Nehéz vallomás
Ida
Élveztem a pillanatot egy ideig, de aztán észbe kaptam és rájöttem, hogy nem szabadna ezt csinálnom. Gyorsan eltántorodtam Louistól, aki értetlenül nézett rám, ám láttam benne azt a szemernyi csalódottságot is. Sajnáltam, de inkább nem bonyolódok bele ebbe. Louis még mindig bámult, én meg őt. Szerintem egyikük se gondolt arra, hogy egyszer csak eljön ez a pillanat. De eljött. És most sokkal felszabadultabbnak érzem magam. Pedig nem kéne ezt tennem. Az érzéseim teljesen mást mondanak, mint az eszem. De ha ész nélkül vágunk bele valaminek annak mindig rossz vége lesz. Ezért inkább az eszemre hallgattam, és minél előbb lelépnem a helyszínről.
-Én...sajnálom- ezzel a mondattal elfutottam Louistól, és futottam, ahogy csak lehet máshová. Bárhová! Ahol Louis nincs!
-Várj! Ida!- kiáltott felém Louis, és hallottam, hogy fut utánam. Hát be kell gyorsítanom, mert, ha minden igaz Louis bármikor le tudna futni, ha ilyen tempóba megyek. Gyorsan rákapcsoltam maximumra a testem mozgását, és még erőteljesebben futottam Louis elől. Egyszerűen elfutottam a félelmem elől, mint egy gyáva nyúl. Igen gyáva nyuszi vagyok! Elfutok a félelmemtől, és most nem tudom leplezni a gyengeségemet.
Liam
Csak ültem az épület egyik székén, és elmerültem a gondolataimba. Hogy lehettem ilyen hülye? Tudhattam volna, hogy Dorothee visszamegy Francia országba, mivel nincs keresni valója itt Angliába. Miért nem jöttem rá előbb? Akkor talán megelőzhettem volna ezt....ha még el is megy, legalább békében válhatunk volna el egymástól. De így... most furdal a bűntudat, amit nem tudok addig lemosni, míg nem tudom elmondani azt, amit szeretnék Dorotheenak. Valamit tennem kell. Nem ülhetek tétlenül. Cselekedni akartam, de annyira el voltam tájolva, hogy még felállni se tudtam. Egyre jobban haragudtam magamra. Elhordtam magamat mindennek. Hogy lehettem ilyen hülye? Már eleve ahhoz a medálhoz nem szabadot volna nyúlnom, mennyivel jobban megóvtam volna magamat ettől. A hangosbemondó mondogatta, hogy melyik repülőgép mikor megy. Na meg merre felé. Nem hagyhatom, annyiba a dolgot. Elhatároztam magam. A legközelebbi franciába tartó géppel elmegyek. Nincs vita! Már csak erőt kell gyűjtenem, ami valljuk be elég nehezen ment. Éreztem, hogy valaki megérinti vállamat, és felnéztem a személyre. A göndör fürtjeiről, bárhol megismerném, akármilyen álcába is van.-Ezek szerint nem sikerült- állapította meg lehangolóan Harry.
-Hát nem-helyeseltem Harry mondatát. Felfigyeltem, hogy Harry nem egyedül jött, hanem jött vele Zayn és Niall is.
-Figyelj Liam- ült le mellém Zayn- Tudod, ha valakit szeretsz, akkor szabadod engeded! Ha ő is szeret, akkor visszajön!
-Akkor nem, ha megvett engem-rontottam el a gyönyörű bölcsességét Zaynek. Igaz rosszmájú lettem hirtelenségibe, de ez most teljesen várható volt.
-Liam! Dorothee ennyit nem ér meg- jegyezte meg a felettem álló Harry. A megjegyzésétől tejesen fellázadtam. Kis híja volt, hogy nem hordtam le őt, és próbáltam nyugodtnak maradni a kijelentésén.
-Ugyan már Liam! Van több ezer hal még rajta kívül a tengerben- próbálta a pozitív dologra ráébreszteni Harry, de én erre csak fellázadtam. Felment bennem a pumpa. Felpattantam és Harryre néztem, aki elég megijedt tőlem, ha még csak a tekintetén is látszott, hisz sose látott ennyire idegesnek.
-De nekem ő kell! Csak is ő!- kiáltottam teljes erőmből, nem érdekelt, hogy több ezer ember felfigyelt rám, és, hogy elkaphatnak minket még a lesi fotósok is. Nem érdekelt. Egyszerűen ki akartam adni magamból azt a dühöt, ami bennem tombolt. Harry nem szólt semmit. Niallen látszott, hogy le volt döbbenve. Zayn reakcióját nem tudtam megítélni, mivel ugyanolyan semmitmondó arcot vágott, amilyet szokott.
-Megyek, meg kérdezem, mikor megy a legközelebbi gép- mondtam most már nyugodtabb hangnembe és meg nem várva válaszukat el hajtottam magamat olyan emberhez, akitől megtudja mondani, hogy mikor megy a legközelebbi repülő Franciaországba. Nem hagyhatom ennyibe a dolgokat.
Ida
Visszatértem az eredeti helyszínre, ahol a bizonyos csók történt meg. Általában az ember azzal tudja legjobban a másikat átverni, ha oda mész, ahol elsőnek láttad. Én is így tettem. Tettem egy nagy kört a parkba. Már fél úton nem láttam Louist, de még mindig futottam, hogy könnyebb legyen őt átvernem. Lehet, hogy idióta vagyok, aki gyáván elfut, de még is, ami nem megy az nem kell erőltetni. Szégyen a futás, de hasznos. Nyugodtan néztem az erdei tájat. Bár vicces, hogy a híd egyik részén egy patak, míg a másiknál csupán egy apró kicsi vízesés található. Reméltem, hogy most el tudom űzni egy időre a gondolataimat. Mikor végre másra terelődött a figyelmem, vagy is Dorotheera, akkor halottam, hogy valaki oda sétál mellém. Odafordítottam, és nagy meglepetésemre Louis volt az. Pedig meg voltam győződve, hogy nem keres ott, ahol már egyszer voltam. Hát úgy tűnik, hogy most nem sikerült átvágnom.-Miért futottál el?- nézett rám Louis fürkészve. Ki akarta deríteni a tekintetemből, hogy vajon mi is lehet a nyomos indokom.- Miért?
-Louis azt hiszem ezt...-próbáltam a jó régi trükkömmel előállni, ám most Louis nem hallgatta végig, és közbe szólt.
-Most azonban újra kéne tárgyalnunk! Nem gondolod?- nézett rám szúrós szemekkel, én felsóhajtottam, ami válasz volt Louisnak- Szerintem is!
-Hallgass meg Louis...-szóltam lágy hangnembe, és kisöpörtem az arcomból egy oda tévedő tincset, azonban Louis megint közbe vágott.
-Nem! Most te hallgass meg Ida!- utasított engem Louis, hogy most ő rajta sor- Mindig téged hallgattalak! Egyszer se mondhattam meg a véleményem! Most te hallgass meg engem!
Én csak lehajtottam a fejem, és vártam, hogy Louis mit akar mondani.
-Ida tudod jól, hogy én, hogy érzek irántad, és semmit sem változott azóta- igen, Louis már az első pillanattól belém szeretett, amit észrevettem, de próbáltam korrigálni az ügyet, és úgy csinálni, mintha nem tudnám- Az pedig, ami az előbb történt azt ne úgy véljük, hogy véletlen volt, hisz nem volt az. Te se ellenkeztél, ami azt jelenti, hogy valamit te is érzel irántam!
-Oké! Nem tagadom, hogy nincsenek érzéseim, de ez a gyengeségem jele lenne- vallottam be a színtiszta igazságot. Azzal csak magamnak ártok, ha hazudok.
-Gyengeség?- húzta össze a szemeit Louis- Jaj Ida, miért nem tudod eldobni a büszkeségedet!
-Mert azzal az emberek tudnak bennem kárt tenni-tettem csípőre kezemet, mint egy erős nő. Pedig belül közel sem volt így.
-Na és? Bennem is tettek kárt, mégsem haltam meg- mondta el a saját szemszögét Louis. Én viszont már azt se tudtam mibe torkollott ez a beszélgetés.
-Csupán annyit kérdeznék, hogy most mire akarsz kilyukadni?- ütöttem föl a fejem Louisra, akitől eddig rejtegettem barna szempáromat.
-Azt, hogy belásd, hogy tetszek neked- mutatott magára Louis, és láttam a szemébe azt a halovány reményt a szemébe.
-Oké! Tetszel nekem! Örülsz?- mondtam ki, amit várt, úgy se hagy addig békén, míg ki nem mondom ezt a mondatot.
-Igen-válaszolt egy mosollyal az arcán Louis, és megölelt engem. Hát végül is a vallomásom után, minimum ennyit vártam el Louistól.
Louis eltávolodott tőlem, és fürkészni kezdte az arcomat.
-Akkor megkérdezhetem ez esetben, hogy lennél a barátnőm?- tette fel a várt kérdést Louis. Én viszont egy kicsit elgondolkodtam ebbe az ügybe. Persze örülnék, ha végre valahára felszínre törnének az érzéseim. Ám viszont ismerem a médiát is. Folyton a nyakunkon lógnának, ha kiderülne, hogy az X-Factor 3.kiesője,s a One Direction tagja összejött.
-Egy feltétellel- vetettem be az én szabályaimat- Titokba tartjuk! Nem tudhatja meg senki se! Még a One Direction se tudhat róla! Louis csak felkapott engem és megpördített egy-két körrel, majd letett engem, és kézen fogva haladtunk tovább a park köves részén. Persze, azonnal el kell engednünk egymást, ha élő egyeddel találjuk szembe magunkat. Tudtam, hogy ezt a kapcsolattal nagyon vigyázni kell. Nem csak a média miatt, hanem azért, mert végre úgy érzem, hogy viszont szeretnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése