Eltökéltség

Bocsi a sok késésért,de Olimpia csak 4 évente szokott lenni.:)

Eltökétség

Liam

A legközelebbi gép este 8-kor indul, addigra össze kell kapnom magam. Már megvettem a jegyeket is, szóval hivatalosan is repülök Párizsba este. Igaz, hogy e miatt cserbe hagyom egy darabig a bandát, de most a legfontosabb Dorothee. Nem tudom mihez kezdenék az életemmel, ha nem teszem jóvá a hibámat. Anya is annak idején arra tanított, ha rosszat csinálok, akkor próbáljam helyre tenni a dolgokat, bárhogy is legyen, a lényeg, hogy a bűntudatom ne égjen bennem, mert, akkor  legalább megpróbáltam. És már az is valami. Haza felé vezettem én, közbe a fiúk minden erejükkel próbáltak lebeszélni engem az utazásról.
-Liam, ezt nem tehetted-erősködött Harry, aki mellettem ült.
-Gondolj bele! Adam se fog lelkesedni érte-mondta a hátam mögött Zayn.
-De ti biztos lesztek olyan jó barátok, hogy falaztok nekem- fordítottam az én érveimet a fiúk felé. Harry erre semmit sem válaszolt, csak megvakarta a fejét. Zayn és Niall a visszapillantó tükörnek köszönhetően, csak egy némán ültek. Gondoltam, hogy ők sem tudnak ennél jobbat kitalálni, hisz tényleg a barátok vagyunk, és, ha valamelyikünknek segítség kell, akkor segítünk is rajta. Tehát nem tudnak ellenvetni semmivel. Könnyebben ment így az út. Egyébként Adam holnap jön hozzánk, hogy próbáljunk, de a fiúk, majd csak kitalálnak valamit. Elvégre én se hagytam cserbe őket, ezért ők se tegyék. Végre megérkeztünk, és mielőtt még kiszállhattam volna, hogy összecsomagoljak Niall megszólalt hátulról:
-Valóban bírod Dorotheet!
-Persze, hogy bírom! Most már nem tagadom! -ütöttem egyet a kormányra, mi közbe ezt mondtam- Dorotheért képes lennék még a csillagokat is lehozni az égről!
-Ezért jó, hogy én még nem voltam szerelmes- állapította meg Harry, aki tényleg szerencsésnek tudhatta magát, hogy még egyetlen lány nem vette őt le a lábáról. Ellenbe velem. Én nem egyszer éreztem ilyet. Danielle is alaposan elcsavarta a fejem, aztán úgymond felültetett, persze akkor is csak magamnak ártottam. És most is mit csinálok? Megismétlem! És megint rossz befejezés következz...ne. De csak következz- ne. Mert most más lesz a befejezés, most nem hagyom, hogy rosszul végződjön. Nem hagyom! Kiszálltam a kocsiból, és el is indultam a házba. Igyekeztem minél előbb felérni a szobámba és összecsomagolni. Már így is 4 óra múlt, és nekem fél 8-ra ott kell lennem a reptéren. Most nem hagyom veszni a dolgokat!

Dorothee

Végre megérkeztünk! Anyu írt SMS-t, hogy már vár a reptéren. Jaj de várom, már, hogy lássam őt.3 hónapja nem láttam.....3 hónapja! Az rengetek idő! Számomra ez a 3 hónap valósággal 3 év volt. Annyira hiányzott anya, hogy nem tudok tanácsot kérni tőle, hogy nem tud személyesen is kiállni értem. De most eljött az a pillanat mikor végre találkozhatok újra vele. Már annyira várom. Na végre le lehetett szállni, és az elsők közt tudhatom magam, akik leszállnak a gépről. Azért nem unatkoztam a gépen. Rose nénivel elégé jót eltudtunk beszélni. Kiderült, hogy az unokáit látogatja meg Párizsba, a lánya 3 évvel ezelőtt Párizsba költözött. Végre leszálltam a gépről, és most a nagy ember falat kellet áttörnöm, anyu azt mondta, hogy ő a reptér kijáratánál vár, nem akar elvegyülni a tömegbe. Igyekeztem áttörni a tömegen, és végre a Párizsi reptérbe tudhattam magam. Gyors iramba mentem a kijárat felé ,ahol anya várt. Már alig várom, hogy találkozzak vele. Mikor megpillantottam egy nőt, aki ott ácsorog kint az üvegajtónál, egyből felismertem és rohantam is arra fele. Olyan öröm áradt belém mikro megláttam anyut, hogy majd kiugrott a szívem a helyről. Végre újra látom! Futottam feléje amilyen gyorsan csak tudtam, és most már ő is észrevette, hogy közeledek, és bejött az épületbe.
-Dorothee!- kiáltott fel örömmel anyu.
-Anyu!- kiáltottam föl, és még erőteljesebben futottam feléje. És végre eljött a pillanat, hogy megölelhettem anyut. Bár egy fejjel magasabb voltam anyutól, ezért fura lehetett a látvány, de az érzés csodálatos volt.
-Anyu! Annyira hiányoztál! Megígérem, hogyha legközelebb Angliába megyek, akkor nem csinálok ilyet-hadartam el nagy örömömbe, és csak még erőteljesebben szorítottam anyut. Anyu pedig el távolodott tőlem.
-Oké kicsim! Ezt megismételnéd!- ezt nem tudtam értelmezni, anyu egy kicsit várt, majd megadta a választ- Kicsim annyi ideig voltál Angliába, hogy hozzám is angolul beszéltél! Elejétől a végéig!
-Tényleg?- kérdeztem most már franciául anyutól.
-Nyugi! Majd vissza szoksz a franciára, gondolom, hogy angol városba, csak is angolul tudnak beszélni és ilyenkor felbolygatja az embert-vezetett ki engem anyu a hátamnál lágyan fogva.- De ez érvényes a francia városra is. Ne aggódj!
-Úgy hiányoztál anyu!- válaszoltam most már francia nyelven, amit elsőre is el akartam neki mondani.
-Na! Ez szép francia hozzászólás volt!- mosolyodott el anyu, és mentünk is gyalog haza. Nem lakunk messze a reptéről, csak úgy fél órára.

Liam

Mikor beléptem a házba Louissal szembe találtam magam, aki most kimaradt ebből a kalandból. Louis mikor meglátott azonnal rákérdezett, hogy hova is igyekszek ennyire:
-Hova sietsz?- szólt utánam Louis, én pedig már a lépcsőn mentem.
-Franciába-válaszoltam egyszerűen, és siettem a szobámba. De annyit még el tudtam csípni Louistól, hogy ,,Hová?,,. Majd a fiúk elmagyarázzák, de most nekem igyekeznem kell. Úgy kell igyekeznem, hogy nehogy sejtsék a lesi fotósok, a paparazok, vagy az újságírók, hogy Franciába utazok. Ezért elég jól kell majd álcáznom magamat a reptéren. Most a legfontosabb, hogy kitudjak jutni Francia országba.