Lányok vs. fiúk

Ma, hogy egy éves az oldal. Ezért ünneplés képen, elhoztam a következő fejezetet. nagy hálát adok türelmes olvasóimnak ,akik továbbra is olvassák a csiga lassúságom ellenére. Köszönöm ,hogy vagytok!

Lányok vs fiúk

Dororthee

Mikor leérkeztem a színpadról enyhe sokkal Liam várt rám egy széles mosollyal. Azonnal széttátotta karjait várva, hogy megöleljen engem. Erre már futni kezdtem és megöleltem Liamet. Nagyon jó érzés volt, hogy Liam mindig itt áll mellettem és támogat. Azt hiszem, hogy ő volt az egyetlen ember jelenlegi pillanatomba, akin ki tudtam tölteni az örömömet. Olyan érzés volt most megölelni, mintha új erők szállnának az testembe, nagyon jó erők. Azt hiszem jobban nem is alakulhatott vonla az este. Nem csak azért, mert újra színpadra állhattam, hanem arra is rájöttem mennyi ember szeret feltétel nélkül. Nem azért érdeklem őket, mert néhány percig voltam a TV-be. Hanem azért, mert ők önmagamért szeretnek és ez annyira boldoggá tesz engem, hogy melegség tölti el a testemet. Nem is tudom mennyi ideig állhatunk így ölelkezve Liammel. 2 percig? De nem számított, hisz itt volt velem és támogat, ahol csak tud. Észre se vettem, hogy a háttérbe valaki vagy valakik kuncognak. Azonnal a hang felé fordultam és láttam, hogy a bejáratnál már Ida és a többiek állnak vigyorogva, mint egy vadalma. Mikor megláttam a másik 4 srácot azonnal utánuk futottam és megöleltem őket egyesével. Mindegyikük megsimogatta a hátamat jelezve, hogy nagyon örülnek, hogy újra láthatnak engem.

-Dororthee milyen rég láttunk-szólt elsőnek Harry egy mosollyal az arcán.

-Meg kell jegyeznem, hogy 2 hét alatt szebb lettél, mint voltál-bókolt Zayn miután végig mért engem.

-Kösz-vettem a bók értelmét.

-Most már értem, hogy Liam miért akadékoskodott annyira, hogy  jöjjünk el a mai adásra -jegyezte meg kapizsgálva Louis megvakarva állát és Liamre nézett.

-Most már tudjátok!- mosolyodott el Liam és Zayn mellé állt.

-Igen és ép ezért gondoltam úgy, hogy elmehetnénk együtt megünnepelni ezt-mosolyodott el pimaszul Harry- De, ne ijedezetek! Csak otthon felnyitunk egy üvegpezsgőt!

-Az oké, mivel nem szívlelnénk, ha megszegnénk a szabályokat. Még a végén Adam adna nekünk 4 hetet is- jegyezte meg Niall.

-Nos, akkor mire várunk?- kapta elő a kulcsokat Louis.

----*----

-Oké! Oké!- öntötte még le a maradék pezsgőt az övegében Ida és dobott még egy lapot.

 Most éppen kártyáztunk, bár ez nem egy szokványos kártya parti volt. Niallnek felmerült, hogy kártyázhatnánk, amit röminek hívnak. Megtanítottak először engem is. Persze Liam mellettem ült és mindig ő segített benne, hogy mit tegyek le és mit dobjak el a lapjaim közül. Mikor már profi szinten ment akkor hagyta, hogy kibontakozzak, ami jól ment. Ám ekkor jött a bökkenő. Harry szándékosan hagyott minket nyerni és ekkor Ida letámadta őt, hogy miért hagyta magát és Harry vagy kitaláltam, vagy az igazat mondta azzal, hogy nem akar minket, lányokat megsérteni. Már pedig mi lányok tényleg reagáltunk erre, és most beakarjuk bizonyítani ,hogy nem kell előnybe részesíteni csak azért, mert lányok vagyunk. Ez leminősítésnek számított. Bizony mindketten lángoltunk Idával abban, hogy bebizonyítsuk azt, hogy jobbak vagyunk. Persze ehhez egy maréknyi szerencse és cseles taktika kellett. Csapatokba szegődtünk. Én Idával, Harry Liammel állt ki, bár látszott Liamen ,hogy valamennyire hagyja magát, de nem kerülhette el ekkor Harry szúrós tekintete. Louis volt a lejegyző, hogy eddig mennyire áll a mérkőzés, Zayn pedig a kommentátor, Niall pedig a nézőközönséget támogatta. Most éppen mi állunk vezetésre 134-el a 230 ellen, ez összejött 7. meccs alatt. Most az utolsó a 8. dönt mindenről. Ha én nem pakolok le, akkor biztos vész minden, hisz mi kapni fogunk egy százast, ha a kezemből nem rakok le valamit, hisz ők behozzák a lemaradásukat, ha 100-at kapunk. Liam és Harryrnek össz- vissz 3 lapjuk volt. Idának 5, nálam pedig még az összes. Valahogy sehogy se tudtam összehozni ezt a dolgot. Harry dobott el nekem egy felesleges lapot. Húztam egyet, és közbe azt hajtogattam magamban ,hogy kérlek legyél egy nyerő lap. Most sikerült is, hisz a hiányzó lapot húztam föl így leraktam a kezembe lévő lapot és így maradt benne 5 lap és elégedetten dobtam be az egyiket közülük. Már most el lett döntve a parti.

-Ez nem igazság-állt föl dühöngve Harry- Csaltatok!

-Ebbe nem lehet csalni! Amúgy is még nem dőlt el a meccs!- nyugtatta meg Ida.

-Ugyan már! Fogadjunk, hogy nincs 100-nál több a kezetekben!- állapította meg Harry.

-Ez igaz-tette szája elé komiszul a maradék kártyáját Ida.

-Ezek szerint Dorothee és Ida lett a győztes- jegyzetelte le Louis a pontszámokat.

-Ez aztán nem semmi élménnyel teli összecsapás volt és a verhetetlen Liamet és Harryt most először legyőzték-kommentálta olyan belélve Zayn, mintha igazi kommentátor lenne. Oda ment gyorsan Harryhez, hogy egy interjút készítsen az üres flakonnal a kezében Harryvel:

-Nyilatkozna milyen érzés először veszteni lányok ellen?

-Hagyjál! Nem szeretnék beszélni róla- tolta el a szájához rakott flakont Harry. Zayn oda pattant Liamhez, akit szint meginterjúvolt.

-És neked Liam, milyen érzés volt eddigi pályafutásod során először lányoktól kikapni?

-Szerencséjük volt, ami többször nem fog előfordulni!

-Csak ne is álmodj róla! Ha legközelebb kiálltok ellenünk miszlikbe aprítunk titeket!- szólt keményen Ida.

-Ohh, a győztesekről pedig még nem is beszéltünk-állt föl a helyéről Zayn és Idához ült.

-Mond Ida, milyen érzés végre megtörni ezt a korszakot, mikor még a fiúk voltak az ászok?

-Mindenképpen büszke vagyok magunkra, és most kijelentem ország, világ előtt, hogy mi lányok mindig is taktikusabbak leszünk a fiúknál!

-Ez aztán a vérbeli hozzászólás-kacsintott Zayn Idára és megrohamozott engem is.

-És te Dororthee? Te egy kezdőként szálltál bele a versenybe most milyen érzés még is győztesként ülni itt?

-Huh, hát mit is mondhatnék-csináltam úgy, mintha tényleg egy interjún lennék- Ida nélkül nem ment volna, meg persze a szerencse is kellett hozzá!

-Köszönöm ezt az interjút! Maguk kedves nézők, köszönjük, hogy velünk tartottak ezen a fantasztikus meccsen, legközelebb Pénteken láthatnak minket, hol is Louis összecsap a nem rég vert bajnokkal Harry Stylessal! Érdekes meccsnek ígérkezik! Maradjanak velünk-beszélt a TV-hez Zayn, mintha tényleg egy kommentátor lenne, és ezt kamerára veszik. El kell ismernem, hogy elégé jól csinálta, akár elmehetett volna műsorvezetőnek is, ha ennyire érti a szakmát.

-Jó meccs volt! Végig izgultam az egészet-ment elém Niall mi közbe popcornját rágcsálta.

-Annyi biztos! Még nem volt erre példa a One Direction kártya partiján ,hogy lányok kihívjanak minket és első alkalommal meg is verjenek! Minden elismerésem- dicsért meg minket Louis és érdekes szemkontaktust váltott Idával. Ezek között pedig mi történt? Harry sopánkodva jött vissza, látszott rajta, hogy összeszedte magát. Persze csak hülyülésből ,ennyire komolyan nem vette a meccset. 

 Oda ment Idához, aki felállt egy elégedett mosoly kíséretében.

-Gratulálok mesternő-rázott kezet Idával Harry, majd velem is.

-És amint láthatjuk Harry gratulált az újdonsült bajnokainkkal! Milyen szívmelengető-állt még Zayn mindig kommentátor szerepében. Erre már tényleg mindenkiből kijött a nevét. Sokáig csak nevetni volt kedvünk, majd a fali órát megpillantottam és azonnal elillant a jó kedvem.

-Idával mennünk kéne! Holnap korán kell mennem próbára-álltam föl a kanapéról, Ida pedig rám pillantott, majd a fiúkra.

A fiú kegy kicsit tétlenkedve mondták ki a választ.

-Oké! De visszavágott követelek, miután Louist lealázom pénteken-közeledett hozzánk Harry komolyan.

-Semmi esélyed Hazza! Már megszokhattad mostanság a vereséget!- kuncogott Louis.

-De viccen kívül, ha tényleg annyi az idő, akkor nyugodtan mehetek, nem tartunk fel titeket-szólt kedvesen Liam mire egy hálás mosolyt jutalmaztam neki. Ida még figyelte is, hogy figyeljük egymást pár másodpercig.

Miután elköszöntünk és a hotel fele tartottunk, az út közben egyszer csak megszólal Ida.

-Figyelj! Miért nem vallod már be végre?

-Mit?- emeltem föl a szemöldökömet.

-Tudod te azt- mondta huncut vigyorral az arcán.

-Nem- válaszotlam vissza.

-De most komolyan Liammel úgy néztek egymásra...-kezdett bele Ida, majd gyorsan elhallgatott- Nem is kell tagadnod, hogy van valami köztetek!

-Őszintén Liam az egyik legkedvesebb fiú, akit valaha is ismertem és legjobb barátom is melletted, de semmi több-válaszoltam nyugodtan.

-Ugyan már! Nem kell itt tagadni-mosolyodott el Ida.

-De hát én nem hazudok! Ez az igazság!

-Lehet, hogy ezt mondod, de a szemed egészen mást mondott, mikor Liamre néztél-győzködött tovább Ida- A szemed, azt mondta, ahogy Liammé is, hogy te szerelmes vagy belé! Lehet, hogy még neked se tűnt föl, de ez így van! Én már csak tudom!

-De...-próbáltam ellenkezni vele.

-Dorothee, nem kell védekezned, ez az én véleményem nem a tiéd! Ha te tényleg nem érzel úgy Liam iránt, akkor nem kell izgatnod magad, hisz nekem ebbe nincs beleszólásom!

Most, hogy mondja Ida, tényleg mintha Liamre más szemmel néznék. Igen a legjobb barátom, és a többi fiúhoz mérve, akit ismerek tényleg kitűnik. De nem is tudom. Mikor mellette vagyok, akkor egyből jobban dobog a szívem és, ha rám mosolyog, akkor akaratlanul is visszamosolygok. Vajon ez lenen az? Az a bizonyos szerelem? Vagy pedig ezek teljesen normálisak egy ilyen barátnál, mint Liam. Most össze lettem zavarodva Ida kijelentésén. Én még ezt meg sem figyeltem. Lehet, hogy szeretem Liamet csak eddig nem vettem észre? Egyáltalán mi itt a válasz? Egyelőre próbáltam értelmezni azokat, amiket Ida mondott.

Újra a színpadon

Március. 15.-e alkalmából. És, mert holnap lesz 1 éves a blog, ezért dupla résszel érkezek kárpótlásul.

Újra a színpadon

Dorothee

Idegesen ültem az X-Factor váróban. Már rég lezajlottak az események. Mind az előadások, mind az eredményhirdetés is. A versenytől Kitty Burcknell búcsúzott így Louis versenyző nélkül maradt. Viszont én még nekem várnom kell valamire...várnom, ugyan is időpontilag nekem a verseny lezajlása után jövök, mint egy meglepetés. A napokba nem volt gyakorlatilag egy szabad percem se. Kelly nagyon örült nekem, ám nagyon hajtott is, tudta, hogy ennyi hét kihagyása után, már nagyon kell hajtanom magam. Most amúgy is olyan műfajba kell énekelnem, ami nem jellemző rám. Így értelemszerűen Liammel sem tudtam manapság találkozni, ezért megbeszéltem még tegnap vele, hogy jövő hétre halasztjuk a találkozót. Biztos nem esett jól neki, ahogy Idának is, amiért elhanyagoltam, de próbáról próbára haladtam. Ha nem a próbán voltam, akkor a stylestnál a ruha gondok végett. A vasárnapi előadásomra ugyan is nagyon nehéz volt olyan ruhát találni, ami illik hozzá. Talán még hiányzott is ez a nyüzsgés. Ha azt kérdezték, hogy mi van a többi 1D taggal, akkor ők még nem tudják, hogy nem messze járok tőlük. Kiterveltük Liammel és Idával, hogy őket meglepjük, ahogy a nézőknek is meglepetés lesz, hogy én fogom zárni a sort. Bár azt tudják a nézők, hogy valamelyik korábbi kiesett versenyző a végén felfog lépni is visszaszáll a versenybe, de nem tudták ,hogy ki lehet az. Én pedig kaptam a lehetőségen. Persze a fiúknak erről sem mondtunk semmit, csak Liam rászedte őket- fogalmam sincs mivel- őket, hogy jöjjenek el. Rajtuk kívül a mentorok és a versenyzők és az X-Factor dolgozói tudják azt, hogy itt vagyok és nem soká én fogok színpadra lépni. Janet nagyon örült nekem, ahogy Jade is. Most viszont az a sok biztatás és erő, ami a napokba fogadott engem, mind egyszerre elszállt hirtelen. Moccani se mertem a helyemről, csak fogni tudtam a fejemet. Kissé megijedtem. Nem tudtam, hogy ekkora nézőközönség lesz, illetve tudtam és énekeltem is, de már elfelejtettem, hogy milyen érzés is. És mi van, ha bakizok? Mi van, ha egyszerre elfelejtem a dallamot? Ezek a kétségek öldököltek engem. Próbáltam nyugtatni magamat azzal, hogy mindenki bízik, hogy a visszatérő dalom fantasztikus legyen, ezért nem bízom a véletlenre. Még is visszatartott egy láthatatlan erő. Fogalmam sincsen, hogy mi lesz a mentorok reakciója, mert nem sűrűn beszéltem velük a héten. Örülök, ha valakivel tudtam váltani pár a szót, szóval tényleg agyon hajtottam magam. Közbe egy kis városnézésre is mentem, de most kivételesen egyedül mentem. Nem volt kedvem e Liammel, se Idával sétálgatnom. Azt hiszem jót is tett, abba a Londonba éreztem magam, amibe ezelőtt éltem meg álmaimat. És bár most is sokat vesződtem azért, hogy feledhetetlen legyen az előadásom, még is, mintha az a sok próba a semmibe veszett volna. Nem emlékszem semmire abból, amit Kelly mondott nekem, hogy miket is hibázok, mit kell javítanom, nem beszélve a segítőkről. Szóval így állnánk, egy reklám lepergése után én következek. Azt hiszem, hogy a bennem rejlő érzelmek túlságosan is felszaporáztak engem, ugyan is hirtelen felálltam a helyemről és nyugtalanul kezdtem jobbra-balra járkálni. Elegem volt, hogy tétlenül üljek, csinálnom kell valamit, mert az adrenalin túlságosan is felemészt. A statiszták már szóltak, hogy ideje lennem készülődni, viszont én még mindig egy folytában jobbra majd balra járkáltam. Janet oda ment hozzám, biztos, hogy észhez térítsen.

-Te meg mit csinálsz? te következel-állt az utamba Janet, hogy ne járkáljak erre-arra. Janet volt azt hiszem az a támaszom, akivel végig tudnám csinálni ezt a versenyt. Tudom, hogy van valaki mellettem, egy jó barát. Noha elmentem és ezzel cserbe hagytam őt, pláne, hogy még nem is hívtam őt, de mindent el akartam felejteni, ami az X-Factornak köze volt, és Janet is beletartozott. Mára teljesen megváltozott a véleményem, de akkor is bűntudatom van, hogy nem kerestem föl Janetet. Nem mondhatnám, hogy olyan nagy barátnő lennék.

-Tudom, de nem merek felmenni-válaszoltam őszintén Janetnek.

-Tudom, hogy megrémiszt téged a gondolat, hisz rég álltál színpadon, de ez olyan, mint a biciklizés- karolta át Janet barátságosan.

-Mégis, miért érzem úgy, mintha most először lépnék föl a színpadra- mondtam kissé szeppenten.

-A stressz ezt váltja ki belőled sejtésem szerint-ezzel a elindított engem az ajtó felé, de még mindig nem eresztett el engem- Most nem szabad feladnod, ha nem téged szeretett volna nézőközönség, akkor nem lennél most itt.

-Bennük nem is kételkedek, hanem magamba- sóhajtotam föl keservesen. Mi közbe terelgetett a színpad felé Janet megláttam egy nagyon ismerős arcot. Liam volt az, de fogalmam sem volt, hogy miért van itt. Gyorsan oda siettem hozzá, hogy megkérdezzem, miért is van itt.

- Liam ,te mit keresel itt, ott kéne lenned a fiúkkal- nézttem Liam szemébe, akinek hihetetlenül csillogtak barna szemei.

-Én akarok az első lenni, aki gratulál a visszatérésedhez-szólt kedvesen Liam, de még is nem olyan érzelgősen, mint ahogy egy szappanoperába szokás. Janet közbe utolért engem és akkor szembesítette magát Liammel.

-Gondolom egyikőtöket se kell bemutatnom-fordultam a két fél felé.

-Nem már láttuk egymást, ha még csak TV-n keresztül is-szólt Janet, majd Liamhez fordult- Szia Liam! Nem gondoltam, hogy egyszer lesz akkora bátorsága Dorotheenak, hogy ide hívja az egyik barátját.

-Most sem én szóltam neki- mentegetőztem a vádak alól. 

-Igen most kivételesen magamtól jöttem ide-válaszolt Liam.

A folyosón megjelent egy statiszta és azonnal hozzánk szaladt.

-Na végre, hogy megvagy Dororthee! Gyere, igyekezz a színpadra, már így is késleltetés van-szólt egy kis lihegéssel a statiszta, aki 50 éves nő alakjában volt. Én rá néztem Janetre és Liamre, akik örömmel bólintottak és azonnal követtem a statisztát. Na most tényleg nagy a pánik. Bár felvillanyozott Liam váratlan látogatása, még is nagyon nehezemre esett lenyugtatni magam. Egyfolytában azt hajtogattam magamban, hogy menni fog, csak egy kis bátorság. Ilyenkor a plafonra néztem és azt kívántam, hogy bár úgy nézném, most a plafont, hogy már vége az előadásomnak. Nagyon szeretek énekelni, de lefagyok, ha élesbe megy a dolog. Most viszont nem erre kell gondolnom, arra kell gondolnom, hogy világ életembe arra vártam, hogy abból éljek meg, amit szeretek csinálni. És nekem ez az álmom, hogy örökké énekelhessek és ez az életem része legyen. A zene számomra a megmagyarázhatatlan dolog, aminek a rabja vagyok. Ha egy nap nem hallgatok meg egy zenét, már akkor rosszabb napom lesz, mintha zenét hallgatnék. Én is kiszeretném az emberekből csalogatni az érzéseket, ahogy több előadó is ezt teszi. Próbálja megérinteni a dalokkal, hogy milyen érzés számára ez vagy az, bár azt sajnálom, hogy valaki csak felénekli más szerzeményét és közbe ez nem az előadó érzéseiről szól. Ha énekesnő leszek, akkor saját magam fogom írni a dalaimat. Nem fogom a legfontosabb dolgot átadni másnak. Mi közbe ezek a gondolatok cikáztak a fejembe megérkeztünk az elektronikus falhoz, amivel rég nem szembesültem. Így másodszorra látva sokkal nagyobbnak tűnik, mint elsőre. Azt hiszem sikerült a zenével kapcsolatosan ellazulnom és egy kis erőt szednem magamba. Próbáltam mélyeket lélegezni, ám úgy, hogy ne szakadjon el kebleimnél a fekete ruha, ami amúgy is szűk rám, de ezzel akarják kihangsúlyozni az alakom. Hamarosan megnyílt a fal és szembesülnöm kellett újra azzal a nagy tömeggel és a négy mentorral, akik előtt bizonyítottam már egy jó ideje. Nagy levegőt vettem. Most vagy soha.

Empty spaces - what are we living for?

Abandoned places - I guess we know the score..

On and on!

Does anybody know what we are looking for?

Another hero - another mindless crime.

Behind the curtain, in the pantomime.

Hold the line!

Does anybody want to take it anymore?

The Show must go on!

The Show must go on!Yeah!

Inside my heart is breaking,

My make-up may be flaking,

But my smile, still, stays on!

Whatever happens, I'll leave it all to chance.

Another heartache - another failed romance.

On and on...

Does anybody know what we are living for?

I guess i'm learning

I must be warmer now..

I'll soon be turning, round the corner now.

Outside the dawn is breaking,

But inside in the dark I'm aching to be free!

The Show must go on!

The Show must go on! Yeah,yeah!

Ooh! Inside my heart is breaking!

My make-up may be flaking...

But my smile, still, stays on!

Yeah! oh oh oh

My soul is painted like the wings of butterflies,

Fairy tales of yesterday, will grow but never die,

I can fly, my friends!

The Show must go on! Yeah!

The Show must go on!

I'll face it with a grin!

I'm never giving in!

On with the show!

I'll top the bill!

I'll overkill!

I have to find the will to carry on!

On with the show!

On with the show!

The Show must go on.

Halottam, hogy a taps betölti az egész csarnokot, sokan kiabálnak és tapsból nincs hiány. Olyan jó érzés volt hallani, főleg becsukott szemmel. Azt éreztem, hogy ezért a pillanatért érdemes volt eljönnöm. Még ha a jövő héten is távoznék. Elmosolyodtam mikor, valaki azt kiáltotta a sorokból, hogy ,,Dororthee, te vagy a legjobb!". Szívet melengető kijelentések voltak ezek. Kinyitottam a szememet és megbizonyosodtam, hogy ez nem álom, nem bizony. Ez a valóság. A valóság, ahol minden úgy történik fura módon, ahogy szeretnénk. Amikro véget ért a taps Tulisa azonnal letámadott a véleményével:

-Csodálatos volt! Én annyira örülök neked, de komolyan- próbálta túlkiabálni Tulisa a még kiáltozó embereket, majd mikor befejezték az őrjöngést, Tulisa beléfogott- Nagyon reméltem, hogy azt tudod teljesíteni, amit a múltkor és nem kételkedtem benned! És belátjuk, hogy nem téged kellett volna hazaküldeni, hisz fantasztikus énekesnő válhat belőled!

-Egy kicsit megijedtem-kezdett bele a mondatába Louis- Féltem, hogy a nagy távol lét elfedtette veled a színpadot és az éneklést, de nem, hogy feledtette, hanem fokozta! Tetszettél!

Ezt még Kelly is megtapsolta, majd ágyús szemekkel nézett Garyre, gondolom nem véletlenül.

-Ugye bár, a legutóbbi kritikám nem volt a legjobb, most még is azt kell, hogy mondjam, hogy azt a képzeletbeli lécet oly annyira megugortad, hogy öröm volt nézni. Most tényleg nem a mosolyodért és a benned áradó boldogságért tetszett az előadás-ekkor a számhoz raktam a kezem. Nehéz volt elhinnem, hogy Garytől ezt hallom. Garry senkivel sem beszél sokszor jó kritikával, igyekszik a javítani a versenyzőket.

-Nem kell mondanom, hogy végre kijött, amit szerettem volna belőled kicsikarni-mondta Kelly olyan kicsattanó energiával, hogy kidobta a kezéből a tollat- Nagyon büszke vagyok rád, és látod, hogy nem is olyan nehéz elénekelni egy queen számot! Büszke vagyok rád, de tényleg!

Már mellettem volt Dermot, a műsorvezető, hogy egy rövid interjút csinálhasson velem.

-Dororthee milyen érzés újra ezen a színpadon állni?- emelte hozzám a saját mikrofonját.

-Nagyon, de nagyon jól éreztem magam, és külön köszönöm Kellynek, amiért ennyit foglalkozott velem az utóbbi napokba- néztem mentoromra, aki lekaparhatatlan vigyorral ült a székében.

-Jövő héten már lehet Dorotheera is szavazni, úgy hogyha jövő héten nem tudná meggyőzni önöket, nézzék vissza ezt a produkciót! Dorothee Schleret!

Elégedett mosollyal mentem le a színpadról. Nagyon örültem annak, hogy ilyen jókat hallok, ráadásul nagyon jól éreztem magamat. Nem gondoltam volna, hogy egy rock zenénél is megtalálom a hangokat és eltudok lazulni. Ez most sikerült és újabb élménnyel lettem tapasztaltabb.

Újratalálkozás

Nem is tudom hangsúlyozni lassan, mennyire sajnálom ,hogy ennyire sokat váratlak titeket. De szó mi szó, keresztbe tesz nekem a tanulás és egyéb kötelezetségeknek.

Újratalálkozás

Dororthee

Liam elkísért a hotelig, mondván nem szeretne engem egyedül hagyni, mivel Londonba elég furcsa emberek vannak, akik könnyen szóba enyelednek egy ilyen ,,,kislánnyal", amilyen én vagyok. És sokszor lehetetlen őket lerázni. Ezt vagy csak azért mondta, hogy tényleg meg tudjon védeni engem, hogy van valaki a közelembe, vagy csak azért, hogy legyen oka, amiért velem tart a hotelbe. De felőlem ürügy nélkül is jöhet. Természetesen a kocsijával mentünk, aminek köszönhetően hamarabb oda értünk, mint, ahogy gondoltam. Bár már felkészültem lelkileg, mikor leszálltam a repülőről, hogy hosszú sétálás lesz ez, de még akkor nem tudtam, hogy Liammel összehozz a sors. Az út közben elmeséltem, hogy mi történt mióta elment Franciaországból. Aztán ő is lemondta mi történt itt Londonban. Meg kell mondanom, hogy egy sztár élete mindig is izgisebb volt, mint egy közönséges emberré. Ez a történetéből is látszik. De mint tudjuk a fiúk folyton valami csínyt elkövetnek, csak ,hogy jól szórakozzanak. De megkérdem...ez újdonság? Szerintem se. Hülyék, szeleburdik, de bírom őket. Főleg azért, mert a lelkük mélyén jó emberek és, mert naponta meg dolgoznak azért, hogy szeressék őket. Megérkeztünk a hotelhez. Liam egyből a csomagtartóhoz ment és kivette a csomagjaimat, nekem csak a kis táskát adta. Azt mondta nem akarja, hogy megterheljem magam. Mikor oda értünk az épületet ismerős hangok szűrődtek a hátam mögött. Mimi néni volt az, azonnal kiesett a táska a kezemből és rohantam Mimi nénihez megölelni.

-Úristen, Dorrothee! Hogy kerültél ide? -kérdezte meglepődötten Mimi mi közbe ölelegetük egymást.

-Majd mindent elmagyarázok, de most legyen annyi elég, hogy oda adnád a kulcsot.- ezzel kiszabadítottam magam az ölelésből. Mimi nem tétovázott, ment is a portára, mi Liammel beléptünk a régi ideiglenes otthonomba. Mimi oda adta a szoba kulcsát, és Liammel mentünk is volna, mikor Liamet megállította a vállán keresztül. Én megálltam tőlük néhány méterre távolabb. Láttam, hogy valamit súg Liam fülébe, de nem halottam mit. Érdeklődve figyeltem a beszélgetésüket. Liam reakciója egy mosolyt váltott ki.

-Megpróbálom-mondta hangosan Liam és ezzel el is engedte Mimi. Liam csatlakozott újra hozzám és elkezdtünk mászni a lépcsőkön.

-Mit mondott neked Mimi?- kérdeztem a mélyen elgondolkodó Liamtől. Liam viszont csak akkor tért észhez mikor megszólítottam újra.

Tessék? Mi van? -kérdezte szeppenten Liam. Ezen elkuncogtam magam, de ismét vissza mentem komolyba.

-Azt kérdeztem, hogy mit mondott neked Mimi-ismételtem meg újra a kérdésem.

-Ja, semmi különöset- mondta Liam közönyösen, de a szája sarkán látszott a mosoly. Mit mondott neki Mimi, hogy ilyen jó kedvébe van.

-Felőlem titkolózhatsz, majd elmondod, mikor kedved van hozzá- ezzel jeleztem Liamnek, hogy nem vagyok hülye. Azt gondolná, hogy simán beveszem ezt a maszlagot. Liam nem reagált erre, hanem megint csak elgondolkodva lépkedett a lépcsőn. Mikor megérkeztünk megálltam az ajtónál.

-Innentől azt hiszem egyedül is boldogulok- válaszoltam Liamre nézve- Nem szeretném, ha Adam újból mérges lenne rád!

-Ha úgy gondolod- vonta meg a vállát.

-Köszönöm, hogy segítettél felhozni a csomagokat-tettem fülem mögé azt az idegesítő tincset, mai mindig a szemembe lógott. 

-Nincs mit-mosolyodott el Liam.

-Nos, szia!- ezzel felkaptam a csomagokat és beléptem a régi otthonomba, de még mielőtt becsuktam volna az ajtót Liam még utána kapott a csuklómnak.

-Figyelj! Szerinted lesz rá időd, hogy valamelyik napot, legalább 1 órát is, de együtt töltsük? -kérdezte Liam olyan lágyan, ahogy csak tudta. Ekkor Liamhez fordultam. Belenéztem barna szemeibe és láttam benne valamit. Magam sem tudtam mit, de ordított azért, hogy igent mondjak. Liam nagyon lágyan fogta a kezemet, mintha nem akarta, hogy még egy kis fájdalmam sem lenne. Én viszont úgy éreztem, hogy nehéz napok után nézek, ami két esélyesé teszi a magán életemet. Még is Liam pillantásának nem tudtam nemet mondani. Ha kimondom azt a szót, amivel megbántanám, akkor összetörne, mint egy porcelán. Ezt a szeméből tudom kivenni.

-Nem ígérhetek semmit Liam, de próbálok időt szorítani rá- válaszoltam végül. Megpróbálok minden tőlem telhetőt, de most első az X-Factor.

Liam ennek ellenére is a szája fölfele gördült. Úgy éreztem, hogy ennyi elég volt, hogy remény éltesse őt.

-Akkor hívj, ha van egy szabad órád és se perc alatt itt termek- válaszolt mosolyogva Liam. Ez engem arra kényszeritett, hogy én is elmosolyodjak.

-Oké-ezzel elengedte a csuklómat és hátrább lépett.

-Akkor, szia-ezzel fokozatosan távoldott el, de még mindig felém fordulva, észre se vette, hogy egy közeledő női lénybe ütközik és ezzel mind ketten a földre kerülnek. Én azonnal oda rohantam és rájöttem, hogy az idegen nő az én régen nem látott barátnőm Ida.

-Egy kicsit jobban is vigyázhatnál-mondta csukott szemmel Ida, ám de annál mérgesebben. 

-Bocs Ida-állt föl Liam gyorsan és felsegítette Idát.

-Ida porolgatta magát és akkor mérgesen rá nézett Liamre.

-Még is mit képzelsz magadról? Majdnem agyon lapítottál, különben is, miért vagy...-de ekkor esett le Idának, hogy ott állok Liam mellett és ekkor tekintetét hol Liamre, hol rám szegezte. Mintha nem értene semmit. Mondjuk tényleg nem is értette.

-De Dorothee...de, hogy.. de hiszen- mutatott rám megrémülve Ida.

-Visszajöttem!- amint látod, és teljes életnagyságban én vagyok az- mondtam magabiztosan Ida felé. Aki még mindig vizsgált engem. Mintha valami hologram lennék, aki ide teleportálta magát, csak, hogy rá ijesszen Idára. Liam megvakarta a tarkóját, szerintem úgy érezte, ohgy már ő itt kiesett és most mi csajok fogunk egymással foglalkozni.

-Nos én mentem!- ezzel Liam a lépcső felé vette az irányt. Ida is felfigyelt Liamre. És akkor felém fordult. Mélyen bele nézett a szemembe. Én nagyot nyeltem. Mi üthetett vajon Idába? Sose szokott ilyen komoly tekintete lenni, de most nagyon is az volt. Mi történt, míg nem voltam itt?

Te jó ég! -kiáltott föl Ida és megölelt jó szorosan. Bár régebben ettől jó maga irtózott, most ő kezdeményezte. Mi történt, míg nem voltam itt? Ida szeretetteljes ölelése megmagyarázhatatlan volt számomra. Mióta lett Ida ennyire érzelmes, semmit nem értettem. Az, ha 2 hét annyira felbolygatott mindent, hogy alig ismerek az emberekre, akiket eddig is ismertem. Egy biztos. Mindenkinek meglepetés volt ez, hogy megjelentem.

Megpróbálom

Utólag boldog új évet és sajnálom ,hogy ennyit várattalak titeket!:/

Megpróbálom

Dororthee

Liam szemtől-szembe ott állt velem, akivel úgy alig néhány napja nem találkoztam még is nagyon hiányzott és beleörültem a tudatba, hogy talán egyszer-kétszer fogom még látni az életbe. De most, hogy adódott ez az esett, hogy visszajöhetek, a legmerészebb álmaimba is az volt, hogy találkozni fogok Liammel, csak nem erre számítottam. Azt terveztem, hogy meglepem őt, de inkább ő lepett meg engem, hisz rajta egy csepp meglepődöttség sincsen. Nyugalmas csönd volt. Nem az a kínos, amik korában, hanem az a meghitt. Liammel hosszú percekig csak álltunk és egymást fürkésztük. Liam végül kezdeményezett az első szavakkal.

-Szia-köszönt fél mosollyal az arcán. Lágy simogató hangja semmit sem változott, ha a hátam mögött is így köszönt volna, akkor is felismerném. Mára túlságosan is ismerős hanggá vált nekem.

-Szia-reagáltam a köszönésére, ám én teljes mosolyt varázsoltam az arcomra, majd újból elkomolyodtam. -Mit keresel itt? Ne mond, hogy előre látod a jövőt.

-Hát még ilyen különleges képességeim nincsenek- vakarta meg mókásan a tarkóját Liam egy mosoly kíséretében.- volt egy megérzésem ,hogy ide kell jönnöm.

-Tudsz róla?- emeltem föl a szemöldökömet.

-Miről?- húzta össze a szemeit Liam, aki tényleg nem tudta miről van szó.

-Arról, hogy visszajöttem - adtam rá választ.

-Hát azt látom-nevette el a végét Liam.

-Nem úgy értem, visszajöhetek az X-Factorba- kiáltottam föl nagy boldogan, mire Liam felkapott engem és megpördített, majd visszahozott a földre.

-De hogy? -kérdezte életvidáman Liam.

-Üresedés történt, Frankiet kizárták ezért szavazást tartottak, hogy ki jöjjön vissza abból a 4-ből, akit a mentorok ejtettek ki- magyaráztam el Liamnek a történteket, majd egy széles vigyor telt el az arcomon- Ezek szerint rám szavaztak a legtöbben!

-Látod, mondtam, hogy a közönség biztos szavazna rád- tette a vállamra az egyik kezét Liam biztatóan és egy elégedett mosoly volt az arcán.

-Igen, igazad volt-értettem egyet Liammel, ám kinyújtottam a nyelvemet- és ezt mondtam- Bár én nem hittem volna, hogy engem szavaznak meg!

-Miért nem? Hisz fantasztikus hangod van-bókolt Liam, amibe bele is pirultam ám igyekeztem terelni a témát.

-És mi történt erre fele mióta nem voltam itt?- kíváncsiskodtam, és közbe körül néztem, hogy egy kicsit terelődjön az előbbi bók hatása.

-Azt leszámítva, hogy kiderült valójában merre is voltam és megszorulunk fél évre- hadarta el Liam gyorsba, én viszont nem nagyon értettem, hogy mit akar ezzel mondani.

-Tessék? -ráncoltam meg a homlokomat. Liam megdörzsölte arcát és nagy levegőt fújt ki.

-Adam rájött, hogy valójában Párizsba voltam és ezért büntetést szabott ki, ami egy félévi fizetséget von le, plusz a fiúk falaztak nekem ezért őket is magammal rántottam- maygarázta most már sokkal érthetőbben és lassabban, mint előzőleg.

-De hogy?- kérdeztem meglepetten.

-Tudod a paparazzik minden hol ott vannak- nézett a magas épületekre a messzibe. Lehet, hogy most is figyelnek?

-És mond csak, az is megvolt írva, hogy valakivel voltál- kérdeztem aggódva.

-Nyugi, ezek a képek azután készültek miután siettem vissza a hotelbe, akkor még te az Eiffel toronyban voltál-nyugtatott meg Liam. Én bűnbánóan néztem Liamre. Végtére is az én kezem is benne volt az ügybe. Ha Liamnek hamarabb megbocsátottam volna, akkor most nem történne ez. Hihetetlen, hogy Liam mikre képes értem. Ekkor ugrott be, hogy mennyi mindent köszönhettek Liamnek. Nem csak egy nagyszerű barát, hanem ha kell még magára is vállalja az én bajaimat. Még nem találkoztam ilyen emberrel, aki feláldozta magát csak, hogy nekem legyen jó.

-Liam te jó ember vagy-csúszott ki a számon. Ekkor a számhoz kaptam, túlságosan is hangosan gondolkodtam. Liam felém fordult zsebre tett kézzel.

-Köszönöm, de miért is?- vakarta meg borostásodó állát. Eleinte nem tudtam, hogy reagáljak, de aztán rájöttem, hogy ide nem kellenek szavak. Liamet átöleltem, mert jó volt újra látni és érezni őt.

-Majd, meg tudod -mondtam sejtelmesen, Liam pedig kuncogva vissza ölelt.

Ida

Megérkeztem a fiúk házába. Louisra kíváncsi voltam, már napok óta nem beszéltem vele, mai kiábrándító, hisz még is egy pár vagyunk. Titokban. Oké, igen megállapodtunk, hogy nem feltűnően találkozgatunk, de az, hogy napok óta meg nem dob egy SMS -sel sem az már egy kissé kiakasztó. Meg is érkeztem és azzal szembesültem, hogy nem volt zaj, akárhányszor a bejárati ajtóhoz érkeztem, már hallani lehetett a gyermek zsivajt, amit meglehetett szokni ettől az 5 bolond fiútól. Ám most nem hallottam semmit, teljesen csönd volt. Oda tapasztottam a fülem az ajtóra és hallgatóztam, hogy lehet, hogy fent lehetnek, de semmit se halottam. Egy hangot se. Már lassan kezdek aggódni. Az ,hogy a fiúk nem csinálnak valami örültséget ott már komoly bajok vannak. Lehet, hogy Louis is ezért nem tudott kapcsolatba lépni velem, lehet, hogy valami történt a napokba. Lenyomtam a kilincset, és mint váratlan vendég jöttem be az előszobába, ám senkit se láttam. Benéztem a nappaliba, ám ott se volt senki. Tovább vettem az utat a hosszú folyosón, majd a konyhába tévedtem, ahol a 4 fiú Zayn, Niall, Harry és Louis sürögtek, forogtak. Valamit főznek, amint látom. Mivel annyira bele voltak feledkezve a főzésbe, nem is vetek engem észre mind addig, míg az tárt ajtót megkopogtattam, amire mindenki felfigyelt. Niallnek még ki is esett az üres lábas a kezéből.

-Ti meg mit csináltok?- kérdeztem bizarron.

-Rossz fát tettünk a tűzre, ezért most nincs, aki főzzön és süssön ránk- magyarázta el röviden a történetet Harry.

-Hát azt egyből gondoltam- forgattam meg a szememet, mintha nem lepne meg- És mit csináltatok megint?

-Hát az úgy volt...-kezdett volna a magyarázkodásba Niall, mikor befogta Harry a száját a kezébe lévő karfiollal.

-Legyen annyi elég, hogy falaztunk Liamről és ő annyira berágott, hogy megvont mindent tőlünk. A konyhásokat, a takarítókat, helyette nekünk kell megcsinálni és csak is arra kapunk pénzt, hogy a szükséges dolgokat meg tudjuk vásárolni -magyarázta el ,,tömören" a történetet.

Niall közbe megemséztette a nyers karfiolt és így szólt Harryhez:

-Nem bánnám, ha csokival is így szolgálnál ki!

Harry csak a fejéhez kapta kezét és ment vissza segíteni a többieknek.

-És te miért jöttél?- nézett rám Zayn.

-Igazából Louisval szerettem volna beszélni de...-mikor ki akartam volna mondani ,hogy máskor visszajövök, akkor Harrynek megcsillant a szeme és közbe vágott.

-Persze, hogy oda adjuk, úgy se vesszük nagy hasznát-ezzel Louist elráncigálta a gáz elől-amin valami szószt főzögettek- egyenesen hozzám. Harry sunyi vigyorral az arcán ment a gázhoz, aminél néhány másodperccel ezelőtt Louis állt. Louisra ránéztem, aki egyből felfigyelt rám. Tudta, hogy nem itt kell megdumálni a dolgokat.

-Fiúk egy ideig tartsátok a frontot- ezzel becsukta a konyha ajtaját, de azt még hallani lehetett, hogy a fiúk óriási nagy húzásba kezdenek.

Louis rám nézett várva a választ, hogy mit akarok tőle.

-Nos azért jöttem, hogy...-ekkor Louis befogta számat.

-Itt a falnak is füle van- ezzel a megjegyzéssel elvonszolt egyenesen az öltöző szobájukba, ami igazából a fellépő ruhákkal volt tele, mondhatni ez volt a szekrényük, ám egy szekrény nem olyan nagy, mint ez. A szoba minden ágazatába ruhák voltak, ahányszor is beléptem megfordult a fejembe, hogy kinek van még ilyen nagy szobája teli ruhákkal. Louis hozzá dőlt az állványhoz, aminek a másik oldalán tükör volt.

-Nos?- kérdezte Louis, aki oda kapott a kezeimhez és hüvelyk ujjával elkezdte simogatni.

-Nos csak azért jöttem, hogy jól leordítsam a képed- mondtam feldúltan.

-Mit vétettem ellened?- kérdezte huncut vigyorral az arcán.

-Egyáltalán érdekel, hogy mi van velem?- tettem föl cinikusan a kérdést.

-Adam elkobozta tőlem a telefont, ezért nem tudtam üzenni neked- védekezett Louis, bár még nem bújt k így s a vád alól.

-Van a világon internet is- jegyeztem meg ismét cinikusan.

-Tudom és sajnálom, de mostanában túlságosan is be vagyunk táblázva- mondta sajnálkozóan és az arcom felé nyúlt és egy eltévedt hajtincset vissza vezetett a helyére, majd ujjait az állam alá simította.

-De megpróbálok mostantól össze szedettebb lenni-ezzel közelebb húzott magához. Mikor bele néztem tengerkék szemeibe, akkor rájöttem, hogy ezt komolyan gondolja. Ezért engedtem a csábításnak és rövid időn múlva az arcunk elérte egymást és egy hosszú, és érzelmes csók követte.

Emlékek

Emlékek

Dororthee

A londoni reptéren voltam. El sem hiszem, hogy újra itt járhatok. Annyira izgatott voltam. És még csak azt se tudtam, hogy hol kezdjem el. A Hotelba nem akarok menni, ahhoz most túlságosan is aktív vagyok, hogy egyszerűen leüljek és kipihenjem a fáradalmakat, főleg úgy, hogy maradt még elegendő energiám. És felakarom fedezni, hogy mi is történt Londonban míg távol voltam. Egyelőre meglepetést akarok...mindenki számára. Vajon melyik hely az ahol már jártam, de biztos, hogy nem járnának most arra fele....hát persze a régi park. Oda általában nem jár senki a fiúkon és Idán kívül... remélem, hogy most...hé, de hát biztos a fiúk büntibe vannak, amennyire ismerem őket, ezért most nem csavarognak ott. Mindenesetre megnézem, hogy mi történt ott míg nem jártam ott.

Liam

Adam már egy jó ideje kiment a szobámból és azt tanácsolta, hogy szelőztessem ki az agyam. Ami furcsa, mert ő általában ilyenkor bent szokott tartani minket....ennyire feltűnő lenne, hogy valami gondom lenne? Mindenestre megfogadom Adam tanácsát. Ekkor kinéztem az ablakomon, ami kétszer nagyobb volt nálam és megcsodáltam a várost. Mindenhol házakat, nagy épületeket és parkokat láttam. És mikor a horizontig néztem, akkor jöttem rá, hogyan ilyen nagy London és, hogy bárhova is megyek, felismernek....kivéve egy helyen, az az egy hely van amerre senkise jár. Az a park, ami annak idején csak még szorosabbá tette köztem és Dorothee közt a kapcsolatot. Talán az emlékek felvidítanának engem. Hirtelen valami megszólalt bennem, hogy igyekeznem kéne oda. Valami azt súgta, hogy minél előbb oda kell érnem. A park autóval 1 órára van innen, tehát akkor tényleg igyekeznem kell. Azonnal rohantam a fogashoz és felvettem az őszi kabátom, majd rohantam is ki a szobámból. Útközbe neki ütköztem Zaynek, akit udvariatlanul ott hagytam.

-Kösz a segítséget haver-szólt utánam durcásan.

-Bocs Zayn, fontos dolgom van, de nagyon-ezzel a nappaliba lévő polcról lekaptam a kulcsot és ki a bejárati ajtóhoz s örülten rohantam, majd a garázshoz. A garázsnak beírtam gyorsan a pink kódját, amivel fel tud nyílni és azonnal mentem is a kocsihoz és beszálltam. A kocsi kulcsot bedugtam a helyére és azonnal beindítottam. Azonnal a megnyílt a kerítés is automatikusan, ami azt jelentette, hogy indulhatok is. kitolattam a kocsival és mikor már az útra kigördültek a kocsi kerekei akkor teljes padlógázt nyomtam. Tudom ,hogy a rendőrök nem fogják szótlanul nézni amiért városba 80-al száguldok, de most tényleg sürgős az eset. Valami ott motoszkál a fejembe, hogy minél előbb ott kell lennem.

Dorothee

Megérkeztem a parkba. Szerencsére a repülőtértől nem messze van ezért hamar ide értem. Nem változott semmit, hisz az emberek nem járnak erre, ezért is jó hely. Nyugis és persze nagyon nagy területe van. Hirtelen megálltam a pataknál. Sok emléket fűzz magával. Jól emlékszem arra a napra mikor Ida bele esett a vízbe és Louis amilyen hős szerelmes volt utána ugrott, pedig Ida tudott úszni csak éppen bele akadt a hínárba.

-Ez mintha Ida kiáltása lett volna-fordultam a patak felé és szembesültem is vele, hogy Ida van a vízbe.

-Mi volt ez a kiáltás?- nézett ránk lihegve Zayn majd megpillantottuk, hogy Ida ficánkol a patakba.

-Jaj, ne! -ütött a fejéhez Harry-1 percre se hagyjuk magára és erre fel mit csinál? Hülyeséget!

és ekkor ugrott be a hős szerelmesünk a vízbe de előtte hősiesen felkiáltott.

-Ne aggódj Ida! Megmentelek! -szólalt meg hősiesen Louis felemelve mutató ujját egyből beugrott a vízbe.

És sikerült is kihúzni Idát, már persze ekkor kellet a ténnyel szembesülni.

-Köszönöm de tudok úszni-nézett rá meredten Ida majd velünk is ezt tette. Louisnak e közbe jobb szeme rángatózott.

-Hallottátok! Tud úszni-nézett felénk még mindig szem rángatásával.

Ezen még máig jókat nevettek. Igen Louis tesz arról mikor komoly dolog van akkor is megnevetesse az embert. Utána bezzeg Ida fel is ajánlotta a segítséget, mivel Louis eljátszotta, hogy megrándul a lába. Máig nem tudom, hogy sikerült -e összejönniük, mert Idával egyszer se tudtam beszélni, mindig ki volt nyomva a telefonja. Tovább járkáltam és megakadt szemem egy bokron. Oda sétáltam, de rá kellet jönnöm, hogy nem itt történt az esemény, hanem mögötte. Átrángtam magam a bokrokon és akkor tűnt fel, hogy én már jártam itt. A bokor is ismerős volt, nem szokványos. Majd valami feltűnt a fűbe. Egy dátum volt belevésve. 2011.augsztus.15. Mi volt akkor? Várjunk! Nem sokkal ezután voltunk itt először a fiúkkal, és még utána....hisz ez az a hely volt amit Liam választott ki a gitár leckékre. Visszaemlékeztem aznapra. Liam gitározni tanított. Könyörgött nekem, hogy énekeljek neki el egy dalt a gitár segítségével. Emlékszem, hogy ellenkeztem vele de aztán beadtam a derekamat. Majd utána jött elő az a bizonyos pillanat.... akkor történt meg, hogy amikor összeérkezett a tekintettünk Liammel, akkor valami más volt....különös érzések voltak úrrá rajtam. És most is a pillanattól vezényelve libabőrös lettem, ahogy erre gondoltam. Akkor éreztem először, hogy valakinek tényleg számítok. Liamnek a szeméből azt tudtam leolvasni, hogy számára fontos vagyok. És éreztette velem elég sokszor. A bevésett dátum a földbe volt és még jó megmaradt a helye. Megsimogattam a dátumot. Hiányoztak azok a pillanatok. Bárcsak át tudnám élni újra a pillanatokat, amiknél elfeledkeztem mindenről és csak is a barátokra összpontosítottam. Szeretném újra átélni ezt, hogy olyan dolgok vegyenek engem körül, amik boldoggá tesznek engem.

-Látom te se felejtetted el ezt a helyet-szólalt meg a hátam mögül valaki. Nagyon megijedtem mivel a hangja nagyon de nagyon ismerős volt. Kissé túlságosan is ismerős. És tudta is, hogy mire gondolok, hogy mi is lehet ez a dátum. Hátra fordultam és akkor láttam, hogy ő áll itt mellettem. Teljes életnagyságban. Köpni-nyelni nem tudtam. Liam szemtől-szembe itt állt.

A nosztalgia íze

A nosztalgia íze

Dororthee

Rövid üldögélés után kipattantam az ágyból és kimentem a szobámból annyit megkeresni. Anyut nem láttam a konyhában, ezért megnéztem a fürdőszobában, ahol épp a fehér zoknikat válogatta. Általában rám bízza, de szerintem most nem akart felverni ezzel, hogy párosítsam össze a zoknikat. Igen fura, de mindig is jó érzékem volt a különbségek megfigyeléséhez. Közelebb mentem anyuhoz, aki egyből felkapta a tekintetét rám.

-Segítsek?- kérdeztem angyali hangon.

-Boldoggá tennél-állt föl a helyéről és leült a kád szélére. Én letérdeltem és már is hozzá kezdtem a párosításhoz, általában nem telik bele 5 percbe sem, hogy megtaláljam mindegyik zokni párját. Anyu pedig figyelt engem. Különös. Pedig nem igazán szokott engem figyelni zokni párosításnál, hanem teszi a dolgát, most viszont teljesen máshogy viselkedett. Úgy gondoltam, hogy nem foglalkozok vele, csak csendben csinálom tovább a dolgomat. Anyu viszont továbbra is figyelt engem, még ha nem is láttam, de éreztem, hogy itt van. Anyu egy kis tétovázás után megszólalt.

-Kincsem, mit mondtak a telefonba?- kérdezet anyu olyan lágyan amennyire csak tudott. Ekkor a zokni kiesett a kezemből és visszapergettem az időt. Anyu is ott volt mikor a hívás jött. Tehát aki biztos tudja, hogy álmodtam-e vagy sem vagy, hogy mi történt hát az ő. De ha nem álmodtam, akkor valóság volt. Gyorsan észbe kaptam és a zoknihoz nyúltam, amit az előbb leejtettem.

-Mi történt utána? Nem emlékszem semmire....olyan álomszerű volt az egész-öntöttem ki magam anyunak, hisz ki másnak tudtam volna-az egész olyan volt, mint egy álom, kezdve a telefonhívással.

-Kicsim nem tudom mit hadobálsz itt össze-szólt zavartan anya, majd a kérdésemre választ adott -Amúgy elájultál és elráncigáltalak az ágyba. A telefonhívás tényleg megtörtént, már csak azt nem tudom, hogy mi volt az a hívás, ami olyan hihetetlen volt, hogy elájultál drágám.

Ekkor megállt a vér az ereimben....tehát igaz. Minden, amit a telefonba mondtak....igaz volt. Visszamehettek Londonba? Visszamehettek arra a helyre, ahol biztonságba éreztem magam. Ekkor egy könnycsepp kicsordult az egyik szemem alól és óvatosan legurult arcom vonásairól egyenesen a pólómra. Mindkét kezemet arcomba temettem, éreztem, hogy egyre több könny gördül le az arcomról, ami a kezemen állapodik meg. De ezek nem a szomorúság könnyei. Ezek az örömkönnyek, amik azt bizonyítják, hogy igen is hiányzik Nagy-Britannia és szeretnék vissza menni oda. Bárhogy is fáj anyut itt hagynom. Párizsba sose adatott meg olyan élmény, vidámság, mint Londonba. Éreztem, hogy valaki a vállamat rázogatja, és egyre jobban szólítgatja a nevemet. Anyu volt az, felé fordítottam a fejem és szembe találtam magam anyu kétségbe esett arcával.

-Kicsim mi a baj?- kérdezte aggódva anyu. Nem tudta, hogy valójában örömömbe sírok.

-Visszamehetek, anyu visszamehetek-öleltem át anyut és folyamatosan ezt a szót hajtogattam neki, ő pedig biztos nem értette, de most számomra az volt a lényeg, hogy tényleg igaz, hogy visszamehetek Londonba. Idához, Liamhez, Harryhez, Zaynhez, Louishoz, Niallhez és még sorolnám kik vannak ott fontos személyek Londonba. Anyu szembe nézett velem és próbált valamit kiolvasni az arcomból, de csak a virító mosolynak köszönhetően jött rá, hogy valójában nem rossz dolgot történt velem.

-Anya! Gyorsan el kell kezdenünk csomagolni!- fogtam meg anyu kezét, aki értelmetlenül nézett rám, majd megmondtam a bizonyos okot egy kis idő után- Visszamehetek az X-Factorba! Visszahívtak!

-Ohh kincsem!- ölelt át anyu, de éreztem az ölelésén, hogy ugyanakkor nehéz neki, hisz megint egyedül hagyom. Anyunak mindig is én voltam az egyetlen dolog a számára. De azt is megkell értenie, hogy nekem is szárnyra kell kellenem egyszer és elhagynom a fészket meghatározhatatlan időre, tudtam, hogy anyu a következő órákba miután felszáll a repülőgép visszanézi a régi fotókat, amin még kicsi lánya voltam. Igen még mindig anyuci pici lánya vagyok a szemébe, de mikor elmegyek, mindig megfordul a fejében, hogy bizony ő már nem az aki 5 évesen a születésnapi tortába belement, mert kíváncsi volt mi is van a torta közepébe. Ekkor elmosolyodtam és tovább öleltem anyut, aki bár nem mutatta nagyon is szomorú volt, hogy néhány óra múlva ismét egyedül lesz. De ha sikerül énekesnővé válnom, akkor elviszem magammal Nagy-Britanniába és elfelejthetjük örökre ami Franciaországba történt velünk.

Liam

Csak feküdtem az ágyamba és lestem a falat. Dororthee járt a fejembe. Minden rendbe vele? Egyáltalán gondol-e néha rám? Ezek a kérdések jártak hosszú ideje a fejembe, de nem kaptam rá választ és úgy gondolom, hogy még egy darabig nem kapok választ rá. De nekem már az elég lenne, ha újra látnám őt, ha még csak egy rövid időre de látnám. Valahogy kényszer volt az, hogy látnom kell őt, mert különben az a valami, ami ideáig is fáj legbelül szét marcangolna. Halotta, hogy valaki kopog. Most e pillanatban bárkit fogadok. Most nem úgy vagyok bezárkózva a szobámba, hogy nem akarok senkivel se tárgyalni. Sőt konkrétan még szobafogság sincsen, Adam csak a fizetést vonta meg előlünk.

-Jöhetsz-válaszoltam a kopogásra, majd kinyílt az ajtó, de nem olyan személy állt az ajtóban, akit vártam. Hirtelen fel ültem az ágyból és alaposan szemügyre vettem a személy. Adam volt az. De miért? Sose szokott bejönni a szobánkba, csak, ha valami rosszat csináltunk. De az elmúlt 24 órába nem csináltam semmit. Legalább is azt hiszem.

-Mit keresel itt?- kérdeztem visszafogotabban, elvégre a menedzserünkkel beszélek.

-Nyugi! Most kivételesen nem a magatartásotok véget jöttem-zárta be maga után Adam az ajtót és oda sétált az ablakhoz.

Egy kicsit furcsa volt ezt Adam szájából hallani, mert valahányszor bejött a szobámba le akarta harapni a fejem. Most viszont meglepetten nyugodt volt és látszott az arcán, hogy esze ágába se akarna most velem kiabálni.

-Csak azt szeretném tudni, hogy miért menttél Párizsban titokba...-adta meg a témát Adam -Egyáltalán miért nem mondtad el az igazságot?

Egy kicsit haboztam. Ha megint csak hazudok neki, rá teszek egy lapátra, hogy még szigorúbban büntessen.

-Féltem-válaszoltam Adam kérdésére- féltem, ha megtudod, hogy igazából miért kell 3 napra elutaznom, akkor dühös leszel rám és...

-De annál még visszataszítóbb, ha hazudsz ennek érdekében-vágott közbe Adam a mondatomba és lemondta az ő véleményét. Remek Payne ezt is, mint mindig nagyon jól megcsináltad, hogy elveszítsük a menedzserünket.

-Én...-szólni akartam újra de Adam újra közbe vágott.

-Hagyjuk a sablon szöveget. Én is voltam szerelmes. Annak idején én is a világvégére mentem volna-mondta el a véleményét az estről...hé ...

-Te honnan tudod?- szálltam ki az ágyamból és oda mentem Adamhez.

-Harry többet mondott a kelleténél- válaszolta Adam lazán.

Dorothee

A Párizsi reptéren voltunk. Minden készen volt az indulásra. A Londoni gép 5 perc múlva elindul. Anyu út közbe nagyon szorongatat a kezem, ahogy most is. Nagyon félt engem. Tudom, hogy milyen nehéz lesz ismét egyedül lennie és, hogy nélkülem unalom lesz az élete. A bemondó közölte, hogy akik a londoni gépre szállnak, azok most induljanak el a géphez. Anyura néztem, aki könnyeivel küszködött.

-Kicsim ugye tudod, hogy nagyon fogsz hiányozni, de kívánom, hogy minden álmod teljesüljön, ami itt nem sikerült-ezzel a búcsúbeszéddel megölelt és belőlem is kiadták az érzelmeket. A szemeim megint kezdte könnybe lábadni.

-Szeretlek anyu-szóltam elcsukló hangon, majd eleresztettem anyut, még egy utolsó pillantás és elengedem azt az embert, akit egy jó ideig nem tudok, majd megölelni és nem támogathatok vagy fordítva, de tudom, hogy lélekben mindig itt lesz velem. Elindultam a géphez. Senkinek se szóltam az érekésemről. Még Idának sem. Szeretném, ha meglepetés lenne mindenki számára, Na meg kíváncsi vagyok a reakciókra. Egyelőre senki se tud semmit csak is az X-Factor tudja, hogy hamarosan Londonba jövök. Olyan izgatott voltam már így, hogy még fel se szálltam a repülőre. Valóság ez vagy álmodom? Néhs úgy érzem, hogy egy tündérmesébe lennék. De nem. London az a hely ahol biztonságba érzem magamat. Nem azért, mert távol van Franciaországtól...hanem, mert tudok kikre támaszkodni. Akikre mindig számíthattok az életben.