A véletlenek az élet mozgató rúgói
Dorothee
-Ameddig, szeretnéd! -válaszolt egyszerűen Liam- Persze, ha most is zavar....
-Jaj nem! Nem! Ne értsd félre- fordultam a mellettem ülő Liamre. -Imádok veled lenni!
-Tényleg?- ráncolta meg a homlokát Liam.
-Persze-terelődött figyelmem a betonra- Hisz, barátok vagyunk!
-Igen, csak barátok- suttogta Liam keserűen, alig halhatóan.
Néma csönd jött létre Liam és én köztem. Egy picit elgondolkodtunk. Én például azon, hogy ugyan ezt csinálnám otthon is? Ott is az éhezőkért tenném le a kaját? Erről eszembe jut az érettségi napja...akaratlanul is elmosolyodtam a történteken, hamarosan még egy kis kuncogás is követte ezt.
-Min nevetsz?- fordult újra hozzám Liam.
-Semmi, Semmi-legyintettem oda neki- Csak beugrott egy régi emlék!
-És megtudhatom, hogy mi is volt az?- fordult kíváncsian hozzám Liam.
-Hát...-húztam egy kissé az időt- Oké! Ez még idén tavasszal kezdődött az érettséginél...
A folyosón sétáltam, jobban mondva Párizs legbefolyásosabb Gimnáziumában. Ma nagy volt a nyüzsgés - forgás az érettségi miatt. Sokan már a tételekről is beszélnek, hogy vajon mit húznak...igen általában jobban kell valóban a szóbeli érettséginél idegeskedni, mint az írásbelibe. Az a szerencsén múlik, hogy olyat húzol, amit tudsz is...én persze fel voltam készülve. Viszont előtte szembe kellet néznem életem egyik leggyűlöltebb tantárgyával...a matekkal. Igen, matek nem az erősségem. Ráadásul úgy, hogy mindenből kitűnő vagyok, és a matek lóg ki mindig az 5-ös sorakozóból...matekból általában örülök, ha megadják év végére a 2-est vagy a 3-ast.Viszont az érettséginél...meg voltam könnyebbülve viszont, mikor láttam, hogy az osztályfőnökömhöz Mr.Jaffe-hez kerültem. Mondom, majd leírja nekünk a helyes választ az 5.-ös feladathoz.
-Én itt elvesztettem a fonalat-vágott a történetembe Liam.
-Mit nem értesz? -néztem kérdően Liamre.
-Azt, hogy miért is van szerepe ennek az 5.-ös feladatnak? -tette sorba a kérdéseket.
-Az, hogy akkor megkapjuk a 2-est matekból, ha jól megcsináljuk-válaszoltam Liam kérdésére, és kisöpörtem egy tincset szememből.- Na ott tartottam...
Hogy majd kicsattanok az örömtől, amiért Mr.Jeffehez kerültem. Tudtam, hogy már délelőtt haza tudok menni...de mint derült égből a villámcsapás, úgy jött a sokkoló hír.
-Dortohee Schleret jöjjön a 2. terembe- szólt hozzám az angol tanárom. Nem volt valami kedves, sőt feltételezni tudom, hogy róla találták ki a kegyetlen szót.
-Elnézést Mr.Brown, de engem az 1. terembe osztottak be- mutattam az épp bemenő diáktársaimat az 1.-es tanterembe.
-Átettük önt az utolsó pillanatba-válaszolt Mr.Brown, és legyintett, hogy menjek. Gratulálok magamnak! A nem túl okos matekosokhoz kerülök, még segítséget se tudok kérni. Szomorúan baktattam be az osztályterembe, és nekem a egyből a tanári asztal szembe kellet ülnöm. Most lett elegem az egészből. Kiosztották a matekot, és akkor egyszerre minden forgott az agyamba. Átnéztem a feladatokat, de egyiket se tudtam végig megcsinálni, és az magába pont vesztesség, ha nincs meg a helyes válasz. Tétlenül ültem Mr.Brownnal szembe. Neki eszébe nem jutott volna, hogy segítésen nekünk...elvégre nem az osztályfőnökünk, aki szeretne segíteni az osztályt. Körül néztem, és láttam, hogy az osztályból egy kivétellel mindenki a lapot bámulja. Nem volt más az aki írta, mint Derek Taylor. Mit keres itt a béna matekosokkal? Hisz ő a matekot kenni -vágja. Ilyenkor jó lett volna segítséget kérni tőle, ha csak nem az utolsó padsorba ül. Reménytelen.
-Nem tudom, hány órán át ültem ott tétlenül felette-válaszoltam eléggé rekedően.
-Nem lehetett volna az, hogy beadja valaki üresen a lapot? -kérdezte Liam.
-Aztán a pót érettségin vegyen részt?- szűrtem ki a fogaim közül- Neked se esne jól, hogy ősszel újra megkellene írnod az érettségit amiből megbuktál.
-Oké, ez igaz-tette védekezően kezeit felém- Folytasd!
Nem tudom mennyi idő telt el, de Mr.Brown felkelt helyéről, és kezdte körbe járkálni az osztályt. Ahogy végig néztem az osztályt, mindenki keserűen, szomorúan ült papírja felett. Egyedül Derek ült nyugodtan. Neki már nyílván kész lett az érettségije. Mr.Brown ezt ki is szemelte, és kapott a lapjához, de Derek leállította.
-Nem! Még írom, még írom-rántotta vissza papírját Derek. Csak azt nem értem, hogy, hogy írhatja, mikor nagy nyugodtsággal ül felette. Biztos, hogy már neki megvan a 4-ese. Percekig járkált Mr.Brown, aztán kinézett az ablakon. Nekem már végem. Tuti végem! Megbukok matekból, és oda a jó átlagomnak. Oda a 11 éves kitűnőségnek ,ha nem számítjuk bele a matekot, de ilyen, hogy pont itt kell megbukjak. Az óra kattogását hallgatva, úgy vert a szívem, nem soká lejár az idő, és én nekem nincs semmi a lapra írva. És, mint derült égből a villámcsapás, hirtelen egy galacsin termet a padomon. Hátra néztem, és látom, hogy Mr.Brown még mindig az ablakból less ki. Derek valamit tátogott, és ekkor jöttem rá, hogy ő küldte a galacsint, kibontottam, és lám...az életem egyik legszebb ajándéka volt benne. Ott volt leírva a teljes egészében az 5.-ös feladat. Egy pillantást vettem Derekre, és legyintett, hogy kezdjem el mielőtt lejár az idő.
-De miért csinálta? -szólt bele megint a történetbe Liam.
-Majd azt is elárulom, mindent megtudsz a végére, oké?- világosítottam föl liamet.
Gyorsan kezdtem másolni a papír cetliről, hogy mit kell írni az 5.feladathoz.Biztos,nekem szánta mivel tudom Derekről, hogy az Iskola legjobb célzója. Az megyei íjászaton is első helyezést ért el, a több száz versenyző közül. Ezért nem kellet azon kutakodnom, hogy kinek küldte. Már csak azt nem tudtam, hogy miért nekem dobta....Mr.Brown észrevette, hogy kezdtem írogatni, gondolta megjött a tudás. Büszkén helyezkedtem el a maradék egy percre, a székembe. Most olyan boldogsággal ültem a helyemnél, hogy arra nincs is szó. Nem soká kicsengettek, ami azt jelentette, hogy a matek írásbeli érettségije, véget ért. Szép napos időre jöttem ki, és keresni kezdtem Dereket. A tömegből végre megtaláltam, és kivonszoltam őt, egy tágasabb helyre.
-Miért csináltad?- vontam kérdőre Dereket.
-Azért, mert nagy szégyen lenne, ha csak én mennék át matekból -válaszolta lazán Derek.
-Tessék? -szűrtem ki a fogaim közül.
-Kaptam egy SMS-t úgy 9 óra tájt, Jasontől, hogy ők már végeztek a dolgozattal, mivel Mr.Jeffe felírta nekik az 5.-ös feladatot -suttogta Derek lehajolva. Igen Derek, jóval nagyobb nálam, úgy 184 cm biztos, hogy van.J ason pedig az ő legjobb barátja, akivel nem jövök ki túlságosan.
-És mi a gond ezzel? -tártam szét negyedére a karomat.
-Az, hogy nekik már el van döntve, hogy mi a sorsuk, ahogy a mi osztályunkba is, rajtunk kívül mindenkinek-nézett szétszóródó osztálytársainkra, akik már javába beszélgettek vagy éppen haza felé indultak.
-Miért pont én? -kulcsoltam össze karjaimat, és Derekre figyeltem.
-Te vagy az osztályba a 3.legjobb tanuló, szerinted azt szeretném, hogy lerontsd ezt a helyet-mosolyodott el Derek- Így legalább át tudod venni Tifanny helyét, és egy fokkal megközelíted az én szintemet!
-Kösz Derek -mosolyodtam el diáktársamra. Igazából Derek és én nem szoktunk nagyon beszélgetni. Talán ez az első alkalom, hogy ilyen sűrűn, és közvetlenül beszéltünk egymással. Eddig utáltam csak azért, mert ő mindenbe jó. Sportban, matekban...amik nem az erősségeim. Most jöttem rá, hogy nem versengeni kell vele, hanem egy kicsit többet beszélgetni vele.
-Azóta csak egyszer találkoztam Derekkel, rájöttem, hogy kedves és szerény fiú- magyaráztam Liamnek a történteket- Ami a további történteket illeti, bementem a kávézóba megnézni, hogy mi van a többi lánnyal aki Mr.Jeffehez került. Elmondták, hogy ők már 9 órától már itt lógatják a lábukat, mivel nekik fel lett írva táblára, mint sokadszorra említettem .Örvendezve várták, már, hogy megkapják jutalmukat.
-Azt hittem, hogy azok jó matekosok, akik a másik csoportba kerültek-válaszolt Liam egy kissé értetlenül.
-Figyelj, ha te is mindent tudnál, de felírja neked az egyik feladatot a tanár, akkor jobb ha rá hallgatsz, mint magadra-válaszoltam egy oktával hangosabban ,mint az előbb beszéltem -Különben, ők megcsinálták minden feladatot, mondom kivétel az 5.-ös mivel az fellett nekik írva táblára, így 2-ről kezdhették az érettségit. De van viszont árny oldala....azt, hogy észrevették, hogy egy és ugyanaz a képlet van felírva mindenkinek. Megértettem, hogy Derek mire célozgatott azóta....ő azt akarta, hogy ne legyen olyan nagy szégyen, hogy csakis a legjobb tanuló tudott átmenni...
-Várjál ezek szerint...-halkult el a végén Liam.
-Igen, mindenki megbukott rajtam és Dereken kívül az osztályból- mosolyodtam el boldogan.
-Az szép- válaszolta bólogatva Liam.
-Gondolj bele ,ha azon nap nem abba a csoportba kerültem volna, akkor most...nem lennék itt sem- húztam meg a szám.
-Így összegezve az életnek a véletlenek mozgató rugói- válaszolta nevetve Liam- Gondolj bele, ha aznap te a másik csoportba kerültél volna, nem kerültél volna a bénákhoz, velük együtt derekkel akkor, nem találkozhatunk volna, sőt ha engem 3 évvel ezelőtt elvit volna engem az élő showba Simon akkor most nem lenne One Direction!
-Az életnek a véletlen a mozgató rúgója, ez egyszer már biztos- szóltam elismerően, és tovább beszélgettünk Liammel.
Ebből a történetből amit elmeséltem, tényleg benne van a szó, hogy véletlen. Hisz ha derek nem lett volna, ha Mr.Brown nem lett volna nem jövök Londonba .Nem történek ilyen esemény dús dolgok ami a One Directionnal történik, nem találkozhattam volna velük. Nem tudtam volna eljönni az X-Factorba, és legfőképp nem ismerték volna engem sem...Hálás leszek ezért egy életre Dereknek. A felsoroltak mind egy lapra voltak feltéve, és nem sikerült volna ha a véletlen nem jön közbe.
 |
| Derek Taylor |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése