A találkozás

 

A találkozás

Dorothee

Gyönyörű őszies hangulat volt.Igen,őszi mert,a fákon zöld helyett narancs sárga és egyéb más szín ékesítette őket.Ahogy a talajon is,a bokáig biztos elért ez a hatalmas levél kupac ami szétterült az erdőbe.ez egy általános dolog,a fa megválik leveleitől,hogy tavaszkor újakat tudjon növeszteni.Gyönyörű volt ez a természetes változás.A borult ég egy pillanat alatt napsugarak váltották föl.Igaz a sűrű erdő miatt valahol épp,hogy volt egy kis fény.A természet gyönyörű.Amikor ide kerültem Nagy-Britanniába nem gondoltam,hogy ilyen oldallal is találkozok.Eddig azt hittem,hogy a Big Benről,London Eyről,Buchigam Palotáról vagy épp Nelson szoborról volt ennyire híres.Ez a sűrű erdő viszont megmutatta,hogy egy ilyen gyönyörű oldala is van.Be kell vallanom...otthon Párizsba csak ritkán tudtam forét járni.Anyukám mivel az
az aggódó fajta és mi a belvárosba élünk ezért elégé ritkán tudtam megengedni magamnak az erdők felderítésért és most,hogy itt vagyok egy csodaszép erdőbe,az éneklés talán vissza jöhet az életembe...ez olyan mint egy álom.Egy álom amiből nem akartam felébredni.Felnéztem az égbe ahol égig érő fák voltak rajtuk narancs színű levelek.Imádom a látványt.De amit megpillantottam még jobban imádtam.Pont egy kör alakba vetődő fény érintette meg a tekintettemet.A nap sugarai bevilágították azt a pici helyet ahol a fák nem tudták eltakarni.Nem bírtam ki.Azonnal oda futottam a nap sugarai közé.Hogy érezem végre a nap melegét és,hogy végre élvezhessem....a természetet.Mintha egy 2 éves kislány lennék aki még ilyet sem látott.Igazság tényleg volt benne mert,az eddigi erdőkbe még nem tudtam megcsodálni ilyet.Az villant föl,hogy sokkal jobb érzés lenne ha nem csak belefutnék egyszeribbe.Mikor már vagy 1 méterre voltam tőle erőt vettem magamon és oda vetettem magam a napfénybe.A sárga levelek persze azonnal felhuppantak a földről és arra kényeztettek,hogy az arcomba hulljon valamennyi része a másik részük pedig a testemre.Én ezen csak nevetni tudtam.Annyira jó érzés volt a nap fényét élvezni.Olyan rég voltam ilyen felszabadult.Mióta erre vágyok.Mióta!Hogy végre elfelejtsem a körülöttem levő világot és egy magam legyek.És most egyedül vagyok és a gondjaim egyik pillanatról a másikra eltűntek.Mintha maga a harmónia akarta volna ezt.Csodálatos volt a langyos levegőt szipantgatni és a levelek közt fetrengeni.Nem tudtam megállni,hogy egy levél angyalkát ne csináljak.Erre még jobban felnevettem.Arcomról még ha akartam se tudtam volna levakarni ezt a mosolyt.Olyan boldog voltam.Más korombeli lány persze mindig is az tette boldoggá,hogy vehet ruhákat és egybb dolgokat vagy a párjukkal legyen.Butaságnak hangzik de ez számomra olyan boldogság volt mint ezeknek a hétköznapi lányoknak.Magamról tudtam,hogy soha se vagyok egy átlagos lány.Nem szeretem soha a középpont lenni és soha se szerettem a divatnak öltözni.Számomra mindig az volt a legjobb ruha választás amibe jól érzem magam és nekem is tetszik.Na meg az is jó választás volt amilyen az én stílusom.Mint például én magamat soha se tudnám elképzelni magamat Ida örült cuccaiba.Vagy soha se tudtam volna elképzelni magam 5 centis magassarkúba.Imádtam a szoknyákat és a csőnadrágokat persze azokat a nagyon szűkek már nekem sem jöttek be.Nehezemre esett a testemet arra kényszeríteni,hogy felálljak végre a levelek közül.Megakartam csodálni az angyalomat.A kezeimet a levelekbe mélyesztettem míg leértem a talajt.Fel volt teljesen halmozódva a talaj a fa egykori népével.Ebből lehetett következtetni,hogy nem egy fiatal erdő.Végre megtaláltam a talajt és lassan felereszkedtem ülésbe.Majd miután feltápászkodtam  arrébb álltam és szem ügyre vettem az angyalomat.Elmosolyodtam a látványon.Jó mély nyomott hagytam ennek az angyalnak.Ráadásul tökéletessé a
napfény sugarai tudták még lenyűgözőbbé tenni ezt a pazar látványt.Csípőmre tettem a kezemet és most az néztem,hogy ahogy a nap süt úgy a fénybe apró kis porszemcsék áradnak belőle.Tökéletes volt minden.Ám mikor egy tökéletes pillanat következik valaki tesz róla,hogy vége legyen a hatásának.Most se volt másképp.Hangokat hallottam pontosabban lépteket ahonnan én is eljöttem.Abba az irányba fordíottam a
tekintettem.Lehet,hogy Ida az?Jobban oda hajoltam az irányba ahol már ember alakba változott pont.Jobban kivettem az alakot ami egyáltalán nem Idáéra hasonlított.Egy kicsit megrémültem mert,az emberi alak vészesen közeledett felém.Ijedtségembe odakaptam egy elkorhadt faágra ami volt annyira erős,hogy egy-két percre elveszítse az eszméltetét.Már mikor az alak csak pár méterre volt jobbnak
láttam ha fejemhez emelem a faágat mint egy ütőt.Jól volt már kitűnve az öltözékén,hogy egy férfival állok szembe.De mondjuk a tornacsuka elárulta,hogy 40 éves lehet maximum.Fekete szűk lábú nadrág volt rajta és egy szürke póló.Az arcát mikor már éppen láthattam volna egyszeribe leütöttem.Az áldozatom erre azonnal felkiáltott.
-Auu-kiáltott föl az idegen fiú bársonyos hangjával.Mikor már láttam,hogy velem egykorú áldozat a szeméhez tartja a kezét megrémültem.Azt hitem,hogy egy örült támadó volt.Kiejtettem a kezemből a faágat és oda siettem hozzá.Vállára tettem a kezemet és megérintettem meleg kézfejét a másik kezemmel.
-Jaj annyira sajnálom...azt hittem,hogy valami örült járdos ebbe az erdőbe-sajnálkoztam közbe le nem akartam róla venni a szememet.Bűntudatom volt,hogy hirtelenségibe neki támadtam.
-Semmi gond csak máskor ne bottal támadj le lehetőleg-szólalt meg nevetve az idegen fiú majd beledörzsölt még egyet a szemébe majd elvette a kezeit.Végre szembe tudtam magamat találni vele.Csoki barna szemei voltak.Haja pedig késze-kósza volt,hol az egyik tincse jobbra hol a másik balra mutatott.
-Még egyszer sajnálom,nem tettem volna ha tudtam volna,hogy nem is támadó az illető-szólaltam meg sajnálkozó hangnembe és kezeimet összefontam.Szégyelltem magam most biztos azt gondolja rólam,hogy milyen bolond vagyok amiért így neki megyek egy idegenek.
-Mondom nincs semmi bajom,bár talán elmegyek egy kivizsgálásra-hangoztatta nevetve a szavakat az áldozatom.
-Ohh...Liam Payne-nyújtotta elém a kezét.Ha már az össze ismerkedésünk nem volt túl szép legalább a bemutatkozás jól sikerüljön el.
-Dorothee Schleret-fogtam kezet és megráztuk egymás kezét,egy széles mosolyt is adtam neki.
-Még egyszer bocsánat-szóltam zavartan majd kivettem a kezem Liaméből és a két kezemet az arcomra temettem.
-De úgye nem fogsz még vagy 50-szer bocsánatot kérni?-viccelődött és egy mosolyt is csalt ki belőlem ahogy belőle is.
Egy kis csend lett úrrá én meg az arcomból már megint átment fonásba a kezem.Ajkaimba idegesen beleharapttam.Egy kicsit zavarba voltam így kettesbe egy fiúvval.Hogy konkrét legyek soha nem voltam így kettesbe egy fiúval.Igen,most elárultam magam.Soha nem volt barátom,soha nem éreztem senkinek az ajkát az enyémen.
-Dorothee jobb lesz ha vissza fordulunk mert,már a többiek már nagyon várnak minket-szólalt meg Liam zavartan.Én felemeltem a fejem.Ezt meg,hogy érti?
-Nagyon várnak minket?-nézttem rá furán.Tudom,szokásomá vált,hogy fura arcokat vágjak.De Liam kijelentés miatt tényleg össze zavarottam
-Te Ida barátnője vagy nem igaz?-tette fel bátrabban most egy kérdést Liam.
-Igen!-mosolyodtam el mert,ezek szerint biztos Ida küldte rám,hogy keressen föl.
-Én és még  négy barátom jöttünk át hozzá de arra lettünk figyelmesek,hogy te nem vagy otthon-mondta Liam.Ezek szerint tényleg nem hazudott abba Ida,hogy nincsenek barátnői,csak azt nem említette,hogy vannak barátai.Álljunk csak meg...ezek szerint nincs semmi fiú a képbe.Velük találkozott ezek szerint.Egy széles mosoly terült el az arcomon.
-Eszem ágába sincs megvárakoztatni ez esetbe őket-szólaltam meg mosollyal az arcomon amitől kikényszerittem belőle,hogy ő is terítsen magára egyet.Megemeltem lábaim és elhaladtam előle,nem akartam megint egy kínos csöndet.Ő persze követett és oda jött hozzám.
-Várj-állitott meg halkan Liam.Én azonnal megállttam és szembe fordulttam vele.Vajon miért állitott meg?Ő szó nélkül a szőke hajtincseimbe nyúlt majd onnan szedett ki egy narancssárga levelet.Úgy éreztem,hogy ez az oldalra fésült fufru közelébe ücsörgött.Liam oda nyújtotta felém a levelet.Én csak kuncogtam ezt követte ő is.Lehet,hogy még ácsorog egy pár levelecske a hajamba és le se tagadhatom még a ruhámon
is biztos volt.De nem számitott.Élvezni tudtam ezeket a leveleket.Ezek is benne voltak a csodálatos pillanatom egyikének.Végre élveztem az erdő adottságait.