2012. július 6., péntek

Összeomlás

Összeomlás
Dorothee

3 napja sztrájkolok, de még a kitűzött cél még nincs meg. Eddig 270 fontot gyűjtöttem, ami kevés....legalább 500 fontot mindenképp gyűjtenem kéne. Elszántan ültem a padon, várva, hogy gyűljön még a pénzemhez. Éppen az orromat törölgettem sokadára, mivel ezek a folyamatos esőzések nem jót tesznek nekem, főleg ha még ülök is benne. De nem szabad feladnom. Küzdenem kell a végsőkig. Ezt hajtogatom magamba, több mint 3 napja. Most is az idő borús volt, de még szerencsére nem jött egy zuhé sem. Gyomrom kezdett egyre visszataszítóbban korogni, én pedig nem foglalkoztam vele. Meg voltam fázva, lehet, hogy lázam is volt, de az ilyen apró dolgok miatt nem szabad meghátrálni, csak ki kell bírnia a szervezetemnek. A 3 napba a One direction igyekezett látogatni, megkérdezték, hogy vagyok, én persze egy kis púderrel eltudtam tűntetni a karikákat a szemem alól, hogy ne sejtsenek semmit. A hajamat is összekötöttem, hogy ne látszódjon rajta, hogy igazán ázott. Ida és meglátogatott, bár ő egyből lehordott engem mindennek. Ma is itt járt, és megfenyegetett azzal, hogy nem lesz a barátnőm. ha tovább csinálom. De ezek csak győzködések, igazából Ida nem olyan rossz indulatú, hogy emiatt képes lenne megszűni barátnőnek. Viszont talán elkiabáltam, hogy nem lesz zuhé, hisz hirtelen szakadni kezdett az eső. Szétengedtem hajamat, és üldögéltem az esőbe. Igaz már teljesen átázott ruhába voltam eddig is, úgyhogy nem volt sok veszteni valóm. Viszont a púder biztos lemosódott, és így fel lehetett fedezni karikás szememet. Nem igazán kényelmes egy padon feküdni. Eltüsszenttettem magam, és átöleltem testem, hogy melegítsem valahogy magam. Ilyen időbe, biztos nem jár senki a Parkba, de ezzel bizonyítom, hogy milyen eltökélt vagyok. Viszont lépteket hallottam, nem is inkább futott, mint sem léptek. Biztos időbe haza akar érni. Nyugodtan üldögéltem.
Liam
Elegem lett Dorothee önfejűségéből. Hiába mondta, hogy rendben van, én koránt sem tartom annak. Kizárt dolog, hogy e miatt a hülyeség miatt nem betegedett volna le. Nagy dörrenések hallatszottak ki a kocsiablakból. Igen, most a Parkba indultam, hogy egyszer és mindenkorra véget vessek ennek a gyermeteg álomnak. Dorothee nem tudja mit csinál, ő magára nem gondol. Viszont a legjobban az fáj, hogy nem veszi észre, hogy én nekem mi bajom...ha tényleg törődne másokkal, akkor rég befejezte volna ezt a sztrájkot. Akár hiszi akár nem, de ez alatt a 3 nap alatt betegre aggódtam magam, hogy vajon épségbe van-e, hogy vajon nem lett beteg, vagy, hogy már nem eset össze az élelem hiány miatt. Leálltam a Park mellet, és kiszálltam a kocsiból, ideje véget vetni a sztrájknak. Gyorsan beviharoztam a parkba, és megkerestem, hogy hol van Dorothee. Mikor végre megtaláltam, ő ugyanolyan pózba ült, mint néhány nappal ezelőtt, mintha mi sem történt volna.
-Dorothee ezt most azonnal befejezed! -mentem oda hozzá "udvarias köszönéssel" méghozzá durva hangon.
-Nem fejezzem be! Nem! Addig nem, míg nem kapom meg érte a kellő jutalmat -szólt egy oktával hangosabban, mint én.
-Te bolond vagy! Itt ücsörögsz az esőbe, éhen! Tudod, mennyire aggódok miattad?- kiabáltam túl a dörgést, vagy legalábbis próbálkoztam.
-Én tudom, hogy éreznek a gyerekek, és borzalmas lehet, amelyikük itt kint van az utcán-állt föl a padról egyenesen szembe velem.
-És az nem fontos, hogy én, mit érzek? -mutattam magamra, mikor kimondtam az ,,én" szót.
Dorothee erre nem válaszolt, csak némán állt velem együtt a zuhogó esőbe. Egy kis idő után hátra fordult, és körbe fonta karjait. Kicsit közelebb mentem hozzá.
-Kérlek! -váltottam át lágy hangmódba- Most már fejezd be...Menjünk haza!
-Liam...-amilyen gyorsan megszólalt olyan gyorsan el is hallgatott mivel hirtelen összeeset, én meg elkaptam derekánál fogva. Igen itt volt a vége. Ezzel Dorothee bebizonyította, hogy nincs elég ereje ahhoz, hogy tovább küzdjön célja elérésében. Először Dortoheet, bevittem a kocsiba, majd a táskájáért és az összegyűjtött pénzért vissza mentem. Valamit észrevettem, ahogy mentem a betonon. Valami fényes volt. Lehajoltam, és akkor láttam meg, hogy ez egy nyaklánc. A közepén egy kis kerek medál rejtőzött. Ezek szerint egy medál ez. A közepén medálba pedig kis kép szokott lenni. Egy kicsit tanulmányoztam a medált, majd zsebre vágtam. Nagyon szép, és nem utolsó sorban ritka példány volt. Akárkié is ,nagy vesztesség ez számára.
Dorothee
Minden elsötétülve volt....kerestem a kiutat, de nem találtam. De aztán valami kezdett csak-csak kitisztulni. A hangok! Hangokat hallottam a nagy semmiből...először zúgásnak indultak, majd kezdtek a szavak kitisztulni.
-Nem hiszem el-szólalt meg egy hang!
-Nyugi! Minden rendben lesz- most már feltudtam ismerni a hangot is, ez Zayné volt.
-Rendben lett volna, ha korábban rángatom el őt-visszahangzott Liam hangja.
Kezdett szét nyílni a szeme, elsőnek homályosan láttam, majd kitisztult, a kép. Liam ült a kanapén ahol, én is feküdtem. Továbbfürkésztem az arcokat. Itt volt minden One direction tag és Ida is. De ők nem vették észre, hogy felkeltem, próbáltam szólásra bírni a számat. Próbáltam valamit kicsikarni, ami e pillanatba nehezen ment.
-Hol vagyok? -kérdeztem olyan halk hangon, hogy hallani én is alig tudtam. De feltűnt a társaság több tagjának, hogy valaki bizony megszólalt, és az nem közülük való. Liammel találtam magam szembe, aki azonnal oda fordult, mikor meghallotta a hangom.
-Ehh, felébredt Csipkerózsika-jött a kanapé hátsó részére ezzel a mondattal Ida. Louis és Niall is követte őt, és így jobban szemügyre tudtak venni.
-A kérdésemre nem válaszoltatok-néztem körbe a társaságon, még rekedező hanggal. Most vettem észre, hogy takaróval nagyok bebugyolálva, és milyen jó érzés volt végre meleget érezni.
-A lakásunkba-válaszolt Harry. Ekkor a hasam megszólalt. Kiáltozott egy kis kajáért, és ezt meg is hallották a többiek.
-Hozok neked valamit enni- felette Ida, és elment a konyhába, nem is vettem észre, hogy Louis is követte. Miről maradtam le a 3 nap alatt, hogy ilyen jóba lettek. Most viszont nem ez volt a legfontosabb.
-Mióta alszok? Mi történt? -kérdeztem továbbra is lassú és halk hangsúlyba.
-Tegnapelőtt hozott be Liam téged, szóval még nem olyan vészes -válaszolta Harry, és leült a kanapé szélére, ahol már nem terítettem el a kanapét. Hirtelen rám jött egy köhögési roham, nagyon száraznak hallatszott.
-Az eső miatt jól meg is fáztál- állapította meg az álldogáló Zayn. Felültem volna, viszont Liam visszalökött.
-Ne! Ne! Te csak pihenj!- helyezet vissza eredeti állapotomba Liam.
-Hogy érzed magad? -érdeklődött a fölöttem lévő ír fiú.
-Mint akit fejbe vágtak-válaszoltam lelketlenül.
-Fiúk! Inkább hagyjuk, had pihejen! -simogatta meg Liam a combomat, amit a takaró elállt, hogy jobban érezem.
A fiúk elköszöntek tőlem, Liam is indulni készült, csak utána szóltam.
-Liam!- nyögtem ki a nevét. Liam hátra fordult, és visszaült helyére.
-Köszönöm! -válaszoltam egy apró mosoly kíséretében.
-Egyet jegyezz meg- mutatta fel a mutató ujját nekem- Soha! De soha! Ne csinálj ilyet-minden egyes szóval egyre közelebb hajolt hozzám, olyannyira, hogy egy pillanatra még bele is pirultam, de aztán megnyugodtam, hogy a végére, csak egy kicsit megnyomta az orrom hegyét és eltávolodott tőlem. Megnyugvás volt számomra. De ugyanakkor elmosolyodtam, hogy az orromat érintette csak meg. Ő is elmosolyodott, majd felállt és hagyott engem pihenni. Annyira hihetetlen, hogy ez lett a vége a sztrájknak! Várjunk csak...ekkor fel keltem, és hevesebben kezdett szívem verni. Mi van a pénzzel, amit összegyűjtöttem? Talán Liam ott hagyta? Ekkor érkezett be Ida egy tál levessel, tálcástul átadta nekem.
-Ida hol van a pénz, amit összegyűjtöttem? -kérdeztem aggódva Idától.
-Nyugi! Liam eltette-válaszolta halkan Ida, én meg megnyugodtam, ahogy ezt meghallottam. Abban a pillanatban nagy kő esett le a szívemről.
-Egyet meg az utolsó, cseppig a levest, helyre rak téged, aztán megkínállak még téged valami laktatóbbal-ült le a szembe lévő fotelre Ida. Csöndben megettem a levest, ami utóbb kiderült, hogy húsleves. Ida csendben játszadozott ujjaival.
Mióta vagy ilyen jóba Louis-val? -fordultam oda barátnőmhöz. Tudom kínos volt, hogy pont ezt a kérdést raktam föl.
-Ezt meg, hogy érted? -kérdezte bizonytalanul, de a hangjába érezhető volt, hogy tudja, hogy mire gondolok.
-Együtt mentél el Louis-val a konyhába, és úgy tudom, hogy állatkertbe is voltatok-ezzel tovább ettem a levest, és Idára nem vettem tekintélyt, lehet, hogy most csupa pír.
-Jah, hogy az- válaszolta olyan átlátszóan, hogy már az fáj- Nos, igen voltunk állatkertbe, jól elvoltunk! Aztán tegnapelőtt elmentünk fagyizni, jól éreztünk magunkat- számolt be röviden Ida az eseményekről.
-Ennyit arról, hogy Nem vagyok kettesbe egy One Direction taggal- kuncogtam el a végét.
-Nem is tudom-vakarta meg fülét Ida- Kettőnk közt maradhat amit most fogok mondani?
-Persze! Hisz legjobb barátnők vagyunk, és ha titkot mesélünk el a másiknak, azt nem adjuk tovább- mosolyodtam Idára.
-Oké! Lehet ...lehet ...-akadozott a hangja, kereste a megfelelő szót, és beletúrt hajába -Nem.., Biztos...Na szóval lehet, hogy tetszik!
-Ejha! -szólaltam meg meglepődve. Mármint Louisba? A miénkbe? Akit egykor lehordott mindennek? -Az klassz!
-Nem klassz! -szólt vissza szemrehányóan- Tudod, hogy mennyi mindent elkövettem annak érdekében, hogy ezt az érzést kitiporjam? Mostanra meg csak terjed, mint a baci!
-De minek kellene? Szerintem tök jó dolog ez! -tetem le a dohányzó asztalra a tálcát, vele együtt a már üres tányérral.
-Nem érted! -vágta rá a választ, és beletúrt még idegesebben két kezével a hajában- Én nem akarom megbántani Louist....tudod milyen hárpia vagyok! Jobban járna egy kedvesebb lánnyal!
-Ugyan már Ida-szóltam vissza-te is tudsz kedves, aranyos lány lenni ha akarsz....különben ha másik lányt akarna akkor rég nem rád pazarolná az időt!
-Nem lényeges! Csak ne mondd el senkinek-legyintett egyet és magába duzzogott Ida- Inkább azzal foglalkozunk, hogy milyen lesz a holnapi adás?
-Te jó ég!- kaptam a fejemhez -Az holnap lesz? Ma akkor...
-Igen, végre leeset-kapta fel a tálcát, és ment is a lépcsőhöz- Mindjárt hozok neked valami lakhatóbbat!
Rövidesen hozott nekem kaját, és azt megettem. Magamra hagyott Ida, és én végre magamnak lehettem. Gondolkodtam....azon, hogy tényleg helyesen cselekedtem.., ezzel a sztrájkkal. Legfőképp kára volt, mint sem, hogy haszna. Idegesen beletúrtam a hajamba...Te jó ég, még a hajamat is meg kéne mosni! Olyan ragadós, mintha egy csomagolás nélküli cukorkákhoz nyúltam volna. Gondoltam egyet, és óvatosan lecsúsztattam a jobb lábamat a szőnyegre, majd a másikat is. Lassan kezdtem felemelkedni a kanapéról, viszont ingadozásomnak hála, visszarogytam a kanapéra.
-Te mit csinálsz? -jött oda hozzám Liam.
-Próbálok felállni-néztem az éppen érkező fiúra.
-Dorothee -hajolt közelebb Liam, amitől megint elöntött a pír- Feküdj vissza! Most pihened kell! Nem kell menned sehova!
-De....-próbáltam volna ellenkezni, csak most nem jutott semmi eszembe, és amúgy is Liam egyből leült mellém.
-Miért vagy ilyen makacs? -nézett rám Liam aggódva.
-Harcolni a végsőkig kell-válaszoltam úgy, mint ahogy annak idején anyu mondta. A végsőkig harcolni kell! Igen....ez igaz, nem szabad megfutamodni, nem szabad feladni. Csupán harcolni az életedért!
-Komolyan mondom én nem értelek-válaszolt eléggé halkan Liam- Más lány, sose csinál ilyeneket amit te!
-Mert én nem féltem magam, és foglalkozok másokkal is- vágtam rá azonnal .Nem tudom rossz vagy jó döntés volt ez, de Liam amint meghallotta államnál fogva feléje vitte a tekintettem. Zavarban voltam....eléggé, Liam nagyon közel volt hozzám.
-Különleges vagy, más...más, mint a többi lány-szólalt hozzám lágyan Liam.Én csak hallgattam, és közbe gyönyörű barna szemeiről nem tudtam levenni a szemem. Megbabonázott vele. Közbe keze arcomhoz vándorolt, és a másik keze is az arcomon hevert. Éreztem, ahogy szívverésem egyre csak gyorsul.
-Miért kell mindig a saját fejed után menni?- kérdezte Liam még mindig lágy hangon- Egy kicsit, csak egy kicsit tekintettel lennél azokkal, akik foglalkoznak veled! Egy kicsit tekintettel lehetnél rám! Nem tudom mit műveltél velem...
A mondatát nem tudta befejezni, mert zajt hallottunk lentről. Liam gyorsan felállt, és lement megnézni, hogy mi folyik oda lent. Míg nem jött vissza Liam a kérdései kavarogtak bennem....közbe olyan érzelmek lángoltak fel bennem, mint eddig még soha. Mi lelhetett engem? Liam most először váltott ki belőlem valamit, mire még nem volt példa. Mi lett volna, ha közelebb kerültünk volna egymáshoz. Megcsókoltuk volna egymást? Most ebbe bele gondolva, valamiért fájt, hogy ez nem történt meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése