Rozzant kocsi nem rossz kocsi
Dorothee
Egy régi autószerelő bolthoz vezetett a sorsunk. Különös fintora a sorsnak, hogy pont, ami forgattyús tengely micsodánkat pont ezen a napon és pont itt lopták ki. Kiszámíthatatlan a sors, én mondom. Az autót már elszállították és, amint találnak bele alkatrészt megtudják csinálni. De mi már nem fértünk fel a kocsi hordóba, ezért maradt Liam eredeti terve, hogy megkeressük a legközelebbi autókkal foglalkozó helyet. Útközbe beszélgetünk, főleg a múltban történtekről. Annyi minden változott. Őszintén, nagyon hiányzik a bolondulás a fiúkkal. Azt mondta, hogy szervezhetnénk újabb programokat. Az nekem se ártana. Liam és félórányi gyaloglásra, de megérkeztünk. Liam udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és adta át az elsőbbséget. Mikor bementem teljesen úgy nézett ki, mint bármely autókereskedésekkel foglalkozó bolt. Autókkal tele... Egy férfi éppen egy piros BMW alatt vacakolt. Liammel oda léptünk a piros verdához és Liam leszólította a férfit alatta:
-Elnézést uram!
Ekkor valami ütközésszerű hangot halottunk a kocsi alól és kigurult egy 40-es éveibe járó férfi, akinek tiszta olaj volt az arca és a homlokát simogatta. Lefogadom, hogy nem hallott minket és e miatt meglepetés volt számára, mikor meghallotta Liam hangját. Felnézett ránk, bár elég nehéznek bizonyult a tömény olajjal a szemén.
-Két tinédzser- állapította meg durcásan.- Mibe segíthettek?
-Nézze! Véletlenül nincs magánál egy autó, amit használatba vehetnénk? Természetesen vissza is szolgáltatnánk-kérte meg illedelmesen Liam a férfit, aki felült és jobban szemügyre vett minket.
-Nézd! Nekem van több ezer autó, de mindegyiknek már van gazdája-válaszolt a férfi és egy fehér rongyért nyúlt a szerszámos ládájánál és abba törölte meg arcát.
-De ugye azt nem akarja mondani nekünk, hogy nincs véletlenül se magánál egy használhatatlan autó?- próbálkozott Liam a férfinál, reménykedve, hogy hátha tud valami mást is mondani. A férfi időközbe teljesen más arcát mutatta. Szó szerint. Letisztult arccal, már jobban végig lehetett szemlélni arcát, aminek már öregedésnek a jelei látszottak.
-Ami azt illeti...van egy kocsi, aminek már régóta nem jelentkezett a tulajdonosa- mondta egy kis gondolkodás után a férfi. Felállt és megtudtuk azt is, hogy elégé magas, hisz Liamnél is fél fejjel nagyobb volt. Mivel látta az arcunkon, hogy jelenleg nagyon kéne egy kocsi, ezért nem is kérdezett, hanem válaszolt:
-Gyertek! A hátsó kertben van- ezzel elindult egy teljesen más ajtó fele. mi is követtük néhány méterrel arrébb őt. Az ajtó egy folyosót rejtett, ami nagyon sötét is volt.
-Sajnos kiégtek a lámpák, ezért elemlámpával tudok csak világítani- elővett egy zseblámpát ekkor a zsebéből és megvilágította a folyosót, amiből így se sokat látunk, legalább az orrunk hegyégi láttunk. El si indultunk, út közbe bele kapaszkodtam Liam karjába, hogy nehogy elessek. Liam nem zavartatta magát és viszonozta ezt. Mikor egy ajtóhoz értünk, a férfi azonnal kinyitotta és megnyílt előttünk a nagy fényesség. A kinti, bár borús idő is fényesebbé tudta hozni a sötét folyosót. Liamnek mélázva, de leengedtem a karját. Nagyon jó érzés volt így a közelébe lenni, de nem akartam túlságosan is a közelébe lenni. Félek ,hogy egyszer eluralkodnak az érzelmeim és nem túl barátian fogok viselkedni. Mikor kiértünk a szabad levegőre megcsapott minket a hideg szél. Nem csodálkozom rajta, elvégre december eleje van. A kertet elnézve itt minden ócska, régi dolog volt. Minden olyan tárgy, ami az autóhoz volt köze csak éppenséggel nem mai napiak. Egy 80-as évekbeli kék trabant előtt álltunk meg.
-És hol is van a kocsi?- kérdezte óvatosan Liam, nehogy megbánta a szerelőt. Ami azt illeti én se nagyon vettem észre, hogy lenen itt működő képes autó.
-Hát itt ál előttetek- mutatott a kék színű trabantra. Liammel egymásra néztünk, majd a szerelőre is. Mindkettőnk tekintete azt sugallta, hogy ,,ez komoly"! Mert a trabant önmagába sem egy modern autónak néz ki, de ez...be volt horpadva ajtaja, a rozsba teljesen megette a tetejét és ohh....a lámpája is be van törve.
-Igen, tudom...nem egy luxusautó, de ép és egészséges- ekkor beleütött finoman az autóba mire az egyik ajtaja kidőlt. Ennek köszönhetően a benne lévő rádió is elindult, amibe egy hip-hop dal ment éppen. Liam fejét fogva nézett végig a tragacson. Én próbáltam jobb kedvre deríteni és pozitív oldalát nézni.
-Hé, a rádió legalább működik- ekkor elkezdtem kisebb módon táncolni a zenére. Liam egy pillantást vetett rám, majd a szerelőre is.
-Könnyen vissza tudom rakni az ajtaját- válaszolta mentegetőzve a férfi, mire Liam mélyet szippantott a csípős hideg levegőbe, amit aztán ki is fújt és rendesen lehetett látni kibocsátott levegőt az orrán át.
-Hol van a kulcs?- kérdezte feladóan Liam.
Ilyenkor megkérdezitek, miért nem megyünk busszal, stoppal vagy bármivel....nos ha híres az ember, akkor nem könnyű más emberrel utazni.
Harry
A randimra készülődtem. Egyszerűen hihetetlen. Már a 10. randim lesz Treshával és még mindig nem úgy érzem, mintha szakítanom kéne vele. Sőt, többet szeretnék. Tresha teljesen más, mint a többiek. Az ő szemébe nem Harry Styles a One Direction tagja vagyok, hanem én Harry Styles az átlag ember. Ő saját magamért szeret, nem azért, aki vagyok. És ezért bírom őt annyira. Nem játssza meg magát, az se érdekli, ha éppen egy hírességet verdes és lefotózzák, mert őt nem érdekli, hogy a híres embereknek milyen nagy nevűk van. Ő csupán egyszerű emberként kezeli őket. És talán ez tetszik benne a legjobban. Manapság nem találunk ilyen lányt, aki ne a hírnevedre lenen kíváncsi. Mivel ma belépünk a páros számok közé a randit illetően, ezért különleges helyre viszem el őt. Nem mindennapira. Egy hajó, gyertya fényes vacsorával. Mi más lehetne szebb ennél. Nem mondtam meg neki ,hogy hol lesz, meglepetésnek szánom. De annyit elárultam a randit illetően, hogy estélyeibe jöjjön. Mostanra már megnyílt Tresha, és már nem olyan rideg, mint az 1 randin. Már teljesen normálisnak érzi, ha egyszer-kétszer átsimítok a karján, és bókokat adok neki. Eleinte ezért minimum egy monoklit kaptam volna a szemem alá. Szóval azóta megpuhult. Éppen a lépcsőn haladnék le, mikor egy fém vödör váratlanul érkezik felém, és a benne lévő tartalom rám fröccsen, és a szőnyegre landolok az ütés erejétől a vödör miatt. Kicsit hasogatott a fejem az ütéstől, de nem vészes. Nevetéseket halottam.
-Látjátok! Mondtam, hogy ez beválik-mondta Louis és egyszer csak lépéseket halottam, mire kinyitottam a szemem, bár nehéz volt, mivel szemhéjam tele volt festékkel. Mikor kinyitottam Niall, Louis és Zayn állt fölöttem.
-Ti- próbáltam a megfelelő szót használni, de egy se jutott az eszembe jelen pillanatba.
-Ez a múltkoriért jár...mikor is meg akartál engem viccelni-nevetgélt Louis.
-De szerencsédre más esett bele a csapdába- mondtam szemre hányóan.- És különben is este randim lesz és nem jelenhetek meg kék arccal Tresha előtt. Nevetség tárgyává válnék.
-Jól van! Hozok felmosót, addig te fürödjél le!- utasított Louis és én felültem. De aztán érdeles dolog történt. Louis ugyan is hamarosan fejjel lefelé látta a világot. Szó szerint. A lábánál keresztül lógott az égben.
-Nagyon vicces vagy Harry!- mondta gúnyolódva Louis, közbe Zayn és Niall nem állták ki ,hogy ne röhögjenek egy nagyot.
-Bár én lettem volna, de sajnos nem én csináltam ezt- mondtam őszintén. És tényleg. Fogalmam sincs ki rakott le egy kötelet, de nagyon élvezem, hogy az én szenvedésem mellett Louis is szenved.
-Hát akkor ki?- kérdezte Louis mi közbe a kötél 180 fokra pörgette őt. Niall ekkor felrakta jelentkezve a kezét.
- Niall?- kérdeztük meglepetten egyszerre. Még eddig Niall nagyon nem vett részt a csíntevésbe, és ellenezte is eléggé, ha valami hülyeséget csináltunk ,de most ez meglepett mindhármunkat.
-Ne nézetek már mennyire, oké- állított le minket végül a döbbent pofáról.- Egyébként meg csak tesztelni akartam, hogy működik-e a kötél, azóta mióta a legutóbb Adammel elbántunk. És...működik.
Niall- szólt rá harsány hangon Louis.
-Na, mi ez a kiabálás? Mi történik itt?- rontott ki az irodájából Adam és körül néz jobban.
-Szia Adam! Hogy vagy, mint mindig?- kérdeztem mű mosollyal az arcomon, de a szigorú tekintete nem mondott semmi jót. Csak ez hiányzott....hogy oda legyen a randim.
Dorothee
Már egy jó ideje kocsikázunk a finoman szólva tragacs autóban, aminek ugyan Ozzie- ki derült, hogy ez a neve a szerelőnek- orvosolni tudta az ajtaját a többit már alig ha. És hát már esteledett, de Liammel kifogyhatatlan témába voltunk, még az se számított, hogy az autó minden egyes mozdulatát hallottuk. Igazából Liammel mindig találtunk olyan témát, amivel elbeszélgetünk fél órán át. Liam most éppen jobban ki akart faggatni a múltammal kapcsolatban, nem hagyta nyugodni ennyivel. Bár megint egy újabb emléksort kellett magam elé állítani és azokat leküzdeni, hogy ne sírjam el magam, de el tudtam neki mondani. Ha megálltam csak bólogatott jelezve, hogy folytassam. Egyszer se nézett rám,
csak az utat leste. Valószínűleg nem akart bekavarni. Aminek örültem, mert mostanság teljesen el tud kábítani azokkal a hatalmas barna szemeivel. Arról, pedig már ne is tegyünk említést, hogy a hangjára is fel áll a szőr a hátamon. Ez lenne a szerelem? ?Minden valószínűséggel. Mikor a végére értem a túlragozásnak, hogy min mentem keresztül, akkor hümögöt egyet. Igazából nem mertem elmondani a teljes múltamat. Valaminek titoknak kell maradnia, más különben nehezen emésszük fel újra, hogy ennyi év után nem gondoltunk rá. Azt már rég kitöröltem az életemből, épp ezért nem akarom Liamnek elmondani. Azt, hogy apám még 4 éves koromba elhagyott az erdő közepén. azt hittem ,hogy soha nem találok haza....
-Figyelj Dorothee....nem gondolkoztatok anyukáddal azon ,hogy apukádtól messzebbre költöznétek?- kérdezte kicsit félénken Liam.
-Még is hova?- forgattam meg a szemeimet.- Ha nem tudnád Franciaország bármely pontjára képes elutazni csak ,hogy élvezze a szenvedésünket- jegyeztem meg komótosan és besüppedtem az ülésbe.
-Nem is arra gondoltam....miért nem költöztök el...az országból?- nyögte ki nehezen Liam, mire én felnéztem Liamre és egy autó fényszóróinak köszönhetően, ami szembe jött a másik sávban, jól megvilágította Liam arcát, amin a létség tükröződött.
-Hova?- kérdeztem ironikusan.- Anyám annyit tud nyelvileg a francián kívül, mint a madár a számítógépről.
-Itt Angliába egész jól beszélik ezt a nyelvet...miért nem költöztök ide? Nagy-Britanniába? -kérdezte érzelmesen Liam, és ezt azért mondom, mert Liam most tényleg nem rejtette véka alá az érzéseit és nem a férfias oldalát akarta mutatni.- Te magad mondtad, hogy ez alatt a 5 hónap alatt voltál a legboldogabb az életedben...miért nem kezdesz új életet itt?
-Nézd Liam....-próbáltam érvet keresni, majd legyintettem.- Ez bonyolult.- színleltem Igaza volt, jobban éreztem magam Londonba kerek 5 hónap alatt, mint Párizsba 19 év alatt. Be kellett látnom, hogy Liam valamennyire közel jár a megoldáshoz, de ez nekem valószínű nehezen menne.
-Szerintem nem. Csupán kifogást keresel-szállt vitába Liam.- Egyszerűen nem akarsz elmenni. De miért nem? Nem köt oda semmi téged.
Legfeljebb a rokonság, de azon kívül nem látom semmi értelmét, hogy Franciaországba maradj.
-Figyelj.- söpörtem ki hevesen a szeméből az oda férkőző hajtincseimet, és fülem mögé tűztem.- Ez nem olyan egyszerű.
-Mi?- kérdezte erősebben Liam.- Az, hogy új környezettel ismerkedj meg? Hogy új embereket ismerj meg? Már pedig, ha új életet szeretnél kezdeni, akkor ez ezzel jár.
Ekkor elhallgattam...Liam minden szava igaz volt és törtem a fejem, hogy mit lehetne erre érvelni. Mert Liam az összes bennem lévő érzést lefestette. Mintha, bele látott volna a vesémbe. De hogyan? Honnan tudja, hogy mit érzek...atya úristen, ez van, ah valakihez túlságosan is közel kerülsz. Teljesen ki ismert.
-Liam, ez alatt a pár hónap alatt tényleg boldogabb voltam, mint ez elmúlt 19 évben- vallottam be a tényeket.- De nem merek továbblépni. Lehet, hogy ez hülyén hangzik, de ez olyan lenne, mintha menekülni kéne a félelmeimtől. És én azt nem szoktam.
-Ez nem félelem. Ez a boldogság. És te csak megfosztod magadtól, ha nem változtatsz az álláspontodon-markotla meg jobban Liam a kormányt, szerintem elégé felhúzhattam, hisz erei kidagadtak mi közbe jó erősen megmarkolta a kormányt.
-Én már azt sem tudom mi a boldogság-ezzel kipillantottam az ablakon keresztül, amiben már csak magamat láttam halványan és a csillagok tengerét. Egy perc csönd után megszólalt Liam.
-Én tudom.- szólalt meg újra Liam, de most nem fordultam meg, hogy megnézzem arcát. Halottam, hogy Liam mély levegőt szippantgat be,
mintha nehezen jönnének meg a szavai.- Ez alatt a 5 hónap alatt nekem ugyan is beférkőzött egy új boldogság.- Ekkor alig mertem hinni a fülemnek. Ekkor megfordultam és Liamre néztem, akin elégé látszott, hogy nagy érzelmek játszódhatnak le benne, hisz teljesen
elkomolyodott arccal nézi az utat.
-Az a boldogság...amit Danielle óta nem éreztem.- szólalt meg újra.- Az amely segített újjá építeni az életemet. Az amely segített átvészelni egy borzalmas korszakot.- sorolta el szép, lassan a változásokat, közbe nekem egyre hevesebben kezdett el verni a szívem. Kezdett egyre megindítóbb lenni, ahogy elmondja ezeket. A vérem egyre gyorsabban buzdul, az agyam egyre jobban kezd reagálni szívemmel egyetembe. Ugyan is, ha minden igaz, akkor Liam rólam beszél.- Te vagy a boldogságom.- bökte ki végre Liam, mire én kapkodni kezdtem a levegőért. Alig hittem a fülemnek. Hát ez hihetetlen volt. Liam most vallotta be nekem ,hogy nem úgy kedvel, mint egy barátot...ezek szerint Liam is ugyan azt érzi amit én? Ugyan azt éli át, mint én az elmúlt hetekbe? Mert, ha igen, akkor ez eddigi életem legszebb napja. Nehéz volt felfognom egyáltalán, hogy ezt kimerte mondani Liam, főleg pont most. Nagyon fura az élet. Valakinek úgy vallják be, hogy kedvelik ,hogy közbe egy száll rózsával kedveskedik vagy elviszi a kedvenc étterembe. Én pedig itt vagyok Liammel egy rozzant trabantba, aminek még most is jobban lehet néha hallani a zörögését, mint a saját hangunkét. Mikor már szerettem volna mondani választ erre, ekkor hirtelen feleszméltünk, hogy szembe az autóval hó fuvallat jön felénk. Liam azonnal bekapcsolta az ablaktörlőt, de, mint derült égből a villámcsapás úgy jött ez a hirtelen hó fuvallat.
-Ez különös...-hunyorított Liam, mi közbe próbált átlátni az egyre átláthatatlanabb ablakon( mondanom sem kell ,hogy az ablak törlője sem valami híres.)-A mostani években nem igazán esett Londonba hó, de, ha mégis akkor nem ilyen nagy hó fuvallattal érkezett.
-De...ugye hazajutunk?- kérdeztem aggodalmasan, mert ilyen kocsival nem tudom eddig bírhatja ki ,hogy eljutat minket Londonig.
-Nyugi! Liam mindenre gondolt.- erőltetett magára egy mosolyt, majd hirtelenjében megálltunk. Liam zavartan pillantott a kocsira.- Csak arra nem, hogy kifogy a benzin.
-Szuper- sóhajtottam fel.- És még is hogyan tovább? Egyáltalán hol vagyunk?
Liam erre szó nélkül kiszállt a kocsiból én meg teljesen megrémültem volna, ha nem kapcsolta volna föl a kocsiban lévő beépített lámpát, ami alig, de fényt hagyott maga után. Pár percig egyedül voltam és féltem, mert még is csak egy rozoga, hideg kocsiban hó fuvallatban, sötétben voltam. Mikor Liam visszaérkezett rögtön megnyugodtam.
-A tábla azt írja, hogy csak 2 km-re van London. Hagyjuk itt ezt a járgányt, be tudunk gyalogolni már csak a városba.- tanácsolta Liam. Hát nem éreztem túl biztonságosnak ilyen hó fuvallásban, este kimerészkedni a kocsiból, de kénytelen voltam. Szó nélkül kiszálltam a kocsiból és Liamel neki vágtunk az fővárosnak. Közbe észrevehetetlenül, de Liam megfogta kezem, hogy fel tudja melegíteni, hisz nem védte még egy kesztyű és egy zseb se őt. Liamre néztem, akinek most még csillogóbbnak tűntek szemei, mint eddig valaha. Rá mosolyodtam. Nagyon jól éreztem magam Londonig. Most nem a beszéd volt a legfőbb köztünk, hanem az, hogy mit éreztünk akkor. Akkor mikor kezünket jó erősen összekulcsoltuk és el sem engedtük őket míg nem találtunk egy stopot, ami elfogadta, hogy elvisz, minket a kijelölt helyre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése