Az Eiffel Torony

Az Eiffel Torony

Még mindig nem voltam hajlandó Liamet elengedni. Még mindig nem tudom mi kényszeríttet erre, csak azt tudom, hogy szeretném ha itt maradna, legalább addig, míg össze szedem a gondolataimat, és elmondjam, hogy én, hogy érzek. Nem tudom most mit gondol e pillanatba Liam, de biztos, hogy érti, hogy miért szaladtam neki, még ha én nem is. Egy kicsit eltávolodtam tőle, majd a szemébe néztem. A szemébe a remény fényét láttam meg. A reményt, hogy ezzel valamire utalni akarok, hogy megbocsátok neki. Elfordítottam a betonra a tekintettem, és onnan szűrtem ki a megfelelő a szavakat. Liam csak egy helyben állt és figyelt engem. Ilyen közelbe úgy se tudhatott az elmúlt egy hétben. Mikor összeszedtem a szavakat, bátorodva néztem fel Liamre.
-Liam megtanultam azt, hogy az embernek adhatunk még egy lehetőséget, de én hiába adnék, már nincs meg a bizalmam- kezdtem el a monológomat, amit szépen áthegyezetten gondoltam át.
-Ezt megértem-válaszolt Liam rekedtesen.
-Nem is tudom, hogy akkor még is, hogy tudok megbocsátani neked, ha nincs meg a bizalmam....mert mégis nem érzem a gyűlölettett, inkább a megbocsátást magamba-öntöttem ki a lelkemet, valójában tényleg ezek voltak bennem, ezért mondtam erre, hogy vegyes érzések- Nem tudok haragudni rád, ugyan akkor nem tudok bízni se benned.
-Nem kell, hogy bízz bennem, egyelőre nekem elég egy megbocsátás- mondta Liam halkan. Egy kicsit elgondolkodtam, majd bólintottam.
-Megbocsátok - mondtam ki azt a szót, amire Liam epekedve várt- És öntsünk tiszta vizet a pohárba, adok egy esélyt arra, hogy vissza szerezd a bizalmamat.....tehát......barátok-nyújtottam elé a kezem, ő pedig habozás nélkül oda nyújtotta elém a kezét, és egy rövid kézrázással megpecsételtük az újrakezdést.
-Barátok - mondta utólag, mikor elengedte a kezemet. Ezután csönd lett, de nem az a csönd, ami kínos, mint szokott lenni köztünk. Sokkal inkább az a meghitt, barátságos. Nem is tudom, hogy végül is miért akartam, hogy újra kezdjük ezt az egészet. De a lelkiismeretem valószínűleg nem nyugodott volna, ha nem teszem meg. Meg ami reggel történt...Meg hát én elnézős vagyok, ez a szerencséje Liamnek. Elnézem, hogy kirúgott a munkámból. Liam közbe az Eiffel tornyon akadt meg a szeme. Egy halvány mosoly is megjelent az arcán.
-Van még időm, hogy körül nézek ott fent-mutatott az Eiffel toronyra. Mondjuk én is régen jártam ott. És valóban szeretnék felmenni oda. Csak erről jut eszembe....
-Egy petákom sincs- ráztam meg a fejemet, mi közbe a zsebembe kutázkodtam, de biztosra veszem, hogy nem raktam be pénzt. Nem is gondoltam, hogy ma valamire költenék is.
-Semmi gond! Nálam még van r elegendő, kifizettem a te részedet- vette elő a zsebéből a pénztárcáját, ami bőrből készült, kizárólag férfi tárca lehetett, ami a kezébe volt.
-Nem Liam, nem szeretek tartozni-tiltakoztam az egyik kezemmel, viszont Liam mintha meg se hallotta volna.
-Én viszont ragaszkodok hozzá, különben is már azzal kifizettél, hogy megbocsátottál, és hajlandó vagy újra kezdeni velem- magyarázta Liam az okokat. Bár most így átgondolva, lehet, hogy ennyivel még jön is.....ha már kirúgatott a munkahelyemről, akkor ez a legkevesebb.
Elindultunk az Eiffel toronyhoz, és a jegypénztárnál megálltunk. Viszont mielőtt átadta volna Liam a pénzt, eszembe jutott valami.
-Liam euróval fizetnek- suttogtam a fülébe Liamnek, aki pedig visszasúgott nekem:
-Tudom de szerintem nem ritkaság, ha a kezükbe akad egy-két font, különben is ide van kiírva a táblára, hogy mennyi fontot kell fizetni-mutatott a mellette lévő táblára, amin franciául, és angolul is fel volt írva a belép, és, hogy mennyit kell fizetni euróba, fontba. Liam nyugodtan átadta a férfinak a pénzt és beléptünk az Eiffel Toronyba. Utoljára 1 éve jártam az Eiffel toronyba, ami fura, hisz párizsi lány létemre, mások egy évben akár 5-ör is felmerészkednek. Én viszont nem is vagyok az a csavargós típus, nem szeretek nagyon sehova menni. Úgy vagyok vele, ha nincsen egy barátom se, akivel lóghatnék itt akkor minek. Legfeljebb megnézem, hogy milyen a város, na meg, a anyu elküld boltba, akkor teszem ki lábam, de amúgy otthon ülős típus vagyok. Gondoltátok volna? Én, aki Londonba 3 hónapot töltött, és meg sem állt egy pillanatra se. Pedig igen....de Londonba mindig történt valami. Azt nem mondom, hogy itt Párizsba hétköznapi dolgok történtek, de mégis nyugisabb, mint London. Gondolataimból Liam ébresztett föl.
-Gyere-szólt utánam Liam, aki már a liftnél ácsorgott, oda futottam, és beszálltunk az üveg ablakos liftbe. Én nem voltam hozzászokva ehhez a liftezéshez. Mindig a lépcsőn jártam mivel addig is csodálhattam a várost, hogy kicsinyül le, viszont így nem mértékkel, hanem fokozatosan kezdett kisebbedni a város. Bár most Liamnek nincs sok ideje a lépcsőzésre, ezért most nem bánnom, ha lifttel megyünk. Jobban rá érek jó magam, mint Liam. Már otthon biztos várják. Mikor megékeztünk kinyílt a lift ajtaja, és Liammel, és néhány emberrel együtt kiszálltunk. Liam megállt mi közbe a többi ember ment amerre látott. Liamre néztem.
-Tudod én még nem jártam az Eiffel toronyba ezért...-próbálta elmagyarázni, hogy segítsek, igen. Most én vagyok az idegenvezető.
-Megfelelő embert találtál- ezzel a mondattal elmentem egy irányba, Liam pedig követett. Tudom, hogy a várost szeretné megpillantani. Itt a tetején több választási lehetőség is van. Viszont én felfedeztem néhány éve egy nagyon jó részt, ahol pedig rajtam kívül nem járt senki. Legalábbis mikor oda mentem nem volt senki ott. Onnan tökéletesen lehetet látni a Louvre múzeumot, ami konkrétan üvegháznak nézz ki. Lehet, hogy már hallottátok róla. Én még sose jártam benne, annak ellenére, hogy többször is láttam a kívülről. De egy vagyont kell fizetni a belépőért. És nem hiszem, hogy anyu is el lenne ragadtatva, ha a félretett pénzemet erre költeném. Végre megérkeztünk, illetve megérkeztem. Liam biztos egy kicsit megkavarodott a labirintus szerű Eiffel tornyon. Meg is értem. Nem sokkal később ő is megjött. Én már a korlátra támaszkodva csodáltam a Louvret, miközben hajamba belecsapott a szellő. Liam oda ment hozzám, és ő is megtámasztotta magát. Egy ideig csendbe néztük a várost. Az idő mindenestre nem épp a legszebb volt. Borus, és szürke volt. Bármikor kitörhet az eső. Nem csodálom, hisz ősz van. Ilyenkor a leggyakoribb a záporok, zivatarok.
-Dorothee szeretnék bocsánatot kérni-szólalt meg hirtelen Liam. Nem tudtam egyből reagálni. Mivel nem tudtam, hogy pontosan mire értette.
-Azért, mert kidobtak a munkahelyedről?- tette fel kérdésbe, bár eleinte nem értettem, hogy miért, de aztán megértettem.
-Már hívtak telefonon, hogy hivatalosan is ki vagyok rúgva, de lehet, hogy igazad volt a munkahelyemmel kapcsolatba- szóltam sejtelmesen- Tényleg nem valami forgalmas hely, és a főnök se kedves. Az nem fér a fejembe, hogy tudtad meg alig 1 perc alatt megállapítani, hogy nem egy paradicsom.
-Elég volt rá nézni-szólt egyszerűen Liam, én pedig továbbra is némán néztem. Erre egy kicsit elnevettem magam.
-Mond csak, te tényleg nekem írtad azt a dalt.....amit a rádióban adtál le?- kérdeztem egyik kicsit félénken, és fokozatosan feléje fordítottam a fejem.
-Tudod az a dal, akkor jutott az eszembe, mikor elmentél-mesélte Liam, kissé elérzékenyülten.
-Bevallom, hogy az elejét hallgattam meg csak elsőre, túlságosan is haragos voltam rád -vallottam be az igazságot, bár ma reggel meghallgattam végig a dalt, mert ismételtek a rádióban.
-Ohh- válaszolt Liam egy kicsit keserűen.
-De utána végig hallgattam, és hát...nem tudom mit mondjak-mondtam egy kicsit zavartan. Tisztán emlékszem még arra a sorra. Ami továbbra se hagy nyugodni.
It was not the guts to admit that I like.
There was no guts,
It was not the guts to admit that I like.
Ez...ez a 3 sor nem tudott nyugton hagyni. Mivel ez annyit jelentett angolul, hogy nem volt bátorsága bevallani, hogy kedvel engem. És hát egy kicsit megzavarodtam, hogy vajon, hogy érti.
-És mond Liam, igaz volt az a sor is....mikor azt énekelted el...hogy kedveltél-néztem Liamre, aki teljes szögből hozzám fordult, ahogy én is. Megölt a kíváncsiság, főleg úgy, hogy ez vajon barátiasan értette....vagy....