Csalódás

Csalódás

Dorothee

Miután Janet megcsinálta reggelit utána másra terelődött a téma. A közös reggeli után sietnie kellet próbára, ezért ismét egy magam maradtam a lakásba. Elgondolkoztam Janet véleményéről...hogy miért is nem akar találkozni a fiúkkal. Igen, most tényleg nagyon felvannak kapva a fiúk, de én még nem találkoztam olyan rajongókkal, akik tájékoztattak a felől, hogy nem szívesen akarnak Liam közelébe látni. Az pedig már más dolog, hogy Idának mit írnak. Bár lehet, hogy Idának tényleg írtak a Twitterére, de én nem tudhatom, hisz nem rég megszabadultam tőle. Hogy miért? Azért, mert még egy aprócska üzentem is nagy port kavarhat, amit másnapra pletykálni kezdenek ország szerte, vagy nem túlzás az sem, hogy világ szerte. Ezért is töröltem le magamat, bár sajnálom is, hisz itt ismerkedtem meg Idával, csak hát nem engedhettem meg magamnak, hogy körül rajongjanak engem úgy, hogy közbe nem is ismernek legbelül. Délt ütött az óra, én pedig csak a kanapén heverésztem, most már valamennyire jobb állapotba, mint az elmúlt napokba. Azon gondolkoztam, hogy mit csináljak a pénzzel, a 270 fonttal. Minden estre, jótékonysági célokra fordítom. Ez a pénz nem elégé az éhező gyerekeknek....de talán felajánlhatom egy kutya menhely számára. Mostanában egyre több kutya kerül be a menhelyre, lehet, hogy ki tudom valamivel őket segíteni. Egyelőre maradjunk annál, hogy állat barát vagyok. Hallottam, hogy az ajtó nyitódik, és azonnal oda felpattantam. Csak egy ember képes kopogás nélkül bejönni. Mentem is lehordani a fejét Idának, viszont a látvány letaglózott. Egy kislánnyal kéz a kézbe jött meg.

-Szia Dorothee- integetett vidáman Ida- Bemutatom neked Fizzt! Louis kishúgát!

-Ohh- váltottam át kedves hangnembe, mivel már felkészültem, hogy elkezdem faggatni Idát, de így- Szia Dorothee vagyok!

-Nem gond, ha két óra hosszát itt lesz, utána meg elmegyünk a fiúk koncertjére-tette kezeit kislány vállára.

-Persze, hogy nem gond- válaszoltam nagy nehezen, még mindig szép hangnembe. Pedig, szerettem volna egy- két szót váltani Idával, de hát nem...

-----*-----

Már 3 nap eltelt a 3. kiszavazás óta. Én pedig most nyugodtan sétálgattam Liammel a parkban. Hétfőn Idával és Fizzel, egy filmet megnéztünk, aztán pedig elbóhockodva csináltuk meg az ebédet. Fizztől kérdeztük meg mit szeretne...hát a palacsinta számorma eléggé nehéz. Nem valójában egyszerű, csak olyan sokat kell állni, hogy a hátam beszakad tőle. Aztán miután megebédeltünk Ida megkért rá, hogy menyek velük. Ezt nem akartam visszautasítani de nem is tudtam elfogadni. Végül a mellett döntöttem, hogy elmegyek velük, hogy megnézzem a fiúkat. Jó éreztem magam, a fiúk is csúcsok voltak, szóval klassz volt a délután. Most pedig Liammel abba állapodunk meg, hogy egy kicsit beszélgethetnék. Abba a Parkba voltunk, ahol még nem rég a gitár leckéket vettem Liamtől. Azóta nem nagyon tanított, de jó magam tanulgatok a gitáron. Ebbe a néhány napba mikro le voltam gyengülve igaz nem volt rá erőm se, de azon kívül mindig elő vettem legalább 1-2 percre.

-Dorothee- szólított le a hátam mögött álló Liam. Én megálltam, és Liam felé fordultam.

-Emlékszel még erre- mutatott a tóra. Fura, de pont ugyan ott álltunk, mint annak idején Idát megpillantottuk a vízbe.

-Ja igen, mikor Ida beeset a vízbe, és Louis kimentette, hol ott Ida tudott úszni-meséltem el kuncogva a történetet.

-Szép kis élmény volt! -közeledett felém Liam. Már megint az az érzés kerített hatalmába, hogy a szívem gyorsabban kezdett verni. Mit csinál velem ilyenkor Liam?

-Az-válaszoltam tömören, közbe azon imádkoztam, hogy ne hallja meg a vészesen gyors dobogású, és nagy hangú szívveréseimet.

-Tudod, sok minden történt azóta- vette ki zsebeiből kezeit Liam.

-Ne is mond- sóhajtottam föl- Olyan sok kalandba volt részem ebbe a 4 hónapba, ami a 17 évemből ki is maradt.

-A One direction mellet sose unatkozhatsz-mosolyodott el Liam, mire én is elkuncogtam magam- Mi garantáltan feltudjuk bezsdíteni az embereket, akik közel állnak hozzánk.

-Szóval ne is csodálkozzak azon, hogy más normálisnak talál titeket- kérdeztem hitetlenkedve Liamtől.

-Tulajdonképpen nem sokan találnak minket normálisnak- vakarta meg tarkóját liam.

-Az tudtam-néztem Liamre, aki elmosolyodott a kijelentésemen. Már megint hatalmába kerített a barna szemeivel, kezdek bele zúgni Liambe, ez tény és való. De inkább hagynám annyiba a dolgot, hisz sose érezhet így irántam. De még is legbelül érzem, hogy Liam szint úgy érez irántam, mint én iránta. De...inkább felejtsük el, nekem elég egy fiúba bele esnem aztán pedig pofára is.

-Menjünk tovább-utasítottam Liamet, aki hátraarchoz folyamodott, és már indult is tovább, én is indultam utána, mikor láttam, hogy a zsebéből valami kiesett.

-Liam kiejt...-de nem tudtam befejezni, mert le döbbentem, mikor felvettem a földről a tárgyat. Liam azonnal oda fordult, és döbbenve nézett rám. Hát még én...nem hiszem el. Nála volt...könnyek gyűltek a szemembe. Nem, ez nem Liam lophatta el, hisz ő tudja mennyire megsirattam, biztos nem az a medál, aminek gondolom....kit álltatok? Hisz az feliratnak mérete, betűtípusa is megegyezik, és gondolom, hogy Liam oly sokszor nem járhatott Franciaországba. Könnyeim kezdtek gyűlni a szemembe.

-Dorothee én...-próbált magyarázkodni, de most nálam ez nem segített.

-Liam, hogy került hozzád? -néztem kétségbe eseten Liamre.

-Dorothee én nem...-próbált kibúvót keresni, de inkább félbe szakítottam.

-Hogy került hozzád?- tettem fel az előbbi kérdésemet, most mát hangosabban.

Liam felsóhajtott, és egy kis csend következett be. Nem tudtam elhinni....akit a legjobb barátomnak véltem, most derült ki róla, hogy nem is olyan igazi barát ,mint amilyenek gondoltam. Vajon mióta van nála? 

-Megtaláltam még az nap, mikor te a parkba elájultál-válaszolt Liam halkan, én nekem pedig kikerekedtek szemeim.

-Szóval, lassan egy hete van már nálad, úgy, hogy tudsz róla, hogy az enyém- fogtam rövidre a történetet remegő hangon.

-Dorothee...-próbált magyarázkodni Liam.

-Liam te tudtál róla, hogy nekem ez milyen fontos -ráztam meg a medálom.

-Dorothee tudom, most ingerült, vagy és túlságosan is mérges...-hadarta Liam, de én közelebb merészkedtem hozzá, és most arcába akartam vágni milyen nagy barom is.

-Liam nem erről van szó-kiabáltam rá- Hanem arról, hogy tudtál róla, hogy mennyire fontos nekem ez a nyaklánc, hogy olyantól kaptam, aki már nincs itt velem, és ez tudott csak erőt adni nekem, hogy tovább folytathassam az életem. Te mindenről tudtál, és ennek ellenére se adtad vissza.

-Dorothee...-próbált szóhoz jutni Liam.

-Mond csak meddig akartad, még magadnál tartani?- néztem most már undorodva Liamre. Mert egyik pillanatról a másikra átváltozott egy hatalmas csalódottságá.-1 hétig,1 hónapig,1 évig?

-Mikor eljön a megfelelő...-igyekezett kimenteni magát Liam, de megint közbe vágtam.

-Egyszóval nálad maradt volna örökre- tételeztem fel rosszindulatúan, majd orromhoz tettem ujjaimat, és próbáltam visszatartani a mélyen sértett fájdalmat- Nem hiszem el!

-Őszintén sajnálom-válaszolta fájdalmas hangon Liam.

-Sajnálhatod is- néztem megint föl rá, de most nem kábított el nagy barna szemeivel, mint korábban- Liam azt hittem, hogy te megértesz engem, hogy kiállsz értem. Mellettem vagy, és mindent elmondasz, ha valami közöm van az ügyhöz, de ezek szerint tévedtem!

-Nem, nem tévedtél-ezt viszont már meg sem akartam hallani, csak arrébb mentem.

-Csalódtam benned Liam! Nagyon csalódtam benned- lépdestem kicsiket hátra felé- Kérlek ne gyere a hotel közelébe, ne kezdj magyarázkodni, ne küldj levelet, meg egyéb bocsánat kérő dolgot! Csak hagy békén!

Ezzel hátra fordultam, és elkezdtem sírni, halottam, hogy Liam felém megy.

-Dorothee annyira sajnálom, beszéljük meg-ment utánam, én pedig a táskámból gyorsan elő túrtam azt a tárgyat. Liam felé mutattam a kanalat, aki azonnal eltakarta szemeit.

-Jól tudtam, hogy egyszer még jó lesz ez a kanál-ezzel a mondattal, visszatettem a kanalat a helyére, és mentem tovább. Szívem teljes mértékbe összetört...apró keskeny szilánkokra. Az az ember, akibe legjobban megbíztam, akiről azt feltételeztem, hogy soha nem árul el engem, arról, kell megtudnom, hogy nem is így van. Liam félrevezető módon tett mindent....nem volt semmi igaz, amit átéltünk azután, miután megtalálta a medált. Azt hittem, hogy boldog percek lesznek, mikor megtalálom a medált, erre fel ebből egy boldog perc sem történt. Csak a nagy csalódottság, és keservés. Liam...Liam akiről csak jót tudtam mondani, kiderült, hogy nem is olyan jó, mit azt gondoltam, és ez ma bizonyosodott meg. Szívem teljes mértékben megszakadt, kedvem lett volna, helybe hisztizni, kisírni magam. De rájöttem, hogy egy ilyen emberre, mint Liam felesleges pazarolnom az időmet. Inkább kisírom magam, és elfelejtem Liamet. Kitörlöm őt az életemből. A legértékesebb tárgyat, a legszebb kincset az életemből megfosztotta, és ki tudja meddig akarta titkolni. Mostantól nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá. Liam Payne...borzasztóan csalódtam benned.

"Én és a nagy szívem!"

"Én és a nagy szívem!"

Ida

Tegnap valami fergeteges volt az este...na jó azután, hogy kimondták a nevemet csak akkor. Mikor haza értem addigra Dorothee már aludt, ezért nem tudtam vele beszélni, és ma is csak délután tudok. Hogy miért délután? Louisval találkozónk van. Mindenki most randira gondol ugye? Pedig nem! Ugyan is húgát Felicitet is elhozza. Együtt reggelizünk aztán Louis úgy gondolta, hogy én is részt vehetnék húgának a programjaiba, amit ő tervelt ki. Természetesen elfogadtam, de most már bánom, hisz megint a szívem győzött, és nem az eszem. Minek is kellet az anyámtól azt a nagy szívet örökölnöm? Már az étteremnél vártam, ahol megreggelizünk, rá néztem az órámra, és negyed 9-et mutatott .Biztos furcsálhatja, majd Dorothee, hogy ilyen korán elmentem, de hagytam neki egy kis üzentet. De persze egy szóval sem említettem, hogy Louissal és Fizzel megyek Londoni kör utazásra, csupán annyit, hogy dolgom akadt. Úgy 1-2 perc múlva láttam a messziből, hogy egy 10 év körüli kislány, és mellette egy napszemcsis, kabátos fiú. Nyomba tudtam, hogy ők lesznek. Csak azt nem értem miért mindig ezt az álcát használja Louis, mikor jó maga is tudja, hogy már nem nyár van. Ma reggel, úgy maximum 5 fok lehet. Két szóval hideg van. Már lassan átválthatom az őszi kabátomat, télire. A két fiatal közbe egyre csak közeledtek, és közeledtek, mikor már majdnem elértek engem, én egy megjegyzést dörgöltem az orruk alá.
-Késtetek!- szóltam lágy hangon, mert nem akartam Fizz előtt kiabálni, az már milyen modor lenne a részemről.
-Bocsi, Fizz egyre lustább és lustább szokott lenni-kapta le szemüvegét, és már is elmerengtem a kék szemeibe. Nem Ida, tartsd magad! Tartsd magad! Emlékszel! Nem kell Louis, még azzal a két gyönyörű kék szemeivel sem.
-Ez nem is igaz, téged kellet felkelteni- háborodott föl Fizz testvérére, mire Louis a jól ismerhető állmosolyt dobta be nekem, majd Fizzre nézett.
-Fizz, tudod, hogy mibe állapodtunk meg!- suttogta oda Louis, csak sajnos eléggé jó fülem van.
-Nem kell a tesódra kenni olyat, amibe nem is ő vétkes- jegyeztem meg karba tett kézzel, mire Louis megint csak rám mosolygott, én meg próbáltam nem viszonozni, és nyugodt maradni.
-Most már befejezhetitek a kritizálást, inkább menjünk be! -ezzel a szóval bement kézen fogva Fizzel, én meg mentem utánuk. Nem egy nagy puccos hely, de azért egy-két jóra sikerült képet feltettek ám a falra. Mi egy olyan részen foglaltunk asztalt, ahol az üveg ablakokból nem lehet látni minket, tehát eléggé hátul. Fizz és Louis egymás mellet ült, míg én szembe velük ültem.
-Válasszanak a hölgyek, amit csak akarnak! Én állom! -szedte le magáról a kabátot Louis, és mily nem meglepő, hogy megint csíkos pólót húzott. Nem tudom miért szeret ennyire hordani csíkos pólókat. Talán, mert ez nem az a feltűnős típus, hanem szokványos.
-Szóval bármit?- fintorodtam, és szám széle felkanyarodott, és Louisra néztem elvetemült vigyorral. Louis rám nézett és egy  ideig habozott.
-Bármit- válaszolta végül egyszerűséggel Louis, és felemelte a mellette lévő étlapot, én is lekezdtem az enyémet. Egy kicsit meglepett, hogy Louis nem akad ki azon se, ha a legdrágább fogást kérem a reggeli közül. De valójában semmi extrára nem fáj a fogam. Kiskoromba is egy nutellás kenyér kellet nekem reggelire, és már is a mennyek közt éreztem magam....hogyhogy ezen az étlapon nincs ilyen reggeli. Pedig nagyszerű reggeli, és laktató. És teszek rá, hogy sok a szénhidrát benne. Mikro megakadt a szeme azon, hogy pirítós dzsemmel, azonnal megfogott engem, és elégedetlen tettem le az asztalra az étlapot. Nekem reggelre mindig édes kell, ha nem édeset eszek akkor hisztisebb szoktam lenni. A pincér megérkezett, és felkérte a rendelést.
-Én egy főtt tojást kérek szalonnával! Hát te Fizz? -jelentette ki Louis, és húgára nézett az utolsó mondatánál.
-Én azt hiszem zabkását kérek-válaszolta Fizz kedvesen.
-én egy dzsemes pirítóst szeretnék-jelentettem ki a pincérre nézve ő meg egy bólintással el is ment.
-Jut eszembe Dortohee tudja, hogy ma velem és Fizzel leszel? -férkőzött tekintetembe Louis.
-Hát nem igazából, csak annyit, hogy dolgom van mára- vallottam be egy kicsit keserűen, majd el is pirultam szégyenembe.
-Na látod Fizz, jegyezd meg, hogy soha ne kövesd Ida példáit! -oktatta ki Fizzt Louis.
-Szerintem még mindig ésszerűbb válasz, mint a tiéd- válaszolta Felicitie.
-Miért? Talán hazudott? -hajoltam közelebb feléjük.
-Fizz csak szeret túlzásokba esni, egy szavát se hidd el- karolta át Louis húgát.
-Még szép, hogy hazudott, azt mondta a fiúknak, hogy elvisz engem a fogorvoshoz, mivel be kell tömni a fogamat -válaszolta Fizz és elégedetten vigyorgott Fizz bátyára.- Ja és, hogy eléggé sok dolga van velem!
-Minek is kellet elméletbe elvinni a fogorvoshoz Louis- néztem érdeklődve a One Direction bohócára.
-Hát, mert ma kéne fellépnünk délután Londonba, de mondtam a fiúknak, hogy ma túlságosan is elfoglalt vagyok, ezért átettük honlapra- vallotta be Louis, én pedig szigorúan néztem rá -Csak azért, mert ma legalább egy kis időt tölthetek Fizzel, mert holnap megy vissza.
-Már lemondtátok a koncertet?- kérdeztem Louistól mi közbe fürkésztem a tekintetét.
-Hát...még nem tudok róla -nyögte ki nehezen Louis.
-Hívd fel a fiúkat, hogy ne mondjátok le! Mert ott leszel! -parancsoltam Louisra.
-De Ida...-próbált volna ellenkezni én viszont közbe vágtam.
-Hogyha az kell, hogy valaki vigyázzon a húgodra akkor itt vagyok én! Majd én vigyázok rá! -ajánlottam föl Louisnak.
-Megtennéd?- nézett rám reménykedve.
-Igen, meg én- mosolyodtam el, majd Louis egyből elő vette mobilját, és felhívott valakit.
-Hazza! Nem kell lemondani a koncertet, mert szabad lettem mára! -szólt bele örömmel Louis- Oké! Siettek!
-Na? -húztam föl a szemöldökömet.
-2-kor kezdődik, nekem meg délkor ott kell lennem, úgyhogy úgy készüljetek, hogy csak a délelőttöt tudom veletek együtt tölteni-magyarázta Louis, és ebben a pillanatban megérkezett a pincér a rendelésekkel, és tette mindhármunk elé, amit rendeltünk.
-Na ennek ünneplésére! Együnk-ezzel a mondattal bele haraptam a pirítósba, és észrevettem, hogy Louis mosolyogva figyel engem. Nincs mit tenni! Én és az áldott jó szívem!

Dorothee

Reggel arra ébredtem, hogy nincs itt megint Ida, viszont a hűtőn egy cetli állt. Azonnal letéptem és olvasni kezdtem.
Kedves Dorothee!
Ne haragudj, amit nem tudtam reggelivel köszönteni téged
,de dolgom akadt. Ne aggódj, este mindenről beszámolok, hogy
milyen is volt az X-Factor, és természetesen eléneklem
a számot is!
Ida
Jellemző, hogy Idát mostanság nem találom otthon. Én pedig még fél betegen itthon vagyok egyedül. Gyorsan elővettem a szekrényből a felfájás csillapítót és bekapattam gyorsan. Még mindig jelentkeznek ezek a reggeli fejfájások, ami remélhetőleg elmúlik a napokba. Hirtelen meghallottam, hogy valaki kopog, és én nem törődve azzal, hogy köntösbe vagyok kinyitottam az ajtót, és egyenesen Janettel szembe találtam magam.
-Szia! Halottam beteg vagy! -jött beljebb Janet, és becsukta maga után az ajtót.
-Csak tudni akartam hogy vagy- nézett rám Janet barátságosan.
-Hát már lábra tudok állni-mutattam a papuccsal eltakart lábamra.
-Ida szólt, hogy ma nem lesz itt, ezért gondoltam, hogy jövök és főzök neked valami finomat-jött be nappaliba, szatyraival, én meg azonnal megállítottam.
-nem fontos! Nem vagyok olyan beteg, hogy rám főzzél! -mentem Janet után, de mintha egy süketnek kiabáltam volna. Gyorsan letett szatyrát, és belekezdett a reggelibe. Én durcásan ültem le a mellettem lévő székbe, és figyeltem, hogy ügyeskedik Janet.
-Apropó, bocsi, de a szombati adáson elaludtam itthon-füllentettem egy kicsit, mivel nem is otthon, hanem a fiúknál néztem, de ezt nem muszáj tudnia. Vagyis inkább arról, hogy kivel barátkozok!
-Nem kell hazudnod én is olvasok pletykalapokat-válaszolt Janet. Nekem egy pillanatra kihagyott a szívverésem, és Janetre néztem.
-Én...-próbáltam kimenteni magamat, de Janet megelőzött.
-Tudom! Elakartad mondani, hogy az 1D fiúkkal lógsz, csak a megfelelő pillanatot akartad, ugye?- fordult felém Janet.
Igaza volt, valóban azt akartam, hogy, mint barát én mondhassam el neki, ne a pletykalapok közül halhassa ezeket.
-Igen, de látod tönkretették az újságok- pufogtam, mint egy 5 éves kisgyerek.
-Semmi gond! Én megértem! Ráadásul szerencsés lánynak mondhatod magad! Nem mindenki ilyen szerencsés, hogy ismerkedhet a fiúkkal!- mondta Janet mosolyogva, és tovább folytatta a reggeli készítését. Egy kicsit töprengtem azon, hogy Janetnek nincs-e kedve megismerkedni velük, aztán dűlőre jutottam.
-Ha akarod, bemutathatlak nekik-ajánlottam föl Janetnek, mire ő abba hagyta a hagyma szeletelését.
-Ez igazán kedves tőled Dorothee! De inkább nem! Nem akarok célzó táblává válni -válaszolta Janet remegő hangon.
-Miért mondod ezt?- kérdeztem bizonytalanodva.
-Dorothee!- fordult felém Janet- Bocs, hogy ezt mondom, és most, de tudnod kell, hogy ez nem olyan egyszerű ,mint hiszed! A fanatikus rajongók letámadnának téged, még az a szerencséd, hogy még időben letörölted magad a Twitterről, mert gyűlölködő üzenetekkel jól meg akadna a dolgod! Az örült rajongóknak, elég egy pletyka is, hogy elkezdjenek támadni! Még csoda, hogy személyesen nem akadt meg a dolgod velük....de én láttam, már Ida Twitterén, hogy egyre több negatív hozzászólást írnak neki. Én azért nem akarok velük megismerkedni, mert akkor egyből letámadnának a rosszmájú rajongók. Pedig hidd el szívesen találkoznék velük! De a One Direction jelenleg túlságosan is felkapott lett ahhoz, hogy megismerhessem őket! Én csak egy normális énekesnő szeretnék lenni!

3.kiszavazó show(2 .rész)

3.kiszavazó show(2 rész)

Dorothee

Mimi néni nem sokkal később az interjú megnézése után megérkezett két teás csészével, és az egyiket átadta nekem. Nagyon fel volt spannolva mikor kijött hozzám, bár nem tudom miért. Mimi már csak ilyen, sose tudja abbahagyni a mosolygást, szinte nem lehet semmivel se
felidegesíteni. Kiváló anya lehetne, ha lehetne. Sokak álmodnak olyan anyáról, aki mosolyog mindig, és megpróbálja nem túl feszíteni a húrt. Már csak néhány perc  az X-factor elkezdéséig, Mimi néni, pedig szürcsölte teáját, én pedig az enyémet.
-Szerintem Ida simán tovább fog jutni! Szerinted? -nézett rám Mimi néni, én pedig egy kis hallgatás után válaszoltam.
-Szerintem is, de ne kiabáljuk el - javasoltam. Volt már nem egyszer, hogy én úgy gondoltam ezt, és aztán csak vak lárma volt az egész.
-Mit ne kiabáljunk el?- dőlt hátra Mimi nyugisan a kanapénak.- Ha nem is hiszünk benne, persze, hogy nem fog továbbjutni!
-De én nem ezt mon...-próbáltam védelmezni magam, de Mimi néni lehalkított, mutató ujjával.
-Ssssh!- szisszent meg Mimi néni- Kezdődik!
A TV-hez fordultam, ahol már az X-Factor lógóját mutatták. Fentről kamerázva vették Dermotot, és a 11 döntőst.
-Tegnap este 11 produkciót láthattak ,ma pedig kiderül, kik is azok akik továbbjutnak a következő élő showba- mesélte el a történteket Dermot.- Ez a 3.élő show kiszavazása!
Az utolsó kijelentés után a közönség ujjongva fogadta a 3.élő show megnyitását.
Ezután megmutatták a tegnap esti történteket tömören. Amiről lemaradtam. Ahogy elnéztem a mentorok most is tudtak vitázni azon, hogy kiállnak mentorálltjuk mellet. Utána bemutatták a mentorokat és a kategóriát amit képviselnek. Amikor megemlítették, hogy kik lesznek a sztár
fellépők azonnal kiugrottam helyemről, de aztán pedig vissza is estem. Hisz a kedvenc énekesnőm is fellép. Kelly Clarkson fellép...és én nem lehettek élőben ott, hogy legalább ott lássam, de erre fel itt kell lennem. Mimi tanulmányozta az arcomat.
-Csalódott vagy amiért nem lehetsz ott?- kérdezte Mimi felém fordulva -Amiért nem láthatod Kelly Clarksont?
-Viccelsz?- fordultam Mimi felé kikerekedett szemekkel- Mióta vágyok arra, hogy találkozhassak vele vagy legalább egy koncertjén ott legyek, de eddig egyik sem történt meg. És most itt ülök, pont az nap, mikor fellép, ráadásul tegnap el is aludtam az adáson, és így nem tudtam róla ,hogy felfog lépni! Szerencsétlenség szerencsétlenség hátán! Már engem megfertőzött a 7 év balszerencse is.
-Nyugi! Nyugi-csitított el Mimi- Halottam arról, hogy néhány napig sztrájkoltál, aztán elveszteted a medálod, ezért tökéletesen értem, hogy milyen helyzetben vagy, de van olyan időszaka az embernek, mikor nem jön össze semmi.
-Hát akkor én abba vagyok-támasztottam meg arcomat tenyeremben.
-Tudod mit? Koncentráljál inkább a TV-re! Idának is jól esne, ha most nem duzzognál, hanem néznéd az X-factort- fordult vissza a TV-hez Mimi, és elő kapott egy cigis dobozt, amiből ki is vett egy szállat. Nem nagyon szeretem, ha éppen előttem cigiznek, de megpróbálom valahogy elfogadni. Zayn cigizésével is kezdek megbarátkozni, Mimiével is megtudok. Most már figyelmem visszaterelődött a TV-re ahol már a 4 mentor székében ült, és Dermot elmondta, hogy lehet szavazni. Kissé más így TV-ből nézve, mint élőben. Mármint a TV-n keresztül jobban láthatjuk őket. A mentorokat is nem háttal látom, hanem őket veszi a kamera elölről. Ismétlem elölről. Megakadályozott abban, hogy lássam a mentorok arcát, hogy valamit ki tudjak nézni a tekintetükből, de a távolság is igényt tartott erre.
-Hölgyeim és uraim! Jöjjön Kelly Clarkson- erre a mondatra, amit Dermot mondott felemeltem a fejem. Azonnal figyelni kezdtem a képernyőt, amiből egyelőre egy bemutatkozó videót láthattam Kelly Clarksonról s a pályafutásáról, a sikereiről. Kellly Clarksonra felnézek, nagyon tehetséges. Szépen énekel, jók a dalai, és nem a botrányairól híres. Most a Mr . Know it All című számát mutatja be. Gyönyörű dal, nem is tudtam levenni róla szemem. Imádom Kellyt, és remélem, hogy egyszer élőben is találkozhatok vele. Bár most is szerencse nem mellém szegődött, hogy nem láthattam élőben, de legalább tudom, hogy itt van Nagy -Britanniában, vagyis közel hozzám. Már ez is úgy fel tud dobni. Utána visszamutatták a tegnapi előadásokat. Meg kell, hogy mondjam, mindenkiből kijött a tűz. Még Janetből, pedig elégé nehéz elképzelni, hogy a hangjával ilyet is képes csinálni. Utána fellépet Professor Green és Emeli Sandé. Utána megint elhadarta Dermot a kódokat, és fellépet Bruno Mars Runaway Baby-vel. Meg kell mondjam, hogy Brunoba nem tablózott le sohasem. Nincs negatív kritikám, de jót se tudok mondani róla, ő olyan semleges sztár, akit ismerek, de inkább távol tartom magamat az ő zenéjétől. És milyen gyorsan eltelt az idő, hisz
Dermot bejelentette, hogy nem fogadnak el több szavazást. Máshogy hangoztatva, le van zárva szavazás. Dermot ezután bemutatta a 4 kategóriának versenyzőit, és mentoraikat. A fények most egyenesen a versenyzők felé irányult.
-Meg vannak az eredmények-szólalt meg Dermot-9-en jutnak tovább, és a felmaradt két ember fog párbajozni! A neveket nem a szavazás alapján sorolom el!
-Az 1.versenyző aki továbbjut-hallgatott el Dermot egy ideig- Marcus!
Marcus megölelte mentorát, és a többi fiút, és ment le a színpadról.
-A 2.továbbjutó,aki biztosnak tudja magát a következő hétre-tett egy kis hatás szüntet Dermot, aztán megszólította Mishát- Misha B!
Misha megölelte két barátnőmet, és lement a színpadról.
-Aki továbbjut a következő adásba-halkult el Dermot- Johnny!
Sami ujjongva fogadta a hírt ,és megölelte Johnnyt, majd Johnny elköszönt mentorától és Kittytől.
-Aki továbbjut a 4.élő showba- megint egy hatás szüntet gyakorolt be Dermot- Rhythmix!
A lányok elsőnek alig hitték el, hogy továbbjutottak, de én jól tudtam, hogy továbbjutnak. Bár nem láttam az előadásukat, csak egy kis részét. Keshától a Tik Tok-ot énekelték el.
Az 5.versenyző, aki továbbjut-méregette a versenyzőket Dermot mikor ezt mondta- Janet!
Megkönnyebbülten sóhajtottam föl, Kelly és Ida megölelték őt közösen Janetet,és lement Janet a színpadról.
-6.-ként jut tovább-elegem van ebből a várakozásból, csak varátankaz eredménnyel- Craig!
Egy mosoly terült el az arcomon. Drukkoltam Craignek, hogy továbbjut.
-Fellélegzhet 7. ként- húzta meg száját Dermot, és egy kis szünet után kimondta nevet-Ida!
Ekkor felugrottam örömömbe, de olyan vissza is estem a kanapéra.
-Na látod kincsem, mondtam, hogy aggodalomra semmi ok- szívott bele cigijébe Mimi, de már a csikk elég lekicsinyedett.
Visszanéztem a TV-re és már Dermot a 8.névvel váratott minket.
-Frankie!- egyből lefagyott az arcomról a mosoly. Olyan örömmel fogadta, és Garyt megölelte néhány pillanatra, de aztán ment is le udvariatlanul Garyt ott hagyva a színpadon. Nem csodálom, hogy kifujolták többen is. Gary még megtapsolta a már lemenő Frankiet és ő is lement a színpadról. Bár gondolom nem éppen a legjobb kedvében. Azért nem érdemelte meg Gary, hogy így viselkedjen vele Frankie. Nagyon tapintatlan volt Frankie.
-Már csak 3 versenyzőnk marad, viszont csak egy juthat tovább biztosan-nézett Tulisa csapatára, és Louis még két huszonöt év felettijére- The Risk, Sami és kitty! Aki utolsóként jut a következő élő showba...The risk!
A fiúk ugrálva fogadták a hírt, Tulisa is örült, hogy továbbjutott a csapata. Louis két megmaradt versenyzőjével középre fáradt.
-Szóval most azonos kategóriájúak párbajoznak. Kitty és Sami- jött a lányok fele Dermot- A szünet után visszatérünk a párbajjal!
-Nem hiszem el- morogtam az orrom alatt.
-Figyelj!- elkell fogadni, hogy mindenki más és más! Frankie is lehet ,hogy egy bunkó, de elkell ismerni, hogy jó énekes -magyarázta el Mimi néni az ő véleményét, de valahogy nem tudtam egyetérteni vele, hol ott szerintem is így van.
-Nem érdemelte meg, hogy továbbjusson-mérgelődve dőltem a kanapénak- Már múlt héten kik ellet volna esnie! Nem tud elférni az a nagy arca az X-Factorba. Közbe megkezdődött az X-Factor, és újra a TV-re szegeztem a tekintetem.
-Újra itt az X-Factor! Néhány perccel ezelőtt megtudtuk, hogy ugyanazon mentor két versenyzője méri össze az erejét! Kitty és Sami fog
párbajozni! A párbajt Sami kezdi- Dermot Lousihoz fordult- Louis mutasd be az első versenyzőt!
Louis csak némán ült a székében.
-Gyerünk Louis- erősködött Dermot.
-Várj! Várj! ki is kezdi? -kérdezi Louis Dermottól.
-Sami kezdi-adta meg a választ Dermot.
-Jöjjön Sami Brookes- fordította rövidre a szót Louis.

 
Tetszett, amit előadott Sami, nagyon jól énekelte is el. Csak gratulálni tudok neki. Mikor befejezte Sam ia dalt egy rövid öleléssel elbúcsúzott Dermottól.
-Louis mutasd be a következő versenyzőt-fordult Dermot Louishoz.
-Következzen Kitty-szólt most már egy kicsit jobb kedvvel Louis.
Kitty Lady Gagtól adta elő a The Edge Of glory című számot lassítva. Kittyhez jól ment a dal, de szerintem jobb lenne, ha ő esne ki most.
-Mostantól rajtatok áll, hogy kit küldöttök haza! Ha egyelő arányú patt helyzet, vagy is kinyitjuk a borítékot-fordult Dermot a mentorokhoz- Oké! Gary te kit küldenél haza?
-Elsőnek is meg kell jegyeznem, hogy mind a ketten lehengerlően teljesítettetek -hajolt közelebb a mentor asztalhoz- Sami rád nem igazán jellemző ez a rock, talán ezért is kerültél ilyen helyzetbe. Kitty viszont...belőled nem néztem volna ki, hogy most itt fogsz állni! Már csak azért is nem, mert illik hozzád ez a stílus. Akit ma haza küldök...Sami!
Sokan fujoltak a kijelenéseden, én is többek közt legbelül.
-Köszönjük Gary- nézet egy pillanatra Dermot Garyre majd Kellyre terelődött a figyelme -.Kelly te kit küldesz haza?
-Ti mind a ketten fantasztikus énekesnők vagytok! Én arra kérlek titeket, hogy akármelyikötök is megy haza ne hadjátok abba az éneklést, hisz emberek ezrei kíváncsiak rátok- mesélte el a kis monológot -Sajnálom, de Samit kell haza küldenem!
Hát Kelly,mint mindig rossz döntést hozott a részemről.
-Tulisa te kit küldesz haza? -fordult a fiatal mentorhoz Dermot.
-Amit Gary mondott én teljesen egyetértek, csupán abba nem értek vele egyet, hogy szerintem Saminek igen is jól állt a rock-egy kicsit húzta az időt, majd választ adott Tulisa- Én Kittyt küldöm haza!
-Louis te kit küldesz haza? -nézett Dermot Louisra.
-Először is szeretném, ha a döntésemet nem úgy fognátok fel, hogy most az egyikötöket jobban szeretem, mint a másikat- szögezte le Louis- Én most az alapján döntök kibe is látom, érzem azt a bizonyítási vágyat, hogy azzal talán még a fináléba is bekerülhet. Ha mással állnátok szemben akkor természetesen kiállnék mellettetek, de így elégé nehéz a döntés! És nem akarom tovább húzni az időt, mert így csak még rosszabb nekem is és nektek is. A lényeg, hogy ne úgy fogja fel az illető a dolgot, mintha az én szemembe nem érne semmit....akit ma haza küldök az Sami!
Egy kicsit elszomorodtam, hisz Sami egy nagyszerű énekesnő, és nem az a sztár típus, de még is meg van a tehetsége. Épp ezért sajnálom, hogy most őt kell haza küldeni.

3.kiszavazó show(1.rész)

3.kiszavazó show

Dorothee

Nem kell mondanom, hogy a fiúk nem örvendeztek, mikor megláttak engem a földön feküdve. Rögtön a helyemre cipeltek, és össze-vissza kérdezték, hogy miért csináltam ezt....hát ami azt illeti jobban megérte volna, ha nem is nézem meg ma az X-Factort, mert úgy is csak az lett belőle, hogy elaludtam, és több kárt hoztam magamra, mint hasznot. Szóval nem éppen ez volt a legszerencsésebb estém. Másnap reggel Ida eljött értem, hogy elvigyen a hotelbe. Direkt taxival jött, hogy nehogy még jobban megbetegedjek a kint a hidegben. Még mindig nem sikerült kigyógyulnom a betegségből. Tegnap este is elfújtam nem tudom hány papír zsebkendőt, ma pedig egész nap csak tűszögök. Már a hotelbe ülök, ahol Ida viseli a gondomat estig. Aztán feljön hozzám Mimi a portás, hogy viselje a gondomat. Már délután volt mikor Ida már elkezdett készülődni az X-Factorra. Egy magazint olvastam teli pletykákkal. Bár váltig állítom, hogy a fele nem is igaz. Ida most éppen a zuhany alatt van, ezért nem tudom megkérni őt, hogy hozzon valami izgalmasabb olvasni valót. Ami pedig a lábamat illeti, már érzem, hogy tudok rajta járni, de valamikor elvesztem az egyensúlyomat. A doki, aki ma reggel itt járt megerősítette, hogy nem igazán tudok sehova se menni, ezért elfelejthettem a ma esti X-Factort is. Kissé már kezd untatni, hogy a betegség miatt ki kell hagynom ilyen dolgokat, mint Ida fellépése. Mérgelődtem magamba még most is. Tétlenül feküdtem mostanra az ágyamba, kezembe továbbra is a magazinnal. Végre egy ajtónyitódás hallatszott, és megkönnyebbülten sóhajtottam föl. De aztán rá kellet jönnöm, hogy ez a bejárati ajtó volt, és a hang is eléggé ismerős volt.
-Hahó! Van itthon valaki?- kérdezte egy jól ismert hang. Szerencsére a szobaajtóm résnyire nyitva volt, ezért hallja mit mondok.
-Igen!- válaszoltam az ajtó felé, és lépteket halottam. Jól tudom, hogy ki volt az, már a lépteiről is. Lassan már úgy érzem nincs olyan dolog, amit ne tudnék róla. A lépéseit, a hangját....már ezekről fel tudom ismerni, akár egy 800 fős ember közül is. Lassan az ajtó kitágult, és bejött az illető.
-Szia Dorothee! -köszönt halkan az illető, és becsukta maga után az ajtót.
-Mit keresel itt?- köszöntöttem ,,udvariasan". Ő szó nélkül közelebb jött az ágyamhoz, és tanulmányozni kezdett engem.
-A tegnapiról egyszer se tudtam elmondani a véleményem...kezdett bele az illető, de én leállítottam.
-Liam! Ha ki akarsz oktatni, akkor már elkéstél! Megkaptam a magamét!- hadartam el gyorsan a szavakat. Liam leült az ágyam szélére, és megvakarta tarkóját.
-Én csak válaszokat szeretnék-szólt óvatosan Liam.
-Mire?- hajtottam le a fejem a párnámba.
-Miért csináltad? Tudtad, hogy Joshnak is szólhatnál, akkor miért nem tetted? -tette fel a kérdéseit Liam. Én meghúztam a szám, majd próbáltam összeszedni a megfelelő szavakat a fejemben.
-Gondoltam, hogy egyedül is képes vagyok rá. Tudod, hogy én nem igazán szoktam elfogadni a segítséget, csak végesetén-mi közbe ezeket mondtam a plafont néztem, és a takaró alatt belemélyesztettem körmeimet a lepedőbe.
-Hát épp ez az!- rázta meg a fejét Liam- Dorothee nincs mit azon szégyellni, hogy segítséget kérsz.
-Nekem viszont sose adatott meg, hogy valaki segítsen-válaszoltam lelketlenül Liamnek- Már hozzá szoktam, hogy a magam ura legyek, és, hogy nem tudok senkibe se kapaszkodni!
-Most van egy esélyed, használd...-de Liam nem tudta befejezni, mert Ida jött be az ajtón, felöltözve. Liam azonnal felpattant a helyéről.
-Majd később vissza jövök- hátra arcot is tett Ida, de Liam megállította.
-Nem! Amúgy is nekem is indulnom kell, csak egy pillanatra jöttem fel megnézni Dorotheet -mikor engem említett hátra mutatott hüvelykujjával rám.- Jut eszembe Louis üzeni, hogy holnap valami találkozótok van, de eddig nem tudott téged elérni!
-Igen kikapcsoltam-vágta rá Ida egyszerűen- De üzend neki, hogy majd hívom őt!
-Oké!- Liam ezzel hátra fordult felém- Használd ki a lehetőséget! Mert különben egy nap arra ébredsz, hogy te maradsz magadnak! És magányosnak nem igazán jó lenni!
Nagy csend lepte be a szobát Liam beszéde után. Ida értetlenül nézett ránk, nem tudta mi folyik itt. Liam visszafordult Idához.
-Sziasztok! És sok szerencsét Ida- veregette vállba Idát Liam, és ki is ment a szobából.
-Kösz- suttogta Ida Liam felé, aki már csak behúzta a másik oldalon az ajtót, így kettesbe hagyva Idával. Ida kitágult szemekkel figyelt engem.
-Mi van- tátottam szét a karjaimat.
-Miről beszélt?- mutatott az ajtóra, amin nem rég Liam ment át.
-Semmiről, csak aggódik értem! -legyintettem Idának, hogy zárjuk le a témát- Izgulsz?
-Nem- rázta meg a fejét- Szépen néznék ki, ha pont a legkedveltebb zenei műfajba buknék el!
-Szóval, ha párbajra kerülne a sor....-húztam tovább az utolsó szót.
-Igen, akkor keresnék egy másik műfajt-ment az ablak felé Ida. Csak nézte, hogy kint mi minden történik. Ami azt illeti autók zúgását, és mentőautó szirénáját is lehetett hallani kintről.
-Nekem ez fontos-válaszolt egy kis idő után Ida- A zene az életem! Nem tudnám mit kezdenék e nélkül!
-Megértem-szóltam halkan Idához, aki még mindig az ablakon lesett ki.
-ma semmi képen sem szabad elbuknom- simította végig ujjait az üvegablak sima felületén. Ujjai remegtek az üvegen, körmei most nem voltak befestve feketére, ami eléggé ritka, hisz Ida szereti festeni a körmét, főleg fehérszürke és fekete színbe. De most láttam hosszú, vékony ujjait, amik most nincsenek eltakarva, és az igazi arcukat mutatják. A mai nap nagyon fontos Idának. Tegnap olyan zenei műfajt képviselt, amivel tovább szeretne foglalkozni. És összeomlana, ha kiderülne ,hogy nem is jó amit csinál. Néma csend ült a szobában. Még a légy zümmögését is jó lehetett hallani.

-----*-----

-Táskám megvan, szerencse karkötő megvan-nézett körül magán Ida- Ohh és minden ruha darab rajtam van! Tökéletes!
-Á-Á! Még addig nem tökéletes, míg nem viszed el az uzsidat -jött elő a konyhából Mimi egy papírzacskóval a kezében.
-Mimi néni, kérem ne csinálja-sóhajtott fel Ida- Már az is nagy dolog ,amiért vigyázz Dorotheera!
-Üres hassal, nem szabad kitenni a lábadat, eszegesd el majd az úton-tette be a táskájába Mimi az uzsonnát, és oda ült mellém a kanapéba. Igen a nappaliba voltam a kanapén. Valamennyire sikerült egyedül a kanapéhoz érkeznem, de még a Ida közelembe volt, mikor a kanapéhoz sétáltam.
-Mi értünk pedig ne aggódj! Dorotheeval itt szorítunk neked, hogy tovább juss! Meg persze a többieknek- karolt át Mimi engem. Mimi olyan lett volna, mintha a nevelőanyám lenne, aki rajta tartja mindenkin a szemét a versenyzők közül. Mimi elárulta, hogy sajnos neki nem adatott meg az, hogy gyereke lehessen, ezért is vállalta el a portás szerepet az X-Factornál, mert szeretne vigyázni az ,,örökbefogadott gyerekeire".
-Na, akkor azt hiszem mindenem megvan-nézett körül Ida-na mennék is!
-Szia!- ölelte meg Idát Mimi.
-Sziasztok-intett egyet Ida, majd a bejárati ajtón távozott is. Mim i néni vissza jött hozzám és leült mellém a kanapéra.
-Nos, hogy alakulnak a dolgok?- érdeklődött Mimi néni, fogalmam sincs miről.
-Parancsol?- húztam össze szemeimet.
-Közted és Liam között-mosolyogott továbbra is rám- Ma láttam, hogy jött hozzátok!
-Igen, csak érdeklődött a hogy létemről -fésültem ki egy tincset a szemeim közül.
-Ez kedves dolog-mosolygott továbbra is vörös ajkaival Mimi.
-Igen, tudod mióta itt vagyok úgy érzem, hogy Ida mellet ő a második fél aki aggódik értem, és megért-mosolyodtam el.
-Tudtam, hogy csak idők kérdése, hogy végre rájöjj a tényekre -vette el a dohányzó asztalon lévő csészét, amibe kávé volt.
-Milyen tényekre?- néztem Mimre, aki dúdolva iszogatta a kávéját.
-Majd rá jösz- legyintett Mimi néni, és tovább iszogatta kávéját. Mikor befejezte a kávézást önelégülten lecsapta a dohányzó asztalra.
-Dorothee nem kérsz valamit inni? Ilyenkor szükséges a sok folyadék-fordult hozzám Mimi.
-Most, hogy mondod rám férne egy kis tea-köszörültem meg torkom.
-Várj egy kicsit, és jövök a legfinomabb teával-állt föl a helyéről Mimi néni, és ment is a konyhába, én pedig a távirányítóhoz nyúltam az asztalon, és bekapcsoltam vele az előttem lévő TV-t. Még 1 óra van az X-Factor kezdéséig. Kapcsolgattam a csatornákat, és egyen meg is akadt a szemem. Gyorsan visszakapcsoltam a vagy 4 csatornával korábbira, és akkor vettem észre, hogy a fiúk egy interjút adnak.
-Mai vendégeink a legsikeresebb fiú banda tagjai! A One Direction- jelentette be a házigazda ,és leült szembe  fiúk mellé.
-Fiúk! Jó hallom, hogy elkészült a második videóklipetek, ugye?- nézett az 5 fiúra, akik egymásra néztek.
-Igen, mi csak örülni tudunk neki, mert míg több ember felfigyel a zenénkre. Dörzsölte meg az arcát Louis.
-Legújabb források szerint a napokba egyre többször találkozgatsz az egyik X-factoros versenyzővel, Ida Draperrel- nézett Lousira a házigazda.
-Az igazság közé tartozik, hogy Idát már rég óta ismerjük, ezért nem meglepő, hogy látnak minket vele egy utcán- válaszolt könnyed hangon Louis. Az biztos, hogy Louis ezzel csak leplezni akarta a kialakuló kapcsolatukat, hisz akkor egy kis nyugtuk se lenne, ha kiderülne, hogy több van itt, mint barátság.
-De nem csak ez az egyetlen kialakuló kapcsolat az X-Factoros versenyzőkkel-ekkor Liamhez fordult, aki a másik oldalon.- Sokan érdeklődnek arról, hogy mi van a kiesett Dorothee Schleret közt, és közted!
-Ami azt illeti...-birizgálta idegesen Liam ujjait. Ami azt illeti, nekem is kattogott, most az agyam, mi van, ha olyat mondott az interjúban, aminek nyoma marad.
-Igen sokat találkozgatok Dorotheeval, de ő csak egy nagyon kedves barátom! Semmi több -magyarázta el Liam a házigazdának, aki egy szúrós tekintettel nézett Liamre. Gondolom nekik sem kedvez az, hogy nem tudnak kifacsarni semmit a fiúkból ,hanem továbbra is csak azt mondogatják, hogy a barátaink, de semmi több. De végül is csak próbálnak védeni minket a papparazik elől, tudják, hogy nekünk se lenne nyugtunk, ha belekevernének a sztár világba.
-Harry- fordult a nő Harryhez- Már egy ideje nem hallottunk arról, hogy befűztél volna valakit! Leálltál a csajozásról!
Harry elsőre csak megvillantotta tökéletes fogsorát, majd választ is adott:
-Mondjuk úgy, hogy valaki azt mondta nekem, hogy nem csak ilyen dolgokra kell fecsérelni az időt!
Van egy olyan érzésem, hogy ezt Tresha mondta neki. Ida mondogassa, hogy milyen sok idézete szokott írni a Twitterre. Nyilvánvaló, hogy ezt is ő mondta Harrynek....talán még is meg tudja őt változtatni. Amióta megismertem Harryt, azóta mindig olyan csajozós fiúnak tűnt, de most Tresha teljesen megváltoztatta őt. Ki mondta, hogy Harry Styles szíve nem nyitható meg?

Mimi Brown (Mimi néni)

Tökéletlen éjszaka

Tökéletlen éjszaka

Dorothee

Az esés magában nem volt olyan fájdalmas, mint gondoltam. De az a nagy merevség ami utána jött az felkavaró. Akárhogy is akartam, nem tudtam parancsolni se kezemnek, se lábamnak. Semmimnek. Mintha ide gyökereztem volna a padlóhoz. Egyedül csak is az eszem mondogatta azt, hogy álljak föl, de mi értelme annak, ha nem bírok felkelni. Odanőttem a padlónak. És néhány percig így is feküdtem a földön, majd kezdtem érzékelni, hogy kezemet végre tudom uralni. Belemarkoltam a szőnyegbe, és próbáltam a hasam alatt lévő kezemet kihúzni onnan. Végre mind két kezemet mozgásra tudtam bírni, egyedül lábam nem tudott még sehogy se reagálni a paranccsal, amit az agyam küldött neki. Láb ide vagy oda.....ha már nem élőbe, akkor TV-be de megnézem Idát. Sajnos csak a nappali TV-éről tudok, ezért lépcsőt kell másznom. Felemelkedtem teljesen addig, ahogy csak a kezem tudott, és elkezdtem velük menni, vonszolva a lábamat magam után. Nehezebb, mint gondoltam kézzel menni, hisz a lábam súlya, ami most nem tud segédkezni az most hátrányt biztosít nekem. Próbáltam minden egyes porcikámat bele adni a mászásba. Bár ne szőnyegen kéne másznom, egy csiszolt kövön például száguldanék, segítene legalább a célom elérésében. Viszont a szőnyeg csak hátráltat. Kezdetek nyilalló fájdalmak keletkezni a karjaimban, de nem adtam föl. Végre elértem a lépcsőt, és most kellet azon gondolkozni, hogy csináljam azt, hogy még véletlenül se gurujak le róla. Ekkor egy ötletem támadt. Két merev lábamat a második lépcsőfokra tettem, az elsőre pedig ráültem. És így vonszoltam le magamat. Lábaimat karjaimnak köszönhetem, hogy egyik lépcsőfokról a másikra viszi. Mikor végre leértem a földszintre. Megint a bevált karjaimmal vonszoltam be magamat a nappaliban. Végre egy darabka a kőből leeset a szívemről. Most már csak el kell magamat vonszolni a TV-hez és ott bekapcsolni. Karjaimon teljesen kirajzolódtak az erek a sok erőlködéstől. Mikor végre oda értem megkönnyebbülve emeltem följebb magamat, de nagy csalódottságomba, az újfajta TV-nek sajnos nincsenek gombok, amivel be lehetne kapcsolni vagy valami. Na ezért nem szerettem ezeket a szélesvásznú HD TV-ket, mert ahhoz feltétlenül egy távirányító kell, és kérdéses, hogy a fiúk hova rejtették. Körül néztem a nappaliba, hogy vajon merre lehet, és akkor megláttam, hogy az egyik polcon van. Ha most állni tudnék, simán fel is tudnám érni, de így örülök, ha a polcot ép, hogy megérintem. Amennyire csak tudtam felemelkedtem a polc felé, de nem volt elégé hosszú karom, hogy véletlenül is meglegyintsem a polcot. Továbbpróbálkoztam. Nem tudom, hogy már hanyadszor próbáltam, de végül rájöttem, hogyha a polcot jó erősen megütöm, akkor talán sikerül leszednem onnan. Ahogy elnézem, nincs semmi törékeny, csak néhány könyv, és egy kép. Ha szerencsém van, akkor se a távirányító, se a képkerettel kiegészített képnek nem fog baja esni. Minden erőmet összeszedtem és csak is a polc aljának középpontjára összpontosítottam. Csak is azt figyeltem, és erőt gyűjtöttem. Egy hirtelen mozdulattal elértem, amit akartam, és a polc valóban megremeget, de csak annyira, hogy egy kicsit arrébb menjen a helyéről a távirányító, és, hogy egy könyv leessen. Remek! Az első próbálkozás befuccsolva, jöhet a következő gondolat...egy seprű kellene, vagy akármi, aminek hosszú vékony nyele van. A konyhába kúsztam el, szerencsére közvetlen a nappali mellet van a konyha. A konyha kövén már jobban tudtam közlekedni, hisz csúszós volt, ám de rettentően hideg. Végre, megláttam egy életmentő seprűt a sarokban. Óvatosan húztam meg az alját, fokozatosan lejjebb húztam, hogy még véletlenül se essen rám. És végre sikeresen földet ért, és magammal vonszoltam. Kicsit még mindig nehézkes volt a közlekedés. Kezeimből már kipattantak az erek, és üvöltöttek a fájdalomtól, de nem adhatom föl, már érzem, hogy arcom is lángol, de nem érdekel. Végre beértem a nappaliba, és végre elértem újra a polc fele. A seprű nyelét oda nyújtottam a távirányító közvetlen közelébe. Elkezdtem célozgatni a távirányítót, és sokadik próbálkozásra, végre sikerült leesnie, elém. Most már csak reménykedni, hogy nem olyan erős ütés volt, hogy el is romoljon. Az kész tragédia lenne, és valószínűleg hisztiznék is e végett. A seprűt a falhoz döntöttem, gondoltam, majd visszateszem, ha megnézem az X-Factort. Vonszoltam magamat a kanapéhoz, és megkapaszkodtam az ülésébe, és húzni kezdte magamat a kanapéra. Addig húztam magamat, míg a lábam is föl nem ért a kanapéra. Először kifújtam jól magamat, és próbáltam nyugtatni a testemet, hogy végre megnyugodhatunk. A távirányított szorongattam a kezemben, és egyenesen a TV-vel szemben tartottam. Bár már a karom felmondta a szolgálatot, és csak is az akarat tudta még életbe tartani. Megnyomtam remegő ujjal az 1-es gombot, és azonnal beadta az X-Factort. És pont Ida volt benne. Ma egy rockos számmal kellet előjönni, és Idába nem kellet csalódni. Michael Jaksontól hozta a Thrieller című számot. Nagyon jó csinálta érződött benne a szenvedély. Sajnos már csak ezt a fél percet láttam, mert vége lett a dalnak. A közönség őrjöngve tapsolt.
-Ida, ma te egy vérbeli rock zenész voltál-fakadt ki Louis örömétől- Ebbe volt vagányság, vadság, eltökélés! Ezt szeretném el tőled várni!
-Egyetértek Louis-val! Már még csak azért is, mert végre felcsaptak belőled a lángok- mondta Gary dicsérően de a végét elnevette- Mármint ne szó szerint értsd!
Tulisa és Kelly is elkezdett kuncogni Gary szó fordulatán.
-Nagyon tetszetél!- mondta ki a végeredményt Gary.
-Nekem is nagyon tetszettél! Bár reménykedtem, hogy csapkodni is fogod a mikrofon állványt, nem csak elhajítani- mosolyodott el Tulisa- Mindegy, nem kell ide a mikrofon állvány kivesézése! Inkább azt mondanám, hogy Rock and roll! Ez Rock and roll volt!
A közönség még ujjongóbban kiáltott fel Tulisa kijelentésére.
-Ida mivel is tudnám meghálálni azt, hogy mindig a maximumot hozod ki magadból -kérdezte boldogan Kelly- Tudod engem is tanítottál valamire ezen a héten! Arra, hogy a rock zenét nem úgy kell felfedezni, mint egy törészúzási ingert, hanem, mint egy érzést. Köszönöm!
Dermot oda ment Idához, és egy rövidke kérdéssel jött elő:
-Ida milyen volt ez a hét számodra? Mint tudjuk te a rock szerelemese vagy!
-Nagyon de nagyon jó volt! Számomra ez volt a legjobb hét-csattant ki örömétől Ida. Erre muszáj voltam elmosolyodni.
-Ha önök szerint Ida tényleg olyan jártas a rockba, akkor ne ücsörögjenek tétlenül! Nyúljanak a telefon után! Ida Draper!- mutatott végül Idára, aki elment a színpadról. Utána jött Craig. De valahogy Craig kis filmén a szemem kezdett leragadni, próbáltam fent maradni. De végül a sötétség vette felettem át az irányítást, és néhány perc múlva mély álomba keveredtem.

-----*-----

Szemem lassan kezdett kinyitódni, és az első dolog, amit meg akartam nézni, az a TV volt. Lassan felültem, és tovább fürkésztem a TV-t, amin most valami akció film ment. Próbáltam beazonosítani a történteket, aztán rájöttem, hogy Ida előadása után nyomban elaludtam. Gyorsan észhez tértem, és kikapcsoltam a TV-t. A gond, hogy mikor lejöttem a nappaliba akkor még egy kis világosság volt, ami kintről jött, most viszont teljes sötétség uralkodott a házban. Be kell vallanom, hogy féltem csak is a fenti nappaliból jött egy kis fény, azt is csak az éjjeli lámpának köszönhettem. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el mióta véget ért az X-Factor de abba biztos voltam, hogy nincs elég időm ahhoz, hogy a seprűt elvigyem a helyére, majd holnap valahogy kimagyarázom. De most indulnom kell felfele. Óvatosan leeresztetem két kezemet, és lecsúsztam a kanapéról, és megint elkezdtem mászni a szőnyegen. Egészen belejöttem ebbe a kézzel való járkálásába. És már elértem a lépcsőt, ha szerencsém van, akkor....de ekkor egy ajtónyitódást hallottam, és azonnal fel kapcsolta az illető a villanyt. Hát nem nehéz kitalálni kik álltak velem szemben.
-Dorothee?- kérdezték kegyszerre mind meglepetten.
-Sziasztok-intettem nekik egyet, és zavarosan nézegettem, tovább a padlót. Hát ez eléggé nagy koppanás volt a részemről. Megpróbáltam észrevehetetlenül megnézni az X-Factort, ami nem sikerült, és bealudtam, majd ott hagytam nyomként a seprűt, és a tetejében a fiúk végül haza érkeztek az előtt mielőtt elértem volna a fenti nappalit. Mit ne mondjak, nem ez éltem legjobb estéje.

Teher,teher hátán

Teher, teher hátán

Liam

Magamba temetkeztem...el sem hiszem, hogy amit megtaláltam medált az Dorotheé volt. Még is még ez a kijelentés tett eleget ahhoz, hogy bevalljam, hogy én nálam van...de mondjuk, mi van, ha másik medálról van szó? Ugyan már Payne, csak nem járdosnak francia turisták, akiknek véletlenül pont ugyan ilyen medál lóg a nyakukban. Ráadásul pont olyan helyen, ahol Dortohee is volt. Kit álltatok? Dorotheé volt a medál....és ami a legrosszabb volt, hogy még is az az önzőség túl uralkodott rajtam. Egyszerre keserűséget, kételyt éreztem valamint önzőséget. De Dorothee....majd a megfelelő pillanatban vissza fogom adni neki egy jó fedő sztoryval, de addig is jobb, ha nem beszélek róla. Hadj érezem, hogy valaki itt van mellettem legalább 1-2 napig. Dorotheera, néztem aki már egyenesen rémült arcot vágott.

-Minden rendben? -nézett rám Dorothee gyönyörű barna szemeivel.

-Igen, persze -hadartam el gyorsba, a hazugságomat, majd inkább nem szemébe nézve tettem meg újra a mocskos húzásomat- Sajnálom a medálod! Biztos egyedi darab volt, ráadásul, ha a nagymamádtól kaptad....kár, hogy nem tudom, hogy hol van!

-Semmi gond Liam- erőltetett egy kis mosolyt az arcára Dorothee. Tessék, tesz róla, hogy bűntudatott keltsen bennem!

-Dorothee eldöntötted, hogy jössz-e az élő showra?- kérdeztem bátortalanul.

-Milyen kérdés ez? Persze, hogy megyek-förmedt rám Dorothee.

-Csak azért, mert ha nem tudsz felállni..- tettem védekezésbe két karomat magam elé.

-Liam, fel tudok állni- ezzel a mondattal felállt, de mikor elengedte a kanapét akkor összeesett volna, ha nem ragadtam volna meg.

-Szerintem, ez nem vitás! Itt kel maradnod -állítottam föl Dorotheet, és visszafektettem az ágyba.

-De én jól vagyok-vágott vissza keményen Dorothee.

-Figyelj! Nem kockáztathatunk, ha netán út közbe összeesnél, nem akarjuk, hogy bajod essen -magyaráztam el Dorotheenak a tényeket, mi közbe durcásan fonta össze karját-Ida is ezt akarná!

Dorothee csak tovább pufogott a helyén. Gyorsan kutattam a zsebembe úgy, hogy ne hallja meg a medál csörgését, és kivettem Dorothee mobil telefonját.

-Tessék! Hívd fel! Majd ő eldönti, hogy jössz vagy nem-nyújtottam át Dorotheenak a telefonját, ő pedig szó nélkül elvette, és máris tárcsázni kezdte a számot. Én jobbnak találtam, ha nem hallgatom a beszélgetést, ezért inkább kimentem a nappaliból.

Dorothee

-Ida-szóltam a telefonba halkan. Tudtam, hogyha 8 óra előtt felverem Idát, lecsap egy hisztit.

-Dorothee! Nálad nem ismerik azt, hogy 8 óráig ne keltegess senkit, sőt te se kelljél föl, ha ilyen állapotban vagy...-és még egy pár sort el hisztizett a telefonba, amit muszáj volt végig hallgatnom. Mikor már úgy éreztem, befejezte a leszidást végre megszólaltam!

-Oké, vége van fegyelmező órának tanárnő? -tanulmányoztam körmeimet mi közbe, ezt kérdetem.

-Mit akarsz?- kérdezte Ida mogorván.

-Liam azt mondta, hogy ne menjek el az X-Factor ma esti adásába. Te biztos, hogy ott akarsz látni-mosolyodtam el a végén. Tudtam, hogy Ida is támogatni fog engem annak érdekébe, hogy ma este ott legyek.

-Nem feltétlenül-szólt egyszerűen Ida a telefonba, mire én hitetlenkedve néztem a telefonomra, majd újra fülemhez tapasztottam.

-Te - Tessék?- kérdeztem értetlenül.

-Figyelj! Az 5 napos koplalásod, az alvás hiányod, és a megfázásod teljesen leblokkolt, téged betegen, nem lenne tanácsos, hogy menjél-magyarázta el Ida.- Ha hazajöttünk, külön eléneklem a dalt, amit választottam, Janetnek meg mondom, hogy lebetegedtél, ezért nem tudtál jönni!

Egy kicsit rosszul lestek Ida szavai....azt hittem legalább ő szeretné, hogy ott legyek. De ma mindenki csak az egészségemért aggódik. Ha felesek egyszer-kétszer mit számít? Ott lesznek a fiúk...

-De Ida…-ellenkeztem volna Idával, de közbe szólt.

-Most a legfontosabb, hogy helyre jöjj, majd délbe felszaladok, és addig ne is álmodj róla, hogy elmész-oktatott ki az én drága tanárnőm - Szia!

Visszaköszöntem volna, de már letette. A telefonomat néztem. Mi van ma mindenkivel?

------*------

-38.3,ez már a javulás -nézte Niall a lázmérőt. Bár nem értem mit értett a javuláson....nagyobb lázam is volt?

-Mit nevezel te javulásnak? -néztem a plafonra.

-Hát tegnap mondjuk 39.8 fokos volt, mikor még aludtál, akkor megmértük-magyarázta Harry, aki egy tablettával érkezet a kezében, és átnyújtotta nekem.

-Tényleg ennyire rosszul lettem volna-kaptam be gyorsan a gyógyszert, és gyorsan lenyelni.

-Az eső zuhanyzásának is vannak határai - jegyezte meg Niall.

-Na, hogy van a betegünk? -jött a társaságunkba Zayn.

-Azon kívül, hogy fáj a fejem, és már vagy 100 zsebkendőt elhasználtam, azon kívül remekül -erőltettem egy mosolyt az arcomra, közbe Zaynre néztem.

-Hallottam, hogy nem tudsz eljönni a mai esti adásra - támasztotta meg magát a kanapé karfáján az egyik kezével Zayn.

-Zayn- szólta le Niall, majd jelbeszéddel folytatta a többit.

-Bocs, inkább azt kérdezném meg, hogy hol van Ida?- kérdezte Zayn terelve a témát.

-Levest próbál készíteni-mondta egy kicsit szemrehányóan Harry.

-Biztos, hogy meg szeretnéd kóstolni Ida főztjét? -nézett rám aggódva Zayn. Tudom, ők mindig le tudják szólni Idát azért, mert lány létére nem tud főzni.

-Én már ettem belőle, nem olyan vészes-vont vállat a mellettem álló Niall.

-Niall, ha kajáról van szó, akkor, te nem tudod semmivel kifogásolni-ellenkezett Harry.

-Köszönöm a dicséretet -hallatszott a hátam mögül Ida hangja. Ki tudja már mióta ácsoroghat itt?

-Szia Ida! -köszönt kedvesen Zayn hozzá. Ida hozzánk jött, s letette nekem egy tálcával együtt a levest.

-Figyi, nem gondoltam ám komolyan az előbbit- karolta át a vállát Zayn Idának. Ida csak egy mérges pillantást vetett rá.

-Ne érj hozzám, és meg van bocsátva az egész-nézett Zayn kezére, ami vállán hevert, de Zayn le is kapta mihelyst Ida rá szólt.

-Na, hogy ízlik? -kérdezte Ida mosolyogva.

-Finom-válaszoltam mosolyogva- Talán kérek repetát!

-Na látjátok, nem vagyok reménytelen eset-fordult a fiúkhoz büszkén Ida...Ida újra hozzám fordult.

-Nos, kénytelen leszek ezzel az 5 idiótával ismét magadra hagyni-mutatott a jelen lévő 3-ra.-Ötre oda kell érnem!

-Menj csak!- mosolyodtam el, és egy szűk ölelés után és egy szia suttogása után elment.

-Neked is, szia-kiabált utána Harry.

-Majd akkor köszönök nektek, mikor megérdemlitek-kiabált vissza Ida.

-Hány óra van?- kérdeztem a fiúktól rekedtesen.

-Háromnegyed öt-nézett a fali órára Harry.

-Tényleg nem haragszol, hogy itt hagyunk téged? -nézett rám Zayn bűnbánóan.

-Ti akartátok így-mi közbe ezt mondtam játszadoztam, vagy jobban mondva szenvedtem a levesbe lévő répa kiszedésével.

-De nem muszáj nekünk se menni-ajánlkozott Harry.

-Miattam, ne maradjatok itt, megleszek! Bár idegen egy hely! -néztem körbe a nappaliba- De Idának szüksége lesz valakire, hogy támogassa! Ha még én nem is tehettem meg!

------*------

-Biztos, nem baj, hogy itt hagyunk? -kérdezte Liam aggódva.

-Biztos- néztem végig az öt fiún, akik már kicsípték magukat.

-Ne feledd! Ha kínod-bajod van, akkor hívd fel Josht, itt a száma- ütötte meg a dohányzó asztalon lévő kis kártyát. Josh a korábbi sofőrjük, bár lehet, hogy már említettem. Beszéltem már vele, kedves öregember.

-Na szia-köszöntek el tőlem, egy-egy öleléssel. Liam maradt utoljára, és ő vele még szorosabban át is öleltem, mint a többieket.

-Aztán vigyázz magadra- suttogta a fülembe Liam, és elhúzódott mellőlem. Ezzel lementek a földszintre, én pedig úgy kerek 15 percet vártam. Nem tétlenkedek....ott leszek élőben, hogy szorítsak Idának. Csak át kell öltöznöm, és valahogy eljutni oda. Közbe kattogott az eszem a medálomon is....hiányzott. Bár itt lenne velem, most erőt tudnék gyűjteni. Mikor fél 7-et ütött az óra, lassan kezdte leereszteni a jobb lábamat....majd a balt, és most kellet erősnek lennem, hogy ne essek föl. Egy mély levegő vétellel felálltam, de a lábam nem bírta elviselni a terhet, ezért a földre rogytam.