Elsőnek szeretném megköszönni amiért ennyien jöttek az oldalra...Úristen több mint 10.000 kattintás...szebbé tettétek a napomat,ezért én is szebbé teszem.Két meglepetés is van,ma az egyik itt van.:D A második is még ma fent lesz!
Az állatkert
Louis
Borzalmas volt ez a 2 napi skálázás...ráadásul 1 hét szobafogságot is kaptunk, amit Adam ki is hangsúlyozott azzal, hogy "Örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok!". És ha nem lenne elég még biztonsági őröket is ránk uszít, ha menni akarunk valahova. Most is így alakult...az állatkertbe látogattam el, bár nem láttam biztosra vettem, hogy most is rajtam tartják a szemüket a biztonsági őrök. Nincs egy perc nyugtom se tőlük. Azt hiszem, hogy paranoiás leszek ettől. Adam legutoljára akkor nem bízott ennyire bennünk mikor eltörte a karját. Ott viszont még csak tanuló jogsink volt szóval kocsi elkobzásával nem ment sokra, hanem megtolta 2 héttel a szobafogságot. Most még talán örülhetek is annak, hogy csak 1 hetet kaptunk tőle. De ma van az X-Factor, és Idát mindenképp szeretném megnézni. Viszont Adam nem nagyon engedne el minket, főleg felügyelet nélkül. Már tisztára lázba jött amiatt, hogy egyszer-kétszer rossz fát teszünk a tűzre. Pedig ezúttal se őt bűntettük illetve a fiúk bűntették meg hanem történetesen engem. Harry úgy gondolta, hogy jó muri lesz rajtam bosszút állni, csak hát nem úgy végződött, ahogy lenni kellet. Amikor megtudtam, abba pillanatba nem tudtam eldönteni, hogy most megöljem, vagy ugyan ezt csináljam Harryvel. De végül nem tettem semmit, azzal többet ártanék a bandának. Nem elég, hogy a menedzserünk kórházba került. Amúgy Adamnek az egyik láb szalagja tört el, de azon kívül nem történt komoly dolog. Én nekem nincs bűntudatom, nem is kell hisz én most nem szerepeltem a kifundálok között még is megkaptam a büntetést Niallel együtt, aki szint úgy meg lett büntetve ártatlanul, mint én. De ez olyan, mint az orr és a tüdő...ha az egyik leáll akkor magával ragadja a másikat is. Igaz nem együtt kerültünk bajba, de mint hagyományosan együtt ittuk meg a levét. Az állatkertbe megpillantottam a zsiráfokat, akik a magas fákról hosszú nyakuknak köszönhetően eltudták, érni a faleveleket. Vajon milyen lehet olyan magasba látni a világot? Többet lát, mint mi emberek. Vicces is volt mikor apu egyszer a nyakába vett engem és azt hittem magamról, hogy egy zsiráf vagyok. Néha hiányzik...mármint az igazi apám. A családba én vagyok az egyetlen fiú. Valamikor előny valamikor hátrány. Jó, mert az egyetlen férfinak tudhatom magamat a háznál. Rossz mert, ilyenkor mindig apu jut erről eszembe, hogy talán máshogy is alakulhattak volna a dolgok, ha nem következik el az a nap. Valaki megnyomogatta mutató ujjával vállamat. Mély levegőt vettem. Ha mázlim van biztos egy rajongóm szúrt ki, ha pedig nem, akkor lehet, hogy csak egy turista, aki nem tud eligazodni. Hátra fordultam, de nem az volt, akire számítottam a sok ember közül.
-Szia- emelte fel a kezét, arra utalva, hogy köszön a Draper lány. Mosolya égig érő volt.
-Szia-köszöntem zavartan, majd zavarosan körbe néztem, majd megint Idára néztem- Te mit keresel itt?
-Szeretem az állatokat -tárta szét a kezét majd le is rogytak, és szemei kérdően néztek rám- És te?
-Kártérítést hoztam-húztam el picit a szám. A múltkor szó mi szó, elcsentük az állatkert óriás kígyóját, egy vicc kedvéért. Inkább nem akarom elmondani, hogy végződött. Már logikus, hogy végződnek a tréfáink.
-Ti mikor hagytok fel ezekkel a nem vicces csínyekkel? -fonta körbe karjait Ida.
-Nem is tudom, úgy...-ilyenkor eljátszottam a gondolkodott-...soha!
-Tudhattam volna! -szólt vissza lekezelően Ida.
-Te meg mikor hagysz fel a csipkelődéssel? -váltottam olyan hangnembe, ahogy ő az előbb.
-Bocsi-szólt lágy hangon Ida. Vissza is akartam kérdezni, azzal a "mi" szócskával, de jó magam is hallottam elsőnek. Ida sose kért bocsánatot az e fajta lehordások miatt. Most még is feláldozva önbecslését, bocsánatot kért, méghozzá gyengéd hangon. Ez nem jellemző rá. Tényleg van egy másik oldala?
-Egyébként hallottam Adam balesetéről -húzta feljebb váll táskáját Ida.
-Manapság nem újdonság, hogy Adam balesetet szenvedett -állapítottam meg határozottan.
-Az lehet, de ezúttal nem ő volt a célpont-túrt bele hajába Ida.- Ahogy a legtöbb alkalommal sem!
-Én úgy mondanám, hogy rosszkor volt rossz helyen -legyeztem magamat az eddig zsebemben lapuló borítékkal, amibe a kártérítés volt.
-Na és ezúttal mi volt a büntetés? -kérdezte kihangsúlyozva a büntetés szót.
-2 nap skálázás, és 1 hét szobafogság, kivétel, ha fontos helyre megyünk, de akkor is ellenőriznek minket-soroltam el a szabályokat.
-És azért fontos az állatkertbe jövetel, hogy kifizesd a kártérítést? -nézet rám gyanakvóan Ida.
-Tudom-sóhajtottam fel keservesen- Jobb lett volna Kevin rokonaival találkozni!
-Egy kitömött galamb-eresztette föl Ida hangját.
-Ha most Kevin itt lenne végig sértődne, amit mondtál- mutattam rá mint bűn tettesre. Igazából vicces volt mindig is, hogy eljátszottam azt, hogy Kevin egy igazi galamb. Az én tekintetembe talán így is van. De mások nem értették, hogy miért védelmezek egy kitömött galambot.
-De hisz egy kitömött galamb - feszítette tovább a húrt.
-Gonosz ember vagy-játszottam el a sértődékenyt és hátat fordítottam neki.
Néhány percig mozdulatlanul álltunk, míg nem Ida oda ballagott elém és rám nézet.
-Egyezünk meg abban, hogy Kevin a te szemedbe igen is élő galamb-tette zsebre kezeit Ida.
-Kösz és...-fordultam feléje és megnéztem az órámat, de akkor ki tágra nyílt a szemem.
-Mi az?- nézett rám értetlenül Ida.
-Nem sok időm van, hogy beadjam a pénzt, és haza menjek-léptem el Idától és már is gyors tempóval elindultam a kígyók felé, hogy átadjam a pénzt gondozójának. Viszont Ida követett.
-Elkísérlek-vette át magát is gyors tempóba Ida. Idára néztem, és először arcát férkőztem, de mikor felfedeztem az arcán, hogy önzetlenül jön velem egy mosoly mindenképp elgördült az arcomon.
-Oké-válaszoltam egy csöppnyi örömmel a háttérben.
-És amit nem rég mondtál, hogy ellenőriznek...-tért át más témára Ida és egy kis szünetet tartott-az alatt mit értesz?
Ekkor megálltam és Idára néztem. Átadtam neki a borítékot.
-Üss meg! -nyújtottam át a borítékot.
-Tessék? -szűrte ki fogai közül Ida.
-Csak csináld! Nem lesz semmi bajom! -utasítottam Idát.
-Hát oké- vette át a borítékot, és szemügyre vette egy kicsit. Végig mérte tekintetét majd rám nézet. Egy bocsánatkérő pillantást vetett rám majd épp ütni akart mikor a tömegből egyszerre a mi jó öreg biztonsági őrünk Jake ráugrott Idára. Mit ne mondjak....Idának nem volt nagyon kellemes érzés a több mint 160 kilós Jake alatt fetrengeni.
-Jake! Nyugi! Ő csak a barátom! Nem akart bántani -állítottam le Jaket.Jake engedelmeskedett és lemászott Idáról, aki egyből levegőért kapkodott. Leguggoltam Idához aki azóta már térdére támaszkodott.
-Jake kicsit túl reagálja a munkáját! Ő az első olyan biztonsági őrünk, aki még is véd minket, ha egyáltalán nem is érdemeljük meg -magyaráztam el Idának és szépen felsegítettem földről.
-Azt mondtad rosszat csináltatok, nem, hogy angyalok letettek -porolgatta magát Ida.
-Igen, nem is érdemelnénk ki ezt a kedvességet Jaketől, de ő már csak ilyen -mutattam a már tömegbe elvegyülő Jaket.
-Mit nem adnék, ha nekem lenne egy ilyen biztonsági őröm -húzta mosolyra az arcát Ida.
-Ha majd híres leszel, talán kaphatsz egyet -kacsintottam egyet Idára, de észbe kaptam és azonnal tovább indultam. Ida is utánam jött. Végre beértünk abba az épületbe, ahol a hüllőket köztük a kígyókat is tartogatják. Egy ajtót találtam a kígyóknál, ahol tilos a belépés felirat volt. Megtorpantam az ajtónál és Idára néztem.
-Te maradj itt! Talán megrémülnél, ami ott vár benn téged-szóltam Idához mire csak bólogatni kezdet.
Én berontottam az ajtón túlra, ahol épp a kígyókat lámpáját igazgatta egy férfi. Gondolkodnom sem kellet, hogy ő lehet gondozójuk. Ki más lenne olyan vakmerő, hogy befurakodik az óriáskígyókhoz. Egy kicsit megköszörültem a torkom, hogy felfigyeljen rám. A fiú fel is figyelt és azonnal lemászott a létráról. Oda sétált hozzám a 20-as éveibe járó férfi.
-Nem olvasta el, hogy mi van az ajtóra írva? -vonta föl szemöldökét.
-Csak a kártérítést hoztam el-nyújtottam át a borítékot.
-Szóval te voltál aki ellopta Ameliát?- vette át a borítékot a férfi.
-Jobban mondva mi voltunk, és elégé buta dolog volt! Még egyszer sajnáljuk-szóltam bűnbánóan.
-Ugyan! Én is voltam kamasz -simította végig ujját a borítékon.
-A viszontlátásra-intettem neki és kimentem az ajtón a válaszát meg nem várva.
-Sikerült?- nézett rám a falnak támasztva magát Ida.
-Igen! -sodortam ki egy tincset a szeméből -Sajnos, ezennel véget ért az állatkerti látogatásom.
-Kár! -húzta meg száját Ida- Jó lett volna valakivel körbe sétálni az állatkertet!
-Majd Csütörtökön vagy az azutáni napok után elmehetek veled! Csak mi ketten! -javasoltam Idának.
-Oké! -vont vállat Ida és mosolyra húzta száját.
-Szia- emelte fel a kezét, arra utalva, hogy köszön a Draper lány. Mosolya égig érő volt.
-Szia-köszöntem zavartan, majd zavarosan körbe néztem, majd megint Idára néztem- Te mit keresel itt?
-Szeretem az állatokat -tárta szét a kezét majd le is rogytak, és szemei kérdően néztek rám- És te?
-Kártérítést hoztam-húztam el picit a szám. A múltkor szó mi szó, elcsentük az állatkert óriás kígyóját, egy vicc kedvéért. Inkább nem akarom elmondani, hogy végződött. Már logikus, hogy végződnek a tréfáink.
-Ti mikor hagytok fel ezekkel a nem vicces csínyekkel? -fonta körbe karjait Ida.
-Nem is tudom, úgy...-ilyenkor eljátszottam a gondolkodott-...soha!
-Tudhattam volna! -szólt vissza lekezelően Ida.
-Te meg mikor hagysz fel a csipkelődéssel? -váltottam olyan hangnembe, ahogy ő az előbb.
-Bocsi-szólt lágy hangon Ida. Vissza is akartam kérdezni, azzal a "mi" szócskával, de jó magam is hallottam elsőnek. Ida sose kért bocsánatot az e fajta lehordások miatt. Most még is feláldozva önbecslését, bocsánatot kért, méghozzá gyengéd hangon. Ez nem jellemző rá. Tényleg van egy másik oldala?
-Egyébként hallottam Adam balesetéről -húzta feljebb váll táskáját Ida.
-Manapság nem újdonság, hogy Adam balesetet szenvedett -állapítottam meg határozottan.
-Az lehet, de ezúttal nem ő volt a célpont-túrt bele hajába Ida.- Ahogy a legtöbb alkalommal sem!
-Én úgy mondanám, hogy rosszkor volt rossz helyen -legyeztem magamat az eddig zsebemben lapuló borítékkal, amibe a kártérítés volt.
-Na és ezúttal mi volt a büntetés? -kérdezte kihangsúlyozva a büntetés szót.
-2 nap skálázás, és 1 hét szobafogság, kivétel, ha fontos helyre megyünk, de akkor is ellenőriznek minket-soroltam el a szabályokat.
-És azért fontos az állatkertbe jövetel, hogy kifizesd a kártérítést? -nézet rám gyanakvóan Ida.
-Tudom-sóhajtottam fel keservesen- Jobb lett volna Kevin rokonaival találkozni!
-Egy kitömött galamb-eresztette föl Ida hangját.
-Ha most Kevin itt lenne végig sértődne, amit mondtál- mutattam rá mint bűn tettesre. Igazából vicces volt mindig is, hogy eljátszottam azt, hogy Kevin egy igazi galamb. Az én tekintetembe talán így is van. De mások nem értették, hogy miért védelmezek egy kitömött galambot.
-De hisz egy kitömött galamb - feszítette tovább a húrt.
-Gonosz ember vagy-játszottam el a sértődékenyt és hátat fordítottam neki.
Néhány percig mozdulatlanul álltunk, míg nem Ida oda ballagott elém és rám nézet.
-Egyezünk meg abban, hogy Kevin a te szemedbe igen is élő galamb-tette zsebre kezeit Ida.
-Kösz és...-fordultam feléje és megnéztem az órámat, de akkor ki tágra nyílt a szemem.
-Mi az?- nézett rám értetlenül Ida.
-Nem sok időm van, hogy beadjam a pénzt, és haza menjek-léptem el Idától és már is gyors tempóval elindultam a kígyók felé, hogy átadjam a pénzt gondozójának. Viszont Ida követett.
-Elkísérlek-vette át magát is gyors tempóba Ida. Idára néztem, és először arcát férkőztem, de mikor felfedeztem az arcán, hogy önzetlenül jön velem egy mosoly mindenképp elgördült az arcomon.
-Oké-válaszoltam egy csöppnyi örömmel a háttérben.
-És amit nem rég mondtál, hogy ellenőriznek...-tért át más témára Ida és egy kis szünetet tartott-az alatt mit értesz?
Ekkor megálltam és Idára néztem. Átadtam neki a borítékot.
-Üss meg! -nyújtottam át a borítékot.
-Tessék? -szűrte ki fogai közül Ida.
-Csak csináld! Nem lesz semmi bajom! -utasítottam Idát.
-Hát oké- vette át a borítékot, és szemügyre vette egy kicsit. Végig mérte tekintetét majd rám nézet. Egy bocsánatkérő pillantást vetett rám majd épp ütni akart mikor a tömegből egyszerre a mi jó öreg biztonsági őrünk Jake ráugrott Idára. Mit ne mondjak....Idának nem volt nagyon kellemes érzés a több mint 160 kilós Jake alatt fetrengeni.
-Jake! Nyugi! Ő csak a barátom! Nem akart bántani -állítottam le Jaket.Jake engedelmeskedett és lemászott Idáról, aki egyből levegőért kapkodott. Leguggoltam Idához aki azóta már térdére támaszkodott.
-Jake kicsit túl reagálja a munkáját! Ő az első olyan biztonsági őrünk, aki még is véd minket, ha egyáltalán nem is érdemeljük meg -magyaráztam el Idának és szépen felsegítettem földről.
-Azt mondtad rosszat csináltatok, nem, hogy angyalok letettek -porolgatta magát Ida.
-Igen, nem is érdemelnénk ki ezt a kedvességet Jaketől, de ő már csak ilyen -mutattam a már tömegbe elvegyülő Jaket.
-Mit nem adnék, ha nekem lenne egy ilyen biztonsági őröm -húzta mosolyra az arcát Ida.
-Ha majd híres leszel, talán kaphatsz egyet -kacsintottam egyet Idára, de észbe kaptam és azonnal tovább indultam. Ida is utánam jött. Végre beértünk abba az épületbe, ahol a hüllőket köztük a kígyókat is tartogatják. Egy ajtót találtam a kígyóknál, ahol tilos a belépés felirat volt. Megtorpantam az ajtónál és Idára néztem.
-Te maradj itt! Talán megrémülnél, ami ott vár benn téged-szóltam Idához mire csak bólogatni kezdet.
Én berontottam az ajtón túlra, ahol épp a kígyókat lámpáját igazgatta egy férfi. Gondolkodnom sem kellet, hogy ő lehet gondozójuk. Ki más lenne olyan vakmerő, hogy befurakodik az óriáskígyókhoz. Egy kicsit megköszörültem a torkom, hogy felfigyeljen rám. A fiú fel is figyelt és azonnal lemászott a létráról. Oda sétált hozzám a 20-as éveibe járó férfi.
-Nem olvasta el, hogy mi van az ajtóra írva? -vonta föl szemöldökét.
-Csak a kártérítést hoztam el-nyújtottam át a borítékot.
-Szóval te voltál aki ellopta Ameliát?- vette át a borítékot a férfi.
-Jobban mondva mi voltunk, és elégé buta dolog volt! Még egyszer sajnáljuk-szóltam bűnbánóan.
-Ugyan! Én is voltam kamasz -simította végig ujját a borítékon.
-A viszontlátásra-intettem neki és kimentem az ajtón a válaszát meg nem várva.
-Sikerült?- nézett rám a falnak támasztva magát Ida.
-Igen! -sodortam ki egy tincset a szeméből -Sajnos, ezennel véget ért az állatkerti látogatásom.
-Kár! -húzta meg száját Ida- Jó lett volna valakivel körbe sétálni az állatkertet!
-Majd Csütörtökön vagy az azutáni napok után elmehetek veled! Csak mi ketten! -javasoltam Idának.
-Oké! -vont vállat Ida és mosolyra húzta száját.
Liam
Most értem haza a kórházból. Eddig csak én voltam olyan bátor, hogy oda merészkedtem Adamhez. Mondjuk én is vétkes vagyok a balesetéről illetően. Elmesélte, hogy én vagyok az első, aki oda jött hozzá és érdeklődött, hogy, hogy van. Bár így sem értem el a rövidítést a büntetésnek. Ahogy azt sem, hogy elengedjen a mai X-factora. Viszont mi szeretnénk ott lenni. De egyszerűen lehetetlen ilyen szigorú menedzserrel, mint Adam. Tehát nem lett eredménye a látogatásomnak, de legalább Adam egy kicsit megkönnyebbült azon, hogy valaki meglátogatta őt. A nappaliba sétáltam és leültem a kanapéra. A dohányzó asztalon lévő magazinra rögtön lecsaptam. Viszont mikor megláttam a főcímlapot azonnal kihagyott a szívverésem. De még is, hogyan? Meggyőződtem róla, hogy akkor nem volt ott senki mikor ez a fotó készült...de nem néztem alaposan át az utcát...lehet, hogy egy jól elrejtőzött papparazzi volt? Viszont kétségtelen...beindult a pletyka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése