Követsz?Miért?

Követsz?Miért?

Dorothee

A Big Bennél voltam. Háromnegyed 12-re járt az idő, de az illető akivel megbeszéltük a találkát még nem jelentkezett. Egy kicsivel hamarabb jöttem a kelleténél. A lágy szellő gyengéden belekapott a hajamba és így csodáltam meg a Thames folyót. Nem is tudom, hogy ezt minek is véljem egy rajongó szemszögéből, ráadásul, ha egy ellentétes neműről van szó. Lehet, hogy az ő eszébe az fordult meg, hogy randi ez, ahogy Liamnek is de én csak egy is ma találkára gondoltam. Elvégre, én mindig is azt szeretem, ha előbb megismerjük egymást, aztán randizgatunk a másikkal. Ha még nem is kell nekem senki...csak nem mehetek apácának. Vagy mégis? Pas. Amit kaptam arany nyakláncot Briantől az most is a nyakamba lóg. Ez egy különleges ajándék volt. Sose kaptam ilyen drága holmit csak úgy ajándékba. Ekkor megszorítottam a nyaklánc keresztjét, ami középen volt. Valaki megérintette vállamat és reméltem, hogy Brian lesz az, ám helyette egy velem egy idős lány állt szembe.

-Szia! Adnál egy autogramot -mutatta nekem a tollat és a papírt.

Én átvettem a papírt és a tollat és az elsajátított írásom vetődött a lapokra.

-Nagyon sajnálom, amiért kiestél, nekem te voltál a kedvencem -válaszolta a lány.

-Köszönöm és azt is, hogy ennyire megnyertelek-adtam vissza a kis papírt és a tollat.

-Magadnak köszönheted, irtó tehetséges vagy-ezzel a mondatával hátrahagyva ment tovább, én pedig még bámultam egy kicsit a lányt aztán vissza fordultam a Thames folyót csodáljam. Ám nem sokáig gyönyörködhettem benne, mivel valaki újra megmozdította vállamat, ám most egy fiú állt velem szembe. Barna hajú, kék szemek és lehetett úgy 190 cm is. Szóval így nézz ki az én arany kezű rajongóm.

-Szia! Brian vagyok.....Brian Taylor- nyújtotta oda a kezét felém.

-Szia! Nekem nem kell bemutatkoznom-ráztam kezet Briannel.

-Hát nem...nem is tudod mennyire rossz volt téged tegnap nézni ahogy kiestél-válaszolt Brian egy kicsit meghatottan.

-Annyira nem gond, hisz egy élmény volt, és e nélkül még talán téged se ismertelek volna meg- mutattam Brianre mikor a tégedet említettem meg.

-Amint tudtam írtam neked, és másnapra küldtem is neked a csomagot és látom most is rajtad van-nézett a mellkasomon lévő nyakláncra.

-Igen-értem gyengéden a nyaklánchoz.

-Gyere! Ma egy felettébb jó napod lesz-indult el Brian én meg követtem -Szereted az édességet?

-Hát persze, ki ne szeretné?- humorizáltam, mert oké van, aki nem szereti.

Liam

Nem bírtam elviselni, hogy Dorothee találkozik egy fiúval....és mivel most nem a eszemre hallgattam ezért követtem titokba Dorotheet. A fiúknak sok magyarázattal kellet elő jönnöm, kezdve onnantól, hogy az igazat mondtam, hogy nem bírom elviselni, hogy egy fiúval találkozik Dorothee, de ezt nem vették be, és hát mivel az eredetit nem vették be ezért, kamut kellet kitalálnom. Máskor is talán az igazat kéne mondanom. Na de nem hittem volna, hogy nem veszik be...vagy csak megjátszották magukat? Ohh én hülye....előbb rá kellet volna jönnöm, hogy csak is azért csinálják ezt, hogy ne gyanakodjak. Most viszont elég mérgelődni. Elég a magam baja. Álruhába bújva, pontosabban egy barna kalapba és egy hozzá való, hosszú kabátot vettem föl, hozzá egy napszemüveget. Úgy öltöztem konkrétan, hogy se a rajongók, se Dorothee ne gyanakodjon. Ami működött is, hisz nem messze én is a Thames folyót bámultam és csak rám se nézett. Ez egyértelmű volt. Egy rajongó is kért tőle autogramot és nem sokkal utána egy nálam jóval magasabb fiúval találkozott szembe aki történetesen a nyakláncot adta ami most is Dorothee nyakába lógott. Majd Brian felemlegetett egy cukrászdát....cukrászda....hát persze a Sweet Dreams. Az nincs messze csak egy utcára...próbáltam nem feltűnően követni Dorotheet és újdonsült udvarlóját. Úgy tettem volna, mintha nem is ismerném őket. A Sweet Dreams-nál volt a kinti részlegén mű bokrok és a mögött bújtam el és figyeltem meg, hogy mit is csinálnak Dorotheék. Addig nem mozdulok el innen, ameddig meg nem tudom kint vagy bent fognak ebédelni. Ha nagy mázlim van akkor bent, és így jobban kerülöm a feltűnést ugyan is, már most megcsodálnak engem. Mindenkinek megfordul biztos a fejébe, hogy "szegény hülye, vajon mit figyel?". De elvégre senki se tudja, hogy én vagyok így nem is csinálok magamból bolondot. Dorothee és Brian bent ültek le közvetlenül az ablak mellet. Én úgy döntöttem, hogy hallgatozni jobban megérik, mint lesni ezért bementem a teraszra majd az üveg alatti részen egy pohár segítségével -amit az előző vendég hagyott ott az egyik asztalnál- hallgattam ki őket.

-Szóval, te mivel is foglalkozol, hogy tisztába legyünk ezzel? -faggatta Dorothee Briant.

-Én jelenleg tanuló vagyok, de valami pincérkedésről gondolkodtam el- válaszolta Brian.

-És mondd csak hány éves vagy? -kérdezte Dorothee.

-Kérlek szépen jelenleg 17, szóval fiatalabb vagyok, mint te- válaszolt Brian én meg elhordtam mindennek.

Egy fiatalabb csapja ki a kezeim közül Dorotheet? Még csak azt kéne....

-Elnézést uram-szólalt meg a hátam mögül egy férfi én értelemszerűen oda fordultam. -Szabad tudnom mit csinál?- kérdezte a 60 éveibe járó férfi. 
-Öhm, biztos nem lehallgatni jöttem-tagadtam le, és szemüvegemet felhúztam.
 -Azt megértem, de akkor is legalább a kalapját vegye le, elégé meleg van ahhoz, hogy ezekbe a göncökbe járjon- válaszolta a férfi és levette rólam a kalapot.
 -Megfogadom -ezzel a mondattal ő tovább ment én meg kalapomat kezembe szorongattam. Jogos, hogy azért nem kell olyan bohócnak is kinéznem. Na de mindegy a pohárért nyúltam, amit az előbb letettem a földre és újra a falhoz szorítottam. 
-És mond csak mi a kedvenc autó márkád, ha már, ezen lyukadtunk ki?- kérdezte Dorothee. -Inkább kérdezünk, tőled hisz már rólam tudsz mindent -mondta Brian- Mond csak, van barátod? 
Na ezt jól ismerem....ebből látszik, hogy akar valamit Dorotheetól. Ez a bizonyos kérdés mindig arra vonatkozik, hogy alakíthatnak-e egy barátságnál többet. Nem azért de én se voltam ilyen pofátlan, hogy valaha megkérdeztem ezt egy lánytól. 
-Ami azt illeti nincs -válaszolta az én siralmamra Dorothee. 
-Na akkor nem lesz húzós kérdés...mi lenne ha... -kereste a megfelelő szavakat.

Viszont én tudtam, hogy cselekednem kell. Gyorsan megragadtam a maradék sütit, amit ott hagytak az asztalon és az ajtóba véve, megdobtam Briant. Oké, béna trükk de bevált. Ekkor arra felé fordult ahova szeretem volna és eltaláltam arcon.

-Te jó ég Brian- állt föl Dortohee a helyéről, én pedig vissza mentem eredeti helyemre, eredeti állapotba. Benéztem az ablakon és, láttam, ahogy elkíséri a mosdóig, itt volt a nagy alkalmam. Szerencsére a kabátot nem véletlenül vettem föl, hisz ebbe tároltam a kifejezetten vészhelyzetre való alkalmat. Egy pár hónapos lejárt szabatosságú alma lét találtam a zsebembe. Oda mentem a védtelen az asztalhoz és egy nyeléssel ki ittam a poharat helyére a lejárt szabatosságú alma levet tettem. Gyorsan ki mentem és egy üres székre leültem, ahol egy pincér jött elém.

-Elnézést, elkérhetném a poharat, ami az ön kezébe van- mutatott az eddig szabad kezembe lévő pohárra én meg átadtam neki.

Tudtam, hogy már csak csodálnom kell a látványt, nem kell is semmit lehallgatni. Dorothee és Brian leült, amiről már nem tudtam, hogy miről szól de most jött a show....Brian italához nyúlt majd egyenesen ki köpte, aminek néhány cseppje Dorotheen landolt. Dorotheet sajnáltam de, Briant egy cseppet sem. Dorothee mondott valamit Briannek és elment a mosdóba. Én fütyörészve vártam vissza Dorotheet hisz, már az első lépést megtettem. Majd Dorothee visszajött. Dorothee és Brian valamiről beszéltek....remélem, hogy arról amire gondolok. De ismét nem nekem lett igazam. Dorothee és Brian kimentek csöndesen a cukrászdából, én pedig gyorsan elővettem a kis könyvemet hisz csak most jutott el az agyamig, hogy nincs rajtam kalap. Mikor elmentek előttem feléjük néztem. Vajon hova mehetnek?

-Hidd el, a Pearly Park-ba nem fog semmi ilyen véletlen adódni-bíztatta Brian Dorotheet.

Szerencsére csak ezt az egy mondatott, tudtam csak kivágni, mert a többi elhomályosult. Pearly Park. Az nincs messze. De le kell vágnom az utat...gyorsan az ellenkező irányba szaladtam és átvágtam egy sikátoron. Viszont szembesülnöm kellet egy ténnyel. Azt, hogy, azóta bekerítésezték csiszolt fa darabokkal. Végig tapogattam a kerítést, hogy véletlenül nincs e egy meglazult hely. És nem tudom ,hogy ez Isten ajándéka vagy csak a szerencse játszik velem de az egyik megmozdult, amiből az következett, hogy áttudtam menni rajta, viszont egy valamivel nem számoltam… Az, hogy befog akadni a kabátom. Na ezt, hogy is mondják? Visszanyalt a fagyi? Akárhogy erőlködtem oly módon akadt be, hogy nem tudtam kiszabadítani a kabátom, akárhogy erőlködtem is. Viszont már a szemben lévő járdán ott volt Brian és Dorothee, tehát vészesen fogyott az időm. És mivel nem akartam elveszíteni őket szem elől hisz direkt ezért mentem előbbre, hogy aztán majd a park bejáratánál újból őket kövessem. Viszont most áldozatot kellet hoznom. Kivettem kezeimet a kabát ujjából és rögtön rohantam a zebrához, ami már csak a másik utcába végébe volt kapható és pont ott volt a park bejárata. Igyekeztem nem feltűnő lenni, pláne így, hogy álcám sincs, csupán egy napszemüveg rajtam. Dorothee és Brian bementek a parkba, majd amikor úgy gondoltam, hogy nem vesznek észre, kivártam, hogy pirosra váltson a közlekedési lámpa. Úgy 10 másodpercbe került de pirosra váltott a zöld. Gyorsan átkeltem a zebrán és a parkba vettem a célomat. Elkezdtem keresgélni a dombró࡬ őket, hisz az első felébe ilyen fás rész volt a végébe  pedig ilyen tavas puszta réthez hasonlított a hely. Amint láttam ők túl mentek a fás rétegen, hisz már a puszta réten barangoltak. Nagy irammal követtem őket. Majd mikor oda értem a füves pusztára Dorothee és Brian spontán beszélgettek majdnem a rét közepén. Én elrejtőztem egy fánál. Itt sajnos nincs pohár, amivel végig tudnám hallgatni, és ami azt illeti, fal sincs, aminél elbújjak ezért, most jobb volt a szememre hagyatkozni. Ahogy figyeltem tényleg csak mintha két ember beszélgetne egymással. Talán tényleg igaza volt Dorotheenak? Hogy ez csak tényleg egy találka? Talán fölöslegesen csináltam hülyét magamból és a helyet, hogy ilyenekkel foglalkoznék, most lazulhatnék. Levettem magamról a szemüveget. Tényleg úgy tűnt mintha barátok lennének. Talán most felültettem magam. Gratulálok Payne.....de minek csinálom én ezt....nem értem. Egyszerűen annyira eluralkodik rajtam a féltékenység, hogy azt nem lehet kezelni. Dorothee tényleg tetszik. Ezért is vagyok most ilyen féltékeny. Néhány percig csak figyeltem őket, majd mikor arra jutottam, hogy megyek egy nem várt cselekedet következett be. Brian egyszer csak megérintette Dorothee arcát, és végig húzta szép lassan a kezét rajta. Majd újra oda tévedt a keze, az arcára. Oké,most ment föl bennem pumpa. Cselekednem kel....ha jól emlékszem itt vannak locsolok és ezt egy munkás is kézbesíti. És annak elméletileg nem messze kéne lennie, hisz a fiúkkal régebben mindig ezt a csínyt követtük el, hogy titokba megindítottuk a locsólot. Most is a szokásos helyén volt a locsoló elindítója. Viszont arra nem számítottam, hogy valaki őrzi is.

-Elnézést, nem nyitná meg a csapot! Vészhelyzet -néztem a férfira aki munkás ruhába volt.

És ahogy visszanéztem úgy tűnt, mintha közelebb lenne Dorothee és Brian arca egymáshoz.

-Sajnálom, nem tehettem- válaszolta a férfi. Én viszont tudtam, hogy kell az ilyenekkel bánni. Nyomban a markába nyomtam 100 fontot.

-Kissé, be van görcsölve a karom az indításához -tartotta elém a kezét, amibe még mindig a 100  fontom volt.

Oké még 100-al megtoltam, de ha még a következőnél is kéreget, akkor magam veszem kézbe az irányítást. Ez szerencsére nem következett be hisz a férfi azonnal megnyitotta a locsolókat, én pedig egy bokorba bújtam. Ahogy kilestem Dorothee és Brian gyorsan kirohannak a betonhoz ahol nem éri őket a víz. Alig néhány méterre voltak tőlem, vagyis a bokortól.

-Bocs Brian! De máskorra halasszuk szerintem ezt a találkát -csavarta ki haját Dorothee.

Én nem bírtam megállni .Annyira boldog voltam e kijelentésért, hogy olyan dolgot tettem , amit nem szabadot volna.

-Igen- pattantam ki nagy örömmel a bokorból és a két személy egyből hozzám fordult.

Dorothee összeszorította szemeit és jó alaposan szem ügyre vett.

-Liam? -nézett rám Dorothee és egyre közelebb jött hozzám.

És ami a rosszabb, hogy a napszemüveg sincs rajtam. A zsebembe kutakodva keresgéltem egy kibúvót, egy mű bajszot találtam és azt helyeztem az orrom alá.

-Nem ismerek semmi féle Liamet- torzítottam el a hangomat mire Dorothee megforgatta szemeit.

-----*-----

-Jaj Dorothee! Ne csináld már! -kiabáltam oda már sokadjára a néma Dorotheenak.

Egész végig egy szót se szólt hozzám és lépteit csak szaporábban vette, hogy lerázzon engem. Tudom, hogy hülyeséget csináltam, tisztába vagyok vele, hogy Dorothee nem örül annak, amiért követtem őket. Elmondtam neki mindent töviről hegyig, hogy követtem őket a Big Bentől egészen Parkig. Dorotheenak nem kellet több és el is viharzott mellőlem. Viszont most nem hagytam magam, mint párszor és megragadtam az igyekvő Dorothee csuklóját és felém fordítottam.

-Dorothee hányszor kéne még bocsánatot kérnem? -néztem bele barna szemeibe, amiből csak úgy sugárzott a düh.

-Liam te egyszerűen nem vagy normális, követsz minket ráadásul még bele is avatkozol a társalgásunkba- emelte föl a hangját Dorothee- Még is milyen jogon avatkozol bele a magán életembe?

-Olyan jogon hogy, nem csípem ezt a Brian gyereket -érveltem egy elégé gyenge fokón.

-Hát örülhetsz, azt mondta, hogy inkább majd akkor találkozunk, mikor nem szabnak ki testőrt rám -szabadította ki kezét az én kezemből és csípőre tette az övéit- Legközelebb minek öltözöl? Kutyának? Terhes nőnek? Nem várjál csak...egy mozgó fának, aki véletlen módon tud járni!

-Tudom nincs mentségem de, Dorothee ezt olyan okokból tettem, amit nem értenél meg- magyarázkodtam ki magam.

-Mit nem értenék meg?- fúrodot a szeme az enyémbe.

Dorothee szeme égett a dühtől, és be kellet látnom, hogy itt nincs miről beszélni. Viszont nem mondom el a teljes igazságot és valódi célomat.

-Dorothee mit csináljak ,hogy megbékítselek? -kérdeztem olyan puhán, amennyire csak lehet.

Dorothee egy kicsit hallgatott majd döntéshez híven felém emelte arcát a földről.

-Esküdj meg, hogy soha többet nem követsz, és nem avatkozol bele a személyes találkozóimba -szabta meg, hogy a tételeket -De esküdj meg! Komolyan! Mert, különben nem állok jót magamért!

-Megesküszöm-tettem a szívemre a kezem, másik kezemet felemeltem fél magasba.

-Oké! Mivel te, vagy eddig a rekorder, aki eddig nem bosszantott fel megbocsátok- mosolyodott el Dorothee.

Én nem győztem kifejezni a boldogságomat. Gyorsan megragadtam Dorotheet derekánál fogva és megpörgettem. E pillanatba nem is tudom, hogy mennyit számított az a szó, hogy megbocsátok. És ez csak a magam hülyeségének köszönhetem. Én voltam bolond és követte Dorotheékat. Soha többet nem követtem el ezt a hibát. Ahogy forgattam Dorotheet ő csak nevetni tudott. Mikor már bele fáradtam a pörgetést letettem Dorotheet akiből, már nem látszott az előző düh rohamából semmi.

-Bolond vagy-ütött a vállamba gyengéden Dorothee.

-Szokj hozzá-válaszoltam lelkesen.

Ezután a hotelhez kísértem Dorotheet. Ebbe napba is van tanulság akár csak a többibe. De ebbe különleges tanulság van. Az, hogy ne öntsön el egyből a féltékenység. És hála ennek az érzésnek majdnem, hogy Dorotheet is elveszítettem a légkörömből. De kaptam még egy esélyt.

Brian