A verhetetlenség nagy pillanata

                         A verhetetlenség nagy pillanata
                                            Dorothee

Alig csak 1 nap telt el,hogy bejutottam a legjobb 50-be de holnap ismét meghallgatás.Úgy gondoltam,hogy Rihannától fogom elénekelni az Only Girl-t.Nagyon jó szám.Most épp a szövegemet tanultam az ágyamon.Hason feküdve helyezkedtem el,arcomat kezeimmel támasztottam

meg.Nem engedhettem meg magamnak,hogy övön aluli produkciót nyújtsak ezért próbáltam magamból kihozni a legjobbat.

I want you to love me, like I'm a hot guy

Keep thinkin' of me, doin' what you like

Ezeket a sorokat énekeltem el csukott szemmel.Megegyeztem magammal,hogy még eléneklem egyszer az egész szöveget majd felhívom a fiúkat.Nagyon szeretném tudni,hogy ezt,hogy gondolták?Értem,hogy nem akarták ránk hozni a frászt de ettől még nyugodt szívvel elmondhatták volna,legfeljebb jobban parázunk mint a többiek.Berry rontott be a szobába.

-Ida merre van?-jött hozzám gyors léptekkel a piros-fehér csíkos pólójú barátnőm.

-Elment ebédelni...Miért?-húztam fel a szemöldököm.

-Csak kérdeztem-legyintett egyet ezzel leült hozzám és megfogta a szoknyám szélét-Tök baba ez a ruci!

-Neked tetszik?-néztem rá egy pillanatra majd vissza szegődött tekintetem a szövegre-Nekem egyáltalán nem!

-Akkor miért vetted föl?-húzta föl a szemöldökét Berry.

-Anyunak akkoriba nagyon megtetszett rajtam és azonnal megvette nagy bánatomra,csak akkor vettem föl mikor elmentünk együtt valahova,de egyébként már évek óta ott poshadt a szekrénybe,fogalmam sincs,hogy keveredett a bőröndömbe,de az lett a vége,hogy Ida rátalált erre a ruhára és addig-addig győzködött míg fel nem vettem magamra-magyaráztam a ruha történetét közbe szemem nem vettem le a

papírra vetett dalszövegről.

-Szerintem is illik hozzád-nyúlt a szoknyához berry mire én már nem bírtam ki és fel pattantam az ágyról.

-Ez most komoly?-tártam szét karom-Ez a borzalmas ruha jól áll nekem?Közbe utálom a szürke színt.

Berry csak vállat rántott majd felállt helyről és ment is volna ki a bejárati ajtón.

-Hova mész?-szóltam utána

-A pocim már szeretné ha valami elemózsiát raktároznék-simogatta meg a hasát.

-És mi lesz a dallal?Holnap lesz a meghallgatás!-vontam kérdőre Berryt.

-Nyugi,minden simán fog menni-legyintett Berry és becsukta maga mögött az ajtót.Én vissza estem az ágyamba és most már háttal voltam az ágynak,kezeimmel a fejem fölött tartottam a papír lapot.

                                                  Liam

A fiúkkal úgy döntöttünk,hogy Rummyzünk(Römizünk).Nagyon unalmas lett ez alatt a pár nap alatt az életünk.Szokásos reggeli álmosság,szokásos meghallgatások,próbák.Dorothee és Ida nélkül unalmas,szürke hétköznapokká vált az életünk,persze koncertek és fellépések egyre csak gyarapodnak.De...valóban amikor kikapcsolódunk akkor már nem tudjuk mivel eltölteni az időt na meg a menedzserünk is ragaszkodik hozzá,hogy ne sűrűn járkáljunk az utcákon főleg nem az első videoklipünknél ami nem rég jelent meg mert,számtalan kérdést tennének föl.Viszont újra visszaterelődött a kártyajátékra a figyelmem...mert,én voltam soron.Gyorsan átfutottam a kártya lapjaimon,amik nem hangoztattak jót,csupán 30-am(3x10) volt meg az 51-ből mi közbe fiúk már csak-csak ledobáltak valamit az asztalra.Egyedül én voltam aki nem tett le és nem is tud ennél az asztalnál.Gyorsan átfutottam a többiek lerakott lapjaikon és eldobtam a sarokba heverésző-már régóta eldobható-2-emet.Viszont Harry egy széles mosolyt utalt nekem ami azt jelenti,hogy kampóra jött neki a káró 2-em.Felkapta az előbb eldobott lapom és a maradék lapját letette vele és az utolsó lapját eldobta.

-Én nyertem...megint-emelte föl kezeit Harry.Én mint vesztes ledobtam a kártya lapjaimat az asztalra.Közbe Louis jegyzetelte,hogy kinek mennyi lap maradt a kezébe

-Liam jó sokat kell ezen számolni-mutatott író eszközével az asztalon heverésző lapjaimra Louis egy mosollyal az arcán.

-Ha-Ha-Ha!Nagyon vicces,írd fel a 100-at-utasítottam Louist gúnyos kedvvel.

-Ami egyelő azzal...-írta föl a végeredményt Louis-Hogy -26-al a győztes...Harry

Louis ezzel a mondatával össze vissza hadonászott a kezével és mikor Harry nevét kimondta akkor Harryre mutatott.Harryn egy széles mosoly jelent meg.

-A második helyezett-hadonászott megint kezeivel-Nem más mint Zayn Malik 67-el.

-Őt követi egy orr hossznyira Louis Tomlinson 69-el-mutatott magára büszkén Louis.

-És aki megúszta,hogy ne utolsó legyen-mutatta föl mutató ujját majd térdein elkezdett dobolni-Niall Horan 93 ponttal.

Niall egy elégedett bólintást váltott ki ebből a mondatból.

-Aki leghátulról követ minket-állt föl Louis és felém nézet-Az nem más mint a híres nemes Liam Payne 260-al.

Egy hatalmas taps vihar özönlött ki a szobába.Ezt a fiúk nagy dobra vették,mivel én mindig is verhetetlen voltam ebbe a kártyajátékba...mostanáig.Niall megragadott egy üres üveg flakont és mellém ült.

-Liam kommentálnád milyen érzés leges legelőször veszíteni a Rummybe?-beszélt a flakonba mintha egy mikrofon lenne.

-Erről most nem nyilatkoznék-toltam el az üveges flakont,vele együtt Niallt is a helyemről mire ő se perc alatt a földön találta magát.

-De most komolyan Liam,mi van veled?-fordult felém Louis.

-Mégis mi lenne?-vontam vállat egy kicsit gúnyosan.Nem voltam jó passzban.

-Mi lenne?Ez jó vicc haver,évek óta senki nem győzött le téged a Rummyba erre fel nem,hogy még Harry nyert de utolsó lettél-magyarázta Zayn és oda lépet Louishoz.

-Bizony ezt be kell jegyezni a naptárba-kiabált ki a konyhából Harry.Nagyra volt magával,mondjuk nem is csodálom,évek óta azon vannak a fiúk,hogy végre legyőzzenek engem ebbe a kártyajátékba.Igazából eltoltam kalandozva,hogy mi lehet most Daniellel.Milyen lehet ott neki,hogy vajon még eszébe jutok vagy más talált egy nálam jobb pasit.

-Danielle...-böktem ki nagy nehezen de félbe is szakítottak mikor meghallották a bizonyos illető nevét.

-Danielle?Már 3 hete lassan Liam-vágott szavamba Louis közbe három ujját föl mutatta mikor a három hetet megemlítette.

Ekkor egy csúnya pillantást küldtem Louisnak.Eddig is érzékenyen érintett hiába,hogy már vagy 3 hete külföldre utazott.Viszont a mai napig nem tudom elfogadni a tényeket...nem tudok szembesülni az igazsággal...mert az igazság az...hogy Daniellet talán soha nem látom.