Ki lopta ki a forgattyús tengelyt?

Ki lopta ki a forgattyús tengelyt?

Dorothee

Liammel bementünk Dover Caffe-ba. Úgy gondolta, hogy jót tenne nekem egy kis sütemény vagy bármi édes dolog. Az, majd lenyugtatja a múltbeli érzelmeket. És igaza volt. Most egy kicsit le kell nyugodnom. Túlságosan is felidegesítet a múlt. Más kortársamnak eddigi életében az volt a legnagyobb gondja, hogy nem kaphatja meg x-et ajándékba. Sokan nem tudják, de ez tényleg így van. ha vissza gondolnak a az életükre akkor rájönnek ,hogy a legnagyobb gondjuk csak az volt eddig, hogy kis hevesen vitázott az egyik haverjával vagy elszakadt a kedvenc ruhája. De nekem nem. Nekem nem lehetett ilyen normális tinédzser korom. Sőt kislány korom se. Én nekem nem azon kellett problémáznom, hogy vegyem rá anyut, hogy megvegye nekem egy játékot. Nekem az volt problémám, hogy a szüleim folyton vitáztak. És akkoriba a hitelesített Jézuskától is azt kértem, hogy a szüleim béküljenek ki és végre éljünk boldog családként. Minden évben ezt írtam föl elsőnek és magam kézbesítettem a postáig. Csak, hogy anyuék ne tudják meg a meglepetést. Mostanra rájöttem, hogy hiába is imádkozok az égieknek, anyu és apa kapcsolata több, mint lehetetlen. De már nem bánom.  Sőt. Örülök, hogy ma már nem tölt be olyan fontos szerepet az életembe. De kétség kívül, amit csinált a múltba azt nem tudom elfelejteni. Mert, az ember nehezen felejt. És sajnos túl sok mindent csinált apu annak érdekében ,hogy emlékezzek rá nem túl jó színekben. De most már ez is hidegen hagy. Ahogy ő is keresztül nézett rajtam 15 évig. Igaz mostanság küld az e-mailamre leveleket (fogalmam sincs, hogy honnan szerezte meg az e-mail címemet), hogy elmehetnénk valahova , a barátnőjét is magával hozza. Ezek az e-mailek hidegen hagynak. Tudtam legbelül, hogy ezeknek az e-mailkonak semmi köze sincsen, hogy velem fent tartsa a kapcsolatot. Hanem biztos a szememre hányná azt, hogy mi lett belőlem, belőle pedig milyen nagy ember lett.  Ezt abból tudom ,hogy egyszer olyan e-mail szerepelt, hogy szeretné elmesélni nekem milyen sokat tett értünk és én pedig nem vittem semmire csak egy nyavalyás pincér munkára. Biztos nem józan állapotban volt mikor ezt írta. Na de térjünk vissza a jelenbe. Liammel egy darabig még ölelésbe voltunk aztán azt mondta, hogy menjünk valamerre, ha már Doverbe vagyunk. És erre a cukrászdára esett a választásunk. Foglaltunk helyet és a pincér nyomba kiszúrt minket (amilyen forgalmas hely...) és átadta nekünk az étlapot. Hosszas keresgélés után sok mindent találtam. Istenem hirtelen,, 5 sütemény is tudná nyugtatni a bánatomat. De Liammel nem szúrhatok ki így ,hisz eszembe juttot ,hogy egy vasam sincsen és nyilván szívesen fizetne utánam. Én viszont nem akarom kifosztani. Nem akarom ,hogy azt gondolaj csak a pénz miatt vagyok vele. Az 5-ből kiejtettem 3-at végül, nagy nehezemre. ezért maradt a tiramisu és az eper torta. Jelenleg ez a kettő tudna igazán kielégíteni engem. Az árból egyértelműen az eper torta lenen a legmegfelelőbb. A tiramisut viszont nagyon megkívántam. nyilván elég észrevehetően morfondíroztam, mert Liam váratlanul szólalt meg. Alig észrevehetően ijedten kaptam föl a fejem.

-A pénz nem akadály-szólalt meg hirtelen. Atya úristen, a vesémbe lát? Elkerekedett a szám és próbáltam leplezni az igazságot.

-Nem, nem- vágtam rá egyből.

-Látom rajtad, hogy nagyon töröd a fejed. Ha egyszerre több tetszik és beléd is férne akkor én elvállalom a költséget- vette elő bukszáját a kabátja zsebéből.

-Nem Liam. Ezt nem tehetted. Nem szeretem, ha rám költenek, ha csak nem tartoznak nekem-okítottam ki Liamet.

-Nekem viszont elég sok tarozásom van.- szólt komolyan Liam.- Ideje lenne törlesztenem.

-Liam..- próbáltam leállítani őt.

-Dorothee- nézett a szemembe. Most teljesen más arcot mutatott. Most azt a komoly tekintetet mutatta felém. -Rájöttem, hogy neked sokkal több kell az életből. Amit elmeséltél nekem ma, az bőven adott arra okot, hogy azt kapjad meg ,mint a te éveidben való lányok. Nézd csak meg őket. Ők minden féle divatos ruhákat hordanak, kényeztetik magukkal minden ehetetlen dologgal. Arról nem is beszélve, hogy veled és velem ellentétbe ők csak lázadnak. Éppen ezért te is megengedhetsz magadnak legalább egy kicsit ebből. Ami azzal egyenlő ,hogy most szépen megmondod, hogy mi kell és én kifizettem. és nincs tartozás. Megértettük?

Én csak aprót bólogattam. Liam beszéde teljesen lefestette az előbbi kosza gondolataimat a fiatalokról. Én nem igazán ettem chipset, csokit, legfeljebb pattogatott kukoricát. Nem is nagyon ettem bolti süteményt, meg voltam elégedve anyu sütijeivel. Igazából ,ah jól belegondolok soha nem ettem kész süteményt. Talán ez egy jó alkalom lenne.

-Köszönöm-mosolyodtam el végül.- Egy tiramisu és egy eper torta- húztam szélesre a szám és büszkélkedve néztem Liamre.

Liam intett egyet a pincér fiúnak, aki rögvest megrohamozott minket. Gondolom nagyon unhatta magát ott a pultnál. Hisz elvégre rajtunk kívül 3 vendég volt össz-visz. Ennek fényében nem is csodálkozok rajta, hogy van ideje újságot olvasni. 

-Én egy rakott palacsintát kérek, a hölgy meg egy tiramust és egy eper tortát- ecsetelte Liam a felvett rendelést. A pincér fiú bólintott és kettesbe hagyott minket újra. Liam hátra felé fordult, bár nem tudom, hogy miért, de akkor vettem észre valamit, amire muszáj volt elkuncognom magam. Liam azonnal reagált az elfojtott nevetés hangjaira és rám nézett. Majd körbe is, hogy meg tudja min nevettek, mire én jobban elnevettem magam. Ennek köszönhetően újra megpillanthattam viccesnek tűnő dolgot. Liam értelmetlenül nézett rám.

-Mi olyan nevetséges?- fordult hozzám Liam. Én csak sző nélkül nevettem tovább. Liam értetlenül ült szembe velem. Nem tudta mi bajom van. Van olyan elképzelésem is, hogy azt gondolta megörültem. Igazából nem is volt szükség szavakra, hogy megmondjam mi is a nevetség tárgya. Felálltam helyemről és Liam háta mögé mentem. Még mindig nem értette mit akarok. Ekkor kivettem a szemet szúró apró sárgás levél, ami a hajába csimpaszkodott. Kivettem és az orra elé mutattam. Liam és most már elkezdett kuncogni. Elvette tőlem a levelet és jó laposan végig mérte. Én visszaültem és néztem, ahogy tanulmányozza az új társát. Nyilván az erdőbe hullott Liam hajába, és úgy tervezte, hogy Londonig szeretne utazni vele.

-Emlékszel?- kérdezte Liam nevetve.

-Hát, hogyne- emlékszem mikor találkozásunkkor szint úgy az én hajamba is találtunk egy levelet. Liam és én akkor jó formán nem tudtunk semmit sem egymásról. Ez alatt a 4 hónap alatt viszont, mintha már 1000 éve ismernénk egymást. 

-Tudod, jól állnak neked az őszi levelek, gyakrabban hordhatnál a hajadban- kezdtem bele a humorizálásba. Tudom, nem vagyok valami poén mester, de szerettem néha húzatni a szeretteimet.

-Neked meg nagyon jól áll a barna szem-válaszolt Liam cseppen sem humorizált hangon. Ere én is elhallgattam és Liam szemeibe néztem.

-Gyönyörűek a barna szemeid-ezzel sikerült végérvényesen is elhallgatatni engem. Ez még is, hogy értette? Ezt bóknak, vagy minek akarta elkönyvelni. Mikor kérdésre nyitottam a számat akkor jött meg a pincér a rendelésekkel. Az ebédet ( ha már délután 2 óra van) csöndesen fogyasztottuk el. Mindketten elvoltunk vegyeledve a legutolsó kijelentésen, amit halottunk. Liam arcáról leolvastam a gondolkodás jeleit. És én is ezen morfondíroztam egész végig. ,hogy Liam mit értett ez alatt. Gyönyörű szemeim vannak. én még nem igazán figyeltem meg őket. Olyan, mint egy átlagos embernek, én szerintem. Fogalmam sincs, mit láthat bennük. Mert, az enyémbe nem sokat lehet látni, legfeljebb a tükörképét, aki belenéz. Liamé viszont megmagyarázhatatlan. Tele van titkokkal és őszinteséggel. A szem a lélek tükre? De ezzel most Liam azt akarta tudomásomra hozni, hogy egyszerűen szépek a szemeim vagy a belsőm az. Aligha kapnék erre megoldást. Most biztos, hogy nem.

Miután végeztünk Liam megadta z összeget a pincérnek és plusz borravalót adott neki. Mikor kiértünk Liammel bepattantunk a kocsiba. Mielőtt bementünk volna Liamnek volt annyi bátorsága megkérdezni, hogy ízlett az eper torta és a tiramisu.

-Nagyon finom volt! Köszi- mosolyodtam el bátran Liamre és beszálltunk a kocsiba. Liam betette kulcsot és elfordította. És ilyenkor az ember azt várná, hogy az autó valami hangot adna ki, vagy valami jelet, hogy bevan indítva. Most viszont semmi. A kocsi, amivel Liammel Doverbe jöttünk nem szólalt meg. nem adott semmi jelet arra, hogy beindult volna. Liam furcsálva fordította újra el a kulcsot. De újra semmi.

-Ez különös- jegyezte meg Liam és kiszállt az autóból. Végig követtem a fiút, aki felnyitotta a motorháztetőt. Én csak dúdolva ültem a kocsiba. Anyu régi altató dalát dúdoltam. ?ég a mai napig élesen az emlékeimbe van. Dúdolászásomból Liam hangja ébresztett föl. Igaz, hogy hangszigetelt az autó, de én nem zártam be rendesen az ajtót ezért lehetett hallani, amit Liam mondott, amikor lecsapta a motorháztetőt.

-Ki a fene lopta el forgattyús tengelyt?

Kinyitottam teljes egészében az ajtót és Liamre néztem. Liam reménytelenül nézett rám.

-Egyhamar nem szabadulunk innen- elővette a mobilját és tárcsázni kezdett valamit. Nyilván egy szerelővel beszél vagy, aki ilyenkor tud segítséget nyújtani. Nem sokat értettem a beszédből, mert az autókról való beszéd sose hozott engem lázba, ezért angolul se igazán tanultam meg, hogy miről beszél Liam, mert jó formán alkatrészekről esett szó. Aztán Liam mondta, hogy mi előbb kellene egy vontató vagy valami. Liam csalodóttan tette le a telefont.

-A szerelő nem sok jóra bíztatott. Azt mondta, hogy az ilyen járgányokhoz speciális alkatrész kell-mutatott a modern Audi S7-re. Szó mi szó, alig néhány hete hozták a márkába, de már voltak rá vevők. Liamék.

-Vagyis...-próbáltam kihúzni belőle valamit.

-Megkeressük a legközelebbi autószerelőt. hátha tud valami használtat adni, és haza tudjuk szállítatni. -magyarázta el a tervet Liam. Neki vágtunk tehát, hogy felkeressük az autószerelőt. Azért így belegondolva elég fura a sors. Pont most kellett valakinek kilopnia az autóból az alkatrészt és így késve fogunk ahhoz érni, ami egyenlő azzal, hogy Kelly totálisan le fog színi. De őszintén, most engem jobban az izgat, hogy tudunk egyáltalán Londonba visszamenni. Mert az egy dolog, hogy az autószereplőhöz megyünk ,de nem biztos, hogy tud ajánlani nekünk kocsit. Én mondom, furcsa sors.