2012. május 19., szombat

Elfejetett születésnap(2.rész)

Elfelejtett születésnap
Liam

Dorotheeval végre csak csak haza értünk.Most volt min aggodalmaskodni is,hisz Adam ha rossz kedvében van ugrott a maradék jó kedvünk is.Amikor bejöttünk a házba érdekes volt.Még nincs az a nagy lárma ami fogadni szokott ebből látszik,hogy még nem érkeztek meg a fiúk.helyette Louis lépett ki a nappaliból.
-Lenne egy fölöttébb fontos kérdésem-tette csípőre kezeit majd oda ráncigált minket a nappaliba ahol nagy meglepetésünkre Ida ült,és intett nekünk egyet.Mi is viszonoztunk.
-Ő mit keres itt?-szűrte ki fogai közül Louis,úgy hogy Ida ne hallja.
-Ohh én hívtam el-szólt lelkesen egyik kezével jelentkezve Dorothee.
-Nahát...ez annyira remek ötlet-húzta magával Dorotheet a nappaliból ki.Most jól lefogja szidni,köztudott,hogy Louis az olyan váratlan vendégek mint Ida gyorsan padlóra teperik.Oda mentem Idához,nem ültem le mellé csak ott megálltam ahol ül ő pedig felnézett rám.
-Dorothee hívott?-támasztottam meg magam a karfába.
-Igen,amint elmondja mi a helyzet rögtön jöttem,hogy segítsek bár,nem éppen Louisra számítottam aki itthon van-húzta össze szemeit mikor Louisról beszélt mert köztudott Ida se szeret túlságosan is kettesbe lenni Louissal.Mit is mondanak?Ilyen a szerelem?
Dorothee vissza jött koránt sem azzal a lelkesítő mosollyal amivel jött is át hozzánk.
-Minden rendben?-érintettem meg  gyengéden Dorothee vállát.
-Persze csak egy kis fejmosást kaptam-válaszolt halkan közbe ujjaival játszadozót.
-Na jó!-robbant be Louis a nappaliba-Ha 5 másodpercen belül nem jönnek én komolyan...
De nem tudta befejezni mert,ajtó csapódás hallatszott.Pontosabban a bejárati ajtóé.
-Ajánlom,hogy ők legyenek-rohant a bejárati ajtóhoz Louis
-Na végre!Meg vagyunk mindannyian!-kiáltott fel megkönnyebbülve Louis mögötte a többiek is bejöttek.
-Bocs Louis de nem hagyhattuk csak úgy ott a kóbor kutyákat-sajnálkozott Niall,Louis valamit pusmogott amit csak ő hallott.
-És én sem a drága Treshámat-védte magát harry.
-Drága Tresha?-húzta össze szemeit Ida.-Ezek szerint összejöttetek?
-Majd fogunk!-javította ki Harry-Aztán néhány randi elteltével szembesítem vele a tényt,hogy.....bocs de annyi nő van a világon ,hogy...
-Hogy nem tudsz leállapodni egyikkel sem!Értjük-mondta el a második részt Louis mielőtt Harry befejezte volna-inkább Adamre koncentráljunk!
-Hogyan tudnánk ha még azt se tudjunk mit vegyünk ajándékba-ült le a kanapéra Zayn  kissé morcosan.Viszont Ida azonnal felállt és azonnal szemezett Dorotheeval.
-Te is arra gondolsz amire én?-mutatott Dorothee Idára
-Sürgős tesztet kell vennünk a fiúktól-hangoztatta Dorothee.Amint meghallottuk ezt azonnal értelmetlenkedtünk a lányok filozófiáján.....mivel gőzünk se volt,hogy miről beszélnek de ők persze egyből tudták miről is beszélnek....ez a lányoknál néha kísérteties,hogy tudják mi jár a másiknak a fejébe.
-Kell toll és egy kis füzet-utasított minket Ida de még mindig nem volt világos a helyzet.
-De minek?-tette föl a már rég készen létbe való kérdést Zayn.
-Csak hozzátok,mindent elmagyarázunk-legyintett nekünk egyet Ida majd Harry teljesítette kérésüket és néhány perc múlva egy tollal és egy sima füzettel jött vissza.átadta Idának Ida pedig leült a kanapéval szemben lévő a széles,párnával megtöltött sámlira mellé még Dorothee is elfért.Ida a kanapéra mutatott,hogy üljünk le.Követtük az utasítást és egyből szembe találtuk magunkat a lányokkal.Csak a dohányzó asztal választott el minket Idáéktól.
-Na szóval!Most lefogjuk jegyzetelni,hogy szerintetek mit is szeret Adam-nézett a füzetre Ida majd ránk nézett újra.
-Pontosabban szólva mit szeret csinálni-javította ki Dorothee barát nőjét.
-Kiabálni velünk-vágta rá Harry.
-Morcoskodni-szólt egyenrangúan Louis.
-És szereti leszedni a fejünket-kiáltott föl Zayn.
-Na jó ez nehezebb lesz mint hittem-hajtotta le fejét és beletúrt mérgesen a hajába.
-Nyugi!Nyugi!Szerintem kezdjük el más úton haladni-nyugtatta Dorothee Idát,nyugtázva kezeit  Ida vállaira tette.
-Mit szólnál a 10.pont harmadik bekezdéshez-ajánlkozott Dorothee.
-Az több mint jó lesz-emelte fel mutató ujját Ida-Fiúk néhány percre elmegyünk de addig el ne mozduljatok innen!
Dorothee és Ida kiment a nappaliból,de Harry sutomba kinézet a nappaliból.
-Nem hallottad a lányokat Harry?Maradjunk a helyünkön-szólt Zayn Harryre aki egy fintorral az arcán fordult hozzánk.
-Amiről nem tudnak az nem fáj-somolygott Harry majd újból kilesett.
Mondjuk nem mintha én se lennék kíváncsi arra,hogy miről beszélnek amit előttünk nem lehet megvitatni de ha Harry nem is én tiszteletbe tartottam a döntésüket.Hamarosan gyors irammal beugrott vissza hozzánk,jelezve,hogy jönnek a lányok.
-Készítettünk egy tesztet-ült le a Ida az előbbi helyére.
-Kérdéseket fogunk feltenni Idával kapcsolatosan-ült le Ida mellé Dorothee.
-Eddig értjük-szögezte le gyors irammal Niall.
-Na szóval 1.kérdés-emelte fel a füzetet Ida-Mi a második nevem?
-Ohh ez könnyű...-jelentkezett Harry lelkesen,Ida meg lelketlenül rá mutatott-Juliette!
-Nem Julie?-vonta meg a szemét Zayn.
-Nem,ti mind tévedtek Julianna-ellenezte Louis.
-Akkor melyik a három közül?-fogatta szemeit Ida.
-Juliet-vágta rá egy időbe Niall és Harry.Louis morcosan hátra dőlt.
-Következő kérdés-tette mutató ujját a füzetre Dorothee-Mi a kedvenc gyümölcse?
-Ez egyszerű,nem szereti a héjás gyümölcsöket-nézett felénk Zayn.
-A mandula például nem héjás-tanácsoltam az ötletet.
-Mandula lesz-kiáltott fel Harry büszkén.
-Következő kérdés-szólt újra Ida-Milyen ruhadarabot szeretek legjobban viselni?
-Az tuti,hogy a szoknya kilőve-alapította meg Niall
-nem is tudom,ez egy becsapos kérdés is lehet-suttogta Louis.
-Hogy érted,hogy becsapos?-nézett Zayn Louisra.
-Hát ki tudja,talán pont olyan ruha darabot szeret amit alig hord-gondolkodott hangosan Louis.
-Mint például a latexnadrág-mondott egy példát Hary.
-Ez az!-kiáltott föl Louis.-Latexnadrág lesz!
-Oké!-válaszolt Dorothee és újból tekintetét a füzet fele egyengette-Mi a kedvenc színe Idának?
-Fekete,ez egyértelmű-vágtam rá egyből,a többiek is csak helyeselni tudták.
-Oké!Mondjátok,hány fiúval randiztam eddig,közülük hánnyal jártam?-kérdezte széles mosollyal az arcán-Már egyszer elmondtam.
-Nem emlékezhettünk mindenre-vágta rá Harry kissé dühösen.
-5-en vagytok csak emlékszik valamelyik ötök-mutatott végig rajtunk tollával egyesével Ida.
-Hát belőled kinézném,hogy 15 fiúval is randiztál volna-alapította meg Zayn majd Naill "hu"-ni kezdett,és egy pacsival dicsérte meg Niall Zaynt.
-De most komolyan-állítottam le a forradalmárokat-Idából azért ennyit nem néznék ki?
-Gondolod te-ellenezte Louis-Úgy 8-al biztos randizhatott de közülük szerintem csak max 3-al járt.
-Nem túl kicsi ez a szám Lousi-karolt bele Harry Lousiba-Vagy csak nyugtázni akarod magadnak is,hogy Idának nem volt olyan sok pasija,amibe te nem vagy benne.
-Rendben én támogatom Louis döntését-emeltem föl feladóan.
-Megegyeztünk szerintem-hadarta el Niall.
-Tehát 8-al randiztam és 3-al jártam-jegyzetelte Ida a válaszunkat majd,Dorotheeval sutymorolni kezdtek.Mi érdek feszítve próbáltunk valamit hallani a suttogásból de nem sok sikerrel jártunk.Majd mikor megegyeztek hozzánk fordultak.
-Fiúk a teszt alapján ti...-szólalt meg Ida és egy kis hatás szünetet gyakorolt-.... rémes ember ismerők vagytok!
-Mi?Tessék?-állt föl helyéről Harry.-Mire akarsz ezzel célozni?
-Arra,hogy a kedvenc gyümölcsöm nem a mandula hanem a kiwi-szólt vissza Harrynek Ida.
-De hát annak is van héja-tagadtam le Idát.
-Igen,de akármilyen szempontból,még sem kell megenni  szőrös héját-vetett rám szuros szemeket Ida.
-Na jó-dőlt hátra Louis és kezét a kezébe temette-Haladjunk!
-Honnan vettétek,hogy a fekete a kedvenc színem?-nézet végig rajtunk Ida.
-Hát nem?-tárta szét karjait Niall.
-Nem,nekem a szürke a kedvenc,színem mert,az olyan semleges szín amitől nem tűnök se sötét alaknak se világosnak-magyarázta Ida.
-És itt van a ruhadarab is-mutatott a füzetre Dorothee.
-Miért?Hát nem az?-kérdezte Harry.
-Hányszor magyarázzam el nektek,hogy a garbókat szeretem a legjobban,a garbókat-oktatta ki a fiúkat Ida.
-Akkor ezek szerint a nevedbe is sokat tévedtünk-állapította meg Louis akinek lecsúszott mellkasára a keze az arcáról.
-Abban tulajdonképpen nem sokat-legyezte magát Ida a füzetével.-Ami Louist illeti!Tényleg Julianna a második nevem,jobban hallgathattok volna Louisra!
-Látjátok,még ha jót mondok akkor is leszavaztok-mérgelődött Louis.
-És végül,hogy hány fiúval jártam-ezzel a mondattal kihúzott valamit a jegyzetből-6 közül 5-el.
-Ne mondd,hogy csak egy fiú volt akivel randiztál aztán lekoptattad?-hitetlenkedett Louis.
-Fordítva történt-javította ki Ida Harryt-A lényeg,hogy nektek tényleg elkélne a segítségünk!
-És,hogy tudnátok segíteni?-kérdeztem kíváncsian.
-Mivel nem tudjátok,hogy mi a kedvenc időtöltése Adamnek ezért...-halkult el Dorothee egy pillanatra-...sütök neki egy tortát!
-Hogy mit?-kérdeztük egyszerre és kikerekedett a szemünk a hallatakon.
-Igen,kedves gesztus,hogy pont ti fogjátok csinálni neki a tortát-helyeselte Ida Dorothee szavait.
-Már megbocsássatok de,mi nem arról vagyunk híresek,hogy tortát sütögetünk-állt föl karba tett kézzel Harry.
-Hahó!Itt van két lány akik tudnak-válaszolt vissza Dorothee majd egy kis suttogást hajtott végre-ha még csak egy is -majd újra fel szökkent a normál hang módba-de segíteni tudunk nektek!
-Oké,és milyen tortát tudnánk sütni egyáltalán neki?-állt föl helyéről Zayn.
-Ti ismeritek őt nem mi-tette csípőjére kezeit Ida.
-Eper!-kurjantott föl Harry
-Mi?-értetlenkedtem.
-Hát eper torta!Azt mindenki szereti-magyarázta lelkesen Harry.
-Azt könnyű megcsinálni most már csak el kell szaladni a boltba megvenni a hozzávalókat-utasított minket Dorothee-Amíg távol van az illető addig mi rendet pakolunk mert,nem igazán a legjobb állapotba van a ház!
-Igen...tegnap előtt egy kis bulit csaptunk-válaszolt szelíden Harry.
-Na mire várunk még?-csapta össze tenyereit Ida.
Értettük a célzást és máris előkerestük a seprűt,feltörlőt és egyéb tisztító szert amivel rendbe tudnák hozni a házat.A két lány tudott parancsolgatni míg Zayn elment a boltba,persze ők is kivették a részüket a takarításból.A takarítás közbe énekeltünk egy dalt mi azt szimbolizálja,hogy ne adjuk fel....hát most tényleg nem adtuk fel míg helyre nem pofoztuk a házat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése