Újra a színpadon
Dorothee
Idegesen ültem az X-Factor váróban. Már rég lezajlottak az események. Mind az előadások, mind az eredményhirdetés is. A versenytől Kitty Burcknell búcsúzott így Louis versenyző nélkül maradt. Viszont én még nekem várnom kell valamire...várnom, ugyan is időpontilag nekem a verseny lezajlása után jövök, mint egy meglepetés. A napokba nem volt gyakorlatilag egy szabad percem se. Kelly nagyon örült nekem, ám nagyon hajtott is, tudta, hogy ennyi hét kihagyása után, már nagyon kell hajtanom magam. Most amúgy is olyan műfajba kell énekelnem, ami nem jellemző rám. Így értelemszerűen Liammel sem tudtam manapság találkozni, ezért megbeszéltem még tegnap vele, hogy jövő hétre halasztjuk a találkozót. Biztos nem esett jól neki, ahogy Idának is, amiért elhanyagoltam, de próbáról próbára haladtam. Ha nem a próbán voltam, akkor a stylestnál a ruha gondok végett. A vasárnapi előadásomra ugyan is nagyon nehéz volt olyan ruhát találni, ami illik hozzá. Talán még hiányzott is ez a nyüzsgés. Ha azt kérdezték, hogy mi van a többi 1D taggal, akkor ők még nem tudják, hogy nem messze járok tőlük. Kiterveltük Liammel és Idával, hogy őket meglepjük, ahogy a nézőknek is meglepetés lesz, hogy én fogom zárni a sort. Bár azt tudják a nézők, hogy valamelyik korábbi kiesett versenyző a végén felfog lépni is visszaszáll a versenybe, de nem tudták ,hogy ki lehet az. Én pedig kaptam a lehetőségen. Persze a fiúknak erről sem mondtunk semmit, csak Liam rászedte őket- fogalmam sincs mivel- őket, hogy jöjjenek el. Rajtuk kívül a mentorok és a versenyzők és az X-Factor dolgozói tudják azt, hogy itt vagyok és nem soká én fogok színpadra lépni. Janet nagyon örült nekem, ahogy Jade is. Most viszont az a sok biztatás és erő, ami a napokba fogadott engem, mind egyszerre elszállt hirtelen. Moccani se mertem a helyemről, csak fogni tudtam a fejemet. Kissé megijedtem. Nem tudtam, hogy ekkora nézőközönség lesz, illetve tudtam és énekeltem is, de már elfelejtettem, hogy milyen érzés is. És mi van, ha bakizok? Mi van, ha egyszerre elfelejtem a dallamot? Ezek a kétségek öldököltek engem. Próbáltam nyugtatni magamat azzal, hogy mindenki bízik, hogy a visszatérő dalom fantasztikus legyen, ezért nem bízom a véletlenre. Még is visszatartott egy láthatatlan erő. Fogalmam sincsen, hogy mi lesz a mentorok reakciója, mert nem sűrűn beszéltem velük a héten. Örülök, ha valakivel tudtam váltani pár a szót, szóval tényleg agyon hajtottam magam. Közbe egy kis városnézésre is mentem, de most kivételesen egyedül mentem. Nem volt kedvem e Liammel, se Idával sétálgatnom. Azt hiszem jót is tett, abba a Londonba éreztem magam, amibe ezelőtt éltem meg álmaimat. És bár most is sokat vesződtem azért, hogy feledhetetlen legyen az előadásom, még is, mintha az a sok próba a semmibe veszett volna. Nem emlékszem semmire abból, amit Kelly mondott nekem, hogy miket is hibázok, mit kell javítanom, nem beszélve a segítőkről. Szóval így állnánk, egy reklám lepergése után én következek. Azt hiszem, hogy a bennem rejlő érzelmek túlságosan is felszaporáztak engem, ugyan is hirtelen felálltam a helyemről és nyugtalanul kezdtem jobbra-balra járkálni. Elegem volt, hogy tétlenül üljek, csinálnom kell valamit, mert az adrenalin túlságosan is felemészt. A statiszták már szóltak, hogy ideje lennem készülődni, viszont én még mindig egy folytában jobbra majd balra járkáltam. Janet oda ment hozzám, biztos, hogy észhez térítsen.
-Te meg mit csinálsz? te következel-állt az utamba Janet, hogy ne járkáljak erre-arra. Janet volt azt hiszem az a támaszom, akivel végig tudnám csinálni ezt a versenyt. Tudom, hogy van valaki mellettem, egy jó barát. Noha elmentem és ezzel cserbe hagytam őt, pláne, hogy még nem is hívtam őt, de mindent el akartam felejteni, ami az X-Factornak köze volt, és Janet is beletartozott. Mára teljesen megváltozott a véleményem, de akkor is bűntudatom van, hogy nem kerestem föl Janetet. Nem mondhatnám, hogy olyan nagy barátnő lennék.
-Tudom, de nem merek felmenni-válaszoltam őszintén Janetnek.
-Tudom, hogy megrémiszt téged a gondolat, hisz rég álltál színpadon, de ez olyan, mint a biciklizés- karolta át Janet barátságosan.
-Mégis, miért érzem úgy, mintha most először lépnék föl a színpadra- mondtam kissé szeppenten.
-A stressz ezt váltja ki belőled sejtésem szerint-ezzel a elindított engem az ajtó felé, de még mindig nem eresztett el engem- Most nem szabad feladnod, ha nem téged szeretett volna nézőközönség, akkor nem lennél most itt.
-Bennük nem is kételkedek, hanem magamba- sóhajtotam föl keservesen. Mi közbe terelgetett a színpad felé Janet megláttam egy nagyon ismerős arcot. Liam volt az, de fogalmam sem volt, hogy miért van itt. Gyorsan oda siettem hozzá, hogy megkérdezzem, miért is van itt.
- Liam ,te mit keresel itt, ott kéne lenned a fiúkkal- nézttem Liam szemébe, akinek hihetetlenül csillogtak barna szemei.
-Én akarok az első lenni, aki gratulál a visszatérésedhez-szólt kedvesen Liam, de még is nem olyan érzelgősen, mint ahogy egy szappanoperába szokás. Janet közbe utolért engem és akkor szembesítette magát Liammel.
-Gondolom egyikőtöket se kell bemutatnom-fordultam a két fél felé.
-Nem már láttuk egymást, ha még csak TV-n keresztül is-szólt Janet, majd Liamhez fordult- Szia Liam! Nem gondoltam, hogy egyszer lesz akkora bátorsága Dorotheenak, hogy ide hívja az egyik barátját.
-Most sem én szóltam neki- mentegetőztem a vádak alól.
-Igen most kivételesen magamtól jöttem ide-válaszolt Liam.
A folyosón megjelent egy statiszta és azonnal hozzánk szaladt.
-Na végre, hogy megvagy Dororthee! Gyere, igyekezz a színpadra, már így is késleltetés van-szólt egy kis lihegéssel a statiszta, aki 50 éves nő alakjában volt. Én rá néztem Janetre és Liamre, akik örömmel bólintottak és azonnal követtem a statisztát. Na most tényleg nagy a pánik. Bár felvillanyozott Liam váratlan látogatása, még is nagyon nehezemre esett lenyugtatni magam. Egyfolytában azt hajtogattam magamban, hogy menni fog, csak egy kis bátorság. Ilyenkor a plafonra néztem és azt kívántam, hogy bár úgy nézném, most a plafont, hogy már vége az előadásomnak. Nagyon szeretek énekelni, de lefagyok, ha élesbe megy a dolog. Most viszont nem erre kell gondolnom, arra kell gondolnom, hogy világ életembe arra vártam, hogy abból éljek meg, amit szeretek csinálni. És nekem ez az álmom, hogy örökké énekelhessek és ez az életem része legyen. A zene számomra a megmagyarázhatatlan dolog, aminek a rabja vagyok. Ha egy nap nem hallgatok meg egy zenét, már akkor rosszabb napom lesz, mintha zenét hallgatnék. Én is kiszeretném az emberekből csalogatni az érzéseket, ahogy több előadó is ezt teszi. Próbálja megérinteni a dalokkal, hogy milyen érzés számára ez vagy az, bár azt sajnálom, hogy valaki csak felénekli más szerzeményét és közbe ez nem az előadó érzéseiről szól. Ha énekesnő leszek, akkor saját magam fogom írni a dalaimat. Nem fogom a legfontosabb dolgot átadni másnak. Mi közbe ezek a gondolatok cikáztak a fejembe megérkeztünk az elektronikus falhoz, amivel rég nem szembesültem. Így másodszorra látva sokkal nagyobbnak tűnik, mint elsőre. Azt hiszem sikerült a zenével kapcsolatosan ellazulnom és egy kis erőt szednem magamba. Próbáltam mélyeket lélegezni, ám úgy, hogy ne szakadjon el kebleimnél a fekete ruha, ami amúgy is szűk rám, de ezzel akarják kihangsúlyozni az alakom. Hamarosan megnyílt a fal és szembesülnöm kellett újra azzal a nagy tömeggel és a négy mentorral, akik előtt bizonyítottam már egy jó ideje. Nagy levegőt vettem. Most vagy soha.
Empty spaces - what are we living for?
Abandoned places - I guess we know the score..
On and on!
Does anybody know what we are looking for?
Another hero - another mindless crime.
Behind the curtain, in the pantomime.
Hold the line!
Does anybody want to take it anymore?
The Show must go on!
The Show must go on!Yeah!
Inside my heart is breaking,
My make-up may be flaking,
But my smile, still, stays on!
Whatever happens, I'll leave it all to chance.
Another heartache - another failed romance.
On and on...
Does anybody know what we are living for?
I guess i'm learning
I must be warmer now..
I'll soon be turning, round the corner now.
Outside the dawn is breaking,
But inside in the dark I'm aching to be free!
The Show must go on!
The Show must go on! Yeah,yeah!
Ooh! Inside my heart is breaking!
My make-up may be flaking...
But my smile, still, stays on!
Yeah! oh oh oh
My soul is painted like the wings of butterflies,
Fairy tales of yesterday, will grow but never die,
I can fly, my friends!
The Show must go on! Yeah!
The Show must go on!
I'll face it with a grin!
I'm never giving in!
On with the show!
I'll top the bill!
I'll overkill!
I have to find the will to carry on!
On with the show!
On with the show!
The Show must go on.
Halottam, hogy a taps betölti az egész csarnokot, sokan kiabálnak és tapsból nincs hiány. Olyan jó érzés volt hallani, főleg becsukott szemmel. Azt éreztem, hogy ezért a pillanatért érdemes volt eljönnöm. Még ha a jövő héten is távoznék. Elmosolyodtam mikor, valaki azt kiáltotta a sorokból, hogy ,,Dororthee, te vagy a legjobb!". Szívet melengető kijelentések voltak ezek. Kinyitottam a szememet és megbizonyosodtam, hogy ez nem álom, nem bizony. Ez a valóság. A valóság, ahol minden úgy történik fura módon, ahogy szeretnénk. Amikro véget ért a taps Tulisa azonnal letámadott a véleményével:
-Csodálatos volt! Én annyira örülök neked, de komolyan- próbálta túlkiabálni Tulisa a még kiáltozó embereket, majd mikor befejezték az őrjöngést, Tulisa beléfogott- Nagyon reméltem, hogy azt tudod teljesíteni, amit a múltkor és nem kételkedtem benned! És belátjuk, hogy nem téged kellett volna hazaküldeni, hisz fantasztikus énekesnő válhat belőled!
-Egy kicsit megijedtem-kezdett bele a mondatába Louis- Féltem, hogy a nagy távol lét elfedtette veled a színpadot és az éneklést, de nem, hogy feledtette, hanem fokozta! Tetszettél!
Ezt még Kelly is megtapsolta, majd ágyús szemekkel nézett Garyre, gondolom nem véletlenül.
-Ugye bár, a legutóbbi kritikám nem volt a legjobb, most még is azt kell, hogy mondjam, hogy azt a képzeletbeli lécet oly annyira megugortad, hogy öröm volt nézni. Most tényleg nem a mosolyodért és a benned áradó boldogságért tetszett az előadás-ekkor a számhoz raktam a kezem. Nehéz volt elhinnem, hogy Garytől ezt hallom. Garry senkivel sem beszél sokszor jó kritikával, igyekszik a javítani a versenyzőket.
-Nem kell mondanom, hogy végre kijött, amit szerettem volna belőled kicsikarni-mondta Kelly olyan kicsattanó energiával, hogy kidobta a kezéből a tollat- Nagyon büszke vagyok rád, és látod, hogy nem is olyan nehéz elénekelni egy queen számot! Büszke vagyok rád, de tényleg!
Már mellettem volt Dermot, a műsorvezető, hogy egy rövid interjút csinálhasson velem.
-Dororthee milyen érzés újra ezen a színpadon állni?- emelte hozzám a saját mikrofonját.
-Nagyon, de nagyon jól éreztem magam, és külön köszönöm Kellynek, amiért ennyit foglalkozott velem az utóbbi napokba- néztem mentoromra, aki lekaparhatatlan vigyorral ült a székében.
-Jövő héten már lehet Dorotheera is szavazni, úgy hogyha jövő héten nem tudná meggyőzni önöket, nézzék vissza ezt a produkciót! Dorothee Schleret!
Elégedett mosollyal mentem le a színpadról. Nagyon örültem annak, hogy ilyen jókat hallok, ráadásul nagyon jól éreztem magamat. Nem gondoltam volna, hogy egy rock zenénél is megtalálom a hangokat és eltudok lazulni. Ez most sikerült és újabb élménnyel lettem tapasztaltabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése