3.kiszavazó show(2 rész)
Dorothee
felidegesíteni. Kiváló anya lehetne, ha lehetne. Sokak álmodnak olyan anyáról, aki mosolyog mindig, és megpróbálja nem túl feszíteni a húrt. Már csak néhány perc az X-factor elkezdéséig, Mimi néni, pedig szürcsölte teáját, én pedig az enyémet.
-Szerintem Ida simán tovább fog jutni! Szerinted? -nézett rám Mimi néni, én pedig egy kis hallgatás után válaszoltam.
-Szerintem is, de ne kiabáljuk el - javasoltam. Volt már nem egyszer, hogy én úgy gondoltam ezt, és aztán csak vak lárma volt az egész.
-Mit ne kiabáljunk el?- dőlt hátra Mimi nyugisan a kanapénak.- Ha nem is hiszünk benne, persze, hogy nem fog továbbjutni!
-De én nem ezt mon...-próbáltam védelmezni magam, de Mimi néni lehalkított, mutató ujjával.
-Ssssh!- szisszent meg Mimi néni- Kezdődik!
A TV-hez fordultam, ahol már az X-Factor lógóját mutatták. Fentről kamerázva vették Dermotot, és a 11 döntőst.
-Tegnap este 11 produkciót láthattak ,ma pedig kiderül, kik is azok akik továbbjutnak a következő élő showba- mesélte el a történteket Dermot.- Ez a 3.élő show kiszavazása!
Az utolsó kijelentés után a közönség ujjongva fogadta a 3.élő show megnyitását.
Ezután megmutatták a tegnap esti történteket tömören. Amiről lemaradtam. Ahogy elnéztem a mentorok most is tudtak vitázni azon, hogy kiállnak mentorálltjuk mellet. Utána bemutatták a mentorokat és a kategóriát amit képviselnek. Amikor megemlítették, hogy kik lesznek a sztár
fellépők azonnal kiugrottam helyemről, de aztán pedig vissza is estem. Hisz a kedvenc énekesnőm is fellép. Kelly Clarkson fellép...és én nem lehettek élőben ott, hogy legalább ott lássam, de erre fel itt kell lennem. Mimi tanulmányozta az arcomat.
-Csalódott vagy amiért nem lehetsz ott?- kérdezte Mimi felém fordulva -Amiért nem láthatod Kelly Clarksont?
-Viccelsz?- fordultam Mimi felé kikerekedett szemekkel- Mióta vágyok arra, hogy találkozhassak vele vagy legalább egy koncertjén ott legyek, de eddig egyik sem történt meg. És most itt ülök, pont az nap, mikor fellép, ráadásul tegnap el is aludtam az adáson, és így nem tudtam róla ,hogy felfog lépni! Szerencsétlenség szerencsétlenség hátán! Már engem megfertőzött a 7 év balszerencse is.
-Nyugi! Nyugi-csitított el Mimi- Halottam arról, hogy néhány napig sztrájkoltál, aztán elveszteted a medálod, ezért tökéletesen értem, hogy milyen helyzetben vagy, de van olyan időszaka az embernek, mikor nem jön össze semmi.
-Hát akkor én abba vagyok-támasztottam meg arcomat tenyeremben.
-Tudod mit? Koncentráljál inkább a TV-re! Idának is jól esne, ha most nem duzzognál, hanem néznéd az X-factort- fordult vissza a TV-hez Mimi, és elő kapott egy cigis dobozt, amiből ki is vett egy szállat. Nem nagyon szeretem, ha éppen előttem cigiznek, de megpróbálom valahogy elfogadni. Zayn cigizésével is kezdek megbarátkozni, Mimiével is megtudok. Most már figyelmem visszaterelődött a TV-re ahol már a 4 mentor székében ült, és Dermot elmondta, hogy lehet szavazni. Kissé más így TV-ből nézve, mint élőben. Mármint a TV-n keresztül jobban láthatjuk őket. A mentorokat is nem háttal látom, hanem őket veszi a kamera elölről. Ismétlem elölről. Megakadályozott abban, hogy lássam a mentorok arcát, hogy valamit ki tudjak nézni a tekintetükből, de a távolság is igényt tartott erre.
-Hölgyeim és uraim! Jöjjön Kelly Clarkson- erre a mondatra, amit Dermot mondott felemeltem a fejem. Azonnal figyelni kezdtem a képernyőt, amiből egyelőre egy bemutatkozó videót láthattam Kelly Clarksonról s a pályafutásáról, a sikereiről. Kellly Clarksonra felnézek, nagyon tehetséges. Szépen énekel, jók a dalai, és nem a botrányairól híres. Most a Mr . Know it All című számát mutatja be. Gyönyörű dal, nem is tudtam levenni róla szemem. Imádom Kellyt, és remélem, hogy egyszer élőben is találkozhatok vele. Bár most is szerencse nem mellém szegődött, hogy nem láthattam élőben, de legalább tudom, hogy itt van Nagy -Britanniában, vagyis közel hozzám. Már ez is úgy fel tud dobni. Utána visszamutatták a tegnapi előadásokat. Meg kell, hogy mondjam, mindenkiből kijött a tűz. Még Janetből, pedig elégé nehéz elképzelni, hogy a hangjával ilyet is képes csinálni. Utána fellépet Professor Green és Emeli Sandé. Utána megint elhadarta Dermot a kódokat, és fellépet Bruno Mars Runaway Baby-vel. Meg kell mondjam, hogy Brunoba nem tablózott le sohasem. Nincs negatív kritikám, de jót se tudok mondani róla, ő olyan semleges sztár, akit ismerek, de inkább távol tartom magamat az ő zenéjétől. És milyen gyorsan eltelt az idő, hisz
Dermot bejelentette, hogy nem fogadnak el több szavazást. Máshogy hangoztatva, le van zárva szavazás. Dermot ezután bemutatta a 4 kategóriának versenyzőit, és mentoraikat. A fények most egyenesen a versenyzők felé irányult.
-Meg vannak az eredmények-szólalt meg Dermot-9-en jutnak tovább, és a felmaradt két ember fog párbajozni! A neveket nem a szavazás alapján sorolom el!
-Az 1.versenyző aki továbbjut-hallgatott el Dermot egy ideig- Marcus!
Marcus megölelte mentorát, és a többi fiút, és ment le a színpadról.
-A 2.továbbjutó,aki biztosnak tudja magát a következő hétre-tett egy kis hatás szüntet Dermot, aztán megszólította Mishát- Misha B!
Misha megölelte két barátnőmet, és lement a színpadról.
-Aki továbbjut a következő adásba-halkult el Dermot- Johnny!
Sami ujjongva fogadta a hírt ,és megölelte Johnnyt, majd Johnny elköszönt mentorától és Kittytől.
-Aki továbbjut a 4.élő showba- megint egy hatás szüntet gyakorolt be Dermot- Rhythmix!
A lányok elsőnek alig hitték el, hogy továbbjutottak, de én jól tudtam, hogy továbbjutnak. Bár nem láttam az előadásukat, csak egy kis részét. Keshától a Tik Tok-ot énekelték el.
Az 5.versenyző, aki továbbjut-méregette a versenyzőket Dermot mikor ezt mondta- Janet!
Megkönnyebbülten sóhajtottam föl, Kelly és Ida megölelték őt közösen Janetet,és lement Janet a színpadról.
-6.-ként jut tovább-elegem van ebből a várakozásból, csak varátankaz eredménnyel- Craig!
Egy mosoly terült el az arcomon. Drukkoltam Craignek, hogy továbbjut.
-Fellélegzhet 7. ként- húzta meg száját Dermot, és egy kis szünet után kimondta nevet-Ida!
Ekkor felugrottam örömömbe, de olyan vissza is estem a kanapéra.
-Na látod kincsem, mondtam, hogy aggodalomra semmi ok- szívott bele cigijébe Mimi, de már a csikk elég lekicsinyedett.
Visszanéztem a TV-re és már Dermot a 8.névvel váratott minket.
-Frankie!- egyből lefagyott az arcomról a mosoly. Olyan örömmel fogadta, és Garyt megölelte néhány pillanatra, de aztán ment is le udvariatlanul Garyt ott hagyva a színpadon. Nem csodálom, hogy kifujolták többen is. Gary még megtapsolta a már lemenő Frankiet és ő is lement a színpadról. Bár gondolom nem éppen a legjobb kedvében. Azért nem érdemelte meg Gary, hogy így viselkedjen vele Frankie. Nagyon tapintatlan volt Frankie.
-Már csak 3 versenyzőnk marad, viszont csak egy juthat tovább biztosan-nézett Tulisa csapatára, és Louis még két huszonöt év felettijére- The Risk, Sami és kitty! Aki utolsóként jut a következő élő showba...The risk!
A fiúk ugrálva fogadták a hírt, Tulisa is örült, hogy továbbjutott a csapata. Louis két megmaradt versenyzőjével középre fáradt.
-Szóval most azonos kategóriájúak párbajoznak. Kitty és Sami- jött a lányok fele Dermot- A szünet után visszatérünk a párbajjal!
-Nem hiszem el- morogtam az orrom alatt.
-Figyelj!- elkell fogadni, hogy mindenki más és más! Frankie is lehet ,hogy egy bunkó, de elkell ismerni, hogy jó énekes -magyarázta el Mimi néni az ő véleményét, de valahogy nem tudtam egyetérteni vele, hol ott szerintem is így van.
-Nem érdemelte meg, hogy továbbjusson-mérgelődve dőltem a kanapénak- Már múlt héten kik ellet volna esnie! Nem tud elférni az a nagy arca az X-Factorba. Közbe megkezdődött az X-Factor, és újra a TV-re szegeztem a tekintetem.
-Újra itt az X-Factor! Néhány perccel ezelőtt megtudtuk, hogy ugyanazon mentor két versenyzője méri össze az erejét! Kitty és Sami fog
párbajozni! A párbajt Sami kezdi- Dermot Lousihoz fordult- Louis mutasd be az első versenyzőt!
Louis csak némán ült a székében.
-Gyerünk Louis- erősködött Dermot.
-Várj! Várj! ki is kezdi? -kérdezi Louis Dermottól.
-Sami kezdi-adta meg a választ Dermot.
-Jöjjön Sami Brookes- fordította rövidre a szót Louis.
Tetszett, amit előadott Sami, nagyon jól énekelte is el. Csak gratulálni tudok neki. Mikor befejezte Sam ia dalt egy rövid öleléssel elbúcsúzott Dermottól.
-Louis mutasd be a következő versenyzőt-fordult Dermot Louishoz.
-Következzen Kitty-szólt most már egy kicsit jobb kedvvel Louis.
Kitty Lady Gagtól adta elő a The Edge Of glory című számot lassítva. Kittyhez jól ment a dal, de szerintem jobb lenne, ha ő esne ki most.
-Mostantól rajtatok áll, hogy kit küldöttök haza! Ha egyelő arányú patt helyzet, vagy is kinyitjuk a borítékot-fordult Dermot a mentorokhoz- Oké! Gary te kit küldenél haza?
-Elsőnek is meg kell jegyeznem, hogy mind a ketten lehengerlően teljesítettetek -hajolt közelebb a mentor asztalhoz- Sami rád nem igazán jellemző ez a rock, talán ezért is kerültél ilyen helyzetbe. Kitty viszont...belőled nem néztem volna ki, hogy most itt fogsz állni! Már csak azért is nem, mert illik hozzád ez a stílus. Akit ma haza küldök...Sami!
Sokan fujoltak a kijelenéseden, én is többek közt legbelül.
-Köszönjük Gary- nézet egy pillanatra Dermot Garyre majd Kellyre terelődött a figyelme -.Kelly te kit küldesz haza?
-Ti mind a ketten fantasztikus énekesnők vagytok! Én arra kérlek titeket, hogy akármelyikötök is megy haza ne hadjátok abba az éneklést, hisz emberek ezrei kíváncsiak rátok- mesélte el a kis monológot -Sajnálom, de Samit kell haza küldenem!
Hát Kelly,mint mindig rossz döntést hozott a részemről.
-Tulisa te kit küldesz haza? -fordult a fiatal mentorhoz Dermot.
-Amit Gary mondott én teljesen egyetértek, csupán abba nem értek vele egyet, hogy szerintem Saminek igen is jól állt a rock-egy kicsit húzta az időt, majd választ adott Tulisa- Én Kittyt küldöm haza!
-Louis te kit küldesz haza? -nézett Dermot Louisra.
-Először is szeretném, ha a döntésemet nem úgy fognátok fel, hogy most az egyikötöket jobban szeretem, mint a másikat- szögezte le Louis- Én most az alapján döntök kibe is látom, érzem azt a bizonyítási vágyat, hogy azzal talán még a fináléba is bekerülhet. Ha mással állnátok szemben akkor természetesen kiállnék mellettetek, de így elégé nehéz a döntés! És nem akarom tovább húzni az időt, mert így csak még rosszabb nekem is és nektek is. A lényeg, hogy ne úgy fogja fel az illető a dolgot, mintha az én szemembe nem érne semmit....akit ma haza küldök az Sami!
Egy kicsit elszomorodtam, hisz Sami egy nagyszerű énekesnő, és nem az a sztár típus, de még is meg van a tehetsége. Épp ezért sajnálom, hogy most őt kell haza küldeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése