Csalódás

Csalódás

Dorothee

Miután Janet megcsinálta reggelit utána másra terelődött a téma. A közös reggeli után sietnie kellet próbára, ezért ismét egy magam maradtam a lakásba. Elgondolkoztam Janet véleményéről...hogy miért is nem akar találkozni a fiúkkal. Igen, most tényleg nagyon felvannak kapva a fiúk, de én még nem találkoztam olyan rajongókkal, akik tájékoztattak a felől, hogy nem szívesen akarnak Liam közelébe látni. Az pedig már más dolog, hogy Idának mit írnak. Bár lehet, hogy Idának tényleg írtak a Twitterére, de én nem tudhatom, hisz nem rég megszabadultam tőle. Hogy miért? Azért, mert még egy aprócska üzentem is nagy port kavarhat, amit másnapra pletykálni kezdenek ország szerte, vagy nem túlzás az sem, hogy világ szerte. Ezért is töröltem le magamat, bár sajnálom is, hisz itt ismerkedtem meg Idával, csak hát nem engedhettem meg magamnak, hogy körül rajongjanak engem úgy, hogy közbe nem is ismernek legbelül. Délt ütött az óra, én pedig csak a kanapén heverésztem, most már valamennyire jobb állapotba, mint az elmúlt napokba. Azon gondolkoztam, hogy mit csináljak a pénzzel, a 270 fonttal. Minden estre, jótékonysági célokra fordítom. Ez a pénz nem elégé az éhező gyerekeknek....de talán felajánlhatom egy kutya menhely számára. Mostanában egyre több kutya kerül be a menhelyre, lehet, hogy ki tudom valamivel őket segíteni. Egyelőre maradjunk annál, hogy állat barát vagyok. Hallottam, hogy az ajtó nyitódik, és azonnal oda felpattantam. Csak egy ember képes kopogás nélkül bejönni. Mentem is lehordani a fejét Idának, viszont a látvány letaglózott. Egy kislánnyal kéz a kézbe jött meg.

-Szia Dorothee- integetett vidáman Ida- Bemutatom neked Fizzt! Louis kishúgát!

-Ohh- váltottam át kedves hangnembe, mivel már felkészültem, hogy elkezdem faggatni Idát, de így- Szia Dorothee vagyok!

-Nem gond, ha két óra hosszát itt lesz, utána meg elmegyünk a fiúk koncertjére-tette kezeit kislány vállára.

-Persze, hogy nem gond- válaszoltam nagy nehezen, még mindig szép hangnembe. Pedig, szerettem volna egy- két szót váltani Idával, de hát nem...

-----*-----

Már 3 nap eltelt a 3. kiszavazás óta. Én pedig most nyugodtan sétálgattam Liammel a parkban. Hétfőn Idával és Fizzel, egy filmet megnéztünk, aztán pedig elbóhockodva csináltuk meg az ebédet. Fizztől kérdeztük meg mit szeretne...hát a palacsinta számorma eléggé nehéz. Nem valójában egyszerű, csak olyan sokat kell állni, hogy a hátam beszakad tőle. Aztán miután megebédeltünk Ida megkért rá, hogy menyek velük. Ezt nem akartam visszautasítani de nem is tudtam elfogadni. Végül a mellett döntöttem, hogy elmegyek velük, hogy megnézzem a fiúkat. Jó éreztem magam, a fiúk is csúcsok voltak, szóval klassz volt a délután. Most pedig Liammel abba állapodunk meg, hogy egy kicsit beszélgethetnék. Abba a Parkba voltunk, ahol még nem rég a gitár leckéket vettem Liamtől. Azóta nem nagyon tanított, de jó magam tanulgatok a gitáron. Ebbe a néhány napba mikro le voltam gyengülve igaz nem volt rá erőm se, de azon kívül mindig elő vettem legalább 1-2 percre.

-Dorothee- szólított le a hátam mögött álló Liam. Én megálltam, és Liam felé fordultam.

-Emlékszel még erre- mutatott a tóra. Fura, de pont ugyan ott álltunk, mint annak idején Idát megpillantottuk a vízbe.

-Ja igen, mikor Ida beeset a vízbe, és Louis kimentette, hol ott Ida tudott úszni-meséltem el kuncogva a történetet.

-Szép kis élmény volt! -közeledett felém Liam. Már megint az az érzés kerített hatalmába, hogy a szívem gyorsabban kezdett verni. Mit csinál velem ilyenkor Liam?

-Az-válaszoltam tömören, közbe azon imádkoztam, hogy ne hallja meg a vészesen gyors dobogású, és nagy hangú szívveréseimet.

-Tudod, sok minden történt azóta- vette ki zsebeiből kezeit Liam.

-Ne is mond- sóhajtottam föl- Olyan sok kalandba volt részem ebbe a 4 hónapba, ami a 17 évemből ki is maradt.

-A One direction mellet sose unatkozhatsz-mosolyodott el Liam, mire én is elkuncogtam magam- Mi garantáltan feltudjuk bezsdíteni az embereket, akik közel állnak hozzánk.

-Szóval ne is csodálkozzak azon, hogy más normálisnak talál titeket- kérdeztem hitetlenkedve Liamtől.

-Tulajdonképpen nem sokan találnak minket normálisnak- vakarta meg tarkóját liam.

-Az tudtam-néztem Liamre, aki elmosolyodott a kijelentésemen. Már megint hatalmába kerített a barna szemeivel, kezdek bele zúgni Liambe, ez tény és való. De inkább hagynám annyiba a dolgot, hisz sose érezhet így irántam. De még is legbelül érzem, hogy Liam szint úgy érez irántam, mint én iránta. De...inkább felejtsük el, nekem elég egy fiúba bele esnem aztán pedig pofára is.

-Menjünk tovább-utasítottam Liamet, aki hátraarchoz folyamodott, és már indult is tovább, én is indultam utána, mikor láttam, hogy a zsebéből valami kiesett.

-Liam kiejt...-de nem tudtam befejezni, mert le döbbentem, mikor felvettem a földről a tárgyat. Liam azonnal oda fordult, és döbbenve nézett rám. Hát még én...nem hiszem el. Nála volt...könnyek gyűltek a szemembe. Nem, ez nem Liam lophatta el, hisz ő tudja mennyire megsirattam, biztos nem az a medál, aminek gondolom....kit álltatok? Hisz az feliratnak mérete, betűtípusa is megegyezik, és gondolom, hogy Liam oly sokszor nem járhatott Franciaországba. Könnyeim kezdtek gyűlni a szemembe.

-Dorothee én...-próbált magyarázkodni, de most nálam ez nem segített.

-Liam, hogy került hozzád? -néztem kétségbe eseten Liamre.

-Dorothee én nem...-próbált kibúvót keresni, de inkább félbe szakítottam.

-Hogy került hozzád?- tettem fel az előbbi kérdésemet, most mát hangosabban.

Liam felsóhajtott, és egy kis csend következett be. Nem tudtam elhinni....akit a legjobb barátomnak véltem, most derült ki róla, hogy nem is olyan igazi barát ,mint amilyenek gondoltam. Vajon mióta van nála? 

-Megtaláltam még az nap, mikor te a parkba elájultál-válaszolt Liam halkan, én nekem pedig kikerekedtek szemeim.

-Szóval, lassan egy hete van már nálad, úgy, hogy tudsz róla, hogy az enyém- fogtam rövidre a történetet remegő hangon.

-Dorothee...-próbált magyarázkodni Liam.

-Liam te tudtál róla, hogy nekem ez milyen fontos -ráztam meg a medálom.

-Dorothee tudom, most ingerült, vagy és túlságosan is mérges...-hadarta Liam, de én közelebb merészkedtem hozzá, és most arcába akartam vágni milyen nagy barom is.

-Liam nem erről van szó-kiabáltam rá- Hanem arról, hogy tudtál róla, hogy mennyire fontos nekem ez a nyaklánc, hogy olyantól kaptam, aki már nincs itt velem, és ez tudott csak erőt adni nekem, hogy tovább folytathassam az életem. Te mindenről tudtál, és ennek ellenére se adtad vissza.

-Dorothee...-próbált szóhoz jutni Liam.

-Mond csak meddig akartad, még magadnál tartani?- néztem most már undorodva Liamre. Mert egyik pillanatról a másikra átváltozott egy hatalmas csalódottságá.-1 hétig,1 hónapig,1 évig?

-Mikor eljön a megfelelő...-igyekezett kimenteni magát Liam, de megint közbe vágtam.

-Egyszóval nálad maradt volna örökre- tételeztem fel rosszindulatúan, majd orromhoz tettem ujjaimat, és próbáltam visszatartani a mélyen sértett fájdalmat- Nem hiszem el!

-Őszintén sajnálom-válaszolta fájdalmas hangon Liam.

-Sajnálhatod is- néztem megint föl rá, de most nem kábított el nagy barna szemeivel, mint korábban- Liam azt hittem, hogy te megértesz engem, hogy kiállsz értem. Mellettem vagy, és mindent elmondasz, ha valami közöm van az ügyhöz, de ezek szerint tévedtem!

-Nem, nem tévedtél-ezt viszont már meg sem akartam hallani, csak arrébb mentem.

-Csalódtam benned Liam! Nagyon csalódtam benned- lépdestem kicsiket hátra felé- Kérlek ne gyere a hotel közelébe, ne kezdj magyarázkodni, ne küldj levelet, meg egyéb bocsánat kérő dolgot! Csak hagy békén!

Ezzel hátra fordultam, és elkezdtem sírni, halottam, hogy Liam felém megy.

-Dorothee annyira sajnálom, beszéljük meg-ment utánam, én pedig a táskámból gyorsan elő túrtam azt a tárgyat. Liam felé mutattam a kanalat, aki azonnal eltakarta szemeit.

-Jól tudtam, hogy egyszer még jó lesz ez a kanál-ezzel a mondattal, visszatettem a kanalat a helyére, és mentem tovább. Szívem teljes mértékbe összetört...apró keskeny szilánkokra. Az az ember, akibe legjobban megbíztam, akiről azt feltételeztem, hogy soha nem árul el engem, arról, kell megtudnom, hogy nem is így van. Liam félrevezető módon tett mindent....nem volt semmi igaz, amit átéltünk azután, miután megtalálta a medált. Azt hittem, hogy boldog percek lesznek, mikor megtalálom a medált, erre fel ebből egy boldog perc sem történt. Csak a nagy csalódottság, és keservés. Liam...Liam akiről csak jót tudtam mondani, kiderült, hogy nem is olyan jó, mit azt gondoltam, és ez ma bizonyosodott meg. Szívem teljes mértékben megszakadt, kedvem lett volna, helybe hisztizni, kisírni magam. De rájöttem, hogy egy ilyen emberre, mint Liam felesleges pazarolnom az időmet. Inkább kisírom magam, és elfelejtem Liamet. Kitörlöm őt az életemből. A legértékesebb tárgyat, a legszebb kincset az életemből megfosztotta, és ki tudja meddig akarta titkolni. Mostantól nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá. Liam Payne...borzasztóan csalódtam benned.