Ám ahogy láttam Dorothee arckifejezését....teljesen kikerekedtek a szemei. Nyilván nem számított arra, hogy hirtelenségibe megjelenek.
-Egy angol fiúnak mi köze ehhez?- kérdezte tőlem angolul. Helyes, legalább értette, amit mondok. Végre legalább meg tudom vele vitatni ezt.
-Egy főnöknek nem kéne egyből gyanúsítgatnia az alkalmazottakat! És már csak azért is kiakad, ha egy tányért összetör?- hadartam el mérgesen.
-Te nem tudod mennyibe kerülhet egy ilyen tányér, és mi közöd van ehhez az ügyhöz fiú?
-Oh, nagyon is sok-emeltem fel a mutató ujjamat a levegőbe- Történetesen ismerem Dorotheet, és ő nem tenne ilyet!
-Lehet, hogy rosszul ismered-vágott vissza.
-Hát az ízlése valóban nem jó, mert többre is képes lenne, mint egy ilyen semmire kellő cukrászdába- oktattam ki a főnököt. Viszont mikor akart vágni, azt én nem hagytam, inkább rátértem a lényegre.
-Tudja mit? Felmond! Most azonnal felmond! Nem kell neki egy ilyen főnök, mint maga-ezzel megfogtam Dorothee csuklóját, és kivonszoltam a cukrászdából. Dorothee ezt a bánásmódot nem érdemli. Undorító, ahogy a főnöke viselkedik vele. Mikor kiértünk, persze, hogy egy olyan reakciót kaptam Dorotheetól, amit egy normális ember is szokott tenni, ha ilyesmi történik. Méghozzá egy pofont. Igen nem volt kellemes úgy, hogy ő vágott pofon. De most jöttem rá ,hogy megérdemlem. Hisz Dorothee helyett cselekedtem, de ne már...egyik ilyen helyen dolgozni? Akkor inkább munkanélküli legyen, mintsem egy ilyen borzalmas helyen. A biznisz nem megy a boltnak, gondolom, hogy jól fizetni sem fizethetnek, ahogy a főnökét elnézem.
-Te idióta! Még is mit képzelsz? Meg jelensz és hirtelenségibe kirúgsz a munkából! Teljesen tönkre teszed az életemet- ordította teljes erejéből Dorothee angolul. De bár franciául, mert rossz volt hallani, bár megjegyzem jogosan ítélkezik felettem. Valóban beleszólok az életébe.
-Dorothee neked ennél sokkal jobb munka kell, nem egy ilyen hely, mint ez- mutattam az épületre, Dorothee pedig összefonta karjait.
-Hogy oda ne rohanjak-mondta flegmán Dorothee, és szemrehányóan nézett rám- Egyébként is mit keresel itt?
-Bocsánatot szerettem volna kérni a történtekért- jegyeztem meg halkabb hangnemmel, de teljesen leblokkolta, hogy Dorothee rám nézz. Teljesen megsemmisültem. Ha a szemmel ölni tudnának, akkor én már rég halott lennék!
-Oh, hogy ez milyen kedves- csapta össze a tenyereit és megjátszva a boldog lányt Dorothee, de éreztem, hogy most nem az az igazi mosoly van rajta, sokkal inkább az a mosoly, mikor kiderül, hogy valamibe igaza van, ezért visszatud vágni- És nem tudtad volna a leghálásabb módon kifejezni a bocsánat kérésed, mint, hogy kirúgatsz a munkahelyemről! Hát most ugrálok örömömbe!
-Tudom most dühös vagy de egyik is idő...-próbáltam lecsillapítani Dorotheet, de hajthatatlan volt.
-Dühös?!- kiáltotta az arcomba- Elloptad a medálom, kivágtál a munkahelyemről, a közelembe vagy, mikor nem szeretném, hogy itt legyél! Minden egyes mozdulatod ellenem szól. Próbálod még borzalmasabbá tenni az életemet! Ki nem állhatlak! Gyűlöllek Liam Payne!
És most letört a mécses Dorotheeba, sírva fakadt, és ez csak is nekem köszönhető. Mit csináltam? Most jöttem rá, hogy csak is én tehetek róla, amilyen állapotba van Dorothee. Próbáltam jobbá tenni mindent e helyett csak egyre rosszabb lett. Nekem is, és Dorotheenak is. És ész nélkül rúgattam ki Dorotheet, ha lett volna egy kis intelligenciám, nem történt volna ez mind. És hát fájtak a szavak, amiket mondott. Főleg az utolsó mondat! Gyűlöllek! Igen, ez a szó tényleg az a szó, amit nem minden nap mond az ember. Az utálatot sokkal többen kifejezik, de az valójában csak egy szimpla jelzés arra, hogy nem kedveljük az illetőt. Viszont a gyűlölet szó, az már erősebb ennél. Sokkal de sokkal megrázóbb, mint a másik. És most egyenesen a szemembe mondták, igazat adtam neki, de nem tudtam elfogadni. Ott álltunk egymással szembe Dorotheeval,ő csak továbbra is sírt, de egyre jobban tenyerébe próbálta rejteni az arcát, hogy ne lássam milyen nagy boldogságot nyújt nekem. Viszont nem volt egyáltalán boldog pillanat. Miket beszélek, persze, hogy nem, hisz ha boldogtalan Dorothee, akkor én is az vagyok! Próbáltam a feles karjához nyúlni, lassan és kiegyensúlyozott mozdulatokkal nyúltam bal karja felé, ami a derekán pihent. Lágyan megérintettem, amire Dorothee azonnal reagált:
- Ne, kérlek hagy- rántotta el azonnal a karját tőlem, és most félelemmel nézett rám- Ne gyere a közelembe! Ne kövess! Kérlek hagy békén! Kérlek, ha te igazi barátnak érzed magad velem szembe, akkor az a legjobb, ha békén hagysz!
Ezzel el is rohant haza felé vezető irányba. Én pedig teljesen magam alatt voltam.....jót akartam, e helyett, csak rosszabb lett. Ráadásul azok az utolsó pillantások. Láttam a tekintetén, hogy már nem az dühös sokkalta inkább azok a félős tekintet látszott rajta. Remek, hogy én mekkora idióta vagyok. Mikor ezt kimondtam egy villanyoszlopnak vertem a fejemet. Ám nem tudtam, hogy talán ezt elintheti a megoldást. Amint elhajtottam a villanyoszloptól....mintha a szerencse most mosolygott volna rám. Nincs más esélyem!