Sztrájk

Sztrájk

Dorothee

Egy parkba sétáltam Liammel, Harryvel és Zaynnel. Persze ez a park nem az a magányos park volt.....sokan voltak, ezért is néztek ki olyan nevetségesen a fiúk. Zayn például egy térdig érő kabátba öltözött, szemüvegbe, de azért csak- csak nem akarta eltakarni a frizuráját, mondván, hogy a sapka csak összekócolná, és újból véghez kell vinnie a hajviselete szabályait. Harryt nem sok minden takart...mondjam úgy, hogy csak egy napszemüvegbe jött el, és egy sapkába mai elrejti göndör fürtjeit. Túlságosan is sokat elárultak volna a kunkorodó fürtjei. Liam pedig...Liam az a tipikus Liam, aki nem rejti el, arcát legfeljebb szemeit. Mivel a legutóbbi álcázás balul sült el, mikor engem követett. Ezért ebből a történésből arra ítélkezett, hogy álcába, álca nélkül, de fel tűn úgy is az emberek közt. Legfeljebb, kérnek tőlük autogramot, vagy letámadják őket a fanatikus rajongók. Egyelőre senkinek se tűnt föl, hogy a One Direction három tagja sétálgat mellettem a Parkba. Talán azért, mert a park nagy része idősebb korosztállyal van tele. És, hogy hol van Louis és Niall? Louisnak akadt egy kis elintéznivalója, Niall pedig otthon maradt mondván, hogy Adam neki nem engedte meg, hogy a házból távozzon. Igen, Adam is most feltételesen engedte el a fiúkat, és nyomos indokot kellet keresniük, hogy el tudjanak menni hazulról. Harryéknek például az volt a legjobb ötlete, hogy egy újságnak adnak interjút. Azt, hogy Adam ne sejtsen semmit az még nem tudom, hogy fogják elintézni. Louis pedig elment az itteni élő rokonát meglátogatni, ami nem igaz csak ő is füllentett. De azt nem tudtam meg, hogy hova megy. Niall kifogása volt a leggyengébb...a boltba akarta leadni a fizetős kártyáját mielőtt lejárna. Adam viszont nem hitt neki, ezért ő otthon maradt. Mint kiderült, teljes mértékében igazat mondott, ma kell leadnia a kártyáját mielőtt lejár. Szóval így kerültem ide, három sráccal az élen. Éppen az albumukról beszélünk, az Up All Night-ról. Kikérdezték mi a véleményem róla...igazából egyszer meghallgattam már a rajta lévő számokat, de nem mindegyik fogott meg....talán azért, mert nincs olyan ember a Földön, aki a legnagyobb kedvencének is, minden számát szeretné. De nem tagadom, hogy valamelyik szám eléggé megfogott. Mint például a Should've Kissed You....nagyon szép szám, főleg Liam szólója a végénél. De persze, az albumon a legtöbb dalt szeretem. Harry egy kínos történetről kezdett el mesélni, az egyik fanatikus rajongója volt a főszereplő. Nekem viszont megakadt valamin a szemem. Összehúztam szemeim, és fürkészni kezdtem a bokorba lévő tárgyat. Nem tudtam megállapítani, hogy mi lehet az ezért közelebb mentem hozzá. A fiúk észrevették, hogy nem abba az irányba haladok ahova ők, ezért utánam szóltak.
-Dortohee hová mész? -kiáltotta felém Harry. Én mintha meg sem halottam volna mentem tovább a bokrok felé. Leguggoltam, és széthúztam a bokrot két részre. Végre megpillanthattam a tárgyat....vagy inkább embert? Egy didergő kislány ült a bokorba, bebugyolálva rongy ruhákkal, amik egy része szakadt volt. A kislány nem lehetett több,9 évesnél. Barna lokni haja volt, zöld szembe a füves rétre emlékeztetett.
-Szia- köszöntem kedvesen, egy kedves mosollyal az élen -Miért vagy itt fagyoskodsz itt a bokorba? Már nem nyár van!
-Tudom-felelt röviden a kislány, és megint más felé nézett. Némán ült, mintha a legtermészetesebb dolog lenne, hogy itt ül magányosan egy bokorba rejtőzve.
-Haza kísérlek-törtem meg a csendet egy javaslattal. A kislány elkenődve nézett rám.
-Nekem nincs otthonom-válaszolt keservvel a kislány.
-Mi történt a szüleiddel?- faggattam tovább a kislányt.
-Elvesztettem őket, mikor elutaztunk Londonba, azóta se láttam őket -válaszolt a kislány majd nagy korgás hallatszott a gyomrából.
-Hány napja nem ettél?- néztem aggódottan a kislányra.
-1 hete, akkor is csak egy almát sikerült szereznem-válaszolt szomorkásan a kislány.
Nem kellet több, azonnal elkezdtem kotorni a táskámba, közbe lépteket hallottam a hátam mögül. Ki nem találtam volna, hogy a 3 álcázott barátom áll a hátam mögött. De ezt izgatott most a legkevésbé.
-Hogy is hívnak? -fordultam újra kislányhoz, miután végig kotortam a vállamon lévő táskát.
-Adri-válaszolt egy oktával halkabban, mint ahogy eddig beszélt. Nyilván megijedt a 3 sráctól a hátam mögött.
-Nos Adri, nem sokkal tudok előjönni, de ezzel a pénzzel 1 hétig biztos, hogy nem halsz éhen, ha beosztod a napi szintre- lebegtettem a több mint 600 fontot a kezembe. Tudtam, hogyha nem segítek rajta, néhány napon belül távozik az élők sorából. Egy ilyen kislánynak szüksége van táplálékra, főleg ebbe a korba. A kislány hallogatott, és csak bámult rám. Erőteljesebben mosolyogtam rá, és tovább lógattam előtte az összeget, amivel megajándékozni szeretném.
-Na- nevettem el magamat- Rajta! Vedd el!
A kislány egy picit hallogatott, majd megfogta a pénzt, és elhúzta mellőlem magának. Egy ideig bámulta majd felnézett rám.
-Köszönöm-suttogta oda nekem, majd hátra fordult, és a bokor másik széléről kibújt. Felálltam, és néztem, ahogy oda fut a Park kijáratához.
-Mi van? -érintette meg Harry a vállamat- Most már jótékonykodónak állsz?
-Nem, de tisztába vagyok, hogy mit érezhetnek -förmedtem rá Harryre, és mérgesen fordultam a hozzá.
-Oké! Nyugi van-emelte maga mellé védekezően kezeit.
-Tegyünk úgy, mintha mi se történt volna az előbb -ajánlotta föl Zayn, és tovább kezdtek beszélgetni a fiúk. Én néhány méterre voltam hátrább tőlük, és a kislányon tanakodtam. Azon, hogy talán nem ő az egyetlen, aki éhezik. Sőt, van, ahol igaz, hogy van családja a kisgyereknek, mégis pénzük arra nincs, hogy etessék is. Hirtelen egy ötlet támadt az eszembe. Egy ideig hülye ötletnek gondoltam, aztán belementem az ötletbe, és leültem a padra, amin épp most mentünk volna el. Törökülésbe ültem le a fapadra, és egy papírt kotorásztam a táskámba. Egy kis cetlit sikerült találnom, és arra írtam a megfelelő jelzőt, és rátűztem a pólómra. Már csak a kalapomat kellet kitenni, és indulhat is a hadművelet. Őrület, hogy mit meg nem találok a táskámba. Sose lehet tudni, hogy mik történek, ha nem vagy otthon. Észrevették a fiúk is, hogy üldögéltem törökök módjára, nagy nyugodtsággal az arcomon. A fiúk oda jöttek hozzám.
-Te meg mit csinálsz? -nézett rám szeppenten Liam.
-Sztrájkolok az éhező gyerekekért -néztem Liamre, és azonnal vissza is szegődött tekintettem az előző pontra, amit néztem az előbb. A kihűlt bokrot, aminél nem rég Adri bujkált.
-Ugye ez most nem komoly?- tolta fel szemüvegét Harry. Én egy mosoly kíséretében néztem tovább a bokrot.
-Tudod, hogy marhára nagy hülyeséget csinálsz? -szólt hozzám egy kis haraggal a háttérben Zayn.
-Ha szerinted hülyeség, hogy éhező gyerekek kóborolnak az utcán, vagy otthon a szüleivel éhezik, akkor te egy szívtelen ember vagy-emeltem föl a hangomat Zaynre.
-Nem azt mondom, de pont erre vannak azok a szervezetek, amik erre vannak feltalálva-ellenkezett tovább Zayn.
- Dorothee! Zaynek igaza van-pártolta Liam Zayn érvelése mellet bátortalanul- Semmi értelme annak, hogy éheztetted magad!
-Ha nem tetszik, akkor menjetek el, én továbbra is itt ülök, meg nem kapok egy kis pénzt -makacskodtam, és a fiúkra néztem -Ja, és egy táblát is kérnék, amin az van, hogy Éhség sztrájk az éhező gyerek érdekében! Köszi!
-És egész nap itt fogsz ülni? -faggatott Harry tovább.
-Vannak gyerekek, akinek tető nincs a fejük fölött, ezért a szabad ég alatt töltött az estét, míg meg nem kapom a bizonyos összeget- magyaráztam el az elképzelésemet a sztrájkkal kapcsoltban a fiúknak.
-Bolond vagy-jegyezte meg cinikusan Harry. Némán ültem tovább, és nézegettem a parkot, és néhány sétáló embert. Nem érdekelt, mit mondanak a fiúk, nem tudnak semmivel elmozdítani innen a padról. Különben is, nem messze van a hotel a parktól, ezért ha itt is hagynak, és haza szeretnék valamiért menni, vissza tudok merni. Ellentétbe a 2 héttel ezelőttivel...az kemény volt.
-Oké! Akkor mi megyünk -távolodott el Liam, mi közbe megvakarta tarkóját, és mindhárman tovább mentek.
-És ne feledjétek a táblát-kiáltottam vissza nekik. Miután elmentek tovább gyönyörködtem, az enyhén hideg, borús időben. Semmi se tud innen elmozdítani. Legyen eső, hó, láva, forgó szél. Semmi se tud innen elmozdítani.

-----*-----

Ida

Louis azt mondta, hogy ma elkéri a szobafogságból magát Adamtől. Persze, hogy hazudott....csak, hogy velem találkozhasson? Nem is gondoltam volna, hogy egy fiú ilyet is megtett volna értem. Amúgy csütörtökön találkoztunk volna, de akkor már javába folynak a próbák, és ezért megkértem, hogy tegyük át más napra. De ő váltig ennél a hétnél akart maradni. Tehát most hétfőn jövünk el az állatkertbe. Most épp rá vártam a kapuba. Kicsit fura lesz, hisz ez az első alkalom, hogy a One Direction tagjai közül most csak egyikükkel találkozhatok. Tudom, akkoriba azt mondtam, hogy külön egyikükkel se találkoznék, de Louisnak sikerült, ráadásul nem is kellet megdolgoznia érte. Én magam mondtam ki, hogy mehetnék máskor együtt az állatkertbe. Zakatolt a szívem. Hisz Louis-val találkozok, és mostanában egyre különösebb érzések öntenek el, amikor találkozok vele. Próbálom türtőztetni magam. Csak semmi pánik, nem kell idegeskedni, hisz nem egy randiról van szó. Mégis, ha az lenne, talán ez lenne életem legjobb randija. A többi fiú, akivel jártam, azok mindig moziba vagy étterembe vittek. Egyszóval olyan helyekre, ami tipikus randis hely, de sivár. Ők azt hitték, hogy tipikus lány vagyok, aki elolvad a mozitól vagy az étteremtől. Ugyan minek is? Hisz, ha mozi kell, itt van a TV. Bár igaz nem olyan tágas, mint a mozivászon, de azon is meg lehet találni a filmeket, amiket ott levetítenek. Enni pedig otthon is tudok! De állatokat, olyanokat, mint például a zsiráf vagy elefánt nem mindennap látni. Miért nem tudok ilyen fiút kifogni a tengerből? Louis akkor is csak egy barát, és kizárt, hogy egy ilyen lánnyal, mint velem járna. Bár titkon azt reméltem, hogy mégis van remény, hogy több legyen köztünk, mint barátság. Érzékeltem, hogy a hátam mögött van valaki. Hirtelen valaki a jobb vállamnál egy plüss kiskacsát sárga tollazattal tolt az orrom elé egy ismeretlen.
-Louis azt üzeni, hogy legyen egy olyan házi állatkád, mint én- változtatta el a hangját az ajándékozom, de én tudtam, hogy ki az. Gyorsan oda fordultam az illetőhöz, és szembe találkozhattam vele.
-Ez aranyos- mutattam a kiskacsára, amit kezébe tartott. A személy eltakarta arcát, és úgy beszéltette tovább a kiskacsát.
-Aranyosabb, mint ez a fiatalember mellettem -bújt elő Louis dzsekijéből. Már nem tudtam válaszolni csak elnevetni magam. Louis se bírta sokáig nevetés nélkül és együtt nevettük el magunkat. Mikor már lecsillapodtunk, Lou oda nyújtotta felém a kis kacsát:
-Ezt neked hoztam!
-Milyen okokból, ha megkérdezhetem-vettem át a kiskacsát, és egyből cirógatni kezdtem a kitömőt kisállatot.
-Ahogy elhaladtam egy kis üzletnél, megláttam őt, és te jutottál róla eszembe -nevette el a végét Louis.
-Igen, vannak tollaim, és szőke vagyok-mosolyodtam el szélesen.
-Nem, nem -ellenezte Louis- Tudod, mikor megcsipkedtek a libák, tyúkok és kacsák emlékezetes volt!
-Igen, néhol még meg van a nyom -húztam meg kissé a számat. Egy-két csipkelődős állat emlékezetes nyomott hagyott.
-Ha még csípéseket szeretnél, ő megadja-mutatott az ajándékozott plüss állatkára.
-Remélem, hogy Kevintől is kapok egy párat -fordítottam a kiskacsát magam felé.
-Tudtam, hogy valamit elfelejtek -csapott a fejéhez Louis, és elkezdte színleltetni a síros kisfiút- Megígértem Kevinnek, hogy elhozom a rokonaihoz!
-Majd legközelebb- simogattam meg szórakozottan a vállát Louisnak. Egy kicsit belepirultam, ahogy megérintettem vállát, hisz még is csak Louisról van szó.

-----*-----

Dorothee

Még mindig a padon ültem törökülésbe. Nem mozdultam a helyemről. Amióta itt ülök, néhányan már dobtak egy-egy pénzérmét a kalapba. Körülbelül eddig 1 fontot gyűjthettem, ami rémesen kevés a kampányom sikerében. De nem adom fel, addig éheztettem magam,  meddig ki nem gyűlik az összeg. Különben is egy ember kibírja 1 hónapig kaja nélkül, szóval nem kell féltenem az egészségem. Észrevettem, hogy egy 50 éveibe járó rövid, vörös hajú hölgy sétál el mellettem, viszont én leszólítottam:
-Elnézést! Nem szeretne segíteni az éhező gyerekeknek? Kérem legalább támogassa valamivel!
A hölgy leguggolt és egy pénzérmét beledobott, majd tovább ment. Gyorsan belenéztem a kalapba és a mosolyom lehervadt az arcomról.
-1 Penny? -ugrottam fel mérgesen a helyemről, és a hölgy után kiabáltam-1 Penny? Ennyit jelentenek magának a gyerekek?
-Látom jól megy az ügyfelek keresése-szólalt meg valaki a hátam mögött. Megfordultam, Liamet találtam egy táblával a kezében- Ez megfelel?
-"Sztrájk az éhező gyerekekért!" -olvastam el magamba a feliratot.
-Kösz Liam!- ültem vissza törökülésbe a helyemre, és magam mellé tettem a sztrájk táblát. Liam továbbra is engem nézett.
-Hoztam egy kis harapnivalót, hogy hátha beleszédülnél az éhezésbe-nyújtott át nekem egy kis zacskót, amiből ki lehetett venni, hogy néhány szendvics van benne.
-Liam a sztrájk lényege az, hogy éheztettem maga, ha most ennék, akkor ünnepélyesen is véget ér sztrájk -magyaráztam el erőteljesebben Liamnek a dolgot.
-Tudom, csak nem szeretném, ha valami bajod esne-ült le mellém Liam. Én felsóhajtottam és Liamre néztem.
-Nem fog esni semmi bajom! És köszönöm, hogy törődsz velem! De ezt egyedül kell végig csinálnom -válaszoltam szelídebb hangnembe.
-Még egy zuhé sem tántorít el téged? -mutatott a már egyenesen fekete felhőkre, amik arra várnak, hogy kieresszék a sötétséget.
-Nem! -válaszoltam elszántan.
Az igazság közé tartozik az is, hogy sok mindenről le kellet mondanom ezzel a sztrájkkal, de meglesz a gyümölcs. Bár most sokan hülyének néztek engem, hogy én akkor is itt maradok, ha tüdőgyulladást kapok a sok esőtől. De gondoljunk bele a hajléktalanok helyzetébe, ők sem találnak menedéket. Mindent a gyerekekért! Nekem most ez a cél lebeg a szemem előtt.