Én és ő egy címlapon?

Én és ő a címlapon?

Dorothee

 Békésen szunyókáltam az ágyban. Tegnap este elég soká voltam föl. Egy részt, azért, mert a fiúk feltétlenül el akartak vinni engem a Vízi Parkba. Viszont én pedig, mindenképp meg akartam várni Idát. Ezért nagy nehezen, lebeszéltem erről őket. Viszont Idát hiába vártam. Nem jött! Mikor elegem lett a sok várakozásból, akkor a hotelhez indultam. Nem tudom meddig voltam fel, de Ida nem jött. Arra még emlékszem, hogy egy Sherlock Holmes könyvet, A sátán kutyáját olvastam, persze nem azokat a rövidke novellákat, hanem a rendes, igazi regényt. Én mindig is a hosszabb történetekre tartottam igényt. Nem mintha a novella nem lenne egy szép irodalmi műfaj, de én inkább a regényekre bukok. Még sose mondtam senkinek ezt a könyv imádatomat. Visszatérve Idára. Nem jött haza, míg fel voltam. Ki tudja, hogy egyáltalán itthon van-e. De ezt csak egy féle képen tudhatjuk meg. Nyomban kinyitottam a szemet, és figyelmes lettem a hasamon fekvő, szétáruló könyvre. Most már értem miért vagyok a tegnapi ruhámba. Felültem a helyemről, egy kicsit alaposan szemügyre vettem a könyv borítóját. De nem tudtam sokáig gyönyörködni benne, mert hangokra lettem figyelmes a kintről. Leraktam az ágyra a könyvet, és kilestem a nappaliba. Látszólag nem innen jönnek a hangok. Bátrabban neki iramodtam a nappalinak, és a konyhába indultam el. Benéztem a konyhába, és arra lettem figyelmes, hogy Ida ügyetlenkedik a lekvár felbontásával.
-Ida, azt nem úgy kell-rontottam be a szobába. Ida azonnal felnézett rám, de olyan nagy meglepetés nem érte. Kihúztam a fiókot, amikbe evő eszközök vannak. Egy kicsit elnevettem magamat a kanalakon...ebbe mi olyan félelmetes? Mármint nem tudom, hogy Liam, hogy képes félni a kanalaktól? De most nekem elég volt a kisebb változata, a kis kanál. Odahúztam magam mellé a lekvárt, és a fedeléhez támasztottam a kanál szélét, és erő teljesen felfelé kezdtem húzni. Addig-addig erőlködtem míg, meg nem hallottam az a felemelő pattanó hangot.
-Kész-kiáltottam fel diadalmasan.
-Kösz!- mosolygott rám Ida, és kikapta a kezembe lévő kis kanalat a kezemből. Hozzá kezdet a kenyér bekenésére.
-Hol voltál olyan sokáig tegnap este? -támasztottam meg magamat a pultba.
-Ki volt kapcsolva a mobilod?- fordult felém Ida.
-Öhm...nem tudom-vontam vállat.
-Pedig nem is egyszer írtam meg neked, hogy ne várj, mivel a fiúkkal elmentem a Vízi Parkba!
-Tényleg nyitva tartják, még este is a Vízi parkot? -húztam össze a szemöldököm.
-Már hogyne! Angliába vagyunk, nem Franciaországba -szögezte le Ida nagy érdeműen.
-És azt sem hiszem el, hogy nemet mondtam nekik?- téptem a számat.
-Mire? -benézett rám értetlenül Ida.
-Meghívtak engem a Vízi Parkba, én viszont nemet mondtam azzal az indokkal, hogy veled megyek haza...-ekkor megálltam, hirtelen összeállt a kép- És megfojtom őket!
-Ida kíváncsian nézett rám.
-Ők tudták, hogy várni fogok rád! Erre fel, mit csinálnak, jól átvágnak engem- durcáskodtam el a történteket -Ezt a csatát bármilyen szemszögből ők nyerték meg.
-Oké! Tudod mit! -masszírozza vállamat Ida- Mi lenne ha, megvárnád a nyugtató teát a nappaliba? Majd jobb lesz tőle a kedved!
Szót fogadtam Idának és bementem a nappaliba, és lehuppantam a kanapéra. Egy újság hevert az asztalon, és gondolkodás nélkül felkaptam. Megpörgettem az újságot, hogy a címlapját megnézzem, de bár nem tettem volna. Ezt el sem hiszem. De hisz ez csak egy félre érthető
dolog. A kép arról árulkodik, hogy bizony ezek ketten szerelmes pár, de ha ismernék a történetét, akkor teljesen más lenne a véleménye a címnek.
Liam Payne és az egykori X-Factoros egymásra talált?
Elsőnek le voltam döbbenve, nem tudtam mit csinálni .Elsőnek azt akartam megtudni, hogy mikor dobták a boltba az újságot.
-Ida, ez a Trend magazin mikor érkezett? -kiabáltam a konyha felé.
-Úgy 2 napja- visszahangzott a válasz a konyhából.
El sem hiszem,2 napja...2 napja itt virítok Liammel azzal a váddal, hogy ő és én...mármint ez lehetetlen. Liam egy nagyon jó barátom, de ezek az újság írók mindent túl reagálnak. Elkezdtem lapozni az újságot, hogy hol írnak erről. Mert, ha már ez a kép üldögél a címlapon,  akkor biztosra veszem, hogy írnak is róla. Végre megtaláltam!

Liam Payne és az egykori X-Factoros egymásra talált?

A múlt hónapokba Liam nem igazán nyilvánul meg a szerelmi kapcsolatát illetően. Mióta szakítani kényszerült 22 éves barátnőjével Danielle Peazerrel még július végén, nem adott tudomást arról, hogy lenne valakije. Viszont most elkezdtek egyre több pletykák keringeni arról, hogy a nem rég kiesett, francia származású Dorothee Schlerettel egyre több időt tölt. Lesifotósaink szerint akárhányszor kaptak el róluk egy fényképet annál inkább meghittek lettek a fotóik. Ezt mi se bizonyíthatná jobban, mint a címlapon megjelent keddi fénykép ahol, a pár kicsattanó örömmel ölelik át egymást. Talán ez a lány lesz az aki megtudja törni a jeget? Mivel, hogy tudjuk, hogy Liam és Danielle 1 éves kapcsolata nem egy 2 hetes kapcsolat volt így nem reménykedtek abban, hogy Liam hamar túl fogja tenni magát a történteken. Mindenesetre még egyik fél sem nyilatkozott, hogy milyen viszony is van kettejük közt.

-----*-----

Mérgesen ütögettem az ajtót a One Direction házánál. Tudom, hogy van csengő, de azt inkább nincs kedvem szétpüfölni. Elöntött engem a méreg, annyi szent. Liam nem szólt. Nem szólt. Pedig tudta...tudott a cikkről, és minden adandó alkalommal leráztam őt ezzel, viszont ő pedig tehetett volna egy kis szívességet azzal, hogy nem érdekli én mit mondok, akkor is el kell mondania. Nem szeretem, ha alaptalanul vádolnak. Ezért is utálom az újságírókat, akik ki nem fogynak a pletykákból, amik a legtöbbször hamisak is. Ahogy ez is. Egyszerűn nem tudom elhinni, hogy én meg Liam? Na jó, ez valóban nevetséges. Ráadásul ki ez a Danielle? Már korában is halottam ezt a nevet....de akkor fogalmam sem volt kicsoda. És tessék egy címlapból kell meg tudnom, hogy ő Liam egykori barátnője. Nem azért, de Liam minden lányt megemlített az életében, akivel eddig szerelmi viszonya volt. Kivéve őt. Vajon miért nem árulta el, hogy ki ez a Danielle? A dörömbölésem megtette a hatást és, kinyitotta előttem az a személy az ajtót, akire a legjobban vártam.
-Dorothee! Mi történt veled, hogy ilyen ingerült vagy? -nézet rám döbbenten Liam. Én szó nélkül befurakodtam a lakásba, és egyből előkaptam az újságot.
-Ez most komoly? Nem szólsz egy szót se?- mutattam felé az újság címlapot.
-Dorothee, ez próbáltam egész végig elmondani neked-zárta be az ajtót-de te mindig azt montad, hogy majd később!
-Jól jegyezd meg! Ha ilyenről van szó, nyugodtan közbe vághatsz a szavaimba -oktattam ki Liamet. Liam elhallgatva bámulta a szőnyeget. Majd én is erre tértem. Néma csönd lett. Kínos néma csönd. Oké, ez tényleg abszúrt...mármint így állni az előtt az ember előtt akivel összeboronáltak a pletykalapok.
-És...végig olvastad a cikket? -nyögte ki Liam nagy nehezen. Én némán bólintottam. Ekkor megint beállt az a kínos csönd, ami az előbb történt.
-Nézd, tudom, hogy nem igazán említettem meg Daniellt...-vakarta meg a tarkóját Liam, de közbe vágtam.
-Sose késő elmesélni-válaszoltam nyugodt hangon. Liam szemébe néztem, és a benne lévő kétely, félelem erősen szikrázott.
-Oké! Gyere-intett nekem, és felment a lépcsőn.- Egy kicsit haboztam, de csak-csak ráléptem az első lépcsőfokra. Majd a következőre. És így tovább, és így tovább. Mikor felértem egy mosoly mindenképp furakodott az arcomra. Vörös fal, fehér függöny, fabarna ajtók. Mind ideális egy megszokott családi házhoz. Én még nem jártam itt jön. Ezért is nézegettem meg jó alaposan a falra akasztott képeket. Csodálom, hogy nem törték össze, már amennyire igazak az állítások, hogy kupleráj van náluk. Liam elvezetett a baloldalon lévő 3. ajtóhoz. Lenyomta lassan a kilincset, de nem ment be. Sokkal inkább nekem nyitott ajtót. Én persze fogtam az adást, hisz végétre is lány vagyok, és hölgyeké az elsőbbség. Ámulatba ejtő szoba volt. Hatalmas francia ágy, szépen kidolgozott tapétás fal. Minden megvolt benne, amire egy tinédzser csak álmodni tud. Odavezetett az ágyhoz, majd leültünk a szélére. Tekintetünket nem vettük le egymásról. Egy darabig csönd volt. Viszont Liam egy kis hezitálás után megköszörülve torkát bele kezdett meséjébe.
-Daniellt még az X-Factor alatt ismertem még tavaly-vágott bele Liam.

Liam(múlt béli szemszöge)

-Hé, tudjátok kik lesznek a következő számuknál a táncosok? -vont kérdőre minket Zayn.
-Passz-válaszolt Harry az sz betűt elhúzva.
-Végül is, nem lényeges-ült le a lépcsőre Zayn- Elvégre csak ideiglenesek ehhez a dalhoz.
-Fiúk!- lépett elő Simon, a volt mentorunk. Aki ez után az év után USA-ba kezdte terjeszteni az X-Factort.- Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, hogy nem soká szombat. És oda kell tenni ezzel a dallal!
Elő jöttek az akkori táncosok, és elpróbáltuk az Only Girl-t. Nagyon jól mentek a dolgok. És talán nem is mehetett volna jobban, ha az a bizonyos pillanat nem történik meg...feltűnt, hogy a véletlenek az élet mozgató rúgói? Hogy akkor találod meg életed szerelmét, mikor lekésed
a buszt? Vagy, ha lekésed a gépet, akkor elkerülsz egy balesetet? Hogy egyik pillanatról a másikra nem figyelsz oda, majd megbotlasz, és végképp felfordul az életed...így igaz. Az egyik kábelbe megbotlottam, és vele együtt az akkor még meg ismeretlen Daniellt és magammal húztam.
-Jaj ezer bocsánat-ültem fel azonnal és felsegítettem a lányt is felülni.
-Nincs semmi gond! Történtek már rosszabb dolgok is-mosolygott rám Danielle. Majd egyik pillanatról a másikra megállt az idő. Mintha csak én meg Danielle lennék itt, és senki más. Akkor tudtam, hogy ő kell nekem.
-Aztán ahogy telt múlt az idő...a többi jött magától- mesélte tovább Liam a történetet.
-Te egy különleges lány vagy-álltam Daniellel egy parkban. A nap lemenőben volt, és ahhoz tökéletes, hogy elmondjam mit is érzek Danielle iránt.
-Nagyon jól érzem magam veled-halkultam el egy pillanatra -Figyelj! Nekem el kell mondanom valamit! Mióta találkoztunk, azóta valami, nem is tudom...nem is tudom mi erre a legmegfelelőbb szó...valami varázslat. Igen, valami varázslat ejtett rabul, és azóta is a fogja vagyok. Nem tudom, hogy erre, hogy reagálsz de...én csak...szóval...
Nem tudtam kimondani de nem is kellet. Danielle el tudott hallgatatni a kínos halandzsám elől. Egyetlen egy dolog. Hogy megcsókolt, és én ezt viszonoztam. Akkor nem tudtam, hogy milyen az első igazi csók. Kínos mi? Akkor, és abban a pillanatban csókoltam meg az először egy lányt. Mintha egy röpnyi perc lett volna olyan hamar véget ért ez a pillanat.
-Én is szeretlek-mosolyodott el Danielle.
-Azután következtek a mézes hetek...nem voltak nagy vitáink, nem maradt maradandó nyoma. Minket tartottak az álom párnak, akik tökéletes példák arra, hogy igen, élhetnek békességbe is a párok. Főleg ha egy hírességről van szó. Sokan alkottak pozitív és negatív kritikákat. De mi nem foglalkoztunk vele, ezek a csökönyös megjegyzések sem tudtak szét választani minket.
-Igaz álom pár....na meg igazi romantikus történet- mosolyodtam el a történeten.
-Bizony, minden tökéletes volt...egészen addig a napig- hajtotta le a fejét Liam.
-Figyeljen! Nekem itt van a családom, a barátaim-szólt bele ingerülten a telefonba Danielle. Éppen meg akartam kérdezni Daniellt, hogy nem megyünk el kettesbe valahová. Mikor észrevettem, hogy mással van elfoglalva akkor úgy gondoltam, hogy később vissza jövök, viszont a kijelentést, amit Danielle tett a telefonba már kezdet érdekelni. Hallgatoztam.
-Értsék meg...nem én vagyok erre a legmegfelelőbb ember! Keresnek egy másik lányt-tette zsebre Danielle a szabad kezét.
-De...-halkult el Danielle, majd kis szünet után keservesen sóhajtott föl- Oké! Benne vagyok!
Nem tudtam, hogy miről van szó...egyszerűen homályos volt az egész. És nyilván olyan dologba nyúltam bele, ami rám biztos nem tartozik. Ezért is mindenféle képen, de meg kellet tudnom, hogy mi áll a dolog hátterében. Másnap Daniellt elvittem a kedvenc kávéházunkba. Itt mindig megbeszéljük együtt a problémáinkat. Most is ezért, hoztam el, hogy megbeszéljük ezt a telefonos ügyet.
-Danielle nem azért, de tegnap hallottalak beszélgetni valakivel telefonon-tértem a lényegre mikor adandónak éreztem- Arról volt szó, hogy nem akarod itt hagyni a barátaidat és családodat! Daniellel mi folyik itt?
Danielle egy kicsit habozott, majd szólásra bírta ajkait.
-Nem fogok hazudni Liam- nézett bűnbánóan a szemében Danielle- Jogod van tudni! Szóval tegnap felkerestek engem....egy cég hívott föl. Felkértek modellkedésre ami biztosít arról, hogy bárhol fel tudjanak kérni engem egy-két képre.
-De hisz ez fantasztikus -szorítottam meg lágyan Danielle kezét. Viszont Danielle nem viszonozta ezt, és nem volt a legjobb kedvében ennek ellenére. Akkor nem tudtam mi oka, hogy ennyire csüggedt...hisz végre betört a modell szakmába, és a tánc karrierje is jól megy. Akkor mi itt a gond? Ezek a kérdések jártak a fejembe.
-Liam! Amerikából hívott a cég- vallotta be a rút igazságot Danielle. Ebben a pillanatban Danielle keze az asztalra rogyott, mivel én meglepődöttségembe eleresztettem. Nem hittem el amit mond...abban a pillanatban vegyes érzések keringtek bennem.
-Na és-és mit mondtál?- sürgettem Daniellt, kétségbe eseten néztem a lányra, aki meg sem szólalt- Mond, hogy nem vállaltad el, mond, hogy nem vállaltad el!
Danielle csak csöndben ült. Ekkor fogtam föl, hogy nem az a válasz lappang benne, mint amibe én reménykedem. Hátra dőltem a székre, és idegesen beletúrtam az akkoriba, göndör hajamba. Csöndben ültünk, és csak bámultunk valamilyen irányba. Végül meguntam ezt a csöndet és szóra bírtam magam.
-Danielle, én nem engedem, hogy elmenj-néztem komoly arckifejezésre Daniellre. Viszont ő megcsóválta a fejét.
-Liam, már elfogadtam az állást -szúrt szíven ezzel a mondatával Danielle.
-És? Attól, még vissza lehet mondani-érveltem.
-Liam- nézett újra a szemembe Danielle- Manapság nem minden nap adódik egy olyan munka , ahol biztosítják talán egész életedre egy munkát. Ráadásul, ha ilyen fiatalon keresünk munkát. Próbáltam vitatkozni vele, de rájöttem, hogy teljesen igaza van. Manapság ki talál egy olyan munkát, ami valóban biztosít egy jövőt. Egy biztos jövőt a megélhetéshez. Viszont...
-Mi lesz velünk? -néztem remény vesztve Daniellre.
-Sajnálom Liam...de ez még táv kapcsolatnak is rossz-halkult el a végén Danielle és kezdte törögetni arcából a könnycseppeket-én nem egy-két hónapra megyek, nem egy-két évre. Hosszú időre.
Ekkor fogtam föl, hogy mit értett Danielle az alatt, hogy biztosítja őt egy életre ez a munka.
-Nagy hisztiket csaptam, nem volt olyan nap mikor átmentem volna Daniellhez, és érvelni kezdtem...sokszor buta dolgokkal -biggyesztette le Liam ajkait.- Féltem....tudtam, hogy már csak néhány nap a végzetes napig. De én nem adtam föl, azon a napon mikro bekopogtam hozzá...
-Mik ezek a dobozok és bőröndök -néztem végig az előszobán. Danielle becsukta maga után az ajtót.
-Liam...komolyan gondoltam, hogy elmegyek-fordult oda hozzám Danielle.
-Akkor- húztam el az o hangot- Ezek szerint tényleg vége a kapcsolatunknak?
-Sajnálom Liam- ölelt át Danielle lágyan. Bár ez már édes kevés volt ahhoz, hogy megnyugtasson. Próbáltam vissza tartani a könnyeimet. Tudtam magamról, hogy sose voltam elég erős...és így. De nem akartam Danielle előtt megtörni. Nem akartam, hogy azzal az emlékkel menjen el, hogy megsiratott engem a távozásával.
-Aztán elkísértem a reptérre- támasztotta meg magát a hátnál Liam- Reménykedtem, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát. Tudod, mint ahogy a filmekbe szokás. Az utolsó pillanatban a főhős végül a szerelmét választja. Azt hittem, hogy ez egy romantikus filmbe illő történet lesz. Hogy Danielle nem lenne képes itt hagyni engem...és senkit se. Tévedtem. Mikor a reptérre értünk, akkor úgy éreztem, hogy nem sokáig tudom magamat tartoztatni, és megtörök. Nehéz volt. Az utolsó léptek, nagyon nehezek voltak. Az az utolsó pillanat mikor bemondták az Amerikába induló repülő utasai szálljanak be a repülőre, lesokkolt. Ez volt az utolsó pillanat...
-Azt hiszem jobb ha megyek-kapta fel kistáskáját a vállára Danielle.
-Biztos nem gondoltad meg magad? -kérdeztem csöndesen Danielltől. Danielle alaposan végig mért engem. Nem válaszolt csak egy apró puszit nyomott az arcomra. Ezzel pedig elindult a repülőgép felé. Én csak tétlenül álltam, és néztem ahogy távolodik .Majd ahogy a lépcsőre kezd lépdesni, ami a repülő utas fülkéjébe vezet. Oda mentem az üveg ablakhoz...és ott néztem végig, ahogy eltávozott az egyetlen nő aki viszonozta az érzéseimet. Néztem ,ahogy elindul a gép. Maga mögött hátra hagyva Nagy-Britanniát. Abban a pillanatban csak is egy dolog történt bennem. Darabokra hulltam.
-Aztán a következő napokba bezárkóztam a szobámba-nézett körül a szobájába Liam- A fiúk próbáltak kicsalogatni...egyszer sem jártak sikerrel. Sokáig nem álltam közösség elé...és sokszor nem mentem el az interjúkra. Nehéz volt megemészteni ezt az egészet. Még mai napig is gyötrenek az emlékek. Danielle egy olyan lány volt, akit nem látunk meg minden nap az utcába. Mert...ő egy csodás lány.
-Nem lehetett könnyű- állapítottam meg a hallottak alapján- Ahogy elmesélted ezt a történetet, ami rólad és Danillről szólt, az egyenesen tragédiába fulladt. Én nem tudom milyen érzés egy olyan valakit elveszteni, aki életed első szerelme. De...olyan, mint egy szeretünk elvesztése.
Ekkor eszembe jutott a nagymamám Grace...ő is letávozott ,ahogy Danielle. A különbség, hogy Daniellt talán még láthatjuk egyszer az életben...viszont a nagyit soha nem látjuk.
-Mostanra túltettem magamat rajta-nézett rám Liam- Valaki segített ebben, hogy rájöjjek arra, hogy nem a világ bomlott össze. Sőt mi több, talán kezdek elégé vonzódni ehhez a személyhez-jött közelebb hozzám Liam.
-Na és ki az? -tettem fel a legmegfelelőbb kérdést.