Teher,teher hátán

Teher, teher hátán

Liam

Magamba temetkeztem...el sem hiszem, hogy amit megtaláltam medált az Dorotheé volt. Még is még ez a kijelentés tett eleget ahhoz, hogy bevalljam, hogy én nálam van...de mondjuk, mi van, ha másik medálról van szó? Ugyan már Payne, csak nem járdosnak francia turisták, akiknek véletlenül pont ugyan ilyen medál lóg a nyakukban. Ráadásul pont olyan helyen, ahol Dortohee is volt. Kit álltatok? Dorotheé volt a medál....és ami a legrosszabb volt, hogy még is az az önzőség túl uralkodott rajtam. Egyszerre keserűséget, kételyt éreztem valamint önzőséget. De Dorothee....majd a megfelelő pillanatban vissza fogom adni neki egy jó fedő sztoryval, de addig is jobb, ha nem beszélek róla. Hadj érezem, hogy valaki itt van mellettem legalább 1-2 napig. Dorotheera, néztem aki már egyenesen rémült arcot vágott.

-Minden rendben? -nézett rám Dorothee gyönyörű barna szemeivel.

-Igen, persze -hadartam el gyorsba, a hazugságomat, majd inkább nem szemébe nézve tettem meg újra a mocskos húzásomat- Sajnálom a medálod! Biztos egyedi darab volt, ráadásul, ha a nagymamádtól kaptad....kár, hogy nem tudom, hogy hol van!

-Semmi gond Liam- erőltetett egy kis mosolyt az arcára Dorothee. Tessék, tesz róla, hogy bűntudatott keltsen bennem!

-Dorothee eldöntötted, hogy jössz-e az élő showra?- kérdeztem bátortalanul.

-Milyen kérdés ez? Persze, hogy megyek-förmedt rám Dorothee.

-Csak azért, mert ha nem tudsz felállni..- tettem védekezésbe két karomat magam elé.

-Liam, fel tudok állni- ezzel a mondattal felállt, de mikor elengedte a kanapét akkor összeesett volna, ha nem ragadtam volna meg.

-Szerintem, ez nem vitás! Itt kel maradnod -állítottam föl Dorotheet, és visszafektettem az ágyba.

-De én jól vagyok-vágott vissza keményen Dorothee.

-Figyelj! Nem kockáztathatunk, ha netán út közbe összeesnél, nem akarjuk, hogy bajod essen -magyaráztam el Dorotheenak a tényeket, mi közbe durcásan fonta össze karját-Ida is ezt akarná!

Dorothee csak tovább pufogott a helyén. Gyorsan kutattam a zsebembe úgy, hogy ne hallja meg a medál csörgését, és kivettem Dorothee mobil telefonját.

-Tessék! Hívd fel! Majd ő eldönti, hogy jössz vagy nem-nyújtottam át Dorotheenak a telefonját, ő pedig szó nélkül elvette, és máris tárcsázni kezdte a számot. Én jobbnak találtam, ha nem hallgatom a beszélgetést, ezért inkább kimentem a nappaliból.

Dorothee

-Ida-szóltam a telefonba halkan. Tudtam, hogyha 8 óra előtt felverem Idát, lecsap egy hisztit.

-Dorothee! Nálad nem ismerik azt, hogy 8 óráig ne keltegess senkit, sőt te se kelljél föl, ha ilyen állapotban vagy...-és még egy pár sort el hisztizett a telefonba, amit muszáj volt végig hallgatnom. Mikor már úgy éreztem, befejezte a leszidást végre megszólaltam!

-Oké, vége van fegyelmező órának tanárnő? -tanulmányoztam körmeimet mi közbe, ezt kérdetem.

-Mit akarsz?- kérdezte Ida mogorván.

-Liam azt mondta, hogy ne menjek el az X-Factor ma esti adásába. Te biztos, hogy ott akarsz látni-mosolyodtam el a végén. Tudtam, hogy Ida is támogatni fog engem annak érdekébe, hogy ma este ott legyek.

-Nem feltétlenül-szólt egyszerűen Ida a telefonba, mire én hitetlenkedve néztem a telefonomra, majd újra fülemhez tapasztottam.

-Te - Tessék?- kérdeztem értetlenül.

-Figyelj! Az 5 napos koplalásod, az alvás hiányod, és a megfázásod teljesen leblokkolt, téged betegen, nem lenne tanácsos, hogy menjél-magyarázta el Ida.- Ha hazajöttünk, külön eléneklem a dalt, amit választottam, Janetnek meg mondom, hogy lebetegedtél, ezért nem tudtál jönni!

Egy kicsit rosszul lestek Ida szavai....azt hittem legalább ő szeretné, hogy ott legyek. De ma mindenki csak az egészségemért aggódik. Ha felesek egyszer-kétszer mit számít? Ott lesznek a fiúk...

-De Ida…-ellenkeztem volna Idával, de közbe szólt.

-Most a legfontosabb, hogy helyre jöjj, majd délbe felszaladok, és addig ne is álmodj róla, hogy elmész-oktatott ki az én drága tanárnőm - Szia!

Visszaköszöntem volna, de már letette. A telefonomat néztem. Mi van ma mindenkivel?

------*------

-38.3,ez már a javulás -nézte Niall a lázmérőt. Bár nem értem mit értett a javuláson....nagyobb lázam is volt?

-Mit nevezel te javulásnak? -néztem a plafonra.

-Hát tegnap mondjuk 39.8 fokos volt, mikor még aludtál, akkor megmértük-magyarázta Harry, aki egy tablettával érkezet a kezében, és átnyújtotta nekem.

-Tényleg ennyire rosszul lettem volna-kaptam be gyorsan a gyógyszert, és gyorsan lenyelni.

-Az eső zuhanyzásának is vannak határai - jegyezte meg Niall.

-Na, hogy van a betegünk? -jött a társaságunkba Zayn.

-Azon kívül, hogy fáj a fejem, és már vagy 100 zsebkendőt elhasználtam, azon kívül remekül -erőltettem egy mosolyt az arcomra, közbe Zaynre néztem.

-Hallottam, hogy nem tudsz eljönni a mai esti adásra - támasztotta meg magát a kanapé karfáján az egyik kezével Zayn.

-Zayn- szólta le Niall, majd jelbeszéddel folytatta a többit.

-Bocs, inkább azt kérdezném meg, hogy hol van Ida?- kérdezte Zayn terelve a témát.

-Levest próbál készíteni-mondta egy kicsit szemrehányóan Harry.

-Biztos, hogy meg szeretnéd kóstolni Ida főztjét? -nézett rám aggódva Zayn. Tudom, ők mindig le tudják szólni Idát azért, mert lány létére nem tud főzni.

-Én már ettem belőle, nem olyan vészes-vont vállat a mellettem álló Niall.

-Niall, ha kajáról van szó, akkor, te nem tudod semmivel kifogásolni-ellenkezett Harry.

-Köszönöm a dicséretet -hallatszott a hátam mögül Ida hangja. Ki tudja már mióta ácsoroghat itt?

-Szia Ida! -köszönt kedvesen Zayn hozzá. Ida hozzánk jött, s letette nekem egy tálcával együtt a levest.

-Figyi, nem gondoltam ám komolyan az előbbit- karolta át a vállát Zayn Idának. Ida csak egy mérges pillantást vetett rá.

-Ne érj hozzám, és meg van bocsátva az egész-nézett Zayn kezére, ami vállán hevert, de Zayn le is kapta mihelyst Ida rá szólt.

-Na, hogy ízlik? -kérdezte Ida mosolyogva.

-Finom-válaszoltam mosolyogva- Talán kérek repetát!

-Na látjátok, nem vagyok reménytelen eset-fordult a fiúkhoz büszkén Ida...Ida újra hozzám fordult.

-Nos, kénytelen leszek ezzel az 5 idiótával ismét magadra hagyni-mutatott a jelen lévő 3-ra.-Ötre oda kell érnem!

-Menj csak!- mosolyodtam el, és egy szűk ölelés után és egy szia suttogása után elment.

-Neked is, szia-kiabált utána Harry.

-Majd akkor köszönök nektek, mikor megérdemlitek-kiabált vissza Ida.

-Hány óra van?- kérdeztem a fiúktól rekedtesen.

-Háromnegyed öt-nézett a fali órára Harry.

-Tényleg nem haragszol, hogy itt hagyunk téged? -nézett rám Zayn bűnbánóan.

-Ti akartátok így-mi közbe ezt mondtam játszadoztam, vagy jobban mondva szenvedtem a levesbe lévő répa kiszedésével.

-De nem muszáj nekünk se menni-ajánlkozott Harry.

-Miattam, ne maradjatok itt, megleszek! Bár idegen egy hely! -néztem körbe a nappaliba- De Idának szüksége lesz valakire, hogy támogassa! Ha még én nem is tehettem meg!

------*------

-Biztos, nem baj, hogy itt hagyunk? -kérdezte Liam aggódva.

-Biztos- néztem végig az öt fiún, akik már kicsípték magukat.

-Ne feledd! Ha kínod-bajod van, akkor hívd fel Josht, itt a száma- ütötte meg a dohányzó asztalon lévő kis kártyát. Josh a korábbi sofőrjük, bár lehet, hogy már említettem. Beszéltem már vele, kedves öregember.

-Na szia-köszöntek el tőlem, egy-egy öleléssel. Liam maradt utoljára, és ő vele még szorosabban át is öleltem, mint a többieket.

-Aztán vigyázz magadra- suttogta a fülembe Liam, és elhúzódott mellőlem. Ezzel lementek a földszintre, én pedig úgy kerek 15 percet vártam. Nem tétlenkedek....ott leszek élőben, hogy szorítsak Idának. Csak át kell öltöznöm, és valahogy eljutni oda. Közbe kattogott az eszem a medálomon is....hiányzott. Bár itt lenne velem, most erőt tudnék gyűjteni. Mikor fél 7-et ütött az óra, lassan kezdte leereszteni a jobb lábamat....majd a balt, és most kellet erősnek lennem, hogy ne essek föl. Egy mély levegő vétellel felálltam, de a lábam nem bírta elviselni a terhet, ezért a földre rogytam.