A kegyetlen igazság

                                      A kegyetlen igazság
                                                Dorothee

Idegesen trappoltam a kinti bejárati ajtó mellet.Falhoz támasztva hátamat vártam,hogy szólítsanak engem.Ida a színpad ajtajánál állt mert,Berry után ő következik mi közbe én Ida után.Sok minden kavargott a fejembe...a dal szövege is de legfőképp Liam.Nagyon furcsán viselkedett tegnap úgy érzem,hogy több oka volt feltartani mint a gitár lecke ideje miatt.Lehet,hogy legbelül őt is nyomasztja valami?Amit nem tud a külvilágra tudatni mert,nincs elég bátorsága?Mert én a családi körülményeimmel pont így vagyok...szívesen kiadnám végre ezt a hatalmas súlyt ami a vállamon fekszik...de egyszerűen mikor arra jutnék,hogy elmondanám ezt a konkrét szituációt egyszerűen felbomlik bennem a bátorság és inkább fölösleges érvekkel untatom az illetőt...talán....Liammel is történt valami a múltba amiről ő se szívesen beszél?...Peut-étre...a jelek erre utalnak mert én is így viselkedek ezzel a családi témával.Egyszer talán tudtára tudom adni valakinek,hogy miért is fulladt kudarcba az átlag életem...és...talán Liam is egyszer erőt merít ahhoz,hogy elmondja mi is történt vele...de most nincs rá kész ahogy én se.Gondolataimból Ida zökkentett ki.Szinte fény sebességgel kinyitotta az üveg ajtót és hozzám fordult.

-Dorothee gyere gyorsan!Berry...-de a végét nem tudta elmondani e helyet vissza is szaladt a színpad ajtajához.Én gyorsan utána futottam...vajon mi történt?Nagyon szerettem volna tudni,hogy mi történt.Mikor oda értem Berry térden ült a földön,kezeit arcába temette,szoknyája szétterült a vaj színű csempén.Ida lehajolt hozzá és csak nyugtatva simogatta vállát.Mi történhetett?Dermot is ott volt és ő is Berryt figyelte.Oda mentem Dermothoz és gyengéden megböktem a kezét.

-Berry hirtelenségébe elfelejtette a szövegét-fordult egy pillanatra Dermot hozzám mikor ezeket mondta majd gyorsan vissza szegődött a tekintette a sírdogáló Berryre.

-Az eleje egész jól ment...és,és a reflén is helyén volt de aztán elsötétült minden felettem...nem jutott eszembe a dalszöveg és én pár percig né-némán álltam a mentorokkal szembe majd elküldtek a színpadról-mondta el a zokogva a történteket,arcát még mindig kezébe temette Berry majd folytatta-Most már esélyem sincs,hogy bent legyek a legjobb 32-be.

Ezeket mondván még jobban elkezdett zokogni,Ida persze hátát simogatva ölelte át Berryt.Én csak némán álltam ott...pontosan ugyanezt éreztem mikor én voltam a színpadon...minden elsötétedett felettem és egy mukkanást se tudtam aztán elhalandzsáztam mindenfélét ami egyáltalán nem a szöveghez kapcsolódott.Átéreztem most Berry fájdalmát..annyi különbséggel,hogy számomra más következménye volt ennek a bak lövésnek.Dermot törte meg Ida és Berry ölelését.

-Ida...most már rajtad a sor-érintette meg finoman Ida vállát.Ida felküzdötte magát guggolásából és felém fordult.

-Vigyázz rá!-bólintott Berry fele aki most már nem takarva arcát látni lehetett,hogy mennyire rossz állapotba van.Szem festéke teljesen elfolyt és szétázott arca a sok könnyáradtól.Én letérdeltem Berryt és vigaszként én is átöleltem.Ida egy kis tétovázás után bemerészkedett az ajtón.Én némán térdeltem a talajon Berryt szorongatva.Fejét a vállamra téve zokogott tovább.Ekkor elő jött egy bizonyos pillanat az

életemből.

-Elrontottam,elrontottam-üvöltötte a 10 éves énem a még fiatalabb kinézetű anyámnak.

-Dehogy kicsim,csak ideges voltál a színpadon,ez mindenkivel megesik-ölelt engem át anyu.Mivel a 10 éves énem koránt sem olyan magas volt mint a mostani-mivel anyám már egy fejjel alacsonyabb nálam-ezért anyu a fejemen fonta át a kezét.Én viszont egyből elhúzódtam tőle...már a sírás környékezett de próbáltam visszatartani mert,anyu még jobban aggódna.

-Megkeresem aput-érveltem és nem várva a válaszát elmondtam előtte.Egy függöny mellett hallottam apám hangját,elhúztam résnyire a függönyt bekukkantva,hogy mi folyik ott.Apám egy pasassal beszélhetett.

-A lányod teljes mértékbe tönkre tette az előadást-köpött egyet a fickó.Szőkés barna haja volt ami be volt rendezve mint egy film színésznek.

-Igen,tudom-válaszolt egy kissé mérgesen apu-De hát mit tehetnék,hogy a lányom azt a tömérdek félelmet örökölte a semmire kelő anyától?Bár ne ilyen szerencsétlen gyereket neveltem volna!

-Egyáltalán minek kellet neked kölyök?-kérdezte durcásan az idegen.

-Hát éppen ez az-kiáltott föl-Bár ne lett volna lányom

Nem bírtam,a szemem megtelt könnyekkel és már gördültek is le a szememről,majd visszahúztam remegő kezekkel a függönyt.Gyorsan kerestem egy kis de annál biztonságosabb búvóhelyet,nem soká meg is találtam egy függöny mellet lévő kis,szűkös helyet ami megfelelt annak,hogy ki adjam a bánatom.Mélységesen zokogtam.Nem is tudtam,hogy hol vagyok de épp a legjobb helyen ahhoz,hogy ki agyam a mélységes fájdalmat ami elő tört bennem...Azt akartam,hogy apa büszke legyen végre rám de ehelyett azt szeretné ha eltűnnék az életéből...ez volt az a bizonyos nap mikor a szívem romokba hevert,mert nincsen annál megrázóbb mint amikor a saját apád azt mondja hogy  bár ne jöttél volna világra.Ez csak egy darabnyi összetörés volt az életembe...csak egy darabnyi a sok összetörés közül.Azóta mióta apukám szájából meghallottam ezt a szót,hogy bár ne lettem volna...összetörtem és azóta egy jelentéktelen embernek érzem magam az ő tekintetébe...de számomra azóta az eset óta az én szemembe is jelentéktelené vált.Ezek a fájdalmas emlékek kezdtek megszűnni ugyanis Dermot finoman rázogatta vállamat.

-Dorothee,te következel-suttogta felém Dermot.Én csak most vettem észre,hogy egy vörös hajba volt betemetve a fejem amit lassan elvettem onnan és Berryvel szembe találtam magam.Berryn tisztán látszott a kétségbeesés,a bizonytalanság,a hitetlenség.Mindent elárult a már teljesen kisírt barna szemei.Én aztán észre vettem,hogy közbe Ida is ott állt Dermot mellet.Gyorsan felálltam Berry mellől és egy gyors ölelést adtam neki.

-Sok szerencsét!-suttogta oda nekem én csak egy gyors bólintással válaszoltam.Én ökölbe szorítva kezeimet elindultam a lépcsőkön.Nagyon izgultam és a múlt..kizökkentet engem a dalból de most nem szabad lankadni a figyelmemnek.Egyszer már elszúrtam a életem nagy lehetőségét-a színészetet-,most nem engedhetem meg magamnak,hogy újra elhibázzam.